Keresés

Részletes keresés

havaz Creative Commons License 2021.06.04 0 1 5341

Ez is lehetne egy lehetőség, de ennyi hibával és alázat (ami annyira fontos mindkét séfnek) nélküliséggel egyszerűen nem nyerheti meg.

Jenőnek is kezd már tele lenni vele a t*ke én úgy látom.

Előzmény: Mlle. Grenelle (5340)
Mlle. Grenelle Creative Commons License 2021.06.04 -1 0 5340

Úgy legyen, de én még mindig azt érzem, hogy a műsor "az előző évben elhajtott versenyző egy évre rá visszajön és megnyeri" c. koncepcióra épül...

...és akkor Orsi nyer.

 

 

Előzmény: havaz (5339)
havaz Creative Commons License 2021.06.04 0 0 5339

Három kék és három piros fog a döntőbe jutni véleményem szerint. Szóval vagy Szonja, vagy Orsi fog távozni.

Viszont Orsinál megint bekattant valami, mert ahogy hátráltatásba került, megint más volt a hibás. Norbi helyében ő is saját magát választotta volna. Ákos pedig ennyire még sose tolta, mint tegnap. Megtervezte neki a kaját, többször le is ment és helyette dolgozott és még a tálalásnál is elmondta, mit hova tegyen. A végén persze megint ment az önfényezés Orsi részéről, hogy mennyire jó már.

Lehet, hogy Orsi fog bejutni a döntőbe, viszont Szonja után ő is megy a levesbe rövid úton.

Ilhilla Creative Commons License 2021.06.04 -3 1 5338

Én azt gondolom, a piros csapattal szemben (két nő egy férfi) a kékek majd két férfi és egy nő felállással mennek a döntőbe! Szerintem Rolit és Norbit nem ejthetik ki, csak valami "szarvas hiba" folytán, mint Gerzsont. Norbi a gyengébb láncszem, ez kétségtelen, de tisztességesen végig tolta agyinfarktussal ezt az egész cirkuszt.

 

Hildával szemben viszont beáldozzák Szonját, mert egy "szép lány" már van a döntőben és Sárközi úgy adja a lovat  alá, mint még senki alá a műsor történetében (vigye magával a konyhájába, de nekünk ne tolja a képünkbe).

Előzmény: Mazsola0070 (5336)
Ilhilla Creative Commons License 2021.06.04 -3 1 5337

Jobban tetted, hogy nem nézted ezt a "tejfakasztó babaváró bulit", ami engem csak felbosszantott:

- ezek a kényeskedő, finnyás celebek lettek volna Heni barátnői? Kizárt, őket a csatorna válogatta be.

- ahogy Szabó Zsófi a desszertet (!) ette és kritizálta, gusztustalan volt, nyalogatta a KÉSRŐL a csokikrémet! Fújjj!

- Gáspárné igyekezett nagyon előkelően és szakértő módon bírálni, de nekem vele kapcsolatban mindig olyan érzésem van, hogy megjátssza magát és csak próbálkozik jó benyomást kelteni.

- a kékek főétele csak egy "ételminta" volt, a desszertjüket a holland (Hilda nevezte így) Norbi elszúrta, mégis ÁLLÍTÓLAG a kék csapat nyert, de az eddigiekkel ellentétben nem piros-kék lapokat dobtak a csodadoboza és azt nem a versenyzők és nézők előtt bontotta ki Zé és közölte, hogy ki kapta a szavazatot, hanem a zsűri bevonult a külön szobába és utólag közölték az eredményt. Ez annak gyanúját keltette bennem, nem biztos,hogy a kékek nyertek. 

 

A kiesésnél egyértelmű volt, hogy Csaba lesz az áldozat, mert

- előzőleg is a veszélyzónában volt és már nem nagyon voltak ötletei, ráadásul

- mintha Jenő is direkt a kiesésére játszott volna, hogy újra és újra elkészítette vele a "pogácsát", de nem mondta, csak amikor már a vége előtt sem sikerült, hogy TOJÁST miért nem tett bele, mert az fogta volna össze a húst. 

 

Amikor Ákos a hal filézését erőltette Hildára újra és újra, azt hittem, ki akarja ejteni, de nem, még meg is formázta helyette a halat. Azt viszont nem tudom, hogy a köretet mikor csinálta a "nő", mert félidőben még csak a hallal piszmogott, a végére mégis elég mutatós tányért vitt ki.

Előzmény: Apádfüle (5335)
Mazsola0070 Creative Commons License 2021.06.04 0 3 5336

Hilda az elején nagyon szimpatikus módon természetesen megint minősítgeti a csapattársait, lenyom egy monológot, hogy ezekkel (nem emlékszem a két srácra milyen jelzőket használ, de Szonja csak a "stewardess") kihívás lesz teljesíteni a feladatot.

 

Aztán mégis teljesítik, és Norbi (Szakállas 2., aki egyébként minden maszkírozás nélkül eljátszhatná a gyerekcsináló sityakjában az egyik törpe szerepét a Hófehérkében) Szonját, meg Rolandot viszi magával a galériára, Hilda mehet főzni a kiesés ellen a pirosakkal. Ezek szerint lehet, nem csak Szonja "imádta" Hildát a csapatában?

 

Természetesen ez után újabb Hilda monológ, hogy Norbi egy puhapöcs (nem ezzel a szóval, de még az is lehet), mert miért nem Rolandot küldte pótfőzésre. Az még mindig nem jön le neki, nem arról volt szó, hogy valakit nem "mert" pótfőzésre küldeni, hanem hogy őt akarta Norbi is szívatni.

 

Természetesen a második fordulóban nem Hilda esik ki, hanem Szakállas 1. a pirosaktól, így elvileg (ha azt akarják, hogy a döntőben 3-3 legyen a piros-kék arány) holnap egy kéknek kell kiesni.

 

Bármennyire is szeretném, nem hiszem, hogy ez Hilda lesz (szerintem őt Sárközi tolja a döntő végéig), kérdés, akarnak-e még újabb bőrt lehúzni a Hilda-Szonja harcról, mert, ha igen, akkor Szonja sem.

 

Apádfüle Creative Commons License 2021.06.03 0 2 5335

Felváltva néztem az Exatlont és a Konyhafőnököt, és persze a legritkább esetben kapcsoltam át pont jókor. Dér Heni pocakos bevonulását láttam, de rögtön el is ment a kedvem a folytatástól. A nő sem rokonszenves, azt is tudom, hogy már rég megszült, hát ezek után nem tudom, mikori ez a műsor... Hilda bénázását se volt kedvem figyelemmel kísérni. Így leragadtam a másik adón. Egyszer belenéztem, de még nagyon az elején voltak a főzésnek, legközelebb pedig már a második felvonás ment. Kimaradtam a tejfakasztó buliból, és azt se tudom, mitől volt olyan katasztrofális a pirosak teljesítménye, hogy mindenki maga alatt volt egy méterrel, és hogyan került Hilda a pirosak közé. Majd belenézek az RTL Moston.
A végén azt hittem, Gábort küldik haza, a zsírban úszó kajájával együtt. De a szakállas ürge kiesése se viselt meg, tényleg ők ketten voltak a leggyengébbek.

Hattori Hanzo69 Creative Commons License 2021.06.03 0 0 5334

Heninek beakadtak a "textúrák" :))

Ilhilla Creative Commons License 2021.06.03 -3 0 5333

A csatorna azt gondolja, hogy sokáig vevők lesznek a nézők erre a "cicaharcra" ás más show elemekre és nem a főzésre? Lehet, mert a 20. heti nézettségről ezt olvastam:

 

 A Konyhafőnök hétfőtől csütörtökig kiemelkedő számokat szállított, pénteken pedig jókat. A főzős produkció 18-49-ben ismét minden hétköznap a legnézettebb műsor lett és a heti toplista második helyét is bezsebelte.

Apádfüle Creative Commons License 2021.06.03 0 4 5332

Engem az is dühített, hogy Ákos cicaharcnak nevezte a konfliktust. Jó, hogy nem azt mondta, hogy ugyan, csak  két hülye picsa állandóan veszekszik. Vajon ha két férfi feszült volna egymásnak, hogyan minősítené? Hilda modortalan, gusztustalan, leszarja a szabályokat, és mindenkin átgázol. Teljesen mindegy, hogy egy női vagy egy férfi versenytársat pécézett ki magának, bár lehet, hogy egy férfibe nem merne belekötni. Határozottan rendre kellene utasítani, és nem elbagatellizálni a dolgot. Zé is elmehetne a francba, adhatnának neki egy külön műsort, hogy ne itt rontsa a levegőt és gerjessze az indulatokat. Olyan, mint egy pletykás, szenzációra éhes, szarkeverő vénasszony.

 

Szonja helyében én elrontottam volna a játékukat, nem Orsit akadályoztam volna. És ha rákérdeztek volna, hogy miért nem (Zé biztosan nem bírta volna ki, de talán Ákos sem), akkor mondtam volna, hogy azért, mert nem kockáztatom, hogy elrontsa az ételemet, és azt se szeretném, ha taknya-nyála-izzadtsága belefolyna.

havaz Creative Commons License 2021.06.03 0 3 5331

Ha Orsinak ennyire nem számítanak a szabályok, akkor miért nem sétál csak ki és veszi föl a 10 milliót? A zsűri meg adja alá a lovat, bár én csak annak egy bizonyos részét adnám alá. :)

Ilhilla Creative Commons License 2021.06.03 -3 2 5330
Ilhilla Creative Commons License 2021.06.03 -3 3 5329

Jenő védelmében: látszik rajta, hogy neki már nagyon elege van ebből a "cicaharcból", szóvá is tette, de Zé és Ákos elengedte a füle mellett!

Előzmény: Mazsola0070 (5326)
Mlle. Grenelle Creative Commons License 2021.06.03 -3 4 5328

Annyira perverz a zsűri, hogy ezt élvezi?

A nagyon idézőjeles "cicaharcot", mert itt, ahogy látom, nem egymást marják, hanem Hilda, a víziló üti-rúgja Szonját, aki valahogy próbál túlélni...

 

Vajon ez is benne volt a szerződésében, hogy ő lesz a Hilda-show bokszzsákja?

Előzmény: Ilhilla (5327)
Ilhilla Creative Commons License 2021.06.03 -3 4 5327

Ez a döntés nem  csak igazságtalan, hanem "megjátszott" is volt, mert el kellett takarítani Gerzsont a piros csapatból, ő nem kerülhet a döntőbe, mert oda -jogosan és megérdemelten- Mengyi fog bekerülni, talán Martina és Gábor mellé. Utóbbiaknál is jobb volt Gerzson, kivéve a nyers húst, amit nem értek.

 

Az utóbbi napokban Gerzson tálalta ki a legszebb és legjobb ételeket, erre 0 perc alatt nem tudja megsütni a húst, pedig a séf is leellenőrizte (az ő javaslatára került vissza a sütőbe), sőt még serpenyőben is rápirított? Ez csak úgy történhetett, hogy a sütőt nem kapcsolta be, de ez hülyeség! :D

 

Ahogy láttam: Csaba tányérjáról a hős majdnem lemászott, annyira véres volt, de a zsűri "így szereti"? Emberi számítás szerint is Csabának kellett volna kiesnie (hiszen abban biztos voltam, hogy piros esik ki), mégsem így történt.

 

A kékek közül ma n em tudom, kit ejtenek ki (valaki egyenes ágon máris a döntőbe kerül, remélem nem Hilda vagy Szonja lesz), lehet, hogy beáldozzák Norbit, aki mindkét lánynál jobb, csak azért, hogy a két "cica" tovább marja egymást? Rolandot nem bántják (legfeljebb csak veszélyzónába teszik), mert szerintem az egyike a finálé szereplőinek.

 

Érdekes, hogy erre a "cicaharcra" egy antinőt és egy cicababát választottak ki és nem két macsót, vagy egy rockert és egy ketrecharcost! :D

 

Ha idén nem Mengyi győz, igazságtalan lesz, ő egy példa értékű ember (mint tavaly Armandó), a nézők, a kommentelők is kedvelik, igazi példakép lehetne a munkája, szerénysége és a viselkedése alapján egyaránt! (Ha Roland nyer, az sem lesz baj).

 

 

Előzmény: Mazsola0070 (5325)
Mazsola0070 Creative Commons License 2021.06.03 0 2 5326

A tegnapi részből:

 

"volt már olyan versenyző aki úgy jutott tovább, hogy nyers húst készített vagy nyers halat" (Rácz "Mislejncsillagos" Jenő sztárséf és zsűritag)

 

Jenőkém! És ki a tököm engedte tovább nyers hússal vagy hallal ezeket a versenyzőket?

Ti éppen a büfében voltatok kávézni, beosont az utcáról Mari néni és ő?

 

Vagy Jenő elszólta magát, hogy baromira nem az ételek minősége számít abban, hogy ki jut tovább?

 

Mindegy, ha a tányéron van mártás és roppanós, ezek szerint egy nyers haldarabbal is tovább lehet jutni......

 

Mazsola0070 Creative Commons License 2021.06.03 0 1 5325

Érdekes volt a tegnapi részben a két csoport előnye/hátráltatása is.

 

Mengyinek ugye összesen annyi volt, hogy kicserélhette a kapott alapanyagot valakiével.

 

Na és a másikban? Ott Szonja személyében hátráltathatott valakit (10 percre kivehette a főzésből), aki természetesen Hilda volt. Biztosan teljesen véletlen, hogy ez nem fordítva volt.

 

Hilda előre bejelentetten, látványosan elszabotálja a hátráltatás azon részét, hogy segítenie kell Szonjának, azaz nem tartja be a "szabályokat" (bár korábban én írtam, hogy ezen műsor kapcsán szabályokról ne beszéljünk).

 

Ezen a "szabályokat" betartatni hivatott "zsűri", élükön Fördős Humorherolddal jól elrötyörészik, természetesen semmi szankciója nincs, hogy Hilda magasról leszarja, mi lenne a kötelezettsége.

 

Biztos Sárközi ezt is "tök jó"-nak tartja (mint mondta korábban Hilda viselkedésére általánosságban), bár most nem mondja.

 

Aztán jön a már unásig ismert koreográfia: az előnyhöz juttatott Szonja megy a veszélyzónába, Hilda második helyen továbbjut.

 

Ekkor már tudni lehet, hogy ezt a másik csoportból szívja meg valaki, mert a Szonja-Hilda harcnak folytatódnia kell (a Hilda Show nem lenne olyan érdekes, ha nincs egy ellenség) - így is lesz, Szonjával szemben a szerintem lényegesen jobb Gerzson repül, mint a vadlibák.....

 

 

 

Mlle. Grenelle Creative Commons License 2021.06.02 -4 1 5324

Szörnyella?

Mármint Orsi?

 

A "valódi" Szörnyella most 7200 rpm-mel pörög a sírjában, mint egy SATA-winchester...

Előzmény: Tulipántoss (5322)
havaz Creative Commons License 2021.06.02 0 4 5323

Ezt mondom én is. Orsi addig van csak bent, amíg Szonja is, szóval a helyében nem szurkolnék neki annyira, hogy essen már ki. :)

Előzmény: Tulipántoss (5322)
Tulipántoss Creative Commons License 2021.06.02 0 4 5322

Amikor Orsi magyaráz, engem meg a hideg ráz!

De azért a "cicaharcért"  a zsűri is felelős! (a forgatókönyvírók mellett).

Még akkor is, ha  közben Szonja megerősödött Orsi stílusa miatt.

Amikor a pulpitusra borulva fejüket összedugva azon sutyorognak még mindig, hogy vajon mi baja lehet Orsinak Szonjával, vagy fordítva az mindennek a csimborasszója! Mintha nem tudnák?! Röhej!

 

Zé pedig a sunyi szemével, nézésével elárulja minden gondolatát. Pláne amikor odamegy Orsihoz majd Szonjához  és "hátulról' teszi fel sunyi kérdéseit.  Csak gerjeszti az amúgy is állandó feszültséget. Közben pedig jól tudja a tisztelt zsűri, hogy mit művel Szörnyella! ! :( És Zé még "közvetíti"  is a lányok harcát! Brrr. 

Kár volt összeereszteni a két lányt és ennyire elmenni a show kedvéért. Ákos pedig póker arccal közvetíti mindezt, pontosan úgy, ahogy megírták a forgik. Ahogy Zé keveri a fekáliát, nem keveri úgy senki! Blöá! 

(A borz nyelv is blöá! :)))

Egyébként, ahogy kiesik majd Szonja, Orsi is követni fogja, mert hárman is jobbak nála. Szerintem.

Mlle. Grenelle Creative Commons License 2021.06.02 -2 1 5321

Te jó ég, ezek komolyan borzt fognak főzni???

Ilhilla Creative Commons License 2021.06.02 -3 1 5320

Az orrsövényferdülésről, vagy orrmanduláról, esetleg orrpolipról nyilván nem tehet, de műtéttel lehet segíteni rajta.

 

Arról, hogy sokszor milyen mocskos a keze, a körmei és úgy dolgozik, na, arról már tehet!

 

Ezek a tollas jószágok még "melegek" tehát frissen vágták le őket. Tudomásom szerint az igazi fácánhúst úgy érik el, hogy a lelőtt állatot több napig is felfüggesztve tárolják/pácolják tollastól. Eszerint nem?

 

A jószágokat a "boncolás" után bizonyára rendesen megtisztítják és feldolgozzák, mert az egyik adásban Jenő rászólt az egyik versenyzőre, hogy ne dobja a szemétbe az értékes alapanyagot. Kizártnak tartom, hogy egy ilyen műsorban eldobnák az alapanyagokat, mert nem akkora költségvetésű. Miért gondolom? Évek óta ugyanazok a vágódeszkák (látszik sok esetben a kopás), a díszlet, a sütők és a nyeremény összege sem változik.

Előzmény: Alpári Gnác (5319)
Alpári Gnác Creative Commons License 2021.06.02 0 4 5319

Tegnap én is odakapcsoltam, majd azonnal újra el, mert már megint azt látom, hogy tollas madárból tenyérnyi helyen beturkálva próbálnak kiszedni valami alkatrészt.

Nekem ettől konkrétan hányingerem van és idén harmadik alkalommal látom, a szakma jelen lévő nagyjai szerint ez az adekvát eljárás egy madár esetében...

 

Ki az, aki megenne egy olyan ételt, ami egy ilyen módon meggyalázott állatból származik?

 

Orsi pedig nyilván azért lélegzik szájon, amiért orrhangon beszél: nem szelel az orra, orrsövény ferdülése van, vagy más hasonló eü problémája.

Előzmény: Kr.Kr. (5318)
Kr.Kr. Creative Commons License 2021.06.02 -1 1 5318

Csak néha nézem már ezt a sorozatot, mert zavar, hogy sokszor nem normális időkeretet kapnak a versenyzők egy-egy étel elkészítésére, de tegnap és hétfőn belenéztem ebbe az évadba.

 

Lehet volt már itt szó róla, elnézést, nem olvasom folyamatosan a fórumot, de ez az Orsi lény miért a száján veszi a levegőt? Borzasztó idegesítő, folyton azt várom, hogy mikor folyik bele a nyála az ételbe. Másrészt hallgatni is undorító, ahogy az orrából beszél folyamatosan, mintha mindig épp egy zsebkendőt kellene neki adni, mert elcseppen az orra. 

 

r.tonyo4 Creative Commons License 2021.06.02 0 2 5317

akkor ezek nekem kimaradtak.

Arra emlékszem az előző évadból, hogy sokat beszélt az exéről, hogy most majd neki megmutatja, és rohan vissza hozzá. + volt egy imázsfilm is róla a Fókuszban, ahol az aktív sportolói életéből voltak bevágások és felszállt egy MTB-re:D

Főzés közben nekem nem tünt fel semmi sem, csak a céltudatosság.

Ettől még tartom azt a véleményemet, hogy nem egy felvett szerep ez, hanem ilyen a személyisége, amire most ráerősítettek a szerkesztők

 

Előzmény: Mazsola0070 (5315)
Mazsola0070 Creative Commons License 2021.06.02 0 2 5316

Elnézést, időrendben olvasok, de megnyugtat, hogy ezek szerint jól emlékeztem...:)

Előzmény: Apádfüle (5313)
Mazsola0070 Creative Commons License 2021.06.02 0 2 5315

Kb. két hete ugyanez a kérdés már felmerült, akkor hoztam a korábbi évad kapcsán idézeteket is, szerintem (legalább is azt itt kommentelők közül) senkinek nem volt egy picivel sem szimpatikusabb, mint most, az akkori kommentek szerint akkor is utálta itt mindenki.

 

Illetve akkor még az is közrejátszott a megítélésében, hogy megállás nélkül folyamatosan az exét emlegette, ezért az akkori fő topicneve nem is Hilda volt, hanem inkább Exező.

Előzmény: r.tonyo4 (5310)
r.tonyo4 Creative Commons License 2021.06.02 0 2 5314

igen erre emlékszem, az exéről sokat beszélt.

az, hogy hogyan néz ki, az mellékes ebből a szempontból. Én nem emlékszem vele kapcsolatban semmi negatívra, de ettől még lehet, hogy volt valami. Összességében az előző évadban nem éreztem negatív figurának

Előzmény: Apádfüle (5313)
Apádfüle Creative Commons License 2021.06.02 -1 3 5313

Akkor rossz a memóriád. Bár az is tény, hogy egy-egy tévéműsor idióta szereplői nem tartoznak a fontos, megjegyzendő dolgok közé. :)


Ez a nő tavaly ugyanilyen undorítóan viselkedett. Ugyanilyen gusztustalanul nézett ki, és ugyanilyen tűrhetetlen megjegyzéseket tett a társaira. Csodáltam, hogy senki nem vágta pofán. Az egyetlen "emberi" megnyilvánulása az volt, hogy adásonként kb. tízszer említette, hogy az exének akar bizonyítani, aki majd hanyatt-homlok rohan vissza hozzá, ha megnyeri a versenyt. Szerintem az illető úr (vagy hölgy) az ellenkező irányba futott hanyatt-homlok, és jó gyomra lehetett, ha addig is el tudta viselni hildus főztjét és látványát.

Előzmény: r.tonyo4 (5310)
r.tonyo4 Creative Commons License 2021.06.02 0 2 5312

Amitől most Orsi ellenszenves, az egy személyiségjegy, amely bizonyos szituációkban felerősödik (és rá is játszanak a szerkesztők). Ezt nem lehet megjátszani vagy "felvenni", hidd el nekem. Ez a személyiségjegy pedig az, hogy egy nála gyengébbet ki akart lökni a versenyből, vele szemben felvett egy arrogáns, lenéző stílust, viszont a húzása nem jött be, Szonja megerősödött, emiatt Orsi az arroganciája mellé felvett egy passzív agresszív stílust is. Ez utóbbinak a tankönyvi megnyilvánulása az volt, amikor a csapatversenyben rábízta a halat, de a végén didaktikusan elkezdte magyarázni (saját szavaival türelmesen, tanárnénisen), hogy mit hogyan kell csinálni. De át nem engedte volna neki a feladatot, még olyan áron sem, hogy a saját munkájával lemarad.

 

De ettől még ő a hétköznapi élethelyzetekben egy kedves, teljesen normális, kollegiális ember is lehet (szerintem az is)

Előzmény: Ilhilla (5311)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!