Szervusztok! Ez egy topik, ahova bármelyik klubtag beírhat olyan verset, rövid prózát, amely elnyerte a tetszését és amelyről úgy gondolja, szeretné másokkal megosztani. Csupán három kérésem van.
1. Ne saját műveket írjatok be, erre rengeteg más topik létezik.
2. Minden esetben írjátok be a mű címét és szerzőjét.
3. Tudom, létezik egyéni és közízlés.
Mivel ez mégis egy közösség, durva és sértő módon ne térjünk el ez utóbbitól.
..és ha már Reményik.
Én ezt a versét is szeretem és most számomra egyéb okból /sajnos/ aktuális a mondanivalója..
NINCS ENYHE SZÓ...
Nincs enyhe szó, nincs simogatás annyi,
Hogy elborítsa egy ütés nyomát;
Hogy feledtessen egyetlen göröngyöt:
Nincs a világon annyi simaság.
Nincs erdőn, tengeren oly nyugalom,
Nem jő évek során oly csendes óra,
Hogy fölriadni ne tudnánk belőle
Egy emlék-harang-kondulóra.
Hol mérgezett, fekete vér szivárog,
Nincs annyi gyolcs, mely betömné a rést,
S a sértett szív, hogy csak azért is fájjon,
Letépi mindíg-újból a kötést.
Nagyon szép ez a Reményik-vers /ez is/ és köszönöm,hogy beírtad...
Remélem,még sok más alkotást is érdemesnek találsz majd,hogy megosszad velünk..
Egyébként /a bemutatkozásról jut eszembe/,mi már találkoztunk más verses topicban..
Szeretettel üdvözöllek..
:-))
Istenem, add, hogy ne ítéljek –
Mit tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységből a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.
Istenem, add, hogy ne bíráljak:
Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás összhangnak lássak –
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mégis mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak
És lábaidhozegyütt hullnak.
Mi olyan együgyűn ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak.
Istenem, add, hogy mind halkabb legyek –
Versben, s mindennapi beszédben
Csak a szükségeset beszéljem.
De akkor szómban súly legyen s erő
S mégis egyre inkább símogatás:
Ezer kardos szónál többet tevő.
S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem,
De egyre inkább csak igen.
Mindenre ámen és igen.
Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.
Ámen. Igen. És a gonosztól van
Minden azonfelül.
Uram, mi ez? Bus tréfa csak talán?
Ugye, most mindjárt könnyeink letörlöd
És elcsigázott, meggyötört és fáradt
Szivünk füröszti véghetetlen Jóság,
Míg felragyog verőfény-mosolyod?
Ó szinte hallom már szavad: "Bohók,
Csak tréfa volt! Ne sírjatok tovább már!
Hát elhinnétek ennyi rosszat rólam,
Holott szivem napként sugárzó jóság,
Kész megbocsátás, tiszta irgalom?"
Ó mért nem szólsz hát, mért hagysz félni minket,
Hogy tán valóság ez a gonosz álom?
Ó jaj, csordúl, pereg, szakad a könny,
Itt harmat még csak, ott langy permeteg,
Zuhog mint zápor, zúg mint vizesés,
Új vizözön már s nincs Nóé ki érne
Vigasztalásnak zöldellő fokára!
Mi vagy? Mit gondolsz? Mit akarsz velünk?
Bántottunk mi? Vagy hetykén, mint suhanc,
Ki vesszejével sujt egy-egy kalászt le,
Reánk se gondolsz, míg elvérezünk?
Ó jaj, talán a mi szegény világunk
Játékszerül egy gyermek-isten kapta
És vergődünk most borzasztó kezében,
Mint a bogár, amelynek szárnyát tépik,
Mint fészkéből kivett puccos veréb,
Melynek érzed kezedben szívverését...
Ó kérlek, hidd el, lelkünk van nekünk
És ez a lélek csupa fájdalom,
Ó hogyha látnád, szived tán megesne.
...Öröm? Az is van. Ó megismerém!
Kigyult hajómon színes sok tüze,
Zászlódíszt öltött rengő árbocán
S kötélzetén megülve, mint a fecske...
Parázslott messze még a kikötő,
Száz lámpásból, az éjnek száz sebéből
Csurgott a vízbe izzó tűzpatak,
Piros, arany, zöld gyöngyöző barázda...
Szállt, szállt hajóm s ujjongva s ámulón
Néztem fel én a csillagok rajára,
Bolygó tüzemmel mely versenyt futott:
Miriád szikra, mit repít a szél…
- De oly fájdalmas-csendes volt a tenger!
Oly sápadtan csillant meg tűköre!
Olyan nehéz mozgásu volt a hullám...
- S megismerém: a környék óceánján
Hajózok én! Százezrek sóhajából
Támadt a szél, mely vásznaim dagasztja...
Megismerém! S hajóm megállt, törött
Bordáin át ömlött belé a hullám,
A szél kioltott lámpát s csillagot
S könnyem szakadt a zúgó óceánba.
...S a föld kering a nap körül, szünetlen
Forgatván ősi pórázán a holdat,
S napunk forgatja más nap s végtelen
Világok lánca csak ködfolt az Űrben.
S egy porszemen itt sír a pornál semmibb:
Egy ember lelke. Kérdez s nem felelsz!
Te nem felelsz... De én valamit sejtek!
A gondolat derengő ködfoltjában
Minthogyha látnék tűnő csillagot...
- Ó hátha hold vagy csak az istenek közt
S van egy Nap-isten, lángoló, erős
S ez is csak láncszem még a Szellemeknek
Felfoghatatlan ős naprendszerében...
Ó hogyha van, ki még feletted úr,
Reszkess, ha jő az ítéletnek napja
S a Legnagyobb ül ködlő trónusán!
A szívemet elviszem én tanúnak
S ha nem tud szólni fojtó zokogástól,
Bízón, mint gyermek, lábához teszem!
S majd néz reá az élő Irgalom
S kezével sírva elfödi szemét.
Nem akarok ide hosszú bevezetést. Ez EGY topic a sok közül,ahova BÁRKI beírhat olyan verset,rövid prózát,amely elnyerte a tetszését és amelyről úgy gondolja,szeretné másokkal megosztani.Csupán egy kérésem van és mielőtt valaki megintene,hangsúlyozom: KÉRÉS.Ha lehet,NE saját műveket írjatok be,hiszen erre annyi,de annyi más topic létezik.
Köszönöm,ha ezt elfogadjátok..
