Keresés

Részletes keresés

XX Hajek 1100 Creative Commons License 2009.02.01 0 0 1419
Szia.

A hőmérséklet mérő érzékelő helye: ahol a füstcső csatlakozik a szívó ventillátorra.
Lehúzod a csövet és ott találod függőlegesen belógatva. Kb.: 5-cm hosszú 3-mm átmérőjű. Azt és a környezetét alaposan tisztítsad meg.Ez okozhat még hibás működést, mivel nem megfelelő adatokat küld az égés vezérléséhez.

A nedvességet én nem tudom mérni. Egyszerűen megkérdeztem az előző forrást, ő szárítottat adott, a másik meg nem látott szárítót hanem egyből betárolták. Ebből jöttem rá, hogy mi a probléma oka. Azóta ismét rendesen működik minden.


Szerintem kitűnő tüzelő lesz belőle. 1 dolgot azért figyeljél folyamatosan. A magas olaj tartalom miatt lehetséges, hogy nagy lesz a korom képződése.Ha jól tudom ezt a pelletet állatok takarmányozására forgalmazzák. Amit a környékünkön gyártanak ( Szeleste), az nem sokban különbözik a fa pellettől. Azt mondja a gyártó, hogy az olaj 1/3-a nem kinyerhető és ezért jó takarmánynak.Ezt elég keménynek néztem amikor a gyárban jártam.

A kukorica nekem is sok karamellizálódott mellékterméket hagy az égéstérben.


Azt hiszem, hogy hozok én is 1 zsákkal mintának, és keverem kukoricával. Talán sikerül maradék nélkül elégetnem a kukoricát.


Sikeres próbálkozást.

Üdv.: Hajek.
Előzmény: mclasky (1416)
mclasky Creative Commons License 2009.01.31 0 0 1418
talán most
.
.
mclasky Creative Commons License 2009.01.31 0 0 1417
Foto:
Előzmény: mclasky (1416)
mclasky Creative Commons License 2009.01.31 0 0 1416
Szia!

Hát nálam 2 napig tartott a kéménytisztítás eredménye. Nem tudom miért, de ismét alacsony füstgázhőmérsékleten muzsikál a kicsike. Lehet nekem is a kazánt kéne átpucolnom rendesen.... holnap nekiugrom.

Addig is:

A kukorica-projekted engem is megfertőzött, érkezett is mára egy jó 50 kg. Írod, hogy a nedvesebb nem vált be. Mi a tuti módszer amivel megállapíthatom a nedvesség tartalmát? Este eltüzeltem már kb. 2 lapátnyit de azon kívül, hogy kicsit lassabban gyullad be, nem tapasztaltam semmi rendelleneset. Remélem beválik.

Szerintetek a repceolaj kinyerésénél keletkező hulladékot lehet büntetlenül etetni a kazánunkkal? Kaptam a kukorica mellé vagy 30 kg-t. Óvatosan kipróbáltam, ég mint a barom. Teljesen elég, pellethez hasonlóan csak hamu marad (kukoricánál nem). Elég puha, ujjnyi vastag, olajos trutyi amit kézzel könnyen szét lehet nyomni. Holnap keverek egy laza mixelt adagot és letesztelem gyújtástól-tisztításig.

Addig is, íme a trutyi:
Előzmény: XX Hajek 1100 (1413)
bokrosi Creative Commons License 2009.01.31 0 0 1415
Sziasztok új vagyok itt.Nekem egy vegyes tüzelésű kazánom van,de csak fával tüzelek benne.Nem vagyok elégedetlen a gazdaságosságával átlag napi 60kg fával elvan.Viszont az a bánatom,hogy 8-9 óránál tovább nem tart ha telepakolom vagyis nem hagyhatom napokra ott a házam.Azt szeretném meg tudni,hogy egy pellet kazánnal meg tartható e a szerintem gazdaságos üzem,vagy esetleg még csökkenthető e?Radiátoros fűtésem van 60nm alap+ugyan annyi emelet(120nm)a fűtött lakrész.Esetleg valaki tud e tapasztalatból írni a CELSIUS PELLET 10-30 rol?
komcsa Creative Commons License 2009.01.31 0 0 1414

Szia Hajek!

 

A kazánnal kapcsolatban vannak infóid a beállításokról?

 

Számomra az érthetetlen, hogy még egy gázkazán amint elérte a termosztáton beállított hőmérsékletet kikapcsol és addig "csendben" van, amíg újra nem kapja a jelet, addig a Biodom27 a tűz kioltása után cirkuláltatja a vizet (COOL FLUID) amíg le nem hűl 53 C-ra. Amint elérte az 53 C-t a kazán újra begyújt annak ellenére, hogy a termosztátok még nem kapcsolnak.

Mivel egy 500 L-es puffert izzítok vele, így kezdem azt hinni, hogy semmi értelme, mivel non-stop megy a kazán (így vagy úgy).

Azt gondoltam, olyan elven működik mint a gázkazán. Ha kell bekapcsol és megy amíg kell, után leáll...vagy tévedtem!?

 

Lehet vhol állítani ezt az értéket (pl.: 60 C-ra)? Nálad is így működik?

 

Mclasky átjött ma személyes eszme cserére (köszönet), de az övé régebbi konstrukció, így nem sokra jutottunk! Azt javasolta, próbáljam ki a beprogramozást (1 hétre előre, mikor kapcsoljon be és ki). A próbléma, hogy egyelőre a termosztátok nem digitálisak, így nem tudom összehozni, hogy mikor kapcsoljon a kazán és mikor kapcsoljon a termosztát. Nehogy a termosztát kapcsoljon hamarabb és mire a kazán begyújt, addigra a pufferben lévő víz teljesen lehűl.

Kicsit zűrös még a dolog! Nem értem a konstrukció lényegét!!!!!

 

 

 

Üdv,

Kom

Előzmény: XX Hajek 1100 (1413)
XX Hajek 1100 Creative Commons License 2009.01.31 0 0 1413
Üdv. Mkinek.

Csak 1 észrevétel a Biodom 27 használatával.

Amint már említettem 20% pellet és 80% kukorica keverékkel használom.
Azt tapasztaltam néhány hete és azóta többször is, hogy fekete mocskos folyadék jött vissza a kéményből.

Az ok: nem szárított kukoricát kaptam, ezért túl sok pára keletkezett a rendszerben.

Most már 3 napja másik "beszállító" kukoricáját használom és teljesen kiszáradt a kémény. Alaposan kitisztítottam tegnap délután, azóta "porszáraz" a kazán tűztere kéménye.

A füstgáz hőfokérzékelőjét is kellett tisztítanom, mert 1cm nedves mocsok vette körül.

További szép napot mkinek.


Üdv.: Hajek
preczol Creative Commons License 2009.01.30 0 0 1412
Sziasztok!

A segítségeteket kérném! 180 m2-es kétszintes házunk most épül. 38-as fal és 8cm-es szigetelés rajta. Fal és padlófűtéssel szerelve. Az eddigi tervek egy kondenzációs kazán 500 literes pufferral, majd később egy bálás kazánnal kiegészülve.
De múlt héten volt szerencsém egy Eko karbon kazánt működés közben látnom. A hozzászólásaitokat olvasva már használtok ilyen kazánokat és van róluk tapasztalataitok.
Az lenne a kérdésem hogy a kondenzációs és a bálás kazán helyett használhatom-e ezt a kazánt egész évben (nyáron melegvíz előállítására), vagy szükséges egy másik alternatíva.
Endzsy22 Creative Commons License 2009.01.30 0 0 1411
Köszönöm.... remélem odaér a párom még a vége előtt....
Előzmény: Törölt nick (1409)
mclasky Creative Commons License 2009.01.30 0 0 1410
Sziasztok!

Egy kis info Biodom 27-ről:

A gyártó elmondásával ellentétben, igen sok hamu keletkezik ami a füstgázelvezető csövekben rakódik le. Tavaly májusban tisztíttattam ki a bélelt kéményt (80-as inox), ennek ellenére tegnap ismét szép adag hamu került kipucolásra. A rendszer összesen 3 kanyarelemet tartalmaz, egy 90' -est közvetlen a kazán alján és 2db 45' -öst. A függőleges részekben 1mm vastagságú hamuréteg volt, míg a kanyarelemekben akár 1-2 cm is. A kazán azonos pellettel a tisztítás után az eddigi 120-130 C' -os füstgázhőmérséklet helyett 145-155 C' között volt.
Gondolom, a lerakódás mértéke nagyban függ a pellet minőségétől. Kár, hogy a gyártó erre nem gondolt mert ha időben ér el ez az info, inkább 100-as bélelést csináltatok....

Üdv,

Zsolt

Törölt nick Creative Commons License 2009.01.30 0 0 1409
Megvagyon a cím:
Sátoraljaújhely, Kossuth út. 21.
Előtti parkoló.
Nyitástól, kb. 16h-ig
Előzmény: Endzsy22 (1408)
Endzsy22 Creative Commons License 2009.01.29 0 0 1408

Sziasztok, azt meg tudjátok mondani, hogy Sátoraljaújhely melyik részén lesz a bemutató? Hány órától és meddig?

 

Előre is köszönöm....

chevallier Creative Commons License 2009.01.28 0 0 1407
Törölt nick Creative Commons License 2009.01.28 0 0 1406
? fotó
Előzmény: chevallier (1405)
chevallier Creative Commons License 2009.01.28 0 0 1405
Valami ilyesmit szertnék mint a fotón.
chevallier Creative Commons License 2009.01.28 0 0 1404
Egy zártterû 8 kW-os Blanzek 600-as tûztér.
Előzmény: Törölt nick (1403)
Törölt nick Creative Commons License 2009.01.28 0 0 1403
Milyen tipus a kandalló?
Előzmény: chevallier (1402)
chevallier Creative Commons License 2009.01.28 0 0 1402
Sziasztok

Szeretnék valahogyan két kiugró homlokpillért, amelyek a felsô áthidalóval együtt tartanák a felsô párkányt.
Mibôl érdemes ezt kialakítani?
A tûztér körülötti burkolat ytong téglákból lesz (majd rá a kôburkolat).
Lehetséges ezt is ytongból csinálni vagy mindenképpen igazi kôre lesz szükség?

Köszi
Törölt nick Creative Commons License 2009.01.28 0 0 1401

Teljesen véletlenül tudtam meg, a "miskolci szervizestől" hogy pénteken egy pellet és vízteres kandalló bemutató lesz, élőben, Sátoraljaújhelyen.

A többit majd meglátja aki arra lakik.

A berendezések egy furgonba vannak beszerlvemint mondja, és abban üzemelnek.

Hát! Kár hogy oly messze van.

Törölt nick Creative Commons License 2009.01.28 0 0 1400

A pellet ára jelenleg kb hány %-al olcsóbb a gáznál?

A pellet 4500Kcal/kg kb., ez olyan 650 l gáznak megfelelő energia tartalom.

1 kg pellet ára ma 32-58 Ft.-ig, a gáz árát tudod.Persze ez akkor igaz, ha jól használod fel a pelletet, és nem sajnálod beállítani a berendezésedet, és a kiszolgáló szerkezeteket.
Van olyan pellet gazán ami gázzal is megy?(vagy olyan,hogy fa és gáz?) Nincs!!!
Mi a különbség a normál fa kazán,illetve a faelgázosító kazán között?

Olvass utána a megfelelő lap.hu oldalakon. itt ez hosszú lenne.
Mi a különbség a puffer tartály és az indirekt tároló között?

A funkció. Az egyik egy akkumulátor, míg amásik egy bojler.
Egy folytonégő kandallóhoz kéne levegőt "vinni" mert csatlakoztatni nem lehet,ezt hogyan érdemes megoldani?(javasolták,hogy az egyik ablak legyen bukón,de....)

Az ablak nem elfogadható!!!!
10  kW teljesítmény 200 négyzetcentiméter keresztmetszetű légellátó nyílást igényel.

Talán segít.

Előzmény: Biwak (1397)
Törölt nick Creative Commons License 2009.01.28 0 0 1399

Nem egy tölgy az biztos, de jobb mint a nyárfa.

Ha száraz az anyag, és rönk, nem kugli, akkor vágasd fel lambériának. Gyönyörű!

Ha nem akkor irány a tűztér.

Előzmény: Bekesm (1395)
komcsa Creative Commons License 2009.01.28 0 0 1398

Sziasztok!

 

Még egy kis info a Biodom 27 kazán üzemeltetési tapasztalatairól.

 

A használati utasítást, tegnapi nappal sikerült kézhez kapnom, e-mail-en. A leírásból mondanom sem kell, semmit nem tudtam meg, mármint komolyabb dolgot. Beállítások, pl.: vízhőmérséklet beállítása, hogy mikor kapcsoljon le a keringető szívattyú. Jelenleg 53 C, ami azt jelenti, hogy a tűz kialvása után, amig a keringetett víz le nem hűl erre az értékre addig keringeti a szivattyú. A gond, hogy egy 500l puffert fűtök vele, így mire lehűl....értitek.

 

Fogyasztás:

a minusz 5-10 fokos hidegben 3-4 naponta megevett 150-165kg pelletet. Most, hogy jobb idő van 5-6 nap alatt fogy ennyi.

 

Nem tudom ez sok-e, illetve nincs viszonyítási alapom mennyi lett volna gázból.

 

Egy biztos, hogy a nappaliban 18-19 C alá nem megy a hőmérséklet, és este 22-23 fokra csavarjuk a termosztátot. Most tervezem egy komolyabb, programozható termosztát beszerzését.

Padló és radiátoros kombinációval használom. csak este megy a radiátoros kör amíg el nem éri a 22 C-t.

 

A zajszintje, továbbra is elviselhető. A hűtési szakaszban hangosabb a ventillátor, de nem gáz.

 

Tisztítás:

Könnyen, egyszerűen, minimális hamu. A vegyestüzelésű lecserélése óta kevesebb por van a lakásban.

 

Használtam mostanában a Global-os keményfa pelletet. A kazán füst hőmérséklet kijelzője elérte a 177C-t. Ez az érték eddig 150 körül mozgott.

 

Ma vettem Vimex-nél. Kiváncsi vagyok az eredményre.

 

 

Addig is Üdv!

Biwak Creative Commons License 2009.01.28 0 0 1397
Sziasztok!

Lenne néhány kérdésem,biztosan a legtöbbeteknek egyértelműek,de nekem nem...
A pellet ára jelenleg kb hány %-al olcsóbb a gáznál?
Van olyan pellet gazán ami gázzal is megy?(vagy olyan,hogy fa és gáz?)
Mi a különbség a normál fa kazán,illetve a faelgázosító kazán között?
Mi a különbség a puffer tartály és az indirekt tároló között?
Egy folytonégő kandallóhoz kéne levegőt "vinni" mert csatlakoztatni nem lehet,ezt hogyan érdemes megoldani?(javasolták,hogy az egyik ablak legyen bukón,de....)
Egyelőre ennyi,a válaszokat előre is köszönöm!
Üdv,Ben
Törölt nick Creative Commons License 2009.01.28 0 0 1396

Szia!

 

Igy már könnyebb. Ebben az esetben egy átlag téli napon kb 3.5 kW/h a hőigényed. Az átmenetei időszakban, biztosan jó lenne a puffertartály. Én a méretét 400-600 L közé tenném. Ez persze hely, és pénz függő is.

Nelem 250 L-es van, de kb fele akkora a ház hőigénye mint a Tiednek. Most a kazán kb 7 órát megy, egy nap alatt, a köztes időben a pufferból dolgozik a rendszer.

 

Egy fogyasztási adat: az elmúlt 47 napban a kandalló 360 kg pelletet fogyasztott el, 7.66kg/nap, kb 250 Ft/nap (fütés+HMV)

Előzmény: Törölt nick (1382)
Bekesm Creative Commons License 2009.01.27 0 0 1395
Ismét kérdezek, tudom nem a legjobb helyen, de ti eddig is segítettetek.

Kérdésem az, hogy az éger fa kandallóba jó –e, és viszonyítva a tölgyhöz, akáchoz?

Köszi a választ.

Törölt nick Creative Commons License 2009.01.27 0 0 1394

Garatulálok.

A vásárolt kandalló, szerintem nem az amire te gondolsz.

Ő a sima ISBERG kandalló, "hátizsákkal"!

Nem akarlak az örömödben megkárosítani, de ha mindezt fel tudod málházni erre a "vízteres" kandallóra, akkor értesíts.

Főképp a távindítás érdekelne!!!!!

A külső hőmérséklet érzékelő is szép gondolat.

 

De inkább foglalkoztasson a komolyabb gondolat.

Miszerint:

"Szilárd fűtőanyaggal fűthető lakásfűtő berendezés, és vízmelegítő, kizárólag nyitott fűtési rendszerre köthető!

Kivétel ez alól:

a gyárilag beszerelt, segédenergia nélkül működő víztér visszahűtő berendezéssel ellátott kazán, vízteres kandalló, és vízmelegítő!"

Tehát a te gyönyörűségedet sajna nem lehet zártra kötni. A lemez "hátizsák" sem bír ki túl nagy nyomást. Gyakorlatilag semmilyet.

De ne keseredj el, mert ettől még sok örömöd lehet benne. ha nyaralóban lesz, a fagyállóval való feltöltést ne feledd. És ne feledd, hogy a nyaralóban való rendszertelen fűtés, minden hétvégi begyújtáskor nagyfokú kondenzátum kicsapódást idéz elő, a víztér falán. És tégy be egy olyan víztermosztátot, amely addig nem keringeti a vizet, amíg legalább 40 fokot el nem ér. Ennyit dióhéjban.

És az üveg.

Nagyon vigyázz ezzel az olcsó üveggel.

Ennyiért nem lehet kandalló üveget venni. (hacsak, nem "kamionról leesett")

Üdv

ÉN

Előzmény: andrago_ (1388)
Törölt nick Creative Commons License 2009.01.27 0 0 1393

Köszönöm a megtisztelő érdeklődést.

Nincs ilyen tapasztalat.

Idrováltót alkalmazni láttam kettő szerelést, és az működik.

Ha csak szelep lenne, az talán a kis vízmennyiség miatt nem lenne egészséges. De nem alaklmazta még senki, amit láttam volna.

Előzmény: Jesu (1386)
Jesu Creative Commons License 2009.01.27 0 0 1392
Bármit lehet állítani, elég sokoldalú. Ezt a keverőszelepes megoldást ki kell már próbálni. Lehet azzal jobban fogyasztana, mint most ezzel a billegős üzemmóddal, ahogy tölti a puffert. De lehet szétszedem és csinálok saját vezérlést a keringtetőjére. Az lenne a legjobb.
Előzmény: Törölt nick (1390)
Jesu Creative Commons License 2009.01.27 0 0 1391
Mostanában nem írom már napi szinten, csak tippelni tudok az üzemórából.

- Tegnap napsütés volt:
reggel ment 5-7:30-ig, este még 2 órát a HMV, fürdő miatt (maradt éjjelre). ~kb. 6kg.

- Ma több kell, érezhetően hidegebb van kint, szakad az eső, erős szél, lakás is hűlt 1 fokot:
Reggel 5-7:30-ig, most este viszont hagyom futni és feljebb is állítom, 17-21-ig biztos megy, hogy éjszaka legyen mit tolni a szobákba, hajnalra a padlóba, mert havat mondanak. ~kb. 8-10kg lesz így.

Most ebben az állapotban ~40-45kWh/nm/év az épület éves hőszükséglete. Ezzel tudsz viszonyítani a sajátodra, ha az is megvan.
Előzmény: Törölt nick (1390)
Törölt nick Creative Commons License 2009.01.27 0 0 1390
Tudom hogy nincs két egyforma ház/rendszer, de kíváncsi lennék, hogy most kinti napsütés nélküli 5 fokban mennyi pellet fogy el neked 24 óra alatt.

Az ecoidrót lehet úgy állítani hogy folyamatosan menjen a szivattyúja? Így akarod rákötni három állású keverőszelepre?
Előzmény: Jesu (1386)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!