a cégek nem 70%al csökkentették a termelést, hanem mondjuk 40%al, miközben a fogyasztás 70%al csökkent, ugye aki eddig hitelből vásárolt, az most spórol
a keresletet a roncsprémium húzza fel, ezzel még kihajtják a lóvét pár olyan emberből aki nem vett új autót, hanem spórolt, de azzal vége is a történetnek
az egész autóiparnak össze kell mennie az eddigi kibocsátás kb felére, és majd ott fog egy ideig stabilizálódni
aztán a jövő vagy olajválságot hoz, meg a nyugat további lecsúszását, és akkor még ez is csökken tovább, vagy lesz egy új konjuktúra, de az legjobb esetben is csak kb 10 év múlva
Megrendelték az első 4 REVA-t! Egy pesti magánszemély, egy debreceni vállalkozó és egy debreceni cég (kettőt). A három céges ÁFA visszaigénylős lesz, mivel 2 személyes kisárúszállító verzióban rendelték. Úgyhogy nekik 3 milla alatt lesz az ár... :)
"Viszont ha erős lejtő után sík út következik, nem eresztheted le az autót a városba 130-cal, mert annyira felgyorsul a lejtőn. Vagy ha kanyar következik."
Ezert irtam, hogy csak akkor van ertelme lejtom visszatolteni, ha motorfek nelkul tol nagy lenne a tempo. Viszont ez eleg keves lejtore igaz!
Ha meg 10km/h-val mesz a lejton lefele a toltes miatt, akkor a netto nyereseged abbol lesz, hogy 10-nel kisebb a legellenallas mint 90-nel. Ha ezt ki akarod hasznalni, akkor menj vegig 10-el, sik uton is!
Van X energiánk. Ezzel haladhatunk is, vagy akkutöltésre használhatjuk. Lejtőn lefelé értelemszerű a visszatöltés. Úgy nincs értelme, hogy 300A-rel felkaptatok az emelkedőre, majd a lejtőn 20A-t töltve lehaladok 10km/h-val, majd ismét 300A-rel felfelé. Ha az út, és a forgalom engedi, ez esetben gazdaságosabb lendületből felautózni az emelkedőn. Optimális esetben épp feljutsz az emelkedő tetejére, szinte állva. Viszont ha erős lejtő után sík út következik, nem eresztheted le az autót a városba 130-cal, mert annyira felgyorsul a lejtőn. Vagy ha kanyar következik.
Ha azt vizsgáljuk, hogy a lejtőn begyűjtött energiát fel tudjuk-e használni sík úton haléadásra, egyértelműen igen a válasz.
Hazafelé üresben 90 felett mentem, és kénytelen voltam fékezni, pedig a város feléig elgurultam volna, ha a forgalom, és a lámpák engedik. Nagyon tetszett. :-)
Városi forgalkomban kénytelen vagy megállni. A Lada egy magas gördölési ellenállású autó, mégis 500m-t gurul 50km/h-ról.
Minden fékezéssel 500m megtételéhez elegendő energiát alakítasz hővé. De nem tudsz a forgalom miatt kigurulni.
A visszatöltést a forgalom teszi szükségessé. Kondikkal lenne igazán jó. Akkor legalább a 30%-át visszanyerném az autó megindítására, amit a lámpák előtt elfékezek. Főként, ha a városon kívüli 100km-es hatótáv 40 városi km-re csökken.
Az emberek az elmúlt években megvették az autókat, akinek volt rá pénze, aztán azok is megvették akiknek majdnem volt rá pénzük, később azok is megvették akiknem nem volt rá pénzük... Állítom, hogy az autóipar akkor is bukott volna, ha nincs válság, illetve az autóipar a válság egyik oka, ha a válság okát az eladósodásra vezetjük vissza.
És most mi történik... felmarkolják a sok támogatást rendezik a soraikat, visszafogják a gyártást, amivel felhúzzák az árakat, és a kieső 5. munkanapot vagy az állam vagy a munkavállalok, de végülis az emberek fizetik meg. És láss csodát amikor kifutnak az akciós autók, némileg hiány lesz és szép magasan lesznak, maradnak az árak.
Szerintem az emberek egyre kisebb része agyal, hogy milyen autót vegyen. Már kajára és rezsire kell a pénz és arra se jut :(
Pár napja hallottam, hogy 70%-kal kevesebb új autót adtak el az országban májusban (vagy talán júniusban). Összesen 4000 db-ot az egész országban. Eddig ez a negatív rekord ami csökkenést illeti az előző év azonos időszakához viszonytva, de lehet, hogy az idén ebben a hónapban adták el a legkevesebbet.
Lordofearth nagyon csöndben van. Azt írta, hogy július 2-ig derül ki, hogy merre tovább.
Amúgy nem minden esetben értem a döntéshozókat, pénzembereket. Sok felesleges baromságnál van üzlet. Fontosabb esetekben meg nincs. A "kedvencem" hogy 1 azaz egy darab újszülöttmentő van Bp-en vagy talán az egész országban (nem emlékszem pontosan, egyezzünk ki egy közép-magyarországi régióban :P ) de a sok pazarló és értelmetlen kiadásra van lóvé és egyetértés. Volt pofájuk a kormányzati negyedet napirendre venni és azon is milliárdokat elherdálni, amikor milliószor fontosabb kezelendő bajok vannnak.
A 4-es metró árából itt már minden lehetne a munkahelyek létrehozásától, megtartásától, támogatásától kezdve a javuló szociális hálóig minden.
Tényleg jobb lenne elhagnyi ezt a süllyedő hajót, mert itt már nem lesz semmi tartós pozitívum, fellendülés, csak a nyomor lesz nagyobb.
Bocs az off miatt, de végülis összefügg a fejlesztésekkel is, ha erre sem jut.
Arról nem beszélve, hogy fele sebességgel kétszer annyi ideig tudsz tölteni, ami az akkuk számára is előnyösebb. Százezres értékű akkupakknál erősen próbálnám meghosszabbítani az élettartamát.
A száguldás és az energiatakarékosság nem barátok. Még a kerékpáron sem. :-)
Ha mindenki 90-nel akar hajtani 50-es táblánál, akkor engeszteljem ki őket? Majd a kékek.
"-Ne haragudjon főtörzs úr, de nagyon sokan jöttek mögöttem.. -Az a maga problémája, túllépte a megengedett sebességet!"
Lejtős töreténet:
1 ember elektromos autóval, többi belsőégésű:
"Mennnyé mááááááááán!"
2 ember elektromos autóval, többi belsőégésű:
"Nézd hogy carakodnak, micsoda fillérbacók!"
3 ember elektromos autóval, többi belsőégésű: "Egyre szaporodnak az elektromos autók"
4 ember elektromos autóval, többi belsőégésű:
"Végülis minek sietni, lehet, hogy nekünk is venni kellene"
5 ember elektromos autóval, többi belsőégésű:
"Nekünk is venni kell elektromos autót!"
8 ember elektromos autóval, többi belsőégésű:
"Hogyaza jó büdös! Megint emelték a benzin árát! A tököm tele van! Veszek én is elektromost. Ezek itt visszatöltenek, és meg csak pazarlom a benzint, mikor gurulhatnék is álló motorral!"
Kérdés mi a jobb a lejtőn lefelé. Hogy visszatöltjük az akkukat valamilyen szinten, és megyünk 30-cal, vagy marad a tempó, és haladunk.
Szerintem városon kívül lejtőn lefelé nem nagyon van értelme visszatöltést alkalmazni menet közben, mert nagyon visszafogja a járművet - legyen az bármilyen elektromos jármű. Csak ha 10% feletti lejtőn megyünk :-)
Városban, ahol pl. van 50-es sebességkorlát, ott jól jöhet esetenként - pl. lefelé a Budai hegységről - , és ki lehet használni. De főúton lefelé fékezve gurulni.... Persze elvi akadálya nincsen, de a sort mögötted neked kell kiengesztelni...
Én is köszönöm a szervezést, jó volt, csak hamar el kellett mennem.
Szerintem E-life eléggé kíméli az autót, ha lenne biztosítás az akkura akkor sokkal tobbet is kihozna belőlük. :) És szerintem bírnák is, de a helyében én is biztosan vigyáznék rájuk, tekintettel anyagi lehetőségeinkre.
Jobb lenne a kisebb áram, de a forgalom sajnos nem tolerálja. Még az 50-60-as hegymászást is aktív előzések, és rosszalló tekintetek kísérik. Lassabban nem lehet menni főúton, mert ledudálnak. Viszont minden emelkedő után jön egy lejtő, és ott lehet száguldozni 90-el 100A áramfelvétel alatt.
Az akkuk élettartamának, hatótávolság növelésének érdekében gondoltam a visszakapcsolásra. Tény, hogy nem felüdítő élmény 20km/h sebességgel felkaptatni egy emelkedőn a kisebb áramfelvétel érdekében. :-)
Ha visszaváltok valóban csökken az áramfelvétel, mert megemelkedik a motor fordulatszáma, de a nyomaték is csökken, és az autó visszalassul. Szóval a benzines autókkal ellentétben, ha gyorsítani akarsz akkor nem vissza, hanem feljebb kell kapcsolni.
hatásfokot növelni? pl. biofotonnal :)))) gyurcsok (a csoda) józsef biztos segít :)
de tényleg, ez elég esélytelen ötlet. fesz/terhelés függvényében változik a hatásfok, ennek maximumát megkeresheted (de az életben úgyse tudod ott üzemeltetni folyton), viszont növelni nem fogod tudni.
teljesítményt, nyomatékot meg a feszültség növelésével tudod feljebb vinni. bizonyos határokon belül persze. aztán elfüstöl.
Aki kintvolt az remélem mind jól érezte magát, aki nem jött az bánhatja! Végül a kemény mag délután 6-ig maradt. Még mielőtt elkezdtek sajnálni a költségek miatt: a pályáért és az evőeszközökért összesen 5000ft-ot kellett fizetnünk. Azt tudtam, hogy nem lesz drága, de azért ilyen olcsóra sem számítottam...
Természetes kíméletesen jöttem, Pesten át is próbáltam elkapni a zöld hullámokat, csak ott álltam meg ahol muszály volt.
Kezdetben 63V aztán ment lefele, de még a legvégén is csak 57V (2,85V/cella) volt a fesz 110 A hatására, tehát még pár kilómétert lehett volna menni, ha 2,5V/ celláig akarom sütni.Terhelést levéve 3,12V/cella volt a feszültség.
Csütörtök-pénteken külföldön voltam (az osztrák Klíma és Energia Alapítvány meghívására) és utána már nem tudtam elmenni. Gondolom jól sikerült. A REVA-t bármikor kipróbálhatjátok, csak be kell jelentkezni a honlapon. Az ingyenes tesztvezetés meghosszabbítottuk, július 15-ig.
Igen-igen jó volt a találkozó, mindenkinek köszönet a szervezésért és a jó hangulatért! Jó volt kipróbálni egymás járgányait és látni egymás problémáit és megoldásait.
Nagyon jó volt a tali, jó volt hasonlóan gondolkodó emberekkel beszélgetni. EVSP-nek köszönjük a meghívást és a nagyon jól sikerült pörit. Pulmannak és E-lifenak köszi, hogy elhoztátok az autóitokat és engedtétek, hogy kipróbáljuk.Nagyszerű élmény hang nélkül suhanni. Grat, A Hy-Go üzemanyagcellás triciklijének, reméljük hamarosan minden olyan autóból aminek megmarad a kipuffogója desztilláltvíz fog csöpögni..... Remélem a következő talin még több villanyautó fog jelen lenni.....