Szociopatákkal való bármilyen kapcsolat, legyen az szomszéd, főnök, munkatárs vagy akár családtag. Hogyan alkalmazkodjunk hozzájuk. Hova soroljuk őket ha a társadalomban egyre több van?
Meddig toleráljuk a betegségeiket főleg válságos időkben? Meddig terheljék az empatikus érzelmű embereket?
Ez egy fertőzés, ami gyógyítható vagy esetleg felvehetjük velük valahogy a harcot? Mit tegyünk?
Emlékszem volt olyan hogy elment gombát szedni és velem akarta a bevizsgálatlan gombát megfőzetni. Hatalmas cirkusz lett belőle, de kidobtam. Nem arra gondolok hogy direktben akar ártani, de mivel mindent jobban tud, a másikat meg h#nek nézi, egyszerűen csak tartok attól hogy egy 7 éves nem mer vele dacolni. Meg az apa felé szerintem amúgy is van egyfajta "ősbizalom" egy gyerekben. De sajna a veszélykeresés lehet gyorshajtás, bányatavazás ilyesmi...
Lenne egy kérdésem: Képes egy ilyen személyiség ártani a saját gyerekének csak a versengés miatt vagy a szankciók azért visszatartják? Vagy ebbe azért ne bízzak?
Ez már régi történet, azóta elváltunk, tavaly szeptember óta nem is élünk együtt. A telefonjához nem nyúltam hozzá, még akkor sem, amikor együtt laktunk. Előfordult, 8 év alatt kb. ötször, de akkor igen alapos okom volt rá, és meg is találtam, amit kerestem.
Ugye? Az egyébként tény, hogy a volt férjem nem részeges. Nem járt kocsmába, és otthon sem ivott alkoholt, így aztán nagyon hamar én is antialkoholista lettem mellette, ami alapesetben egyáltalán nem probléma, viszont azt sem hiszem, hogy EGY nyár esti kocsmalátogatás miatt elhanyagoltam volna a családom. Én nem járhattam soha sehova, bezzeg ha ő tűnt el a "haverjaival" órák hosszára, vagy akár egész éjszakára - telefon kikapcsolva, vagy nem veszi fel -, én pedig otthon vártam a gyerekkel, akkor én egy szót sem szólhattam. És még azért is balhézott, hogy miért hívogatom? Micsoda dolog, hogy én akár egyszer is fel merem hívni?
Egy sörtől még 40 fokban sem rúgok be. Ettől függetlenül fenyegetett, a videó azóta is megvan a telefonján, sőt, a 7 éves kisfiam is azt emlegeti, hogy "apa <felfilmezte> anyát, ahogy a kocsma előtt sörözik a haverjával". Mi kell ennél több?
én nem ismerlek téged, nem tudom, mire hogyan reagálsz, lehet, hogy egy kis gyakorlattal meg tudod ezt valósítani, de az is lehet, hogy egyáltalán nem fog menni, nem tudhatom. viszont szinte ez az egyedüli védekezés az ilyenfajta emberek ellen, legalábbis a tudomány mai állása szerint, hiszen megváltozni nem fognak, és győzni velük szemben iszonyatosan nehéz, hiszen ők mindig mindent versengésnek élnek meg, vagyis iszonyatos rutinjuk van ebben.
Köszönöm a tanácsaidat, mert bevállnak. Van mit dolgozni magamon. Az érzelmek elrejtésében mindenképp. Nem akarom én sem hogy a félelmeim által uralkodjon rajtam.
a p/n/s azon élősködik, hogy te félsz tőle, kiborulsz, felháborodsz, stb. neki ez azért jó, mert uralodik rajtad ezeken keresztül. az egyedüli mód, hogy lerázd, az az, hogy nem adsz látható reakciót rá. egyrészt ez nem elutasítás, vagyis nem fog agresszívan reagálni, másrészt nem kapja meg a provokációért a gyötrődésedet, a jutalmat, így hamarosan más gazdatestet keres. ez az un. grey rock, vagyis szürke szikla technika: legyél unalmas és érdektelen számára.
Sajnos igaza volt születésnaplementének. A gyereket maga elött tolva keseríti az életem egy szociopata. A végzést úgy játsza ki ahogy épp kedve tartja, közben engem feketít be. Valahogy mesterien forgatja ki a dolgokat. Ha szólok ha nem sehogy se jövök ki normálisan az általa generált kényes szitukból. A nyilvánosság erejében sem bízhatok. A hivatalok elhajtanak, nem tehetnek semmit, ha forróvá válik a helyzet a "civilek" is meghátrálnak, kihátrál mindenki. Mondjuk ezt még meg is értem!
Próbálom követni a tanácsokat, nem legyözni akarni, de újabb és újabb követelésekkel áll elő. Olyanokkal, ami már tényleg feszegeti a tűrőképességem. Nem merek szólni olyan dolog miatt, ami egyébként nagyon zavar vagy félelmet kelt bennem, mert attól félek hogy ezzel is csak kiadnám magam neki.
Sajnos aki segíthetne esetleg, az meg nem látja át, hogy tényleg egy szociopatával van dolgunk!
Talán egy kommunikációs szakember észre venné az ellentmondásait egy szociopatának ???, de a mediációtol is elzárkózik. Nem "véletlen,, hisz generálni szereti a konfliktusokat nem megoldani... Az általatok ajánlott olvasmányok is azt erősítik bennem, hogy még a pszichológusok is átverhetők egy jó ideig. Még az a rohadt idő is neki dolgozik...
A mi válóperünk egy kb. harmincas férfi bíróhoz került. Az első tárgyaláson semmi mást nem csinált, mint egy kazettás magnóba statisztikai adatokhoz való kérdéseket, és az ezekre adott válaszainkat diktálta be. Ezek után megkérdezte, mindenben megegyeztünk-e, és látunk-e esélyt a békülésre? Hiába mondtuk, hogy igen, közös megegyezéssel válunk, és nem, nem fogunk békülni, semmi mást nem mondott vagy kérdezett (az okokról, részletekről), csak hogy neki most az a kötelessége, hívja fel a figyelmünket rá, hogy 30 napon belül kell kérnünk az eljárás folytatását, és ki fognak tűzni még egy "határnapot", azaz egy újabb tárgyalási időpontot. De arról hogy azon mi lesz, vagy hogy lesz, szó sem esett. Csak reménykedni tudok, hogy akkor már hivatalosan is elválasztanak minket, és ezt már egyáltalán nem bánom. Már én is kezdem elhinni, hogy jobb ötlet volt megszabadulni tőle. Bár a második tárgyalás időpontjáról még nem kaptam értesítést, de már alig várom!
Ezt figyeljétek! Tavaly nyáron, egy forró, augusztusi napon, miután 8 óra munkából hazaértem, úgy döntöttem, kell egy kis kikapcsolódás, és - miután elrendeztem a már otthon lévő gyerekem és férjem dolgait, plusz elkészítettem a vacsorát, és ettem is belőle - átmentem a kocsmába, mert egy hideg sörre vágytam. A faluban, ahol laktunk, a kocsma a házunkkal majdnem szemben van. Találkoztam haverokkal, és leültünk a kocsma elé kitett székekre a napernyők alá, beszélgettünk, és ittam a jó hideg sört. Nagyon jól esett! A férjem egyébként nem szokott átjárni a kocsmába, és alkoholt sem iszik, tehát mielőtt megkérdezitek, elsősorban arra vágytam, hogy kicsit más társaságban legyek, ne otthon, és ne egyedül kelljen "alkoholizálnom". A kisfiam és a férjem a házunk udvarán maradt, én pedig kb. másfél órát töltöttem az előbb említett műintézményben, illetve az előtte található kerthelyiségben.
Pár héttel később, amikor már tarthatatlan volt a helyzet (az előtte fél évig zajló herce-hurca után, hazugságok, megcsalás, sorozatos veszekedések az ő részéről), végül beleegyeztem, hogy én költözök el a házból, és el fogunk válni. Ekkor a férjem előhozakodott azzal, hogy amikor én a kocsmában "részegeskedtem" a haverokkal, ő videófelvételt készített róla a telefonjával, és ha bármilyen úton-módon megakadályozom, hogy ő láthassa a gyerekét, vagy el akarom venni tőle, akkor a bíróságon bemutatja ezt a videófelvételt, miszerint egy családanya hétköznap este a kocsmában tölti az időt, ahelyett, hogy a családjával törődne. És nem csak a bíróságnak, bárkinek képes megmutatni, ha arról lesz szó, hogy miért válunk el?
Már csak azon gondolkodom, hogyan bizonyítsam, hogy ezzel megfenyegetett?
Dávid Ibolyát, az MDF egykori elnökét és Herényi Károlyt az ügyészség kényszerítéssel vádolta. A vád szerint a két egykori MDF-es politikus egy titokban rögzített hangfelvétel nyilvánosságra hozásával fenyegette meg 2008 szeptemberében Almássy Kornélt, aki ennek hatására visszalépett attól, hogy az MDF elnökjelöltje legyen.
Nálunk nem volt ennyire rossz a helyzet.Mármint a tied nagy vonalakban más,mint az enyém.De ugye vannak fokozatok.
Ezért is nem tudom "micsoda"is ő valójában.Az biztos hogy személyiség zavaros.Amiket tapasztaltam:
-Folyamatosan sajnáltatta magát mindenkinek
-Állandó panasz áradat(pozitív észrevétel ritkán)Őt mindenki kihasználja,pedig ő olyan jó ember!
-Ő az Isten,aki mindent jobban tud mindenkinél,ő mindenhez ért,mindent megszerel,mindent megtesz a szerelméért,mos, főz takarít,akitől nem tudsz olyat kérni amit ne tenne meg.A tenyerén hozdoz,a kívánságod lesi,védelmez,megment,nélküle nem tudsz létezni(szerinte).Ő mindíg ott van ha bárkinek segíteni kell,ha nem kérik ő akkor is segíteni akar már-már erőszakosan rátukmálja magát az emberre.Ennek köszönhetően,mindenki egy nagyon kedves,udavarias embernek ismeri.
-Nagyzol,beképzelt,másokat lenéz,aztán ha érdeke úgy diktálja kedves velük.
-Folyamatosan hazudott,agyrém történeteket talált ki hogy sajnáljam,hogy megszerezzen,manipulálhasson.(Amikor még csak próbált megszerezni,azt mondta hogy volt orvosnál és halálos beteg akinek alig van hátra,majd később amikor már úgy érezte közelebb kerültem hozzá,akkor meg tudta hogy elcserélték a leleteit.Hurrá,nem kell meghalnia)
-Nyomult folyamatosan,telefon,chat,ajtó előtt várakozás,ha lent volt állandóan az ablakomat leste,mikor láthat meg.
-Ha nem akartam találkozni vele,akkor is nyomult percenként minden lehetőséget megragadott.Zaklatott.
-Ha nem foglalkoztam vele,mert már az agyamra ment,elszívta az energiámat,akkor ha összefutottunk véletlenül,eljátszotta a lelkileg kikészült embert,aki már csak kúszik,menni sem bír fáj mindene.
-Állandó zizegés,gyors beszéd,hiperaktivitásra utaló magatartás,érdektelenség bármilyen hobby felé(képtelen lekötni magát 5 percnél tovább)unalom.Állandóan a jelenlétemet igényelte,mindíg mindíg mindíg!
-Szexmánia(ebben nála ki is merült a kapcsolat fogalma)
-Ha nem kapott szexet,akkor először próbálta elrejteni az indulatát(nem sikerült neki,akkor kezdtem először félni tőle)nem bántott csak éreztem hogy valami furcsa.
-Mindennek úgy kellett lennie ahogy ő akarta,de mindent úgy alakított mintha én akartam volna. Nah....folyt köv....ha akarod
Nagyon sajnálom, hogy neked is át kellett élned, ráadásul nem is választhattál, mert ugyebár az apját nem választhatja csak úgy meg az ember, mint a házastársát.
Valóban romboló volt, és valószínűleg az amúgy stabil és önálló személyiségemnek köszönhető, hogy nem lettem bipoláris depressziós, mint "theonethatgotaway" olvtársnő, aki alább írt. Bár volt pár nagyon rossz hónapom, de most már talán túl vagyok rajta.
Az én volt férjem majdnem ilyen. Annyi a különbség, hogy nem iszik alkoholt, és mindig csak a nála gyengébb, kevésbé képzett vagy tapasztalt embereket gyűjti maga köré, bár ő maga sem egy észlény, viszont közülük kitűnhet. 10 éve ismerkedtünk meg, folyamatosan megkaptam tőle a legkülönbözőbb szituációkban, gúnyos megjegyzésekkel, hogy "na, erre jó a két diploma, még ezt sem tudod megcsinálni". Miközben az elmúlt 10 évben én kerestem és találtam is neki állást többször is, hogy a középfokú végzettségével és közel nulla nyelvtudásával el tudjon helyezkedni, és még ne nekem kelljen őt is eltartani. Főleg miután van egy gyerekünk is.
A probléma ott van, hogy egy jó párkapcsolathoz két lelkileg felnőtt ember kell. Nálunk csak egy volt. A felnőttség nem minden esetben csak azt jelenti, hogy az ember pl. saját maga vásárolja a ruháit (én ezt már 14 évesen elkezdtem).
Én évekig éltem úgy, hogy zsaroltak, kényszeríteni próbáltak. Nem igazán hagytam magam. Ez volt a baj. De már nem élek bűncselekményben. És ez nekem jó.
