Az 1000 sebből kivérzett és teljesen halott hidrogénes marhaságok helyett nézzünk inkább olyasmit, ami a gyakorlatban is jól használható. A Mitsubishi után a Nissan is beindul:
Sosem szoktam kötözködni, az egy egészen másik kategória, én érvelni szoktam, a kötözködésben pedig ilyen fogalom nem is létezik.
Már megbocsáss, az hogy Te miben ültél és mit HISZEL róla az az ég egy adta világon semmit nem bizonyít. Hidrogén-oxigén üzemanyagcellás elektromos jármű 1966-óta létezik (GM Elektrovan), abba is be lehetett ülni és az is ment. Sőt azóta még vagy egy tucat hasonló kísérleti jármű készült különböző gyártóktól és azokba is mind be lehet ülni és mennek is. Ennek ellenére az azóta eltelt 43 évben egyetlen egy típus sem érte meg a sorozatgyártást - még a Honda Clarity-je sem, amiből 2008-ban 5 azaz ÖT db-ot adtak bérbe Kaliforniában -. Soha egy pillanatig sem az volt a kérdés, hogy működik-e a dolog vagy sem, mert működik. Ebből viszont egyáltalán nem következik, hogy a gyakorlatban is, a közúti közlekedésben általánosan elterjeszthető, jól használható megoldás válhat belőle. A kettő között fényévnyi távolság lehet. Még ha az ember nem foglalkozik a fizikai törvényekkel és nem megy bele a részletekbe, akkor is látszik, hogy ha valamit 43 évnyi kínlódás után sem képesek sorozatban gyártani és kereskedelmi forgalomba hozni annak ellenére, hogy számolatlan millárd dollárnyi - többnyire közpénzt - dobtak ki az ablakon a fejlesztésére, abból soha nem lesz semmi. Ha viszont valaki a blikk szintű "a hidrogén a világegyetem leggyakoribb eleme, tehát akkor a hidrogén a jövő" szintig jut csak el, akkor számára végtelenül egyszerűvé válik a világ és szinte minden lehetséges.
Mindezek mellett, nagy örömmel várom a hozzászólótól a hidrogén tárolás megoldásának részleteit. Azt azonben előre bocsájtom, hogy az nem megoldás ha valaki 1 db kísérleti járműben fél óráig elenyésző mennyiégű hidrogént egyben tudott tartani, mert azt már évtizedekkel ezelőtt is sok százan megtették.
Robi, bocsanat, akkor lehet, hogy felreertettelek.
Azt en is jo megoldasnak tartanam, ha valahogyan a hidrogent tarolni lehetne viszonylagos biztonsagban es viszonylagos gyorsasaggal fel lehetne SZABADITANI (nem feltetlenul kemiai kotesbol, de ez sem elkepzelhetetlen, hiszen ha a viz es e kozott az x molekula kozott lehet energiatartalom-valtozas, akkor elvileg azt kinyerhetjuk pozitiv energiamerleggel anelkul, hogy serulne az energiamegmaradas torvenye).
Szoval ha igy ertetted, akkor visszavonok minden, ezzel kapcsolatos gunyoros megjegyzest. :)
Jopar ezer evig tele volt az egbolt angyalokkal, demonokkal, a fold manokkal, az oceanok szornyetegekkel es krakokkal. Szeretnek latni egyet en is...
A sok szuper vizbonto kamu vagy valami plusz hidrogenforrast tartalmaz, ami sokkal dragabb, mint a viz es elozoleg elo is kell allitani plusz energiaval.
Ha energia-atalakitas tortenik, akkor a robbanomotor jobb. Ott pici szikraenergiaval nagy bummot idezunk elo, szerintem nem jo a peldad.
Ami jarhato ut lenne, hogy LASSAN, folyamatosan valami zold energiaval (szel, nap, hullamzas) vagy ipari hulladekhovel bontunk vizet akarmilyen modon, aztan GYORSAN felhasznaljuk a jarmuben keletkezett es osszegyujtott, tarolt hidrogent.
Én nem lehettem ott..több oka is van..de elegen voltak ahhoz, hogy lerakják az alapokat..én sikeresnek itélem meg a dolgot.....mert hagyományt teremtett
240W kb. 5km/h sebességhez lehet elég egy átlagos 1t tömegű autónál. Tele van a net szupervízbontóval híreskedő emberekkel, vízhajtású autóval. Szeretnék egyet látni a saját szememmel.
Az energiamegmaradás törvényére sok esetben kár hivatkozni, mivel nem előállítunk energiát, hanem átalakítjuk.
A napelemet is csak kitesszük a napra, és áram jön belőle. Boszorkányság! :-)
Kedves JTX ... nem rajtunk múlik és mult a dolog eddig sem ... elég sokat kerestünk bennetek ahhoz, hogy a lehetőség adott legyen ... javaslom, hogy inkább privátba folytassuk
Én speciel űltem abban a járgányban amit ők csináltak, és ami üzemanyagcellás, és amiben a hidrogén tárolását is megoldották.
Mondjuk nekem a vízbontás elektromos hatásfoka gyanús, meg szerintem mind a tárolás mind a felhasználás méregdrága a katalizátorok ,speciális anyagok miatt.
Na ezért kell befogni az embernek a pofáját, mert akinek pénze is van, könnyen lemásolhatja vagy megvalósíthatja mások ötleteit.....ezért nem beszélek már soha arról, amit csinálok....de ez a normális...
Az off-road járművek piacát a végfelhasználók és járműgyártók számtalan egyedi igénye és elvárása jellemzi. További kihívást jelent, hogy a speciális alkalmazásokat kis- és középszériában állítják elő, amelyekbe önálló futóműveket nem lehet gazdaságosan kifejleszteni. Ezért ezen a réspiacon a rugalmasságnak és a fejlesztések gyorsaságának kiemelkedő jelentősége van. Ezt felismerve alakította ki a Rába - egyedülálló mérnöki tudására és évtizedes tapasztalataira építve - a Rába MAXS moduláris futóműcsaládot, amelyek 4x4, 6x6, illetve 8x8 kerékképletű alkalmazásokba egyaránt beépíthetőek. Az alkalmazás már jelenleg is értékes referenciákkal bír: a Marmon-Herrington (USA) speciális összkerék-meghajtású járművekben alkalmazza nagy számban a MAXS futóműcsalád tagjait.
"A Rába a járműiparban tapasztalható visszaesés időszakában is aktívan fejleszti stratégiai területeit. - mondta Pintér István, a Rába elnök-vezérigazgatója. - Az elmúlt évtizedekben felhalmozott szaktudásunk mellett a közelmúltban végrehajtott technológiai fejlesztéseink és újításaink lehetővé teszik, hogy az off-road futóművek piaca legyen az egyik olyan terület, amelyben az iparági környezet normalizálódása során piaci részesedésünket akár jelentős mértékben tovább növelhetjük majd."
A Rába MAXS szimpla kerekes, kétfokozatú, 7.2-11.5 t névleges terhelésű futóművek modul rendszerű főegységekből állnak, amelyekből a szükséges konstrukció azonos gyártástechnológia és kevés eltérő alkatrész alkalmazásával építhető fel. Mindez az újabb piaci igények kielégítését jelentős költség- és időmegtakarítás mellett teszi lehetővé.
Robi, az energiamegmaradas tetelerol hallottal mar? 20A12V az 240W.
Ha ezt NEM vizbontasra (aminek a hatasfoka ugye 100% alatt van) hanem kozvetlenul a jarmu hajtasara hasznaljuk, akkor abbol milyen menetdinamika jonne ki? Vagy tovabbtolva a kerdest: nagyon szeretnek latni egy 240W-al mozgathato autot (mikozben a hasznalhatatlan kinai bicajok 300W-osak).
A tarolas nagyon erdekelne! A nem mobil hidrogentarolasnak is nagy jovoje lenne. Ha az aram-h2-aram ciklus elerne a 60%-ot, es nem lenne csillagaszati aru, akkor komoly szerepe lehetne az elektromos halozat kiegyenliteseben.
Az ipari elektrolizáló hogy van kialakítva? Eddig is a tárolás okozta a fő kérdést. Anno láttam egy amcsi olodalon, hogy napelemek áramával termelt hidrogént fémpalackokban fémmel nyeletik el, és elektromos fűtéssel szabadítják fel szabályozottan a hidrogént. A nagy nem lesz olcsó, csak fajlagosan gazdaságosabb, jobb hatásfokú. A hidrogén terjedésének akadályozója a tárolás nehézsége, az üzemanyagcellák ára. Az elektromos járművek terjedésének akadályozója az akkuk magas ára.
Olvasgattam a neten, és magyar oldalakon is sok helyen olvasni szenzációs hatásfokú vízbontó készülékekről. Nagyon szeretnék már látni egy valóban működőt, ahol maximum 12V 20A-ről fejlődik egy gépjármű mozgatásához elegendő gázmennyiség.
"A hidrogén tárolás és előállítás sokkal jobban megoldott mint hinnénk."
Tényleg? No ez a baj, hogy sokan csak hisznek de nem tudnak. Se a hidrogén előállítása se a tárolása se a szállítása nem megoldott, és már legalább 40 éve nem megoldott. A megoldott itt azt jelenti, hogy elfogadható költségekkel és biztonsággal nagytömegben használható. No ez az ami nem teljesül, és nem is fog soha, kivéve ha valakinek sikerül megváltoztatni a fizikai törvényeket. Arra viszont sokkal több mint 40 évet várhatsz. Speciális esetekben - pl. amerikai űrrepülőgép amit épp nemsokára fognak kidobni - megoldott, de ott millió-sok millió dolláros nagyságrendű berendezésekről van szó amiknek néhány órától néhány hétig kell csak működniük, nem legalább 10 évig mint egy személygépjárműnek.
"Persze a hidrogént sem lehet minden körülmények között gazdaságosan használni, de már vannak olyan területek ahol jobban megéri mint az aksi."
Aha persze. Csak 1-et mondj! (de ne az űrrepülőgépet)
"Egy elektrolizáló hatásfoka kb. 75-80% elektromosan. 400-500 km hatótávolsághoz egy normál (1.5 tonnás) autó esetén kell 30-40 m3, azaz 200 kWh, ami 8000 Ft, ha 40 Ft/kWh-val számolunk."
Na ezt hívják úgy, hogy teljesen hibás értékelés. A 75-80%-os hatásfok egy igencsak ideális érték, de legyen. Az előállított hidrogénedet tárolni kell, ha összesűríted, kb. 15-25% a veszteség ha cseppfolyósítod 35-40%. Nagynyomású H2 tartály ami nem több száz kiló az jelenleg csillagászati összegekbe kerül, ha meg több 100 kiló akkor meg nem fér bele a kocsidba és/vagy nem tudsz vele 4-500 km-t menni csak a töredékét. Ha cseppfolyósítod, akkor a kirogén tartály szintén csillagászati összegekbe kerül, de cserébe kb 1-2 hét alatt elpárolog belőle az egész hidrogén. Az egész egy szép kövér veszteséggép, pontosan ellentétes azzal, ami ma a legfontosabb alapelv (magas hatásfok). Ráadásul a biztonsági problémákra most ki sem tértem - szintén nagyon súlyosak és nem megoldottak -. Ezt a hidrogénes hülyeséget elsősorban azok szokták isteníteni akik nincsenek birtokában a legelemibb fizikai ismereteknek sem, így aztán az olyan apróságok mint a fizikai törvények nem korlátozzák a fantáziájuk szárnyalását. A vicces az egészben az, hogy már több mint 40 éve etetik az embereket ezzel a marhasággal, és még mindig vannak olyanok akik ezt megkajálják. Persze ők sosem olvasnak vissza 5-10-15-20 évvel ezelőttre, amikor pontosan ugyanezteket lehetett olvasni, hogy óóó most már csak 5-10-15 év és itt a csodálatos hidrogénkorszak. Igen, ez igaz, a hidrogénkorszak minden áldott évben pontosan 5-10-15 évre lesz a jövőben! :)
A hidrogén tárolás és előállítás sokkal jobban megoldott mint hinnénk. Az elektrolízis során kb. 4-5 kWh kell egy normál köbméter (Nm3) előállításához. Egy elektrolizáló hatásfoka kb. 75-80% elektromosan. 400-500 km hatótávolsághoz egy normál (1.5 tonnás) autó esetén kell 30-40 m3, azaz 200 kWh, ami 8000 Ft, ha 40 Ft/kWh-val számolunk. De természetesen a hidrogén előnye, hogy akkor lehet termelni, amikor akarjuk és nem akkor amikor lemerül az aksi, tehát tisztán éjszakai üzemben is lehet termelni, amikor "csak" 15-20 Ft/kWh a költség. Persze ehhez hozzá kell venni a beruházást is, ami drágább mint egy akkutöltő. De ha akkutöltőből is nagyot akarunk csinálni, akkor már az sem olcsó. Tölteni nem nehezebb mint egy Pb-gázos autót. Lásd: http://www.met.mtesz.hu/hidrogentagozat/index.html Persze a hidrogént sem lehet minden körülmények között gazdaságosan használni, de már vannak olyan területek ahol jobban megéri mint az aksi. Ja még hozzá tartozik a képhez, hogy ha fuel cell-t alkalmazunk, akkor is kell aksi, legfeljebb kisebb és nemcsak konnektorból lehet energiát lehelni bele.
2,5 év alatt megtanultam végre, hogy leendő eseményekről nem pofázok, korábban nagy hibákat vétettem, a konkurrencia betett vagy más politikai erők kint és bent..k.hosszú hetek óta hallgatok, de készülök valamire, nem tagadom és nem is lesz semmi dolog..holnap Ausztriában történik meg az első és így tovább...egy biztos, az a munka amit belefeccöltél nem veszett kárba, a szoftveres programot befejeztük ill. kis mértékben módosítani kell.....a kor kihívása megköveteli.. nagyobb dolog van készülőben mintsem azt egy földi halandó el tudja képzelni....jelentkezem csütörtökön és akkor már bizonyos dolgok publikusak lesznek ...a sajtó számára is...de mértékkel..a korábbiaktól eltérően már nem akarok villogni, sőt az én munkám ebben már kimondottan csendes lesz.....szerepelni sem akarok..de meglátjátok...pezsgők a hűtőben....
Még egy ok a Li készletek bespájzolására az akkucélú felhasználás mellett.
* A hidrogén nagy mennyiségű előállítása (pl. vízből elektrolízissel) még nem gazdaságos.
Vízgáz reakció: C + H2O 1000oC ® CO + H2
CO + H2O → CO2 + H2
Parciális oxidáció: CH4 + 1/2 O2 → CO + 2 H2
CH4 + H2O → CO + 3 H2
*
A H2 mint üzemanyag tárolása, "tankolása" kellő biztonsággal és gazdaságossággal nem megoldott. Az úgynevezett sószerű hidridek alkalmasak lennének a hidrogén tárolására, szállítására, előállítására.
A megadott e-mail már jó, és publikus. A telefonszámom a régi, a töltőoszlop szoftvereseknek is meg volt 1x-2x hívtak is tavaly, kimentem hozzájuk tárgyalni, elmondam az elképzeléseim stb., azóta semmi.
Még jó hogy feccöltem bele időt, energiát... no nem morgok tovább. De tényleg mi a helyzet, volt valami nagy esemény, vagy még várod az áttörést? Szerszámozás elkészült? Nincs még gyártás? Engedélyek?
Hm. Azért csak a fizetős vírusirtó találja meg, mert ha nem lennének új vírusok, ki fizetne az irtóért? Vírust, majd irtóprogramot írni kifejezetten jó üzletnek tűnik.