Szerencsére egyre többen fogadnak örökbe sintértelepről, menhelyről kutyákat.
Talán szükség lenne kezdő kutyásoknak ezzel kapcsolatos tanácsokra és tapasztaltabbaknak sem árt tapasztalatcsere. Főként ha felnőtt kutyát vesznek örökbe, akik a ki tudja milyen rossz múltjuk miatt problémásabbak, mint az ismert és kiegyensúlyozott környezetből vásárolt kölyökkutyák.
Csoki ma két hete lakik nálunk. Azóta túlesett az ivartalkanítási műtétjén, még pár helyen kicsabták belőle a felesleges dolgokat. gyorsabban épül fel mint ahogy számítottam rá. ,mert már az első nap a saját lábán jött fel a harmadikra, a napokban meg már hancúrozott is más kutyákkal. Voltunk együtt minikiránduláson, pont úgy viselkedik ahogy reméltem. Előre fut vissza, vissza néz, néha oda is jön hozzánk. Ha nem egyedül hagyom otthon, akkor már nem hisztizik, amiért elmegyek.
Szervusztok! Az elmult napokban Kőszegen megismertem KÁMÁN ISTVÁNT aki védett ragadozó madárkórházat müködtet,szeretnék önálló topikot nyitni az Őt ismerő, vagy nem ismerőbeszélgetőpartnereknek, de nem tudom hogyan kell
Csoki honap érkezik, ha semmi nem jön közbe. SZombaton meglátogattam, holnap ideköltözik, szerdán már velem kutyagolhat egész nap, mert dolgom van:)), szombaton is kiruccanás, vasárnap pedig, ha már elég jól lesz hozzá akkoro átesik az ivartalanításon fogkő és zsírcsomók eltávolításán, ha már egyzser altatva lesz.
Kicsit nagy flaat lesz a cicánkkal összehozni, mert Szofi retteg a kutyáktól, de szerintem ha Csoki majd ügyet sem vet rá, akkor ez normnalizálódni fog. Szofi ugyanis azért került hozzánk, mert egy westi költözött hozzájuk az előző helyré és az többször megkergette, ha elérte bele-belecsípett. meglátjuk mennyit tud ezen finomítani egy értelmes kutya.
RÁCKEVÉNÉL NE FÜRDESSETEK KUTYÁT!!! 2 kutya 5 perces fürdőzés után meghalt.Tenyérnyi helyeken nem volt rajtuk szőr,a boncolás mérgezést állapított meg.A gazdik sajna most a bánatukkal vannak elfoglalva,és nem hajlandók feljelentést tenni, sem a médiának szólni, sem állatvédőknek. Én csak annyit tehetek,hogy minden fórumra felírom az esetet, hogy lehetőleg ne haljon meg több kutyus. Kérlek terjesszétek ti is,vagy,ha máshogy tudtok segíteni,akkor tegyétek meg kérlek!!!
Igen, ez a csodálatos a kutyákban, hogy minden rossz ellenére képesek az emberben újra és újra bízni. Az emberből a tizedéért is embergyűlölö válik. Pajtiról nem tudjuk, hol járt, kóbor eb volt-e vagy valaha volt-e gazdája. Csak annyit tudtunk róla, hogy a nyaka köröskörül mélyen be volt vágva, minden bizonnyal dróttal lett megkötve. Az Illatoson kezelék, de a seb elfertőződött, mivel tudta vakarni és olyan mély hegg keletkezett, hogy a légzése is nehezítetté vált. Az egyik szemfoga is félig ki volt ütve, vagy rugva és a fogai is elég rossz állapotban voltak. Mikor elhoztuk, a nyakát újra meg kellett műteni, plasztikázni. A metszőfogát is kivésettük, mert az éles szélei felvérezték a nyelvét. Gyorsan gyógyul és egy aranyos, bújós, csupakedves kutya. Igaz, idegenekkel időnként bizalmatlan és támadós kedvű. De aki szeretettel fordul felé, az kenyérre kenheti. Mivel még csak negyedik hónapja van nálunk, azért van a viselkedésében néhány dolog, ami a rossz előélet miatt idegződhetett bele. A lábtól kifejezetten fél, biztos sokat rugdoshatták. Ezt úgy próbálom kompenzálni, hogy a labdáját lábbal rugdosom neki, hogy megértse, többet nem kell félnie. Hirtelen mozdulatokra, vagy felkiáltásra most is lelapul és menekülne. De ezeket biztosan hamar elhagyja.
Bumikát (aki Bumedli és Bubu is) múlt héten szombaton hozták el végleg ideiglenes befogadói, de előtte már többször meglátogattam és barátkoztunk Bumi 1-2 éves lehet de sajnos rövidke élete során megtapasztalhatta az ember nevű állatfaj némely tagjának álnokságát és kegyetlenségét Szombathelyen egy kőszívű valaki (Senki) beadta egy állatpanzióba és két hetet kifizetve ottfelejtette majd a panziós négy hónapig egy egyszemélyes állatketrecben tartotta a testvérével együtt nem engedte ki üríteni sem őket, és enni sem nagyon adott nekik Bumi bőre elfertőződőtt az ürülékben való fekvéstől vérmérgezést kapott és majdnem meghalt megmentői az "Állat és ember" állatvédő egyesület tagjai illetve vezetője Takács Katalin ezúton is hálás vagyok nekik hogy megmentették ezt a csodálatos kis lényt segítségükkel Bumi felépült, bár még a bőre nem jött tökéletesen rendbe de én rendbeteszem majd
Buminak ezer oka lett volna hogy meggyűlölje az emberi nemet de nem tette igaz ismeretlenekkel bizalmatlan, de jól is teszi viszont ha elkezd megbizni akkor a világ legaranyosabb kiskutyája, nagyon szeretjük remélem méltók leszünk a bizalmára és sikerül meggyőznünk őt arról, hogy vannak normális emberi lények is