Szervusztok! Ez egy topik, ahova bármelyik klubtag beírhat olyan verset, rövid prózát, amely elnyerte a tetszését és amelyről úgy gondolja, szeretné másokkal megosztani. Csupán három kérésem van.
1. Ne saját műveket írjatok be, erre rengeteg más topik létezik.
2. Minden esetben írjátok be a mű címét és szerzőjét.
3. Tudom, létezik egyéni és közízlés.
Mivel ez mégis egy közösség, durva és sértő módon ne térjünk el ez utóbbitól.
Úgy van! Tudom, honnét jöttem!
Telhetetlen láng-gyönyörben
égek, izzok, pusztulok.
Fény lesz mind, amihez érek,
szén, amiből már nem kérek:
úgy van, úgy van, láng vagyok!
Nyár, lámpafényed a meleg estén
A nyárfa csöndes lombján elömlik.
Odafönn, túl a facsúcson, az éjsötétben
Ejtőzik az Idő csillagfényes, kék harangja.
A Hold-tücsök jövendő emlékemet
Elmondja csudálatos, szép beszéddel.
hársfavirág illatozik
jázminok is
szédítenek-bódítanak
a csillag is mind a helyén
bár nem látszik
minden madár
tudja énekét
és mindent amit mi nem
a méhek gyűjtik amit
gyűjteniük adatott
és meghalnak zokszó nélkül
küzdve az utolsó sziromig
lassan szelíden
alkonyillatú lesz a domb
és a szél hozza az alkonyt
nem a Nap rejti el fényét
Este,
mikor árny borul az égi tüzekre,
látom,
hogyan születik meg az álom,
amely majd éjszaka
pilláid alá bújva elvarázsol.
Sugárkévék, gomolyok, koszorúk
égő színei elenyésznek
a szürke, barna és a kék
mélységeiben,
míg végül mindent
elnyel a sötét,
és csak a benső,
az egyetlen
fény világol.
Csak egyszerű vonat hozzon,
szándék, fék vissza ne fogjon.
Ne álmodj mást, mint utazást:
itt, velem hív találkozást.
Fenyőknek illatát álmodd:
legyen ózonnal telt álmod,
s velem legyen majd ébredés -
de siess, siess, el ne késs!
off
A macskák készséggel elhiszik, hogy a rókák tudnak írni, csak esetleg lassú a postagalamb - vagy urambocsá', rókák néha MEGESZIK a galambot bánatukban? :)
Nade mindegy, a macskák ehelyett legalább "telepatikusan" beszélgethetnek a rókákkal...
És egy Karak nevű rókának minden egyéb látszat ellenére kellemesen derűs és megnyugtató hangja van. :)
"...és a kis Vuk csodálkozva nézett öreg barátjára. Vajon miféle tapasztalat szól a vén róka hangjával? Hát hiszen nem tartotta ő oda bizalommal gyerek-vörös bundáját ott a szakadék fölött a jó öreg Karak óvatos fogai közé? Félt, hát persze hogy félt, de Karak más volt. Karak még a Simabőrüt is el tudta feledtetni vele néha. Elgondolkodva nézte a kis Vuk az őszi erdőt, megborzongott a hirtelen feltámadó hideg szélben, amely a fákról puhán lehulló leveleket földetérésük előtt elragadta, és a semmibe röpitette.
- Nem álom az kedves Karak! Vagy ha igen, hát én, a kis Vuk is azt álmodom..."
De azért szívemből üdvözlök mindenkit a topicomban,akivel eddig még nem találkoztam itt.Köszönöm,amit hoztatok és kérlek benneteket ,máskor is látogassatok meg bennünket.
Amúgy meg ne tévesszen meg senkit az előző monológ: "általában" normális vagyok..:-)
Karak,Karak,mindig csak ez a Karak! Hát ki ez a Karak,hogy ennyit szót kellene vesztegetni rá? Én ismerem őt./vagy néha álmaimban,amikor azt álmodom,hogy felébredek,azt gondolom,ismerem/.
Egy kopottszőrű,megfáradt, szürkebundájú senkilátta,senkihallotta öreg róka.Hmmm. Még hogy ő megharagszik? Nahát! Ő már soha.Miért is tenné? Hogy hiába próbál korhadt torkából kicsaholni kedves hangokat,nem figyel rá senki? Vagy,hogyha hallja is valaki néha,csak legyint: Á,csak az öreg Karak megint.Ne törődjetek vele..
Pedig -nem is gondolnátok- az öreg Karak néha álmodik: azt álmodja,hogy levelet ír,szívéből és együttérzésből ötvözi a tintát hozzá és választ vár botor hiedelemmel,mert igen:Az öreg Karak egy régimódi róka.Még valahol mélyen elrejtve ugyan,de azt gondolja:igazából a világ ilyen.Hogy minden,ami ennek ellenkezőjét bizonyítaná,AZ AZ ÁLOM és az ő álma a VALÓSÁG.
Szegény öreg Karak.Ne ébresszétek hát fel őt...
Hmmm.Még hogy a rókák levelet írnak és várnak..
Hát nem képtelenség?
A szép nőt csak könnyebb meglátni, csak
gyorsabb, egyszerűbb, a vágy hamarabb
köréje szövi a harmóniát,
köréje azt a titkos glóriát,
mely gyógyít, zsongat, üdvözít s emel,
mihelyt fényének részese leszel.
A szép nőt csak könnyeb kívánni, csak
kényelmesebb, hisz kész álmaidat
igéri, bár, hogy szép, hogy gönyörű,
többnyire ábránd, zsarnok, kényszerű,
nem a tiéd, töndérek és manók
visszfénye benned, illusztrációk
emléke tán, s mozgásé, szemeké,
ki tudja milyen villanásoké,
melyek idétlen irányítanak.
A szép nőt csak könnyebb szeretni, csak
gépiesebb és közönségesebb.
Az édes őrület másból ered.
lám... milyen szép topic is van. jól éreztem itt magam ma este. köszönöm.
(karak nagyon haragszol...?)
engesztelésül:
Reményik Sándor: Álom.
Álom, szelíd kis húga a Halálnak.
Tedd a szememre hűs gyerekkezed,
De képet ne varázsolj elibém,
Ne varázsolj se búst, se édeset,
Szemem fényébe szórd a homokot,
Szürke porát az öntudatlanságnak,
Mély sűlyesztőn vidd le a színeket,
Aludjak, ó de álmokat ne Iássak.
Álom, szelíd kis húga a Halálnak,
Mondd, hát az ébrenlét nem álmodás?
Nekem van elég álmom éberen,
Hajózzál Álom, zsibbadt véremen,
De utast ne vigy magaddal a hajón!
Sziasztok!
Ma véletlenül rátok bukkantam és egész este itt barangoltam kedves verseitek között. Engedjétek meg, hogy a sok kincset egy rendhagyó darabbal köszönjem meg:
Látom életemet, nem igen gyönyörű,
Az én két orcámon folydogál a könyű,
Ha tudtad határát rövid szeretetnek,
Mért nem hagyál békét én árva fejemnek.
Minden madárkának szabad ágra szállni,
Csak nekem nem szabad az utcán sétálni;
Titkos szeretetnek nem kell cégért dugni;
Mert vadnak irigyek s el fognak gátolni.
Sír az út előttem, bánkodik az ösven,
Még az es azt mondja: áldjon meg az Isten!
Áldjon meg az Isten minden javaival,
Mint kertbeli rózsát drága illatokkal!
Ahol én elmenyek, még a fák es sírnak,
Gyászos ágairól levelek lehullnak;
Ha tudtad határát rövid szeretetnek,
Mért nem hagyál békét szabad életemnek?
Háromszéki népköltés Kriza János Vadrózsák c. gyűjteményéből
Sóhajt az alvó táj
Holdsugár rezdül
Gyűrűzik a víz némán
Éj dallama zendül
Sötétségben a lelkek
Szabadon lebegnek
Míg testi valóik
Csendben szenderegnek.
Mély csendben pihennek
Hosszú ma az álom
Árny s lidérc kóborol
A hallgatag lapályon
Testek nyugalma
S lelkek vándorlása
Szétfoszlatja a varázst
Hajnal hasadása.
Lement a nap nyugaton,
Följött a nap keleten.
Egyszerű ez.
Él az, aki eleven.
Rongyos mindegyik zsebünk,
Rossz a magyar zsebe rég,
Egyszerű ez -
Elveszett az ezerév.
Ha elveszett, elveszett,
Nem keressük már elő,
Nem érünk rá,
Vonaton jár az idő.
Expresszen jár az idő
S gépből csinált madarán,
A gyalogos
Bizony hogy elmarad ám.
Szolgabíránk az agyunk,
Nem parancsol más nekünk,
Egyszerű ez,
Mi már mótorral megyünk.
Nem vagyunk mi bölcs urak
S nem is vagyunk szamarak.
Új ezerév
Új magyaroknak marad.
A város
ahol élek,
itt lenn
délen,
nem sivár,
s nem kietlen.
Hegyvidék lábainál
kanyargós utcácskák
török emlékek
karcsú tornya
s ni, itt négy torony
kandikál ki
a házrengetegből.
Nyüzsgő s tétova
emberek
lüktető élet
keresi a boldogság
kék madarát
mely talán már
oly rég
tovaszállt.
"Létem ha végleg lemerült
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantú mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerült,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a szerelmet a túlsó partra! "
nézd ezt a görbefát ahogy
önnön belső terében áll
s hangtalanul szívósan őrli
gyökerével a csontkopár
sziklakövet tanuld fegyelmét
ahogy az örvénylő időben
kitartón dacol a szelekkel
mint valami pompeji őrszem
a lombját perzselő napot
sebtépő fagyok éles körmét
tűrve formálja magát véglegessé
s bár tudja sorsa csak percnyi öröklét
ágai között fészket óv
csipogó életeket ringat
kérge alatt álca báb áttelel
csúcsán tollászkodik az esti csillag
s vele együtt egy égboltot emel míg
küldetését végre betöltve
ős nyugalommal félelem
nélkül zuhan alá a völgybe
