Szervusztok! Ez egy topik, ahova bármelyik klubtag beírhat olyan verset, rövid prózát, amely elnyerte a tetszését és amelyről úgy gondolja, szeretné másokkal megosztani. Csupán három kérésem van.
1. Ne saját műveket írjatok be, erre rengeteg más topik létezik.
2. Minden esetben írjátok be a mű címét és szerzőjét.
3. Tudom, létezik egyéni és közízlés.
Mivel ez mégis egy közösség, durva és sértő módon ne térjünk el ez utóbbitól.
Anya, anya
ebben a sivatagban,
mért hagytál itt, ebben a sivatagban?
Mért hagytál itt, hol minden oly kietlen,
és mindent mégis oly kiváncsian
szemlélgetek?
Tudod, hogy hány kisértés,
a semmi és üresség késdobáló
hány és hány pokla leskel itt reám?
Persze, a ruhák fodrát leeresztik,
a kelme megfakúl, s a fű
beteríti az utakat.
Persze, persze, a feledés, az elmúlás -
de hol is hagytam abba? -
mégis élek,
mégis nehéz, anya, mégis nehéz.
Világűri, mély, sötét csend:
tenyereket formáz a Nagy Semmiből;
rázkódó, hatalmas erő szüremlik át a lelkeden.
Tudod-e vajon, vagy csak sejted még:
Isten megtartó angyalává lettél;
sűrű, mint az akarás,
sűrű, mint az akarás.
Világűri, mély, sötét csend:
hömpölyög, úszik, létezőben van;
karokká lényegül, tart, tart rendületlen,
ki nem ereszt magából.
Így fonódsz, szivárogsz át létemen;
és tartasz erősen,
és tartasz erősen.
Miért kívánsz fordított vallomást?
Miért vallatsz, hogy szerettem-e mást
rajtad kívül, és mennyire szerettem,
míg kezed, birtokul, kezembe vettem?
Ne vallass, ne gondoltass
a régi szeretőkre;
ami nincs, nem is volt az,
megsemmisült örökre.
Igen, szerettem. Mint orvosi kés
boncol az objektív emlékezés,
s felfejti a már halott idegszálat,
mely egykor vonaglott, mint sebzett állat.
A szívem meg se dobban,
a régi tűz nem éget.
Szerettem egy nőt. Jobban
szerettem, mint ma téged.
Jobban szerettem, de értsd meg : nem őt!
Benne szerettem minden ifjú nőt,
mert véget ért a vaksötét gyerekkor. . .
Jobban szerettem magamat is akkor.
Ragyogott a halál is,
akik öleltek, öltek,
a dolog irreális
fényben tündököltek.
Fényekben tündökölt a vad titok,
hő szemem nem látott : világított.
Fénye kihunyt már, a világ sötétebb, -
de a sötétben fényleni lát téged!
Csillogj, Margitka, tennen
fényeddel csillogj fennen,
fényeddel segíts engem
az igaz úton mennem.
A bűvész istent, aki semmiből
eget és földet és embert bűvöl,
detronizálja már az érett férfi,
ki a világot nem teremti : érti.
Világolj hát, világom,
világolj életemben,
fényednél a világon
a rendet megteremtem.
Úgy van! Tudom, honnét jöttem!
Telhetetlen láng-gyönyörben
égek, izzok, pusztulok.
Fény lesz mind, amihez érek,
szén, amiből már nem kérek:
úgy van, úgy van, láng vagyok!
Nyár, lámpafényed a meleg estén
A nyárfa csöndes lombján elömlik.
Odafönn, túl a facsúcson, az éjsötétben
Ejtőzik az Idő csillagfényes, kék harangja.
A Hold-tücsök jövendő emlékemet
Elmondja csudálatos, szép beszéddel.
hársfavirág illatozik
jázminok is
szédítenek-bódítanak
a csillag is mind a helyén
bár nem látszik
minden madár
tudja énekét
és mindent amit mi nem
a méhek gyűjtik amit
gyűjteniük adatott
és meghalnak zokszó nélkül
küzdve az utolsó sziromig
lassan szelíden
alkonyillatú lesz a domb
és a szél hozza az alkonyt
nem a Nap rejti el fényét
Este,
mikor árny borul az égi tüzekre,
látom,
hogyan születik meg az álom,
amely majd éjszaka
pilláid alá bújva elvarázsol.
Sugárkévék, gomolyok, koszorúk
égő színei elenyésznek
a szürke, barna és a kék
mélységeiben,
míg végül mindent
elnyel a sötét,
és csak a benső,
az egyetlen
fény világol.
Csak egyszerű vonat hozzon,
szándék, fék vissza ne fogjon.
Ne álmodj mást, mint utazást:
itt, velem hív találkozást.
Fenyőknek illatát álmodd:
legyen ózonnal telt álmod,
s velem legyen majd ébredés -
de siess, siess, el ne késs!
off
A macskák készséggel elhiszik, hogy a rókák tudnak írni, csak esetleg lassú a postagalamb - vagy urambocsá', rókák néha MEGESZIK a galambot bánatukban? :)
Nade mindegy, a macskák ehelyett legalább "telepatikusan" beszélgethetnek a rókákkal...
És egy Karak nevű rókának minden egyéb látszat ellenére kellemesen derűs és megnyugtató hangja van. :)
"...és a kis Vuk csodálkozva nézett öreg barátjára. Vajon miféle tapasztalat szól a vén róka hangjával? Hát hiszen nem tartotta ő oda bizalommal gyerek-vörös bundáját ott a szakadék fölött a jó öreg Karak óvatos fogai közé? Félt, hát persze hogy félt, de Karak más volt. Karak még a Simabőrüt is el tudta feledtetni vele néha. Elgondolkodva nézte a kis Vuk az őszi erdőt, megborzongott a hirtelen feltámadó hideg szélben, amely a fákról puhán lehulló leveleket földetérésük előtt elragadta, és a semmibe röpitette.
- Nem álom az kedves Karak! Vagy ha igen, hát én, a kis Vuk is azt álmodom..."
De azért szívemből üdvözlök mindenkit a topicomban,akivel eddig még nem találkoztam itt.Köszönöm,amit hoztatok és kérlek benneteket ,máskor is látogassatok meg bennünket.
Amúgy meg ne tévesszen meg senkit az előző monológ: "általában" normális vagyok..:-)
Karak,Karak,mindig csak ez a Karak! Hát ki ez a Karak,hogy ennyit szót kellene vesztegetni rá? Én ismerem őt./vagy néha álmaimban,amikor azt álmodom,hogy felébredek,azt gondolom,ismerem/.
Egy kopottszőrű,megfáradt, szürkebundájú senkilátta,senkihallotta öreg róka.Hmmm. Még hogy ő megharagszik? Nahát! Ő már soha.Miért is tenné? Hogy hiába próbál korhadt torkából kicsaholni kedves hangokat,nem figyel rá senki? Vagy,hogyha hallja is valaki néha,csak legyint: Á,csak az öreg Karak megint.Ne törődjetek vele..
Pedig -nem is gondolnátok- az öreg Karak néha álmodik: azt álmodja,hogy levelet ír,szívéből és együttérzésből ötvözi a tintát hozzá és választ vár botor hiedelemmel,mert igen:Az öreg Karak egy régimódi róka.Még valahol mélyen elrejtve ugyan,de azt gondolja:igazából a világ ilyen.Hogy minden,ami ennek ellenkezőjét bizonyítaná,AZ AZ ÁLOM és az ő álma a VALÓSÁG.
Szegény öreg Karak.Ne ébresszétek hát fel őt...
Hmmm.Még hogy a rókák levelet írnak és várnak..
Hát nem képtelenség?
A szép nőt csak könnyebb meglátni, csak
gyorsabb, egyszerűbb, a vágy hamarabb
köréje szövi a harmóniát,
köréje azt a titkos glóriát,
mely gyógyít, zsongat, üdvözít s emel,
mihelyt fényének részese leszel.
A szép nőt csak könnyeb kívánni, csak
kényelmesebb, hisz kész álmaidat
igéri, bár, hogy szép, hogy gönyörű,
többnyire ábránd, zsarnok, kényszerű,
nem a tiéd, töndérek és manók
visszfénye benned, illusztrációk
emléke tán, s mozgásé, szemeké,
ki tudja milyen villanásoké,
melyek idétlen irányítanak.
A szép nőt csak könnyebb szeretni, csak
gépiesebb és közönségesebb.
Az édes őrület másból ered.
lám... milyen szép topic is van. jól éreztem itt magam ma este. köszönöm.
(karak nagyon haragszol...?)
engesztelésül:
Reményik Sándor: Álom.
Álom, szelíd kis húga a Halálnak.
Tedd a szememre hűs gyerekkezed,
De képet ne varázsolj elibém,
Ne varázsolj se búst, se édeset,
Szemem fényébe szórd a homokot,
Szürke porát az öntudatlanságnak,
Mély sűlyesztőn vidd le a színeket,
Aludjak, ó de álmokat ne Iássak.
Álom, szelíd kis húga a Halálnak,
Mondd, hát az ébrenlét nem álmodás?
Nekem van elég álmom éberen,
Hajózzál Álom, zsibbadt véremen,
De utast ne vigy magaddal a hajón!
Sziasztok!
Ma véletlenül rátok bukkantam és egész este itt barangoltam kedves verseitek között. Engedjétek meg, hogy a sok kincset egy rendhagyó darabbal köszönjem meg:
Látom életemet, nem igen gyönyörű,
Az én két orcámon folydogál a könyű,
Ha tudtad határát rövid szeretetnek,
Mért nem hagyál békét én árva fejemnek.
Minden madárkának szabad ágra szállni,
Csak nekem nem szabad az utcán sétálni;
Titkos szeretetnek nem kell cégért dugni;
Mert vadnak irigyek s el fognak gátolni.
Sír az út előttem, bánkodik az ösven,
Még az es azt mondja: áldjon meg az Isten!
Áldjon meg az Isten minden javaival,
Mint kertbeli rózsát drága illatokkal!
Ahol én elmenyek, még a fák es sírnak,
Gyászos ágairól levelek lehullnak;
Ha tudtad határát rövid szeretetnek,
Mért nem hagyál békét szabad életemnek?
Háromszéki népköltés Kriza János Vadrózsák c. gyűjteményéből
