Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.22 0 0 133
Tudom,hiszen nem vagyok vézna.
Előzmény: cheshirecat (132)
cheshirecat Creative Commons License 2003.06.22 0 0 132
Nem illik ez Hozzád, Karak...
Törölt nick Creative Commons License 2003.06.22 0 0 131
MEDDŐ ÓRÁN

Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok a föld kerekén.

Tóth Árpád

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.22 0 0 130
GYERMEKKÉ TETTÉL

Gyermekké tettél. Hiába növesztett
harminc csikorgó télen át a kín.
Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg.
Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim.

Számban tartalak, mint kutya a kölykét
s menekülnék, hogy meg ne fojtsanak.
Az éveket, mik sorsom összetörték,
reám zudítja minden pillanat.

Etess, nézd - éhezem. Takarj be - fázom.
Ostoba vagyok - foglalkozz velem.
Hiányod átjár, mint huzat a házon.
Mondd, - távozzon tőlem a félelem.

Reám néztél s én mindent elejtettem.
Meghallgattál és elakadt szavam.
Tedd, hogy ne legyek ily kérlelhetetlen;
hogy tudjak élni, halni egymagam!

Anyám kivert - a küszöbön feküdtem -
magamba bujtam volna, nem lehet -
alattam kő és üresség fölöttem.
Óh, hogy alhatnék! Nálad zörgetek.

Sok ember él, ki érzéketlen, mint én,
kinek szeméből mégis könny ered.
Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén
nagyon meg tudtam szeretni veled.

József Attila

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.22 0 0 129
CELLA

Feladom Uram
zárkám e nyelv
és Európa nem otthonom
messze sztyeppékre vágyom
tudom - ilyenkor elkárhozom
de érzem ahogyan jő az este
s hozza füvek illatát
s a levegő még nem ismeri
harangok csendes dallamát
néha nem fáj hogy bezártál
néha nem fáj hogy meghalok
néha tudom hozzám is szólnak
a templomban az angyalok
tévelygek Uram de nagyon
néha hozzám szól a reggel
s behinti lassan szememet
őszülő deres levelekkel

elvágyom innen de hagyd
hogy holnap megint újrakezdjem
hisz ennek a nyelvnek a legmélyén
soha senki sem hallhat engem

Tamás Tímea

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.22 0 0 128
A FALEVÉL DALAI

I

ma nyár volt
fejemre tűzött a nap

éreztem hogy itt vagy Uram
hisz én voltam csak egymagam
madarak daloltak párosan

s mi ketten itt elsápadó
s bujdosó estcsillag alatt
új fényekkel jelet váltottunk
nem látták csak a madarak

a játszma kegyetlen volt Uram
jó lapot osztottál nekem
egy álmod maradt csak tudom
madarak daloltak édesen
`fiat voluntas Tua` Uram
ennyi lenne az életem
amíg az angyalok kardala
ringatja lelkem csendesen

II

láttalak
az árnyékodba léptem
és tán szerettelek
ha nem is téged
a pillanatot mi elém térdelt
s az alázat hangján üdvözölt
féltem
a nap átsütött a hegygerincen
nevetséges volt s ósdi
hogy a fájdalomról nem tudok leszokni
s egy nevető világ ege alatt
láttam ahogy tovább suhannak
a denevérek s a madarak

***

kelet felé
hol a Kába-kő fényében
kábultan megmossák arcukat
s nem hagyják
hogy árnyékot vessen rájuk
a megfeszített gondolat

arra több a napfény
és a rózsa
illatos tőlük a kezed
s a boldogság akár a homokóra
homokja - átpereg
Allah áttetsző üvegkezén
s burjánzik tovább a lila
átható illatot árasztó
szerelem s romantika

III

Uram
ma szél van és fagy a dombtetőn
tán ez a fagyott álmok hava
itt állok s nézlek még kérlelőn

hogy vigyél csak lassan és csendesen
hol bérc van s nagy csendesség honol
s a lelkek kék vérében fürödve
egy álmatag gondolat bujdokol

`van fájdalom a gondolatban`
a lelkek sebesek s tán kék a vérük
ezt az emberek mondták odalent
s a reggeli misén az arcéled
minden gondolatban megjelent

tegnap volt mikor álmodott a tücsök
zsolozsma szólt a réten át
s az áldás hangja idáig hozta
piros kenyerek illatát

Tamás Tímea

ilang_ Creative Commons License 2003.06.22 0 0 127
-
Franz Werfel: AZ ÁLMATLANSÁG ÓRÁI

T i z e n e g y : pilláim lehullnak,
a sorok egymásba dudolnak.
Kapcsoló kattan. Húny a fény.
Most jó. Lágy képek gomolyognak.
Bár várna álommal az éj!

De é j f é l k o r rebben az álom:
halottak járnak a szobában;
szzivárványsúlyuk fojtogat.
Szívemet kemény rendbe zárom:
elviselni a holtakat.

Különös-ébren heverésztem
e g y i g... Az ablak üvegén, fenn
az Idő verte dobjait.
Számláltam; hátha mély ölében
az áldott nemlét boldogít.

De percről-percre fájóbb léttel
hánykódtam az átkozott éber
mélységben megváltatlanul,
s vártam, a k e t t ő hogyan ér el,
ha jön, s az áradatba hull.

Jobbra-balra a forró ágyban
minden helyzetet megpróbáltam
h á r o m i g... Minden pőre lett,
s ezer vád örvényében láttam
a semmivé lett életet.

Hosszan tartott a napi lárma,
mert mind több tanu dobta rám a
bűnök terhét... Eljött a n é g y ;
"Istent, magad megcsaltad!": vágta
arcomba zord ítéletét.

S nem lett vége a tanu-sornak
ö t i g - vádat vádra sorolnak -
tévedés itt, mulasztás ott.
Végül a semmi dunnyogott csak
szobámban, mint konok szunyog.

Akkor feladtam. Elfogadtam
az életet, mint szakadatlan
büntetést, mely fejemre száll.
Sebes a száj. A szem csatakban.
Jön az új nap. Az óra áll.

De h a t előtt, mikor a hajnal
settenkedett szobámba halkan,
elszenderedtem, s valahol
bent tudtam: öljön bármi bajjal,
nem tart örökké a pokol.
-
fordította: Keresztury Dezső

cheshirecat Creative Commons License 2003.06.21 0 0 126
Tersánszky Józsi Jenő:
Különös fohász

Esti bánat mit kezdjek én veled,
Könnyen hevült, könnyen feledt,
Múlt öröm, avúlt fájdalom?
Nos, - kóstolgattam mint majom,
Régit ujért dobva hamar.
Egyik férges volt, más fanyar,
Érett, édes émelyitett.
Nem bánom én semelyiket.
Hagyd a nyöszörgést, hagyd a vádat,
Estéli bánat, olcsó bánat,
Vesszen szemem, ha hátra néz.
Hagyj engemet gyatra zenész.
Hangicsálásod csak undort okoz…

Bárcsak födözne be gonosz,
Álnok, sivár, dölyfös makacsság.
Bárcsak értés, jóság ne hassák
Többé szivemet. - Átkozott
Malasztjok csak romlást hozott
S judásfiaknak erősséget.
Bár ne ösmernélek csak téged
S mint földönfutó háza romján,
Öklét az égre rázza, mondnám:

Háztüzem, hitem kialudt.
Gyűlöleté, kétségeké az út.
Nincs hát és nem kell többé kegyelem,
Sötét erőm, csupán te légy velem!

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.21 0 0 125
SENKI PERCE

`éld túl azt a percet,
amikor minden haldoklik körülötted`

az a nagy nyárfa azok a levelek
az utolsó raj fecske az emberek
bágyadt mosolya a percegés a szú
falon a vakolat a pók az a nagyhasú
az utolsó zümmögő sárga aszott darázs
a köd és reggel az a fényes parázs
mi halkan begördül két függöny között

***

törjön darabokra éjszakánként a perc
hulljon szét miden kép amit álmodni mersz
Vale!

Ki sem mondhatom Uram
hogy várlak és mindig csak
holnap érkezel
ki se mondhatom hogy magány
hogy félelem mert hagytad el-
kopni őket és nem olajoztad
napjaink tengelyét ezért
az árkaiban itt-ott csikorognak
ropognak némely fegyverek
és a kifolyt vér rozsdája
egyre mállasztja bennünk az erőt
egyre régebbiek vagyunk Uram
ezért ki sem mondhatom hogy
vágyakozom még mindig vágyakozom
itt beszorítva testek tankok
bűzökbűnöksorfalaközé
a holnap után ami egyszer
kiszabadít az örök ma
fogai közül ahonnan rozsdás vérünk
mindig visszafelé folydogál

***

és azon a reggelen nem megyek
ki a megállóba

Tamás Tímea

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.21 0 0 124
Ez most nem annyira romantikus....

BEFEJEZÉS

Addig kereste - míg megtalálta.
A leghagyományosabbat.
Módszeres volt - mintha a
lakást takarítaná.
Sarokról sarokra, lépésről
lépésre végighaladt a teraszon,
a konyhán, az előszobán,
a szobán. Elhulltak a pókok,
hátrahanyatlott fejjel
hajolt ki az órából a kakukk.
Ami hagyományos - az szolgál,
kiszolgál, azzal pontosan,
sietség és késedelem nélkül
végrehajtható.
Egyetlen mozdulat és -
elindult feléje a csend.
Három perc múlva fog meg-
érkezni. Addig - hallgatta
a csordogálás biztató hangját,
belemártotta ujját, megízlelete -sós.
Ez azon a mezsgyén történt.
Azon a határon. Tudta, hogy
ezután - csak aludni fog.
Megvárta - módszeresen - az első
napsugarat.
Felemelte és magasra tartotta.
Éles volt és vörösen csillogott
rajta

Tamás Tímea

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.21 0 0 123
ÉJSZAKA

Kéken
Dereng a hold a néptelen vidéken.
A tar hegyek, mint álmodó vadak,
Mint ázott barmok, úgy párállanak,
Süttetvén sovány hátukat a holddal.
Hullámzik, szuszog, lüktet a hegyoldal.

Micsoda éjjel!
Telis-teli titokkal és veszéllyel,
Szeszéllyel, szenvedéllyel!
Micsoda éjjel!
Vélnéd, halottak járnak szerteszéjjel,
Úgy zúg a szél, oly érdesen, süvöltőn.

Az élők hanyatt fekszenek a földön,
Ernyedt gerinccel, szétomolva,
Horkolva, haldokolva,
Minthogyha mindet megmérgezte volna
A gyilkos est.
Foguk pihen.
Mohó nyelvükkel reggelig
A halál ízét ízlelik
Megbékélten és szelíden.

Micsoda éjjel!
Aluszik minden élő.
Álmukra hull a hold igézete.
De megpezsdül az élettelen dolgok
Különös élete.

Egy csonka tönk szemén kigyúl a szikra.
Aztán pendülve pattan szét a szikla.
Fel-felpöfög a parti szik.
A víz magától gyűrűzik.
Borzong a száraz nád, a sás,
Felszínre bugyborogja fájó
Sóhajait a rothadás
Borong a vízmosás,
Hegyomlás zaja döndül messze.
A fonnyadt fű felül a tompa neszre,
És nyújtózik.

S ki tudja, még hányféle mozgás,
Borzongás, zsongás,
Hányféle villanás, hányféle álom
Hullámzik végig most e furcsa tájon,
E széles völgy szeszélyes hajlatán,
Amelyet nappal meg se látok,
Mert nappal a hazám,
De éjszaka, ilyenkor, éjszaka
Kigyúl és úgy ragyog,
Mint odafent a csillagok,
Mint az először megpillantott tájak.

Áhítat tölt el és alázat.

Igen, igen, az ismerős világot
Úgy hagyjuk el, hogy szívünk meg se retten.
Az vonz csupán, mit ködbe vont a kétség,
S titokzatossá bűvölt a sötétség -
A sejtelmes, az ismeretlen.

Székely János

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.21 0 0 122
Nos,igen.Tévednék? De félre ne értsen,nem szemrehányás volt ám!!Tetszenek a versei...
Előzmény: cheshirecat (121)
cheshirecat Creative Commons License 2003.06.21 0 0 121
Romantikusnak tűnök, kedves Karak...?
Hát, nem tudom...
Előzmény: Törölt nick (120)
Törölt nick Creative Commons License 2003.06.21 0 0 120
Milyen romantikus a hangulata ma ,kedves Cheshirecat.:-)
Előzmény: cheshirecat (119)
cheshirecat Creative Commons License 2003.06.21 0 0 119
Paul Verlaine:
La lune blanche

Fehér a hold…
Fénylő csalit
S összehajolt
Lomb andalit,
Halk nesz-beszéd…

Te drága, szép…

A tó dereng
Mint mély tükör s
Mélyébe reng
Vén fűzfatörzs,
Szél búja rí…

Álmodni hí…

Égből szelid
Nagy béke száll
S kék tüzeit
Csillagsugár
Rezdíti fent…

Oh óra!… szent!…

Tóth Árpád

cheshirecat Creative Commons License 2003.06.21 0 0 118
Tersánszky Józsi Jenő:
Levél

Hogy vagyok kicsim?

Bizony, mind álmosabb közönyöm, sandább búvom.
Napjaim utálom, emlékim únom.
A való bennem épp hogy felrévűl
Mint vakult tükrön, lénye kényszeréül.
Rossz gondok, apró piszkok, szenvtelen szépségek.

Talán egyedül téged
Ha még magamban elbecézlek
Tünődve, vajjon látom-e még
Kócos, fiús fejét
Sárga, selyem vánkosán?

Másként kicsim, e szép világnak nem akad
Vágyam számára csodája, bája, élve.
Szemem mint visszásra nincsen egyébbre.
Mintha elátkozott lakat
Őrizne engemet.

Hitemre! ami nincs s ördög vigye
Kedvem jön olykor, hogy irigye
Legyek ama garázda gazfickónak,
Kinek oly átkozott könnyen lobbant szive
S kinek, mint eredetijét a mozikép
Épúgy majmolom tovább életét,
Mind álmosabb közönnyel, sandább búval,

Igy vagyok kicsim!

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.21 0 0 117
SZERETLEK AKKOR IS

/dalszöveg/

Tudod én akkor is szeretlek, amikor alszol.
Mikor nem gondolsz rám...
Tudod én akkor is szeretlek, amikor árnyék ül arcodon.
Amikor azt gondolod, így nem mehet tovább.
Én akkor lehunyom szemem,
és azt a filmet nézem, ami az életünk...
Kimondott és kimondatlan mondatok.
Én akkor is szeretlek, ha más úton jársz,
azon, melyen nincsenek táblák,
és nincs korlát a halálos kanyar előtt...
Az értetlenség szakadéka mellett vezet utunk,
s a csodákat nem fényképezi le helyettünk senki.
Valami kéne még, valamit kéne tenni.
De én akkor is szeretlek, ha néha fáj.
Ha néha előbúj rejtekéből a magány,
a dögevő, mely ott köröz néhány boldog pillanatunk felett.
Csak egy mosolyt hozzon a déli szél,
csak kissé hosszabb legyen minden szerelmes éj.
Tartson tovább a szenvedély,
mert akkor húsodba marnám a jelet,
mely üzenet hordoz: még minden lehet.
Szeress, mert adni kell, hogy kapj.
Higgy imáidban, s ne vétkezz önmagad ellen!
Légy költő és légy színész!
Játssz prédikátort a pokol kapuja előtt,
játssz szüzet, még ha az ördögnek is kell táncot járnod!
S játssz nekem is boldogságot!
Szeretlek akkor is, ha Te magadat egész másképp látod,
szeretlek akkor is, ha az életed csak egy gazos mellékvágányra várat
szeress kicsit jobban!
Szőkén és feketén szeretlek,
mint a villám szeret a fülledt nyárban,
mint kocsmaszagú ősz szeret az utolsó napsugárba.
Szeretlek akkor is mikor alszol...
Szeretlek, félve, haraggal...
Szeretlek soha el nem múló halált hozó lázzal...
Szeretlek...
Szeretlek...

/Jenei Szilveszter-Koltay Gergely/

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.21 0 0 116
Rainer M. Rilke

AZ ÁHITAT KÖNYVE
/részlet/

Szomszédom, Isten, hogyha néhanap
éjjel kemény kopogással zavarlak -
azért van ez, mert lélegezni hallak,
s tudom: szobádban csak te vagy magad.
S ha valamit kivánsz, nincs senki ott,
hogy italt érjen kereső kezed:
figyelek mindig. Adj egy kis jelet.
Közel vagyok.
Nincs más közöttünk, csak vékonyka fal,
véletlenül, mert meglehet:
ha szám vagy szád hívni akar -
a fal reped,
és hang se jelzi estét.

És azt képmásaidból épitették.

S a képek, mint nevek, elédbe állnak.
S ha bennem egyszer fényesség fakad,
mellyel mélyebb létem téged kutat,
elfecsérlődik képkeretre máznak.

És akkor elmém, mely hamar kifárad,
hazátlan lesz és tőled elszakad.

/Nemes Nagy Ágnes fordítása/

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.21 0 0 115
"ISTENEM"

Pap volt. Tiszteletesnek titulálja,
S vigyázza lépteit az ápoló.
Az arca: végzetbarázdálta föld,
A szeme: két nagy, hullámtalan tó.
Köd úszkál rajtuk s borong tétován,
Mint hajnalban a tengerszemeken, -
Hervadt, igétlen, öntudatlan ajka
Csak egy szót morzsol folyton: Istenem.

"Istenem, Istenem, Istenem... "
Ötvenszer egyvégtiben: Istenem, -
Hogy a hallgatót hideg futja át,
Figyelve e szívetlen, szárnytalan,
S dadogva mégis dübörgő imát.
E lélek infernókat járhatott be,
Amíg a téboly partján kikötött, -
A csendes téboly árnyai alá:
Az Isten még oda is vele jött.

"Istenem, Istenem, Istenem... "
Ötvenszer egyvégtiben: Istenem.
Ha szólnak hozzá, ez a felelet,
Minden kérdésre ez a felelet.
E száj az együgyűség kapuja,
S az örökkévalóság malma lett.
Csak jár, csak jár, őrülten őröli
A Mindenható egyetlen nevét,
És közelében félve halkul el
És megdermed az emberi beszéd.

"Istenem, Istenem, Istenem..."
Hogy zakatol a megbomlott malom!
Az Isten neve: óriás malomkő,
Benne a világzúzó-hatalom.
Csak jár, csak jár, őrülten őröli
Hulló hóvá az élet rongyait...
Ó, szent és szabadító őrület:
A legnagyobbra mégis megtanít.

Reményik Sándor

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.21 0 0 114
ISTENHEZ HANYATLÓ ÁRNYÉK

"Mint az árnyék, mikor elhanyatlik, el kell mennem
és ide s tova hányattatom, mint a sáska."
Zsoltárok könyve 109.
........

Akaratomból is kihullassz
Én akart, vágyott Istenem,
Már magamat sem ismerem
S Hozzád beszélni rontás fullaszt.

Üldöztetésimben kellettél
S kerestelek bús-szilajon
S már-már jajomból kihagyom
Neved, mely szebb minden neveknél.

Szent Képzelés, örök hit-balzsam,
Ki létlenül is leglevőbb,
Meghalok szent Szined előtt
S akarom, hogy hited akarjam.

Megűzeték s nem nyugszom addig,
Mig hitedet meg nem nyerem.
Mert kockán van az életem,
Mint árnyék, mikor elhanyatlik.

S hányattatom, miként a sáska,
Mert csak Tenéked van erőd
S mert nem láttam régen előbb:
Nem szabad hinni senki másba.

Ady Endre

igeen Creative Commons License 2003.06.21 0 0 113
Juhász Gyula: Én Istenem

Nekem te nem vagy messze, égi bálvány,

Siketen, zordon trónoló Nagyúr,

Előtted állok én kifosztva, árván

És boldogan, ha ég viharja gyúl.

A földiek nekem nem ártanak már

S az égiek testvéreim nekem,

Viharodnak palástját áldva add rám

S villámodat érezzem szivemen!

Ó, gyújts ki engem, mint szent jegenyédet,

Hogy égve égjek s a mély éjszakát

Mint áldozati láng ragyogjam át.

Mert égve égni: ez a földi élet

S beléd hamvadni boldog epedőn,

Mint kísértet hajnalkor temetőn.

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.21 0 1 112
Nos,úgy tűnik,áthelyeztek bennünket a Kultúra rovatba.Még nem tudom,sírjak,vagy örüljek ennek...
...bár,logikusnak tűnik...
cheshirecat Creative Commons License 2003.06.21 0 0 111
BABITS MIHÁLY:
A SORSHOZ

A sorshoz szóltam s zúgolódtam hangosan:
– Vak isten!
vakon szövöd az évek tarka szőnyegét
és nem nézed, hol van visszája, hol szine?
Villogó, éles tűdre tűzve szívemet
fonákul szőtted szőnyegedbe.

Ki égi nedvek rosszszivű csaplára vagy
ki szomjazónak sós vizet mérsz, égő szívnek olajat,
a kéjek és kinok szeszét szeszélyesen töltöd nekünk,
hogy melyikből iszunk, már azt se tudjuk.

De megrészegszünk italodtól és te nézed pajkosan,
hogy őrült bakháns-módra mint ugrándozunk fejetlenül
vagy mint a mérgezett patkányok, össze-vissza futkosunk
s te nézed.

Vak isten!
vakon szövöd az évek tarka szőnyegét
és nem nézed hol van visszája, hol szine,
de nézed,
hogy őrült bakháns-módra mint ugrándozunk fejetlenül
vagy mint a mérgezett patkányok, össze-vissza futkosunk.

Te Caesar!
a nap talán csak egy mesés karbunkulus, amelyen át
küzdelmeinknek véres szinjátékait
te nézed,
és mi halálra született, vergődő gladiátorok,
mint hizlalt állatok, kiket csak ölni, halni, hullni csak
bocsátanak ki ketrecünkből a teres homok fölé,
üdvözlünk, Caesar, a homokról.

Vak isten!
vakon szövöd az évek tarka szőnyegét
és nem nézed, hol van visszája, hol szine;
villogó, éles tűdre tűzve szívemet
fonákul szőtted szőnyegedbe

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.21 0 1 110
ISTENEM

Dolgaim elől rejtegetlek,
Istenem, én nagyon szeretlek.
Ha rikkancs volna mesterséged,
segítnék kiabálni néked.

Hogyha meg szántóvető lennél,
segítnék akkor is mindennél.
A lovaidat is szeretném
és szépen, okosan vezetném.

Vagy inkább ekeszarvat fogva
szántanék én is a nyomodba,
a szikre figyelnék, hogy ottan
a vasat még mélyebbre nyomjam.

Ha csősz volnál, hogy óvd a sarjat,
én zavarnám a fele varjat.
S bármi efféle volna munkád,
velem azt soha meg nem unnád.

Ha nevetnél, én is örülnék,
vacsora után melléd ülnék,
pipámat egy kicsit elkérnéd
s én hosszan, mindent elbeszélnék.

József Attila

Előzmény: ilang_ (109)
ilang_ Creative Commons License 2003.06.21 0 0 109
-
Somlyó Zoltán: MEGBESZÉLÉSEK AZ ISTENNEL

I.
A szűk könyök-uccán hazamegyek,
most hajnali három óra.
Istenem vezess a jóra!

Békevirágok e szürke kövek
és béke a hajnali ég.
Istenem, szeretsz-e még?

Züllenem, hullanom rendeltetett
és lehull, aki arra való.
Légy velem, Mindenható!

Hajnali percek szemeznek alá
s a harang a szivembe sikolt.
Istenem, sok bánatom volt!

Keresztények űztek, csúfoltak zsidók.
És a nők se szereztek nekem semmi jót.
Eldobtak, mint az odvas diót.

Húsz évvel szerettem, húsz évvel vakon,
ma sáppadt és zord halovány alakom:
Istenem, a szivedbe lakom.

Nincs éjjelem, nincs és nappalom sincs,
csak e hajnali ég, csak e kék…
Istenem, szeretsz-e,
istenem, vezetsz-e,
istenem, megversz-e még?
-

ilang_ Creative Commons License 2003.06.21 0 0 108
-
Somlyó Zoltán: AZ ÁTKOZOTT KÖLTŐ SZÓL:

Lent a falumban apró rozoga híd áll a Dráva egy vékony, beteges ere felett. Mindössze öt lépés hosszú. Az innenső hídfőn piros-fehér-zöld táblás jelzés van, túlról piros-fehér-kék: Horvátország – ötlépésnyire. Gyerekkoromban sokszor mentem át e kis hídon, a lila rekettyés alján, és boldog voltam, hogy oly rövid idő alatt egyik országból a másikba lehet sétálni. Boldog voltam és megszerettem magamat nagyon, amikor észrevettem, hogy a rövid hídon a legszívesebben vagyok, mert innen is, túl is, nem volt hosszú maradásom: mindig megálltam a pallón és nagy biztonságban éreztem magamat a két ország között.
Később aztán ez lett a legvégzetesebb szomorúságom. Megtudtam, hogy se magyar, se horvát nem vagyok, csak félszeg, furcsa keverék s a két országok egyike se tud megtartani s egyiket se tudom külön átérezni. Szerencsétlen vagyok: hazátlan vagyok és kitagadott s még ma is egy kurta hídon ragad a lábam – örökké víz fölött állván, idegenségemtől beteg szemeimmel egyre mosom a dolgokat, szeretnék szépen tisztán látni mindent: eredetemet, útamat, megállásaimat, nekilendüléseimet – de nem lehet.
Két ország hajtott ki magából, az egyiknek gyökerei elromlottak a kezemben, a másiknak gyökerei korbáccsá váltak. Talán ezt szeretem jobban! Érzem, hogy ebből az egyoldalú siralmas szeretetből áll össze a verseim lélektana: a horvát vad kultúra és a magyar szomorúság serkentő ereje – ezek kapcsolódtak össze bennem halálos egésszé.
Hogy nagyobbára szerelmes verseket költök, ne riassza vissza az olvasót és kritikusaimat! A szerelem az egyetlen lehetőség, amely a hontalan költőt megmentheti a hazaárulástól!...
-

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.21 0 0 107
B.Radó Lili

ÚJ BARÁTSÁG HAJNALÁN

Merengő szemem, ki látóvá teszed,
ki elindítasz utamon, hogy járjak,
ki kiszínezed számomra a nyárnak
sápadt virágát s két karom kitárod,
hogy minden embert magamhoz öleljek:
tudod-e mit teszel velem?

Honnan tudod: a könnyet és a kínt,
ha látó szemmel nézem odakint,
nem fog-e jobban fájni, mint a vakság?

Az úton, melyet lépésem követ,
ismersz-e minden tüskét és követ,
mely megsebez és gátat vet nekem?

Fáradt bimbóját halovány tavasznak
hidegen néztem; ki tudja, a gazdag,
pirosvirágú nyártól hogyan búcsúzom?

Két lankadt karom ujjongón kitárom,
de ha ölelek, ki tudja, mi áron?
Nem Júdás lesz-e, akit szivemre zárok?

Ki bízó kezem nyújtott kezedbe várod,
ismerősnél, rokonnál több: Barátom,
tudod-e mit teszel velem?

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.21 0 0 106
B.Radó Lili

VERSEK

Nekem vér és könny, izom és ideg,
nektek csupán szó: izzó vagy hideg.

Nekem egy villanás velőmön keresztül,
nektek röpke ötlet: pillátok se rezdül.

Nekem elérhetetlen vágy, mely elveszít,
tinektek könnyű sóhaj és jól esik.

Nekem vak szenvedélyek, kegyetlen várurak,
tinektek téli estén elfutó hangulat.

Ha vér, ha vágy, ha vád, ha könnyes szó, vagy nyersebb:
nekem az életem. Mindenki másnak: versek.

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.21 0 0 105
JÓNÁS IMÁJA

Hozzám már hűtlen lettek a szavak,
vagy én lettem mint túláradt patak
oly tétova céltalan parttalan
s úgy hordom régi sok hiú szavam
mint a tévelygő ár az elszakadt
sövényt jelző karókat gátakat.
Óh bár adna a Gazda patakom
sodrának medret, biztos útakon
vinni tenger felé, bár verseim
csücskére Tőle volna szabva rím
előre kész, s mely itt áll polcomon,
szent Bibliája lenne verstanom,
hogy ki mint Jónás, rest szolgája, hajdan
bujkálva, később mint Jónás a Halban
leszálltam a kínoknak eleven
süket és forró sötétjébe, nem
három napra, de három hóra, három
évre vagy évszázadra, megtaláljam,
mielőtt egy még vakabb és örök
Cethal szájában végkép eltűnök,
a régi hangot s, szavaim hibátlan
hadsorba állván, mint Ő sugja, bátran
szólhassak s mint rossz gégémből telik
és ne fáradjak bele estelig
vagy mig az égi és ninivei hatalmak
engedik hogy beszéljek s meg ne haljak.

Babits Mihály

ilang_ Creative Commons License 2003.06.21 0 0 104
-
Johannes R. Becher: íGY JÖTTÉL FELÉM

Egy őszi nap, akár a többi ezrek:
ajtócsapódás, hervadt, őszi fény.
Erdőben ültem, levelek lepergett
sorsán merengve: hova, merre lesztek -
s akkor jöttél felém.

Körülfolyt a köd, s gomolygott fölöttem,
bár elfakult a rétek zöldje már,
még egyszer hajtott és virágba szökkent
sebes időnk többé tán el se röppen -
csak lenne örök, örökös a nyár!

Eltévedtem a hideg szélben állva.
Zilált volt nyári békém, a remény -
s költöző madárral kelve szárnyra
tartottam ismeretlen messzi tájra -
s akkor jöttél felém.

Egy őszi nap, akár a napok ezre.
A köd csak szüntelen szitált, de én
az útra léptem ki, a fényt keresve,
hogy az örök nyár honába vezetne:
és ott jöttél felém.
-
fordította: Rába György

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!