Keresés

Részletes keresés

igeen Creative Commons License 2003.06.15 0 0 29
ADY ENDRE

ELBOCSÁTÓ,SZÉP ÜZENET

Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.
Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd
Feledésemnek gazdag úr-palástját.
Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is,
Vedd magadra, mert sajnálom magunkat,
Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért,
Alázásodért, nem tudom, miért,
Szóval már téged, csak téged sajnállak.

Milyen régen és titkosan így volt már:
Sorsod szépítni hányszor adatott
Ámító kegyből, szépek szépiért
Forrott és küldött, ékes Léda-zsoltár.
Sohase kaptam, el hát sohse vettem:
Átadtam néked szépen ál-hitét
Csókoknak, kik mással csattantanak
S szerelmeket, kiket mással szerettem:
És köszönök ma annyi ölelést,
Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát,
Amennyit férfi megköszönni tud,
Mikor egy unott, régi csókon lép át.

És milyen régen nem kutattalak
Fövényes multban, zavaros jelenben
S már jövőd kicsiny s asszonyos rab-útján
Milyen régen elbúcsuztattalak.
Milyen régen csupán azt keresem,
Hogy szép énemből valamid maradjon,
Én csodás, verses rádfogásaimból
S biztasd magad árván, szerelmesen,
Hogy te is voltál, nemcsak az, aki
Nem bírt magának mindent vallani
S ráaggatott díszeiből egy nőre.

Büszke mellemről, ki nagy, telhetetlen
Akartam látni szép hullásodat
S nem elhagyott némber kis bosszuját,
Ki áll dühödten bosszu-hímmel lesben.
Nem kevés, szegény magad csúfolását,
Hisz rajtad van krőzusságom nyoma
S hozzám tartozni lehetett hited,
Kinek mulását nem szabad, hogy lássák,
Kinek én úgy adtam az ölelést,
Hogy neki is öröme teljék benne,
Ki előttem kis kérdőjel vala
S csak a jöttömmel lett beteljesedve.

Lezörögsz-e, mint rég-hervadt virág
Rég-pihenő imakönyvből kihullva
Vagy futkározva rongyig-cipeled
Vett nimbuszod, e zsarnok, bús igát
S, mely végre méltó nőjéért rebeg,
Magamimádó önmagam imáját?
Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,
Csillag-sorsomba ne véljen fonódni
S mindegy, mi nyel el, ár, avagy salak:
Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.

igeen Creative Commons License 2003.06.15 0 0 28
József Attila: Tudod, hogy nincs bocsána

Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.

A bűn, az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed.

Ne vádolj, ne fogadkozz,
ne légy komisz magadhoz,
ne hódolj és ne hódits,
ne csatlakozz a hadhoz.

Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget,
hisz ember vagy, ne vesd meg.

Emlékezz, hogy hörögtél
s hiába könyörögtél.
Hamis tanúvá lettél
saját igaz pörödnél.

Atyát hivtál elesten,
embert, ha nincsen isten.
S romlott kölkökre leltél
pszichoanalizisben.

Hittél a könnyü szóknak,
fizetett pártfogóknak
s lásd, soha, soha senki
nem mondta, hogy te jó vagy.

Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s igy nem szerethetsz.
Most hát a töltött fegyvert
szoritsd üres szivedhez.

Vagy vess el minden elvet
s még remélj hű szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.

igeen Creative Commons License 2003.06.15 0 0 27
József Attila: Milyen jó lenne nem ütni vissza

Mikor nagyokat ütnek rajtunk,
Milyen jó lenne nem ütni vissza
Se kézzel, se szóval,
Világitni a napvilággal,
Elaltatni az éjszakával,
Szólni a gyávaság szavával,
De sose ütni vissza.
Lelkeimmel pörölnöm kéne
S élvén is vagyok most a béke.
Kristály patakvíz folydogál
Gyémántos medrü ereimben.
Szelid fényesség az ingem
És béke, béke mindenütt,
Pedig csak én élek vele!...
Fölemelnek a napsugarak,
Isten megcsókolja minden arcom
És nagy, rakott szekerek indulnak belőlem
A pusztaság fele.

Előzmény: igeen (26)
igeen Creative Commons License 2003.06.15 0 0 26
József Attila:Amit szívedbe rejtesz

Amit szivedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
sziveddel várd ki azt.

A szerelembe -- mondják --
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.

S aki él, mind-mind gyermek
és anyaölbe vágy.
Ölnek, ha nem ölelnek --
a harctér nászi ágy.

Légy, mint a Nyolcvan Éves,
akit pusztítanak
a növekvők s míg vérez,
nemz millió fiat.

Már nincs benned a régen
talpadba tört tövis.
És most szivedből szépen
kihull halálod is.

Amit szemeddel sejtesz,
kezeddel fogd meg azt.
Akit szivedbe rejtesz,
öld, vagy csókold meg azt!

cheshirecat Creative Commons License 2003.06.14 0 0 25
KASSÁK LAJOS:
GYÖNGYKAGYLÓ

Madár, ha rikoltana – ne felelj rá haraggal, kedvesem
virág, ha nyilna ablakod előtt – játékból se tépd le, kedvesem
madár és virág két gyönyörüsége életemnek.
Igy beszélek hozzád, kedvesem és magam értek a szóból
Te csak élj vidáman! Élj s ha aludni térsz meg
madár daloljon és virág nyiljon álmaidban.

cheshirecat Creative Commons License 2003.06.14 0 0 24
Szia Karak, megvagy! :)

BABITS MIHÁLY:
HÁROM VERS NYÁR ÉS ŐSZ KÖZT
RIMEK
Még az egész napon át
bolygjuk a nyár vadonát,
de az est már szelid ősz:
bágyadt szemünk elidőz
a sötétség mélytavú
völgyein s a vértanú
ég testén, mely csillagos
fénysebekkel gyulladoz.
Ami nappal oly pogány,
a fü a domb homlokán:
ez a fény s az esteli
harmat megkereszteli.
Házunk is a dombon ül,
mint aki templomban ül,
s mintha gyertyát tartana,
nyúl az éjbe ajtaja
vékony résén a sugár –
dombon ül és muzsikál
– azaz benne rádiód –
bezengi régiót,
igaz, hogy nem templomi
hanggal, hanem londoni
dzsesszekkel… De mért ilyen
fényes a táj hirtelen?
Mint nagy ostya, kereken
kel a hold a tej-egen.
És a ház most térdepel.
Öltönye fehér lepel.
Mint ki áldozásra vár,
s közben más imát darál,
mit egy messze, ördögi
szuggeráló súg neki.
Óh mily csúf, frivól ima!
Vétek ennek szólni ma.
Zárd el, édes! Jámborabb
zene zeng a lomb alatt.
Hallgassatok, városok!
Bokraink jobb kórusok.
Hagyjátok a tücsköket,
hadd zengjék túl dzsesszteket!
Szeretném a londoni
rádióba mondani:
«Dzsiggek, csitt egy percre, csitt!
Világszám következik.
Páris, London, Nazarét,
Assisi és Tiszarét,
Barcelona, Mexico,
egy a programm: tücsökszó!»

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.14 0 0 23
..és hát az örök,ami soha nem múlik el.Ez a vers,ami talán kicsit közelebb áll hozzám,mint a többi József Attila költemény.Okom van rá,hogy így legyen.
Elnézést kérek Tőletek: lehet,lassan,lassan átmentem ide beírt verseim nagy részét egy másik,általam évekig látogatott és nagyon kedves topicomból,ha nem vennétek zokon..Kicsit talán ezzel a hátsó szándékkal is hoztam létre ezt a helyet,természetesen az alapötlet sértetlenül hagyása mellett.Csak remélni tudom,hogy nem kell hasonló okok miatt idő előtt abbahagynom,mint az említett helyen,hiszen csak az a célom: örüljünk egymás örömének és fedezzünk fel együtt sok-sok új hangulatot régi vagy nem annyira régi versekben,prózában..
Na,megint prédikáltál,Karak!
Bocs.

Tehát:

KARÓVAL JÖTTÉL /József Attila/

Karóval jöttél,nem virággal,
feleseltél a másvilággal,
aranyat ígértél nagy zsákkal
anyádnak és most itt csücsülsz,

mint fák tövén a bolondgomba
(így van rád, akinek van, gondja),
be vagy zárva a Hét Toronyba
és már sohasem menekülsz.

Tejfoggal kőbe mért haraptál?
Mért siettél, ha elmaradtál?
Miért nem éjszaka álmodtál?
Végre mi kellett volna, mondd?

Magadat mindíg kitakartad,
sebedet mindíg elvakartad,
híres vagy, hogyha ezt akartad,
S hány hét a világ? Te bolond.

Szerettél? Magához ki fűzött?
Bujdokoltál? Vajjon ki űzött?
Győzd, ami volt, ha ugyan győzöd,
se késed nincs, se kenyered.

Be vagy a Hét Toronyba zárva,
örülj, ha jut tüzelőfára,
örülj, itt van egy puha párna,
hajtsd le szépen a fejedet.

József Attila

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.14 0 0 22
Valamikor nagyon tetszett ez a vers..

Előtte tán nem is hallottam Nagy László nevét/van ilyen:-(/ és évekig hajszoltam egy kötetét,amíg sikerült megszereznem,amely tartalmazta ezt a költeményt..
Hmmm...talán még most is tetszik?

A VÁROS CÍMERE

Mert a méhek a húsra dongnak
s döglegyek dörmögve a szőlőt eszik:
eljön a fekete katona.

Mert a rikító ponyvák alatt,
patinás kupolák alatt is
kan-kofa támadt annyi,
hogy röhög a föld
s mert a kofákra hallgat a sors is:
eljön a fekete katona.

Mert a fekete vitorla
már a Balatonnak nagyon hiányzik,
s hegyek és fenyvesek
fehér holtakért, holtak szagáért
süvöltve zsolozsmáznak,
mert e megőrlő Bakonynak
bújdosó szerelmünk sose elég:
eljön a fekete katona.

mert a torony a galambot,
galamb a fészke kovás ganaját
elúnta, megutálta
s a csendtől megőrült harangok
bongni akarnak, noha lángban,
hát majd viaszvirágként
megolvadnak a fennkölt harangok,
bronz-dizentéria befolyja
a köveket, forró falakat -
s hogy a galamb ne bírjon soha leszállni:
eljön a fekete katona.

Mert a vagonok lisztje
nem akar keserű kenyér lenni,
hát majd fekete sebeket
hoz a vonat,
mert a tej nem akar
újra meg újra vízzé válni,
hát majd hirtelen bevérzenek
a tejüzemek - s a telepeken
a deszkák nápolyiszelet-sorait,
a pala-lapokat, csöveket
porrá töri az égi kerék,
mivel itt minden tiltakozik:
eljön a fekete katona.

Eljön a fekete katona,
óriás fekete-bársony denevér,
duhogó lágy kupolák a szárnyai,
szőrgatyás lábain óriás
görkorcsolyáit előrerúgva
leszáll a városba, megvakulunk,
megvakul a naptár, a történelem,
szerelmeim, a hosszú sörény,
aranyfüggönye csípőtöknek
pernyévé zsugorodik,
s poklok tudója magam is
tördelve kezeimet álmélkodom:
nem hittem volna soha,
nem hittem volna soha:
hogy ti szűzek az ágyatokban hideg fegyverrel feküsztök, soha:
hogy ti kölykek a tejfogatok
hirtelen kipotyog s iszonyatos
gyöngyvirág nyílik a kövezeten -
végzetes vízszintesekkel
elkészül a város címere újra,
cirkalma lesz a füst és fohász,
mert eljön a fekete katona,
eljön a fekete katona.

/Nagy László/

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.14 0 0 21
AZ UTOLSÓ ASSZONY

Még az utolsó asszony hiányzik,
az én forró, bús életemből:
elmegyek ma egy halovány házig.

Ablaka csipkés, nyitva a szélnek.
Azt hiszem, tudja, hogy kivülem más
senkise látja, mint én, oly szépnek.

Azt hiszem, érzi: ő lesz utolsó
csókom, keservem, büszke bukásom:
vérszinű borból utolsó korsó.

Erre az útra bízom a lázom...
Elmegyek ma a legutolsóhoz
s - lemondok róla. De megbabonázom!

Somlyó Zoltán

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.14 0 0 20
Köszönöm ilang.

Igen,valóban kedvelem Rakovszky Zsuzsa műveit.Valahol már idéztem is talán ezt a prózát és ami érdekes,hogy mindketten kihagytunk belőle egy szót: "Casanova".Talán megbocsájtja nekünk a költőnő,de úgy tűnik,mindketten úgy éreztük,e kis rész nélkül "egészebb" a mondanivaló..

Ha Rakovszky,hát legyen...

ÉJSZAKA

Mióta elhagytam magam,
se gond, se baj már nincs velem.
Van poharam, van kanalam,
asztalom, ágyam, istenem…

És van az ablak, van a rács,
négyzetháló mögött a nap,
pirosan hűlő faparázs:
az alkonyat, a pirkadat.

Közbül az éjszakai ég,
szappanhártya duzzad a drót
szemei közt, holdbuborék
száll, míg gyűröm a takarót.

Az esti altatóadag
nem irtja ki tőből a kínt,
besöpri csak az öntudat
szőnyege alá. Odakint

folyosók, percegő halott
ívfény. Nyitott szájjal, csukott
szemmel fekszünk, kik a valót
elrúgtuk, parttól csónakot,

s ahogy magába lemerül
elménk, a világról levált
eszméink hemzsegik körül,
méhraj virágzó körtefát.

Az eszelős gyermeki vád,
a sérelem, a félelem,
a bűn, mely szétfut a világ
terein mint történelem,

bennünk rejtve erjed a zárt
térben, hangyasav, mit az ész
termel, hogy szétmarja magát.
Magunk vagyunk a repedés

énünk falán, amelyen át
elszivárgunk, ledugaszolt
palackból lassanként. Levált
szemlencse néz minket, a Hold.

Rakovszky Zsuzsa

Előzmény: ilang_ (19)
ilang_ Creative Commons License 2003.06.14 0 0 19
Illik e vers után, és tudom, hogy Karak kedveli Rakovszkyt...
-
Rakovszky Zsuzsa: KERESTELEK

Róttam a kivilágítatlan sikátorokat, koptattam a macskakövek réges-rég fényesre csiszolt felületét, hallgattam a múlt emlékeinek szivárgó, homályos üzeneteit. Tudtam, hogy valahol ott kell lenned. Téged láttalak egy eltévedt füszál könnyed ívében, a közlekedési lámpák szabályos hangulatváltozásaiban, néma szöszökben a zsebem mélyén, s a megsebezhetetlen kirakatokon balettozó fénycicák mosolyában is.

Vártalak.

Biztos voltam benne, hogy megjelensz, egymásba botlunk és én tudni fogom megcáfolhatatlanul: Te vagy az.

Kerestelek.

Néha kételkedni kezdtem. Egyre gyakrabban kevertelek össze valakivel, pedig az igazi, a MÁS csakis Te lehettél volna.

Sokszor tévedtem. Már-már azt hittem egy IDEGEN- re, Te vagy, furcsállottam a dolgot: ilyen lennél? Aztán jött a felismerés, sokkolóan: te nem lehetsz akármilyen! Te csak egy van, és ez a tökéletes. Nekem. Úgy, ahogy senki másnak. De egyáltalán létezel-e? Közben Te ugyanígy kutattál utánam, bár már akkor tudtam volna... Így hát megvárakoztattuk egymást, végtelen ideig. Néha rólad álmodtam, nehéz ébredéseim után felfedezni véltem sziluetted a levegőben, de délibábnak bizonyult mind, akár egy- egy fuldokló utolsó segélykiáltásai. Szükségem volt Rád.

És egyszer csak! Abban a kivételes pillanatban, amikor éppen nem gondoltam rád, megláttalak Téged. Minden kétséget kizáróan Te vagy.

Közeledsz felém, megáll bennünk az ütő, levegő után kapkodva ámulok. Hát mégis!

Te természetesen viselkedsz, a külvilág persze vak, mint mindig. De mindketten tudjuk, hogy végre itt van a Te és valóságos, nem ábránd!

Pont olyan vagy, amilyennek megálmodtalak. Nem vagy szép, nem a szó szoros értelmében szép. A lelked az, fájdalmasan. Beszélgetünk, de nem tudok felengedni, kitárulkozni előtted. a megrázkódtatás a gátlás bilincsébe rejt.

Aztán elbúcsúzunk, és ki tudja, mikor találkozunk újra.

Addig is kereslek, rovom a kivilágítatlan sikátorokat, belebámulok az emberek lesütött tekintetébe, hátha az egyik páncél mögött Te rejtőzöl, és rég nem látott jóbarátokként üdvözölhetjük egymást.
-

igeen Creative Commons License 2003.06.14 0 0 18
ADY ENDRE: CSUKOTT SZEMŰ CSÓKOK

Hogy csókosat egyszerre álmodunk,
Csak ennyit tudok róla.
istenem, az-e, akit gondolok?
Mindig megérzem,
Mikor lecsúszik a takarója.

Mi már talán sohse találkozunk
Bús vándorok mi ketten.
De ott vagyok, mindig, mikor kíván
És ő is eljött,
Akármilyen idegent szerettem.

Lehet, hogy dús, fekete a haja,
Ilyen hajat kívánok.
S óh jaj, az ő dús, fekete haját
Hányszor hozták el
Arcomra kócos, szőke leányok.

Még egyszer fogom más csókjainál
Szemeimet lezárni:
Majd ha ő is így csókol valakit,
Csukott szemekkel,
Mert engem nem bírt már tovább várni.

Ady Endre

Előzmény: ilang_ (17)
ilang_ Creative Commons License 2003.06.14 0 0 17
Egy szál harangvirág...:-) Ez volt a "vagy amit akartok":-)Tisztelettel adózom az emléke
előtt, bár neeeeem:-) a stílusom... De Ady igeeeeen:-)
-
Ady Endre: JÁZMIN NYITOTT...

Jázmin nyitott a kertetekben,
Kissé regényes, de nyitott.
Talán akkor támadt lelkünkben
Az elválasztó, mély titok.
Talán akkor jutott eszembe,
Hogy ámitom csak önmagam
S talán te is másra gondoltál,
Míg rám borultál szótalan...

Eszünkbe jutott mindkettőnknek
Az édes, kínos pillanat,
Mikor szivünk először nyílt meg
A nyíló jázminlomb alatt,
Mikor nem vágy volt a szerelmünk,
Csak titkos, bűvös sejtelem:
Talán akkor jutott eszünkbe,
Hogy e z már nem a szerelem!...
-

Előzmény: neem (16)
neem Creative Commons License 2003.06.14 0 0 16
Mert engem szeretsz

Áldott csodáknak
Tükre a szemed,
Mert engem nézett.
Te vagy a bölcse,
Mesterasszonya
Az ölelésnek.
Áldott ezerszer
Az asszonyságod,
Mert engem nézett,
Mert engem látott.
S mert nagyon szeretsz:
Nagyon szeretlek
S mert engem szeretsz:
Te vagy az Asszony,
Te vagy a legszebb.

Ady Endre

ilang_ Creative Commons License 2003.06.14 0 0 15
Radnóti Miklós: (SZERELMI CIKLUS 1927-28-BÓL)

4
Sok szerelmes éjszakán égették
tested dombjai az arcom bőrét
és sok éjszakán égette gyulladt
arcom a tested érzékeny bőrét...
akkor csak ez az izzás volt, ez a
sötét nagy izzás és hogy messze vagy
most fojtott illatát is érzem a
szerelmünknek...
jázmin illatuk volt az éjeknek,
a tested is jázmint lehelt, mint a
fehérvirágú bokrok, tavaszi
fülledt éjszakán...
de elmúlt, elmúltak a lihegő
csókok, melyek párája most tudom,
hogy jázmint leheelt és hogyha később
tavasszal érinteni akarom
a tested, vagy csókolni akarom
a szájad, csak egy fehér virágra
kell hajtanom emlékező fejem
és egy bokor illatát kell mélyre
szívnom és újra itt vagy és újra
megölelem fehér, dombos tested,
amelyen annnyiszor pihent elfáradt,
szegény, ráejtett fejem...
-

igeen Creative Commons License 2003.06.14 0 0 14
Beke Zsuzsa: Ha most nem

Ha most nem, utána késő lesz,
így is futva érkeztél, épp a végén
Egyetlen nap maradt csak hátra,
amikor még kiragadhatsz, fölkaphatsz.

Ennyi maradt, egy morzsányi kiáltás,
egy utolsó sóhaj feléd, egészen a tiéd.
Látod, most gazdag lettél, megélhetted,
most megmenthetsz a pokolból egy életet.

De vigyázz, csak percek maradtak
mik az örökben pillanatokká törpülnek,
ennyi, és hajszál sem marad tőlem
Segíts kérlek, tudod, nagyon szeretlek

igeen Creative Commons License 2003.06.14 0 0 13
Téged kutatva


Borostás utcák rejtenek
nyomod hepehupákba veszett
elindulok megtaláljalak
valahol topogva várjalak
vénasszonyok nyarában kérjelek
jelöld meg ajtód ablakod
ne kocsmákban keresselek
s add meg ha megadhatod
hogy higgyek még az éjszakának
októberem indulatának
és magamtól se féltselek
beletúrhassak hajadba
ne csomózzalak szavakba
estétől estig nézzelek
karom legyen az otthonod
épüljek köréd mint falak
örömöm örömöd hozza
s ha végül kiérdemeltelek
békénk senki el ne orozza.

Lehoczki Kárply




Törölt nick Creative Commons License 2003.06.14 0 0 12
Kedves ilang,az előbbi József Attila kicsit azért utalás kedves költődre,/akinek verseit egyébként én is nagyon...:-)/..
Tudom,egyéb helyeken már Te is nagyon sok szépet összegyűjtöttél versből,prózából,gondolatokból..
Kedves Tőled,hogy megtiszteled az általam indított topikot és kérlek,legyél rendszeres látogató nálunk is...
Szeretettel üdvözöllek..
Előzmény: ilang_ (8)
Törölt nick Creative Commons License 2003.06.14 0 0 11
KOPOGTATÁS NÉLKÜL

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.

A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.

Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levethetsz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papirt kapsz tányérul, amikor akad más is,
hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké éhes vagyok.

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.

József Attila

igeen Creative Commons License 2003.06.14 0 0 10
Illyés Gyula: Önző
Ha a szerzéshez még nem is,
az eldobáshoz már e tájon
volt erőm, hitem, ravaszságom,
becsapva éber lelkem is.

Egyenként s titkon, mint aki
lopni készül, ugy tapogattam
s vetettem el mind hamarabban,
mi züllesztett reményleni.

Munkálkodom, az idő sürget,
tudjak még jókor megtagadni
mindent, hogy meg tudjak maradni
embernek, bár vaknak-süketnek!

Ritkul a táj, akár vonatban
a száműzött körül honán tul.
Szállok szédülten a világból
egy helyben állva, mozdulatlan.

Tudok már jól feledni, jól
csak állni, hű arccal előre,
súlyos csönddel tömörre tömve,
önzően, mint a kőszobor.

Keményedem, mint mag körül
a csontház. Mit kell megőriznem?
Ha feltör, megtudja majd isten,
keserüt nyelvén, emberül.

igeen Creative Commons License 2003.06.14 0 0 9
Radnóti Miklós: Koranyár
1.

Kis réten ülök, vállig ér a fű
s zizegve ring. Egy lepke kószál.
S zizegve bomlik bánatom, a nap
felé az útról könnyü por száll.

Leül a fű is, fényes szél taszítja,
az égi kékség ráncot vet fölöttem,
apró neszek s apró szöszök repülnek
a fák közt, merre verset írva jöttem.

2.

Szavak érintik arcomat: kökörcsin, –
suttogom, – s te csillogó, te kankalin,
Szent György virága, Péter kulcsa te!
hullámos folt az árok partjain!

S ha elvirítsz, majd jön helyedre más,
törökszegfű jön, apró villanás!

3.

Fölállok és a rét föláll velem.
A szél elült. Egy kankalin kacsint.
Elindulok s a másik oldalon
a hullószirmu törpe körtefák
hirdetik, hogy úgysincs irgalom.

4.

De jön helyükre más. Megyek
és jön helyemre más. Csak ennyi hát?
akárha vékony lába tűnő csillagát
a hóban ittfeledné egy madár… –

Micsoda téli kép e nyárra készülésben!
és szinte pattog ujra már a nyár.

Bokor mozdul s a fúvó napsugáron
egy kismadár megrémült tolla száll.

Előzmény: Törölt nick (7)
ilang_ Creative Commons License 2003.06.14 0 0 8
Pedig de sokszor ítélünk, jól vagy rosszul...
Hozok én is egy verset, ha szabad: nem a kedvencemtől, aki - már leírtam másutt - József Attila; hanem egy női szerzőtől, aki mostanában nagyon közel került hozzám.
"Szeretnék mindennapi életükről, gondolataikról, az asszonyok benső, egyéni világáról vallani hitelesen, mindig csak annyit, amennyit értelmem hiánytalanul igaznak íTÉL"
-
Raffai Sarolta: KÖNYÖRGÉS

Egy tenyérből másikba. Billeg
le-fel a fél világ velem.
Hát méregess - óvjál te jobban,
mint magam megőrizhetem.

Tenyeredből a tenyeredbe -
alig érinthet bármi más.
Ha senki, te tarthatnál vissza
egységbe zártan, így vigyázz,

így félj, ítélj, emberré rendezz:
széthulltam volna védtelen.
Maradj meg, óvj annál is jobban,
mint magam megőrizhetem.
-

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.14 0 0 7
..és ha már Reményik.
Én ezt a versét is szeretem és most számomra egyéb okból /sajnos/ aktuális a mondanivalója..

NINCS ENYHE SZÓ...

Nincs enyhe szó, nincs simogatás annyi,
Hogy elborítsa egy ütés nyomát;
Hogy feledtessen egyetlen göröngyöt:
Nincs a világon annyi simaság.

Nincs erdőn, tengeren oly nyugalom,
Nem jő évek során oly csendes óra,
Hogy fölriadni ne tudnánk belőle
Egy emlék-harang-kondulóra.

Hol mérgezett, fekete vér szivárog,
Nincs annyi gyolcs, mely betömné a rést,
S a sértett szív, hogy csak azért is fájjon,
Letépi mindíg-újból a kötést.

Reményik Sándor

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.14 0 0 6
Nagyon szép ez a Reményik-vers /ez is/ és köszönöm,hogy beírtad...
Remélem,még sok más alkotást is érdemesnek találsz majd,hogy megosszad velünk..
Egyébként /a bemutatkozásról jut eszembe/,mi már találkoztunk más verses topicban..
Szeretettel üdvözöllek..
:-))
Előzmény: igeen (5)
igeen Creative Commons License 2003.06.14 0 0 5
Reményik Sándor: Ne ítélj!

Istenem, add, hogy ne ítéljek –
Mit tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységből a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.

Istenem, add, hogy ne bíráljak:
Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás összhangnak lássak –
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mégis mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak
És lábaidhozegyütt hullnak.
Mi olyan együgyűn ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak.

Istenem, add, hogy mind halkabb legyek –
Versben, s mindennapi beszédben
Csak a szükségeset beszéljem.
De akkor szómban súly legyen s erő
S mégis egyre inkább símogatás:
Ezer kardos szónál többet tevő.
S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem,
De egyre inkább csak igen.
Mindenre ámen és igen.
Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.
Ámen. Igen. És a gonosztól van
Minden azonfelül.

1939
Kedvenc versem, bemutatkozásnak szántam.

Előzmény: Törölt nick (4)
Törölt nick Creative Commons License 2003.06.14 0 0 4
AZ ÉN AJÁNDÉKOM

A szívem hoztam el. Csinálj vele
Amit akarsz. Én nem tudok mást tenni
És nem fáj nekem semmi, semmi, semmi,
Csak a karom, mert nem öleltelek.

Oly fényes az még, mint uj lakkcipő
És lábod biggyedt vonalára szabták,
De ruganyos, mint fürge gummi-lapdák
És mint a spongya, mely tengerbe' nő.

Két fájó karral nyujtom mostan néked
És fáradt barna szóval arra kérlek:
Ha eltiporsz is füvet, harmatost,

Ha elkopott a lakktopánka egyszer
S ki megfoltozza, nem terem oly mester,
Az uccasárba akkor se taposd.

József Attila

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.13 0 0 3
A KEDVESHEZ

Emeld szived a csillagok fölé:
Szunyogdöngés lesz ott a földi lárma;
Emlékeknek száll hattyufellege
És énekel a csendnek csalogánya.

Létünk csak szikra két sötét között,
Lobbanjon hát, mint villám éji tájon!
A mindenség fényénél felragyog,
Egy percre csak, hogy mindörökre fájjon.

Szivünk legyen friss harmatos csokor,
Pipacshoz kössünk kék katángot társul
S a bánkódó, elcsüggedt, szomoru
Istennek nyujtsuk fel vigasztalásul.

Időnk lejár, nyiljon hát mosolyod!
Siker, kudarc: zavaros Isten-álom,
Az életem egy futó gondolat
Mig szépséged átvillan a világon.

Nagy Zoltán

Nerdy Creative Commons License 2003.06.13 0 0 2
:-)))
Előzmény: Törölt nick (1)
Törölt nick Creative Commons License 2003.06.13 0 0 1
FOHÁSZ

Uram, mi ez? Bus tréfa csak talán?
Ugye, most mindjárt könnyeink letörlöd
És elcsigázott, meggyötört és fáradt
Szivünk füröszti véghetetlen Jóság,
Míg felragyog verőfény-mosolyod?
Ó szinte hallom már szavad: "Bohók,
Csak tréfa volt! Ne sírjatok tovább már!
Hát elhinnétek ennyi rosszat rólam,
Holott szivem napként sugárzó jóság,
Kész megbocsátás, tiszta irgalom?"
Ó mért nem szólsz hát, mért hagysz félni minket,
Hogy tán valóság ez a gonosz álom?
Ó jaj, csordúl, pereg, szakad a könny,
Itt harmat még csak, ott langy permeteg,
Zuhog mint zápor, zúg mint vizesés,
Új vizözön már s nincs Nóé ki érne
Vigasztalásnak zöldellő fokára!

Mi vagy? Mit gondolsz? Mit akarsz velünk?
Bántottunk mi? Vagy hetykén, mint suhanc,
Ki vesszejével sujt egy-egy kalászt le,
Reánk se gondolsz, míg elvérezünk?
Ó jaj, talán a mi szegény világunk
Játékszerül egy gyermek-isten kapta
És vergődünk most borzasztó kezében,
Mint a bogár, amelynek szárnyát tépik,
Mint fészkéből kivett puccos veréb,
Melynek érzed kezedben szívverését...
Ó kérlek, hidd el, lelkünk van nekünk
És ez a lélek csupa fájdalom,
Ó hogyha látnád, szived tán megesne.

...Öröm? Az is van. Ó megismerém!
Kigyult hajómon színes sok tüze,
Zászlódíszt öltött rengő árbocán
S kötélzetén megülve, mint a fecske...
Parázslott messze még a kikötő,
Száz lámpásból, az éjnek száz sebéből
Csurgott a vízbe izzó tűzpatak,
Piros, arany, zöld gyöngyöző barázda...
Szállt, szállt hajóm s ujjongva s ámulón
Néztem fel én a csillagok rajára,
Bolygó tüzemmel mely versenyt futott:
Miriád szikra, mit repít a szél…

- De oly fájdalmas-csendes volt a tenger!
Oly sápadtan csillant meg tűköre!
Olyan nehéz mozgásu volt a hullám...
- S megismerém: a környék óceánján
Hajózok én! Százezrek sóhajából
Támadt a szél, mely vásznaim dagasztja...
Megismerém! S hajóm megállt, törött
Bordáin át ömlött belé a hullám,
A szél kioltott lámpát s csillagot
S könnyem szakadt a zúgó óceánba.

...S a föld kering a nap körül, szünetlen
Forgatván ősi pórázán a holdat,
S napunk forgatja más nap s végtelen
Világok lánca csak ködfolt az Űrben.
S egy porszemen itt sír a pornál semmibb:
Egy ember lelke. Kérdez s nem felelsz!

Te nem felelsz... De én valamit sejtek!
A gondolat derengő ködfoltjában
Minthogyha látnék tűnő csillagot...
- Ó hátha hold vagy csak az istenek közt
S van egy Nap-isten, lángoló, erős
S ez is csak láncszem még a Szellemeknek
Felfoghatatlan ős naprendszerében...
Ó hogyha van, ki még feletted úr,
Reszkess, ha jő az ítéletnek napja

S a Legnagyobb ül ködlő trónusán!
A szívemet elviszem én tanúnak
S ha nem tud szólni fojtó zokogástól,
Bízón, mint gyermek, lábához teszem!
S majd néz reá az élő Irgalom
S kezével sírva elfödi szemét.

Nagy Zoltán

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.13 0 0 0
MILYEN FELEMÁS

Milyen felemás érzések közt élünk,
milyen sokféle vonzások között,
pedig zuhanunk, mint a kő
egyenesen és egyértelmüen.

Hányféle szégyen és képzelt dicsőség
hálójában evickélünk, pedig
napra kellene teregetnünk
mindazt, mi rejteni való.

Milyen
megkésve értjük meg, hogy a
szemek homálya pontosabb lehet
a lámpafénynél, és milyen
későn látjuk meg a világ
örökös térdreroskadását.

Pilinszky János

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!