Szervusztok! Ez egy topik, ahova bármelyik klubtag beírhat olyan verset, rövid prózát, amely elnyerte a tetszését és amelyről úgy gondolja, szeretné másokkal megosztani. Csupán három kérésem van.
1. Ne saját műveket írjatok be, erre rengeteg más topik létezik.
2. Minden esetben írjátok be a mű címét és szerzőjét.
3. Tudom, létezik egyéni és közízlés.
Mivel ez mégis egy közösség, durva és sértő módon ne térjünk el ez utóbbitól.
Kevés az út
de járni kell
Kevés a fény
de látni kell
Kevés a hang
de szólni kell
Kevés a perc
de várni kell
Kevés a szent
de hinni kell
Kevés a könny
de sírni kell
Kevés a cél
de menni kell
Kevés a sok
de ennyi kell
Magad vagy hát az űrrel
Világnyi csend körötted.
Magad kivel hitesd már?
Ne tartsd tovább a könnyed.
Nem láthat senki, senki.
Magad látod magad csak.
Nem kell, hogy engedelmes
legyél a rajtparancsnak.
Magad vagy. Valld be végre,
hogy régesrég ijeszt már
mi egykor lelkesített.
Hol a piedesztál
mire magad helyezted?
Pellengér lett belőle.
...............................................
Jó reggelt mindenkinek! karak köszi a Baranyi verseket. Ha van még jöhet.Csak lasan adagold őket, hogy meg tudjam emészteni!
Jó reggelt
Hát persze, hogy létezik! Tudod: odaát....:)
Bocsánat, de híján vagyok ma minden komoly filozofálós hangulatnak, ezzel a lendülettel pedig el is köszönök mára.
Jó éjt mindenkinek! :)
Nem tehetem,Cat.Sajnos,a látszat makettjei nem tudják elfedni a valóságot.Szépek vagyunk,vagy okosak:egyremegy.Akkor és ott,ahol és amikor ajándékainkról lehull a tisztes csomagolás,oda az illúzió:csak az üres papírdobozt tartjuk kezünk között.Életünket.
Hiábavalóság...
********
Győre Imre
HIÁNY-VERS
"Könnyezve intlek,
szép jövõnk, ne légy ily sivár!"
(József Attila)
A szép jövõ, mely nem sivár,
távolibb, mint a láthatár,
az ember magára hagyott,
talpa már nem hagy lábnyomot,
mindig ma van, a holnapok
kipusztult õsi állatok.
Megfordulnak a pólusok,
mondják, Dél váltja Északot,
belepusztulhatsz itt vagy ott.
Kaleidoszkópban csillagok,
nem hull le egy sem, benn ragyog,
nézheted, el is dobhatod...
Tûnõdhetsz is, miféle ok
késztet: sürgess egy más napot,
hogy összekösd, mi elszakadt,
- az Idõt - mint a fonalat.
Érdes, fölsérti ujjadat,
mutasd föl: vércsepp rajt a Nap.
Anyám, ki már a messzi végtelen vagy
S nem gyötrődöl, hogy nincs kenyér megint,
Nem sáppadsz el, ha szűkös este int,
Hogy kis rikkancs fiad vérébe jajgat.
Anyám, ki már a néma végtelen vagy
S borús szemed fiadra nem tekint,
Ó meg ne lásd az ólom-öklü Kínt -
Miatta zúg e tört, betegre vert agy.
Anyám, falatkenyért sem ér az élet!
De nagy hitem van s szép jövőnek élek:
Ne orditson pénzért gyerektorok
S tudjon zokogni anyja temetésén.
S ne rúgjon még az Ember szenvedésén
A Pénz.
Nem Karak, nem maradt, hiszen ezért nem jár itt senki rajtad kívül és nem is szól hozzád soha senki. :)
Na, és most kérünk valami vidámabbat is, amennyiben lehetséges. :)
Maradt még bennem valami,
ami szerethető?
Vagy lelkemnek jobbik felét
megette az idő,
és mára már csak az maradt,
mi kőkemény, rideg,
amit az idő sem bolond
rágatlan enni meg?
Ha így van, nem büntethetem
magammal azt, aki
tűrhetőbb változatomat
sem könnyen bírta ki,
egén felhő miért legyen,
ki nap-féléje volt?
Tűzben a gyémánt szén leszen,
akármilyen csiszolt.
S versekkel tudhatok-e így
táplálni másokat?
Kipergett zsákomból - amit
adnék - a búzamag.
De esküszöm: miattatok
megkeresem, ha van
lelkemnek olyan szeglete,
mely még árnyéktalan.
******
Tényleg: maradt még?:-(
Eh,mit számít?
Hisz 'oly mindegy..
Cellám: egyszemélyes
koncentrációs tábor - magánzárka a világnak
börtönében. Az őr s a fogoly is
én vagyok. De becsempésztem magammal
álmaimat a szelíd erőről
és a szabadságról-szerelemről,
s álmaimmal börtönöm falait - akár a
szél, a víz, a jég a
kősziklát - felmorzsolom.
A kocsma pállott, kék ködében
Lócán ül Villon és dalol,
Veszett láng villog a szemében
S visszás hang kél a húr alól:
"Múlandó minden e vidéken,
Elrothad mind, ki szép, ki jó.
Szeme agát volt, haja ében,
Most alszik az Úr békéjében,
Fehér sír fekete éjében.
De hol van a tavalyi hó?"
Asztalnak dől a sok borissza,
Az egyik horkol ágy alatt,
Villon a hegy levét kiissza,
Az óra jár, a pillanat szalad.
"Voltam nemes, gavallér, tiszta,
Nem látott éj, se dáridó,
De jaj, az marja, aki birja,
Oda a jószág, nem tér vissza,
Folt hátán folt a mente, csizma.
De hol van a tavalyi hó?...
A varjú várja már a koncot
És áll a szégyen fája már.
Oda a csókok, oda a hordók:
Mors Imperator csókja vár.
Voltam gyerek, szomorú, boldog,
Volt kikelet és annyi jó.
Roptam a táncot, a bolondot,
Csókoltam Bertát meg Izoldot,
Most várnak a vörös koboldok,
De hol van a -
De hol van a tavalyi hó?"
Van szerelem bevallhatatlan,
vállalt nyugalmad őrzöd abban,
te döntöttél ekként magadban:
titok legyen. Bevallhatatlan.
Azt dédelgeted ami gátol,
ami megóv a kimondástól,
úgy őrzöd, mint koldus a rongyát,
hogy tested pucérnak ne mondják.
Észrevétlenebb a fedettség,
a megtagadott meztelenség,
a félbenyelt döbbentő - mondat,
ára behódolt nyugalomnak.
elhessegetsz sok sas szerelmet
ha kotlós biztonság melenget,
moccanna vágyad bár: cseréld el
a meleget a repüléssel...
A szárny alatt a szárnyalás-vágy:
gyutacsát vesztett bamba gránát,
sorsától fél, robbanni reszket,
magát alázza játékszernek.
Élve maradt szomorú bomba,
egykedvű csirke,puha tollban,
szélárnyékban delelő koldus,
vigyázatodban egyszer fölbuksz!
Félelmed rongyod - óva koldul-
szabályos koldus.Sose fordul
senki feléd. Nincs szava, élce,
nincs tetteden meghökkenése.
Örülsz, ha rád se pillant senki,
ha nem kényszerül észrevenni,
tekintetek pergőtüzének
körében kényelmetlen élned.
Magaddal is hitetve vallod,
hogy bőröddel egy már a rongyod,
kínok nélkül letéphetetlen,
benne szíved elérhetetlen.
Miről titkon vallod: bolondság -
őrzöd, akár koldus a rongyát,
talpig beléje öltözötten
lapulsz ártalmatlan közönyben.
Van szerelem bevallhatatlan,
vágyol rá - s benned van, magadban,
ragyogását rongy alá loptad,
magad előtt is letagadtad.
