Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2003.08.17 0 0 1295

KÉT SZONETT

I

Csak fussatok hát, mint veszett ebek,
vonítsatok, ha gyilkos éjszaka
körülkerít a farkasok hada,
hogy fölkoncolja hitvány testetek.

Hát sírjatok csak csípős könnyeket,
a végítélet nektek: harsona
örök pokolra ébresztő szava,
– az ördög fújja, lelketek felett!

Hogy tudjátok meg, mit tesz egyre égni,
és eltaszítva tudni: el nem éri
a bűvös szférát az, ki kárhozott.

És bár lehettél volna, mint az angyal,
időtlen malmot nyomni lesz sorod,
mert földre buktál zúzott, sáros arccal.

II

De nincs még késő! Állj fel, hogyha estél!
S ha könnyed sincs már, sírnak fönn a szentek
a lelkedért, mit olcsó pénzen vett meg
a csábító, – te megcsalt, árva testvér!

Kitárt karokkal várunk, sok keresztény,
a nagy hajóra, melyet egy cél kerget,
és egy szél hajt: a végtelen Lehellet,
ki lángra gyujt, fülünkbe zúgva zengvén:

Ne sírjatok, kiket kivert az élet,
ti rongyba burkolt, fáradt, hű cselédek,
de tartsatok ki, átölelve tartva

a koldusabbat, azt, ki összetépte
az életét, – mert ez segít a partra,
és ez tanít a drága szóra: béke.

Pilinszky János

Törölt nick Creative Commons License 2003.08.17 0 0 1294

"Az élet és a szeretet csupán egyetlen időt ismer: a jelent.
Az egyetlen érzékelhető idő a pillanat, amelyben élünk, amikor szeretünk.
Amikor együtt tudunk élni jó és rossz tulajdonságainkkal, akkor élünk együtt saját énünkkel.
Mindenkinek van egy árnyékénje. Hatalmadban áll a választás fény és árnyék között. Az árnyék nem azért lakozik benned, hogy elsötétítse a fényességet, hanem, hogy felhívja figyelmedet tökéletlenségeidre. Az erénynek csak egy fajtája van – az erény; a gonoszságnak ellenben számtalan.
Szeretnünk kell mások tévedéseit, hiszen a saját tévedéseinkbe egyenesen szerelmesek vagyunk.
Senki sem tökéletes, tudd ezt magadról is. Ha saját vétkeidet csupán apró botlásnak tartod, fogadd megértéssel mások hibáit. "

Tatiosz

Törölt nick Creative Commons License 2003.08.17 0 0 1293
Török Sophie

VERSEK

IX.

Tudtam, hogy mindenki éhes
és mindenki legjobban magát szereti. És
tudtam: kiméletlen ökle van annak, aki
éhes – és éhesen a sziv sértődékenyebb.
Ezért én gyengéden félreálltam
a vályuhoz rohanók ökle és szive előtt.
Bennem kevés az étvágy és türelmes
a sziv. Gondoltam: hogyha jóllaktak:
majd megszánnak engem. Hogyha jóllaktak:
észrevesznek – s engem is megkinálnak.
De a jóllakott ember
finom és fölényes. S tele gyomorral
undorodik ételről beszélni.

Törölt nick Creative Commons License 2003.08.17 0 0 1292
Jó reggelt kívánok.

Török Sophie

VERSEK

I.

Ember! szegény ember! ki gyengeséget ettél a
tiltott fa tövében: vigyázz meztelen
fájós szivedre! vigyázz magányodra: egyetlen
páncélod, vigyázz! – Mert puha vagy, mint
gyenge ujszülött csontja és Szeretet mankójával
nyomorgatod remegő tagjaid. De
a szeretetedben megbünhődsz!
apádért, anyádért, testvérért, ősért!
Mindegy: szülődet szereted-e, vagy szeretődet, vagy
gyermekedet! állati kinnal fizeted meg a simogató
kéz és ölelés és gügyögés mákonyos mérgét; olyan
leszel, mint ütődött gyümölcs: megmarhat minden
féreg és minden szél földrerázhat. És mennél
jobban szeretsz: annál több
ember cselédje leszel!
Pokol és babona cselédje leszel! Lépni se
tudsz iszonyu baljós jelektől és verejtékes
félelemben töltöd nyomorult napjaid.
Óh, Magányos ember!
ki árthat neked? te erős! te bölcs! Istenem, ki
árthat annak, ki
senkit sem félt!
Te hideg zárda szürke szüze: ki haldoklók közt
viseled nyugodt redőjü köntösöd és az őrjöngők sikolya se
riasztja ájtatos szived; – te Isten választott
remetéje: ki kigyók és gyökerek közt gyökerek magányába
zártad fájdalmatlan tested; vagy lombikok mérges gőzét
iszod és kiváncsi ujjad gyönyörrel nyulkál kifordult
gőzölgő emberi has eleven beleiben; Vallás és Tudomány
áldott Magányosai! kik betegek lesztek és meghaltok
Szeretet gyilkos pólyája nélkül!
és lelki fájdalom égető ize nélkül:
ti boldogok!

Törölt nick Creative Commons License 2003.08.16 0 0 1291
De nem tudtam volna nyugodtan aludni.
Köszönöm mindkettőtök megértését és részemről is mégegyszer:
Szép álmokat..
Yvy Creative Commons License 2003.08.16 0 0 1290
Szép álmokat!:-)
Előzmény: Törölt nick (1288)
cheshirecat Creative Commons License 2003.08.16 0 0 1289
Nekem bőven megfelelt volna holnap is! Isten ments, hogy megzavarjam az álmod! :)
Előzmény: Törölt nick (1287)
Törölt nick Creative Commons License 2003.08.16 0 0 1288
"k".Ezt kihagytam...
Akkor?Aludhatok?:-)
Előzmény: Törölt nick (1287)
Törölt nick Creative Commons License 2003.08.16 0 0 1287
Pedig már majdnem aludtam...
Kérhetnélek benneteket?
Cat:szerintem egy ilyen terjedelem még elmegy,hiszen nem vagyunk itt olyan sokan...
Yvy:én tudom,Te okos nő vagy és most már azt is tudom,finoman ugyan,de szúrni is tudsz..:-)
Én akkor is kedvellek Benneteet!:-)
cheshirecat Creative Commons License 2003.08.16 0 0 1286
Nem kérés volt, hanem kérdés...de azért valami áthidaló megoldást kéne találni. Topicgazda?
Yvy Creative Commons License 2003.08.16 0 0 1285
Múltkor a linkelésért dorgáltak meg.
Ez az első hosszú vers,amit betettem , elnézésedet kérem, kérésed nekem PARANCS:-))
Előzmény: cheshirecat (1282)
cheshirecat Creative Commons License 2003.08.16 0 0 1284
Igen Karak?
Előzmény: Törölt nick (1283)
Törölt nick Creative Commons License 2003.08.16 0 0 1283
Khmm..
Előzmény: cheshirecat (1282)
cheshirecat Creative Commons License 2003.08.16 0 0 1282
Nem lehetne esetleg az ilyen hosszúakat beírás helyett belikelni? Így elég nehézkes követni a topicot...
Előzmény: Yvy (1280)
cheshirecat Creative Commons License 2003.08.16 0 0 1281
Tandori Dezső
... s még egy vers is

Megy a palack postájával,
tengereknek rostájával,
nyakától szeleken átal,
lotyolódván szűk hasával,

érkeznek a Lakatlanra,
nem is tűz-hányó katlanba,
s Csöndesbe, az Atlantba,
Indiába vagy Antartkra,

egy lapozás eltakarja
az eget, ha kikaparja
papírját az, aki marja,

érdemli-e lelke rajta,
lelkünk mindig a papíron,
palackpostám én is írom,
szeretem, mert bajjal bírom,
Bízód vagyok, így légy Bízóm.

Kézzel-lábbal, aki hallja,
bár nem érti, visszaírjon,
lelkem reménykedve kapja,
engem érjen még, ne sírom.

Yvy Creative Commons License 2003.08.16 0 0 1280
Gergely Ágnes

Johanna visszagondol

Utoljára a fény a fény hagy el
a töprengés tölcsére vékonyul
ahogy a zsíros füst fölé borul
egy vízi kép a végső akvarell

a kósza gyom közt szétlebeg a mell
a csípőre egy kéz emléke hull
az elveszett ég hosszan alkonyul
göröngyök bénult reflexeivel

mert mostantól csak ők csak az övék
a régi sutból egy szó felnyilall
s az emlékezet vakfoltjaival
átnyomul értük minden ami ép

át fog nyomulni minden ami holt
s hogy az a fény nem máglya fénye volt


2

S hogy az a fény nem máglya fénye volt
nem érti senki csak a fuvola
mert villámsújtott ágból újra fa
mert a sejtés a testébe hatolt

s ez volt az élet ez a sejtelem
a nedvekben a villám él tovább
éli tovább a fát a fuvolát
vágyból a hangba forrad meztelen

a fatetőre hág testetlenül
a földbe száradt gyökérre hasal
a tölgy üreges árnyékaival
a némaságot őrzi legbelül

s a némaságot az rendelte el
ki tigrist ugrat és bárányt terel


3

Ki tigrist ugrat és bárányt terel
útjára lelt-e végül Berzsenyi
vagy Blake amint tüskébe térdepel
és megpróbál óhajtva sejteni

s nem forgolódik benn a szellemi
baljóslatok álversenyeiben
s akár a seregély elcsettegi
hogy minden ágköz veszélyes üzem

a tigris ugrik a bárány riad
a rendet a hit nem fordítja meg
aki fontos a halottainak
elbírja hogy nem fontos senkinek

s az éjszakát mely lámpást is kiolt
ő látja át mert fényt csak ő csiholt


4

Ő látja át mert fényt csak ő csiholt
hol van Rouen és Kamenyec-Podolszk
Segesvártól Buchenwaldig mi volt
mit tervelsz míg egy test fölé omolsz

gyilkos-e aki újrakezdi holt
életét melyben nincs már ott a torz
lelkiismeret a kidőlt kobold
pedig ötvenhét árkot felkotorsz

de ha a versed nem hideglelés
ha a lépcsőn nem rángat a remény
viaszpecsét a tárgyi feledés
a lélek dinoszaurusz-érzetén

s a végső fázist kinevetik-e
Johanna visszagondol nincs mire


5

Johanna visszagondol nincs mire
az alvó kert kilép a hold alól
egy tikfának vadalma válaszol
a lajtorját szűrt fény teríti be

kinn tűzeres a temetők köve
a pincegádor kékesen kering
dülöng a hordó a szőlő töve
csak veszélyt hagytak ránk az eleink

légszomj parázslik a dűnék alatt
hátranéznek nyakizmuk megfeszül
a Teremtés is belerészegül
nászindulót zúg egy kabócahad

két kéz két láb és köztük egy világ
a kút mélyén felizzik Gileád


6

A kút mélyén felizzik Gileád
az esemény kialvó lámpasor
nem bűvöli fel sem jeremiád
sem mítosz mely a pusztán áthatol

s hegyet rak össze tengeri csatát
lángoló várost a kapuk mögött
hajsátor alatt izzó félhomályt
hőst aki múltat hódítani jött

szent barátságot megrontó tusát
otthonra lelt és otthonból kivert
imbolygó lények labirintusát
falovat tüskét és Mene-Tekelt

csupa hamu a fal felülete
nem álmodhat nem alhat nélküle


7

Nem álmodhat nem alhat nélküle
emléksugárzás mások azt hiszik
fürdőkád széle telefon füle
ahogy álmában csönget egy picit

barna cipőn a hosszú út pora
egy főhadnagy aztán egy felkelő
bűnös parcella itt nem volt soha
itt vallomás sosem volt terhelő

édes jó csontok exkavátorok
csöndbe burkolva a kövek szive
három nemzedék vágya elforog
léte át nem élt emlékeibe

itt hagyta még a cipőkanalát
és erre nincsen balzsam ideát


8

És erre nincsen balzsam ideát
a kéz nyoma egy idegsejtbe tűnt
ha felszívódik a tárgyi világ
ha kezünk nyoma nem hal meg velünk

s egy bolognai oltárkép előtt
ha érvényes még a férfiharag
Anch’io sono pittore s a rőt
arc nem szívroham jelbeszéde csak

a vágyé mely a mesterségbe ránt
eláradva és embertelenül
hogy elvész erkölcs család és barát
Cecíliának angyal hegedül

Anch’io hiszen vigasztalni jött
angyalmagány és ólmeleg között


9

Angyalmagány és ólmeleg között
egyszercsak megáll a vagonkerék
a padlón akit kiöklendezett
s följebb akit még fogva tart az ég

a fűben szellőrózsa tántorog
szél húz el itt vagy valaki fütyül
bogár figyel a csizma rátapos
a vaskályhán a pótkávé kihül

a síneken egy kéz könyvet lapoz
különben csend van nagyobb mint elébb
Vörösmarty mint ékszert tartja most
Szerb Antal összetört szemüvegét

és városszerte felvilágol a
nagy hallgatású ablakok sora


10

Nagy hallgatású ablakok sora
falhoz verődik egy ballonkabát
a kardinális felfröccsent bora
csorogja be a pince ablakát

a sikátorban Tudor-stílusú
megroggyant ház a kémény felremeg
Temze Szajna Spree Arno-parti zug
csak az a könyvesbolt maradna meg

O’Connell Street a Főposta előtt
angol nyelven szid angolt a tömeg
ki lőtt előbb a felkelők vagy ők
akikből egy a tömegbe lövet

és köztük áll a kétpólusú köd
a könyvesboltig vagy csak üldözött


11

A könyvesboltig vagy csak üldözött
a fotográfus majd aknára lép
a svéd színésznő lenn a dóm mögött
a csepp kávéház nem ez volt a kép

a kép az éppen meghaló spanyol
a roncsolt gép a pilóta dühe
a szövetséges flotta felhatol
Normandia elzárt kertjeibe

és a veszély és majd az aknazár
elébe futsz de folytonos jelen
Dalí Stravinsky Ballet Russe Chagall
a ravatal a dóm a fenn s a lenn

a kóbor létet el kell bírni ha
a szakadék is lehet tétova


12

A szakadék is lehet tétova
Mozartot csak egy eb kíséri el
Swift aggastyán lett és ágybavizel
furunkulusait nézi és oda

kápráztató vad szelleme veri
az ápolója Babitsot kanül
köti ide és véget vet Camus
a megkötésnek s Paszternakra mi

vár egy másik díj s kap majd Bulgakov
írógépet meg párizsi utat
és Babel minden évet visszalop
Ahmatova mindenkit visszakap

s a tükörből ép arc ép ész figyel
elhagynak mind mert mindent hagyni kell


13

Elhagynak mind mert mindent hagyni kell
a Balkánból kiégett éjszakát
az ingoványt mely sosem tűnhet el
a vésőt mely csak a modellbe vág

Chicagóban a szellemvasutat
hintaszék üres erkély hull a gipsz
az óvárosi cégérek alatt
Bach h-moll szvitje leng Retouch your lips

Széchényi Könyvtár zöld lámpás a tér
magyar Dubliners a város sehol
szeretni foglak akkor is mikor
az orrod meg az állad összeér

Contessa Észak fészeknyi hotel
csak az a fény csak az ne hagyjon el


14

Csak az a fény csak az ne hagyjon el
csak az a tálcán hozott reggeli
az írógép ahogy a kéz veri
s a tükörből a roncsolt arc figyel

és hallgatnak a keskeny házkapuk
kinn csikorog az év a síneken
és férfiharag nélkül képtelen
a hóba döngölt véres gyalogút

és a történet labirintusa
mint alvó kert kilép a hold alól
s kilép aki egy test fölé omol
a villámnak nincs többé státusa

és a göröngy vak reflexeivel
utoljára a fény a fény hagy el


15

Utoljára a fény a fény hagy el
s hogy az a fény nem máglya fénye volt
ki tigrist ugrat és bárányt terel
Ő látja át mert fényt csak Ő csiholt

Johanna visszagondol nincs mire
a kút mélyén felizzik Gileád
nem álmodhat nem alhat Nélküle
és erre nincsen balzsam ideát

angyalmagány és ólmeleg között
nagy hallgatású ablakok sora
a könyvesboltig vagy csak üldözött
a Szakadék is lehet tétova

elhagynak mind mert mindent hagyni kell
csak az a Fény csak az ne hagyjon el






cheshirecat Creative Commons License 2003.08.16 0 0 1279
Lászlóffy Aladár
Elfogy

 Egy szó se jut eszembe most.
Mióta vagyok felelős?
Mért játszotta a túlokost
előttem annyi könnyű ős?

Túl sok a harc, nem érdemes.
E térdighóban túl nehéz.
E többéves tél túl heves.
Elfagy a neandertháli kéz.

A tartóshullám elragad.
Ellövik nyúlgerincemet.
A marhanyelvem eldagad.
A medvetalpon tyúkszemek.

Mi lett belőlem, ösztönöm!
Egy szív se mellemben dobog.
Egy galaxis se vérköröm.
Egy szó se jut eszembe most.

Törölt nick Creative Commons License 2003.08.16 0 0 1278
Jó éjszakát...

/bár lehet,ugyanaz..:-(/

Törölt nick Creative Commons License 2003.08.16 0 0 1277
VASÁGYON

Mint aki nem is létezett,
úgy nézünk vissza magunkra,
amikor még azt mondtuk egymásnak:
jóreggelt -
és azt gondoltuk:
jóreggelt -
Akkor még belerúgtunk
a bádogdobozba dühünkben,
mert még elgurult a doboz,
ha belerúgtunk.
Most mozdulatlanul
idecövekelve
már meg se próbálunk mosolyogni,
úgyse látja meg senki.
Csak a ránk leukoplasztozott
reklámnevetés vigyorog rajtunk
éjjel-nappal szolgálatkészen,
s már azt se tudjuk, mit gondolunk,
mikor azt mondjuk:
jó reggelt.

Hervay Gizella

Yvy Creative Commons License 2003.08.16 0 0 1276
A HÁRFA

– Dehmel –

Nyugtalanságban áll a szirti erdő,
Felhők tolongnak keletről nyugatnak,
Lenn tompán döng a sűrűség a mélyben;
– Varjak húzása néma és heves; –
És tompán döng a léptem.

Még ifjan, hajdan jártam ez ormokat,
De karom akkor nem feszült az égnek.
– Még nem búgtátok a vágy viharát
Ősvilági hangotokkal szívembe,
Vihar-anyák ti, iszonyú fák!

Egymástól messze, gőgben, mily külön,
S alig moccannak a feketült törzsek.
De fenn a koronákat szél zilálja;
Ott kiszabadult vad erők dühe
Vájja karmát a lombok zöld hajába.

E törzs itt úgy áll, mint földisten keze,
Mely öt hatalmas ujjba széthasadt.
Lenn a gyökérnél még barnán ragyog,
– De feljebb szökken, mint az agg, szikár,
Magános faoszlopok.

Szörnyű öt ujj! Szívós harcba idegzett!
Mint hogyha egymást marcangolni vágyna,
Vagy tán zenél? Borzalmas áhítattal
Tépik a húrt a görcsös gally-ízek;
– Köztük egy elátkozott, ősi hárfa.

E hárfából süvölt a démoni hang,
S tör vad erővel keletről nyugatnak;
Az erdők szava visszadöng a mélyben.
– Ezt ifjúságom mélyéből ismerem még! –
Vihar! Beszélgess vélem!

Hogy epedem én mindig egy kéz után,
Mely méltón kapcsolódna az enyémbe!
Az én öt ujjam is vérezve dult,
Sebesre-nyúlt, ki a vadon világba;
De mert hiába, – ökölbe szorult.

Ó, mennyiféle izzó áhítattal
Dobáltam Isten s állat közt magam!
Míg megérthettem a vihar szavát:
Csak egy áhítat van – lelkemre méltó,
Az, mely a mindenséget fogja át.

Jöjj, mindenhatóság vihara, rázd az erdőt!
– Rémülve rebben varjak rút csapatja, –
Rázz önmagamra engem, ősi szellem!
Vihar hárfája, zengjed sorsomat!
Világ! Taníts magányra engem!

Kaffka Margit

Yvy Creative Commons License 2003.08.16 0 0 1275
UDVARI DÁMÁK

– Tu Sin Yu –

Néma a park már, levélnesz se hallik,
Zárva a kapuk, a palota alszik;
A virágágyak éji illata száll.

A balkon-rácsnál, hol porfir-oszlopon
Szagos fűzért az Égnyító gallya fon;
Két karcsú dáma összefogódzva áll.

Két fínom árnyék a kék holdvilágban.
Szűzi alakjuk összehajlik lágyan...
Egyiknek ajkán már-már ébred a szó.

A könnyítő, feloldó, oszladó,
Mely élte titkát hév panaszba ölje,
Fojtott kínját testvérbúvá közölje.

Már-már beszél. A szíve oly nehéz.
Riadva egyszer még a sűrűbe néz,
Nem les-é áruló? Már-már beszél.

Parányi zörgés reccsenti a gallyat...
Két zöld, parázsló szem felé mered!
Ellenséges, gonosz smaragdszemek...
Egy papagáj!... Felsóhajt és elhallgat.

Kaffka Margit

Yvy Creative Commons License 2003.08.16 0 0 1274
A PORCELÁN PAVILLON

– Li Tai Po –

A kicsiny, kerek tavon
Fehér és zöld porcelánból
Díszlik egy szép pavillon.

Mint a tigris háta sávval
Ívlik a jáspis-híd által; –
Parttól a pavillonig
Szökken a híd.

S ott, a kedves házacskában
Jóbarátok szép sorjában
Ülnek. Mind iszik, nevet.
Némelyik ír verseket.

Köntösük bő selyemujja
Hátracsüng. Selyemkámzsájuk
Kényesen nyakukba hullva.
– Ifjak, szépek, jóbarátok.

A kerek tó síma tükrén
Újralátszik mindez szépen,
Fehér és zöld tükörképben,
Porcelános tisztán, büszkén!

Mint egy félhold ívlik a híd
Fordított alakja át; –
És sok ifjú jóbarát
Verset ír, kacag, iszik.

Ülvén fejük tetején
A fehér-zöld pavillonban,
Mely a tornyán áll azonban
A kerek tó tükörén.

Kaffka Margit

Yvy Creative Commons License 2003.08.16 0 0 1273
Köszönöm!:-)
Előzmény: Törölt nick (1272)
Törölt nick Creative Commons License 2003.08.16 0 0 1272
Szépeket hoztál..:-)
Előzmény: Yvy (1267)
Törölt nick Creative Commons License 2003.08.16 0 0 1271
MILU !
Most nem mondhatod,hogy gyors a tempóm Baranyiban!! :-)

*******************

BALLADA AZ ELKÉNYEZTETETT IFJÚSÁGRÓL

A múlt viharát – gyakran csontig-ázván –
kiállni néktek nem volt egyszerű,
de a jövőt nekünk is csak szivárvány
jelzi ma még, hisz odébb a derű.
Szívünk komoly, ha nem is keserű.
Bár jó nekünk: vihar többé nem üldöz,
de lám, még a mi helyzetünk sem üdvös.
S kik a viharban sérülést szereztek:
úton-útfélen azt vágják fejünkhöz,
hogy mi vagyunk az elkényeztetettek.

Való igaz: a múlttal összevetni
nevetség volna ezt a kort ma már,
(hisz nem bolond málé után epedni
kit asztalához rántott csirke vár!)
S ha ajtónkon a gond is be-bejár?
Panaszunk illetlen, rendellenes.
(Ne duzzogjon, ha kozmás a leves
olyan, ki kész ebédhez érkezett meg...)
Tőlünk csak a hurrá természetes,
Mert mi vagyunk az elkényeztetettek.

A nősüléssel évekig kivárunk,
pártában fogy aránk legszebb kora,
s ha végre a lányt elvesszük: lakásunk
tengernyi pénzért vízcseppnyi szoba.
Nem szülhet asszonyunk, mert nincs hova.
Szűk lett – miként kinőtt kabát – a város,
sok cérna kell még az újjávarráshoz,
mi értjük ezt: lakbért adunk s türelmet.
De hiába is mennénk a tanácshoz,
Mert mi vagyunk az elkényeztetettek.

(Már hallom is a tenger ellenérvet:
„mi is így kezdtük”, „kis ügyek a még
erőnk-nyelő mammut-gondokhoz képest”,
„nagyon igényes ez a nemzedék”.
Hűha, de pontos, helytálló beszéd!
De mért szabály, hogy úgy kezdjük, miként ti?
Csak előbbről lehet előbbre lépni,
s – ha nem piszkálna gondja „kis ügyeknek” –
több nagy munkával tudnánk szembenézni
s akkor se lennénk, „elkényeztetettek.”)

Tizenhét évig töltöttük serényen
tudás-borral – kikénezett fejünk,
s nagy polcra téve néhol még kevélyen
üres hordófej kong ukázt nekünk.
(Nem lenne lassan helyén a helyünk?)
A világosság egyidős a renddel:
tizenhét éves. Aszú-értelemmel
volt hát idő betelni minden fejnek.
Ám kit sokszor leszóltak – szólni restell ...
(Ja, mi vagyunk az elkényeztetettek!)

Herceg, nincs nálunk hívebb katonád itt,
e had bársony-sátorlapot nem áhít,
jól tudjuk: harca tenger még a rendnek.
Csak ne halljunk dobhártya-szakadásig,
Hogy mi vagyunk az elkényeztetettek.

Baranyi Ferenc

Törölt nick Creative Commons License 2003.08.16 0 0 1270
Bagu László

ÁLMODJ ERDŐEMBERT

körmeit az úgy vájta belém hogy
nem érdekelt akkor már a tűz és
azt gondoltam tényleg elveszett
de átjött reggel s mondta ő vagy én

a parkőr talán engem is szeret de
nem teszi mert térdig ér a hó
fái között nagy hideg lakik a
kerti lakban rádió ha szól

de jöttél te ki test vagy hús és szép
és sok vakondban tágra nyílt a szem
az ősz így múlt el s tél van tán megint

nyakamon zöld poliacril seb kicsiny
házamban koncertet ad a csönd
– kottájából ott már nincs ki föltekint

Törölt nick Creative Commons License 2003.08.16 0 0 1269
Novák Valentin

ÉLVEBONCOLÁS

Mondották föltárnak
mosolyognom illik...
Gyóntam szent fülkében,
műbőr ágyon fekve.
Kevés volt. „Lelkén folt!”
Most szikével kérdik:
mit titkolsz,
mit titkolsz,
érdekes miért vagy,
szíved ha cserben hagy,
mi az, mi visszahoz,
mi léha ritmus?!
Kutattak, túrtak, szántották tüdőm.
Szívem markolta
medika céda.
Beleim fölött
fejek fintora.
Márvány májamba
halálnapot véstek –
hasra ütve usque...

Mit titkolsz,
Mit titkolsz
csontod velejében?!
Mért vagy más,
mért vagy más –
vallatott a röntgen.
Hol a baj,
hol a baj –
agyamat megfúrták.
Vagy lejjebb,
Vagy lejjebb?!
(Szívták nővér-kurvák.)
Matattak és túrtak,
fúrtak, villanyoztak,
aztán összevarrtak,
úgy ahogyan voltam,
de nem lelték titkát;
miképp élek holtan.

Nem találtak ritmust,
rímet, metaforát.
Hiába kutattak
bélfaunát, flórát.
Papirost adtak hát,
hogy míg lábadozok –
fejtik majd, hámozzák
képeim, betűim
a csodadoktorok.
Asztrológus is jött,
adataim kérte...
„Hanganalízist!”
„Lakmuszt székletébe!”
Ki vagy te,
mi vagy te,
ocsmány költő-állat,
miért szívod vérét e
prózai világnak?!

Íriszem nézdelték,
agyam szeletelték,
heroinos teszttel versem elemezték,
Tenyerem vizslatták,
Nasca-vonalaim,
elektrosokkoltak,
felejtsem nyomaim.
Arcberendezésem szerte tologatták,
colstokkal megmérték
járomközöm hosszát.
Száz könyvet megírtak,
palotájuk épült...

Talányom, magányom,
élő halottságom,
„ki vagy te, mi vagy te”
lump-proletárságom,
főzelékben szétfőtt
babérkoszorúm,
belső csataterem,
összevart csontodúm,
aranyfüsttel bevont
kopottas lúdtollam,
és még járt hozzá
néhány autogramm,
mindet rájuk hagytam,
hátha megbocsátnak;
titka maradtam e
kicsinyes világnak...

cheshirecat Creative Commons License 2003.08.16 0 0 1268
Tandori Dezső
Hogy

az be sem következhet.
Egyébről nem beszélve.
Világos volt e kezdet.
Mentünk, bele a sötétbe.

Önkéntelen-e, önként?
Nem kérdés: érzem, érzed - - -
„Ami történt, nem történt.”
Vicc. És az a vicc, hogy tényleg.

Yvy Creative Commons License 2003.08.16 0 0 1267
KÖZÖNY

Bús ködruhába, nézd leszáll az este.
Gyötri a csendet fuldokló ütem,
Az óra... Halld, amint ébredve - veszve,
Az összecsengést hasztalan keresve
Belehangzik a szavad, - s a szívem.
Most, - most!... Hogy biztat egyre, mindörökre
S előbbre egy lépést se jár az óra! -
- Nem érzed-é, hogy sorsunk odakötve
A reszkető, ijedt kis mutatóra.
Hagyd a panaszt! - Száll még sok alkony árnya,
Együtt theázgatunk sok este még.
Kéz-kézben, csendes óra jöttit várva...
Utóbb elég lesz, - neked is elég.
Kalandos terveket se foltozz váltig! -
Marad az éltünk ünnepnapja ez,
Tán jobb neked, hogy valóra nem válik, -
Tán jobb nekem, ha fészkünk sohse lesz.

Kaffka Margit

Yvy Creative Commons License 2003.08.16 0 0 1266
CSEND

Én nem tudok
A csendről, melybe száz forró titok
És jövendő viharok lelke ébred;
Hol nászát üli száz rejtett ígéret.
A csendről, melyre mennydörgés felel,
Idegzett húr most, oh most pattan el,
Vagy fölzengi a nagy harmóniát,
Az életet, az üdvöt, a halált,
Mindegy! Valami jönni, jönni fog!
Ily csendről nem tudok.

De ismerem
Hol bús töprengés ág-boga terem,
A csonka mult idétlen hordozóját,
Sok, sok magános, lomha alkonyórát,
Melyből a szótalan, közömbös árnyak
Vád nélkül, halkan a szívemre szállnak,
S a szívnek várni, – várni nincs joga, –
Úgy jő a holnap, ahogy jött a ma,
Míg percre perc születni kénytelen,
E csöndet ismerem.

Kaffka Margit

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!