Szervusztok! Ez egy topik, ahova bármelyik klubtag beírhat olyan verset, rövid prózát, amely elnyerte a tetszését és amelyről úgy gondolja, szeretné másokkal megosztani. Csupán három kérésem van.
1. Ne saját műveket írjatok be, erre rengeteg más topik létezik.
2. Minden esetben írjátok be a mű címét és szerzőjét.
3. Tudom, létezik egyéni és közízlés.
Mivel ez mégis egy közösség, durva és sértő módon ne térjünk el ez utóbbitól.
Rejti magát a sok csillag,
alig-alig világítnak,
rejti magát az ég arca,
fátyolfellegeket hajtva,
meg-megakad a szél lomhán
egy-egy vén diófa lombján.
Nagy udvara van a holdnak:
eső lesz holnap.
Nem ártana már egy csendes
tartós-eső. Sose rendez
zivatart az ég minálunk.
Esőtlenül, eső nélkül
mit csináljunk?
Nagy udvara van a holdnak:
eső lesz holnap.
Azt se bánnám, ha jégverés,
(pusztuljon a silány vetés!)
Csak tudnám, hogy jövendőre
dől az áldás a mezőre.
Nagy udvara van a holdnak:
eső lesz holnap.
Köröskörül nagy idő jár,
egy-egy dörgés, egy-egy villám,
idehallszik, idelátszik:
de itt nálunk tikkadásig
eped a föld, full az ember,
mindig esőtlenül leng el
fejünk fölött ahány felhő.
Nyugszik a nap s újra feljő.
Hozzám már hűtlen lettek a szavak,
vagy én lettem mint túláradt patak
oly tétova céltalan parttalan
s ugy hordom régi sok hiú szavam
mint a tévelygő ár az elszakadt
sövényt jelző karókat gátakat.
Óh bár adna a Gazda patakom
sodrának medret, biztos útakon
vinni tenger felé, bár verseim
csücskére Tőle volna szabva rim
előre kész, s mely itt áll polcomon,
szent Bibliája lenne verstanom,
hogy ki mint Jónás, rest szolgája, hajdan
bujkálva, később mint Jónás a Halban
leszálltam a kinoknak eleven
süket és forró sötétjébe, nem
három napra, de három hóra, három
évre vagy évszázadra, megtaláljam,
mielőtt egy még vakabb és örök
Cethal szájában végkép eltünök,
a régi hangot s, szavaim hibátlan
hadsorba állván, mint Ő sugja, bátran
szólhassak s mint rossz gégémből telik
és ne fáradjak bele estelig
vagy mig az égi és ninivei hatalmak
engedik hogy beszéljek s meg ne haljak.
Kedves Roamer! Üdvözöllek a topicunkban és rögtön meg is kérlek valamire: ne légy már ennyire önző!:-) Mert mi az,hogy "csak" olvastál bennünket? Kérlek,ha van még,ami szívednek,lelkednek tetsző mű és megosztanád velünk /és biztosan van/ hozzad ide hozzánk,mert mi is szeretünk olvasni, nem csak írni és számunkra is élmény ha szépre,jóra bukkanunk..
Köszönjük ezt a verset is...
Talán nem baj,hogy topicgazda létemre mindannyiunk nevében nyilatkoztam.?....
Üdv mindenkinek!
Lelkes olvasója vagyok a topicnak,csodálatos gondolatokkal szembesültem már itt a monitor előtt...mondhatni volt már katarzisom is
Köszönöm!
Megosztanék veletek egy 1979-es Baranyi verset...
Sántha Gergő 1974-ben született Budapesten.
Néhány írása eleddig Magyarországon (1998, 1999)
és Angliában,
a Norwich School of Art and Design
Birdsuit nevet viselő
irodalmi antológiájában (1998, 2000)
jelent meg.
"Hát kibontottam a mennyezetet, újabb és újabb ablakokat nyitottam, levegőre vágyva, mígnem elértem a legfelső szintet is, és akkor lenéztem, bele a lakásom hatalmas terébe: csiglépcsők, fehér falak, lelátni egészen a földszintig -csoda, hogy megmaradtak, szinte csak lebegnek a falak a levegőben. Aztán láttam a sok-sok fénycsóvát, a legkülönfélébb irányokban tükrök által megtörve, a növények erőre kaptak, harsány zöldbe vátottak át és kivirágoztak. Körbe ás le-föl bejártam az egészet, alig ismertem rá régi lakásomra (már amennyi megmaradt belőle…) Vidám lettem.
Suttogások.
Most a tetőn alszom, ott lakok. Egy hatalmas, fényes hullócsillag hasítja meg a sötét eget. Nem tűnik el, ott ragyog. A suttogás én vagyok. "
Bús, sáppadó poéta-ember,
Édes, bús nóták dalolója,
Még egy tavaszt várt türelemmel.
S ahogy megjött a fecske, gólya,
Ahogy az élet újra támadt,
Elébe nyargalt a halálnak.
Meghalt, amikor minden éled,
Csak azért, mert hát: szép az élet!
Tele volt a szíve még dallal,
Csak a tüdője volt a fogytán,
Nem harcolt, szegény, diadallal,
A fátum ujjong összerogytán.
Bús, sáppadó poéta-ember
Szivében dallal, szerelemmel,
Nagy szomjusággal sírba lépett,
Csak azért, mert hát: szép az élet!
Teljes bölcsesség a kőé s a meztelen léleké. A semit-sem-tudás azonos a mindent tudással.
Menj a fényhez, de ne kérdezz tőle semmit. Akinek nincs szüksége arra, hogy kérdezzen: közös a felelettel.
Mihelyt okosabb vagy bárkinél: ostobább vagy mindenkinél. Hogy okosabb legyen, ezt jogosan csak a mester teheti, aki”okosabb”-ságából eredő ostobaságával tisztában van s akinek részéről a tanítás alázat: a hallgató bölcset alárendeli a beszélő bolondnak.
Az igazság, mihelyt kimondtad: már nem igazság; legjobb esetben is csak gyarló megközelítése az igazságnak. A bölcs csak addig bölcs, ameddig hallgat; mihelyt megszólal, bolond, mert tápláló tudásának csak az emészthetetlen héját adhatja át."Ami ebbe a szerencsétlen héjba úgy-ahogy belefér: azt keresd, azt edd" - többet nem tehet.
Ha az igazságot akarod birtokolni, a tanításokat csak segítségül használhatod, önmagad mélyén kell rátalálnod.
Játsszunk életesdit -
játékomat esdd itt,
játékodat esdem,
nélküled elesten,
hogy sátán, se isten
föl már nem emelhet,
s mint az anyamellet
csecsemő (ki mellett
csak a szárazdajka):
kéri, el nem éri:
én is, mint affajta
kisded, gyámolatlan,
kérlek számolatlan
szókkal, kérdlek: látsz a mi
játékunkban (boldog
és elnyűtt koboldok)
játékon-is-túlit -
(jaj, az idő múlik -
"akarsz-ejátszani?").
Lanyhán irigylem a
Viadal-évek kapott szitkát, gúnyját:
Megszokják vagy megunják
Az embert az emberek
S az évek és a kedvek úgy szaladnak,
Mint páholt hadsereg
S koldusként járok a nyomában
A menekülő, gyáva hadnak.
A fajtám?:
Mindig ritkábban gyujt a harag.
Száz bűnöm?:
A legszebbje mind elmarad
S már alig-alig érdekel
Egykor imádott, furcsa sorsom,
Olyan lett, mint lopott kalap,
Titokban hordom.
Az asszonyom?:
Ha ifjabb lennék, tán szeretne,
Igy csak egy renyhe,
Lassú, kis igéretű
Pillantást küld elvétve,
Én pedig másolt, régi lázaimat
Küldöm cserébe.
Még megbocsátni
Szeretek, ha nagy bűnök akadnak
S másoknak inkább
És néha-néha magamnak.
És szeretem az embereket
Szánva, őszintén:
Egy kicsit valamennyi úgy jár,
Mint én.
"A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle. Mert amikor bennünket elküldtek, az útrabocsájtó Hatalom így szólt:
Rád bízok minden embert külön, kivétel nélkül mindenkit, segíts, adj enni, adj ruhát, mindenkire vigyázz úgy mint magadra, és ne hagyd a sötétségben elmerülni. Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg. Az egész világ a tiéd. Szabad vagy a kövektől az éterig. Ismerd meg, hódítsd meg, senki se tiltja, de jaj neked, ha magadnak tartod. Elbocsátlak téged is, mint mindenkit: felelős vagy minden emberért aki veled él, s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg. Most eredj és élj, mert a világ a tiéd. "