Szervusztok! Ez egy topik, ahova bármelyik klubtag beírhat olyan verset, rövid prózát, amely elnyerte a tetszését és amelyről úgy gondolja, szeretné másokkal megosztani. Csupán három kérésem van.
1. Ne saját műveket írjatok be, erre rengeteg más topik létezik.
2. Minden esetben írjátok be a mű címét és szerzőjét.
3. Tudom, létezik egyéni és közízlés.
Mivel ez mégis egy közösség, durva és sértő módon ne térjünk el ez utóbbitól.
"Szerelem" - ezt már írtuk,
Prózába, versbe sírtuk.
Szerelem - olcsó szó ez!
Szerelem! - így ne hívjuk!
Apám vagy és fiam vagy,
A mátkám és a bátyám.
- Kicsiny, fészkes madárkám,
Ideál; szent, komoly, nagy, -
Pajtásom, kedvesem vagy!
Hittel és emberséggel
Első te, kit vállalak,
Kit szívvel, szóval vallak
És álmomba se csallak.
Kit bántani nem hagynék,
Kiért tán ölni tudnék,
Te édes-kedvs társam,
Miféle szerződés ez?
Micsoda Isten írta?
Ha most valaki halkan idejönne,
Idelopózna halkan a hátam mögé,
És megkérdezné, fáradt vagyok-é?
Kicsi kezét, mint Te a rózsaszirmát,
Finom borzoló fürtjeimbe lökné,
S én azt hinném, hogy úgy marad örökké.
Leoldaná selyem puha kendőjét,
És vállamra tenné, hogy meg ne fázzak,
Ajkával mérné, nincs-e lázam.
Nem lenne szava, nézne csak,
Míg én hallgatnék, magamat keresve,
Lelankadva egy félbemaradt versre.
S ha már szabályos lett a pihegésem,
És lelkem földjén álom eke szánt át,
Vigyázva, halkan elfödné a lámpát.
A város végén áll a régi ház.
Vigyázz!
Tudod-e mit beszél a régi ház?
A régi gyász
van falaira festve
és barna nappal és fekete estve.
Vigyázz,
mert elfog téged is a régi gyász.
A régi láz
gyul minden este bús ablakain ki
s a lelket inti:
vigyázz,
mert elfog téged is a régi láz.
Lázas és gyászos a vidék:
vad ég,
sötét felhőkben izzó hasadék.
Dombfogyásig tart a táj,
ott megszakad a szemhatár,
ott lesz zöldje kék;
mi van tul rajta még?
Talán a semmi. Talán az ég.
A pázsit
egyre kopaszul, egyre vásik.
A gyárból
a csatornába szennyes ár foly.
S tellik a csonka utca reggel.
sok meztelen, piszkos gyerekkel.
Sereggel
nőnek az út szélén a gaz gyomok.
Kutyatej, csallán, szarkaláb,
a hervadt berze búj alább,
legényhüség röpíti pelyhét
s a vad hajnóka húnyja kelyhét.
Mérföldkő mellett nagy rakás homok.
Homok tövén a szöcske herseg
a távol kocsmazajjal versenyt.
Késő délután
pecér jön arra ketrechintaján
s a sok visító eb körül
a tájnak renyhe népe összegyül:
bámész sereg,
züllött koldus, pőre gyerek;
kocsmából is a kis lotyó
s sok cserfes asszony s vén szotyó.
A régi ház
mit vár ugy e vidéken, mit vigyáz?
A régi gyász -
fog el, ha nézel a néma kapúra,
s a régi láz
bus vágya leng a szennyes bús vidéken
s vad égen:
az költi lelked szennyes mélabúra.
Nekem is tetszik a vers - de valóban kissé durván elüt a topic-ban megszokott hangulattól...
Faludy GYörgynek "Test és lélek" címen jelent meg egy nagy kötete, amely versfordításait tartalmazza, abban olvasható a vers - az eredetit PAUL VERLAINE írta tudomásom szerint. De megjelent a "Szajna-parti Erósz" című kötetben is; ebben Timár György (Faludy-énál kissé talán szemérmesebb?)fordításaban olvashatjuk.
Nem ertem ezt a felhaborodast. Ideztem egy igazi, neves kolto verset (nem sajatot). Valaszoltam egy hozzaszolasra, amiben ugy gondolom nem sertettem meg senkit, csak elmondtam a velemenyemet. A kolteszetet nagyon szeretem, a stilusomat pedig nyomdafestek is.
Hozzaszoktam, hogy itt az indexen az ertelmes emberek ervelni is tudnak, nemcsak fikazni. Ha itt nem is akarod, kerlek ird meg email-ben, mi kifogasod van az imenti hozzaszolasaimmal ill. az idezett versekkel kapcsolatban. Elore is koszonom.
Jó estét kedves Ilang! Hát mégis eszedbe jutottunk ott a messze távolban?
További kellemes nyaralást kívánunk Neked és várunk vissza sok szép verssel!:-)
amennyiben valami közöd is van a nickválasztásodhoz,akkor megérted a kérésemet:
mint topicgazda írom: valóban mellőzd a továbbiakban ezt a stilust EBBEN a topicban.
Engem nyugodtan illethetsz ennek fejében bármilyen jelzővel,de máris egy újabb kérésem: NE a topicban!Ha úgy gondolod,ott a levélcímem,az éppen megfelel erre a célra.
Köszönöm,ha meghallgatod kérésemet..
nem vagyok sem prűd, sem nem múltam el 60 éves, de ezt inkább ne is folytassuk, nem szeretnék topikot rombolni. azt, hogy van-e itt létjogosultságod, azt majd eldöntik a többiek.
szép estét!
Nos, ezt a hozzaszolast nem nagyon ertem. Ez Apollinaire egy jol ismert, szamontartott verse. Ha ennyire prud vagy, akkor ne olvassal se Adyt, se József Attilát, mert ok is irtak ilyeneket. Egy szep, erotikus vers olvasasa is nagy muveszi elmenyt okozhat. Olyan ez, mint mikor egy kisfiura raszolnak, hogy mossa meg a kezet, amikor valamilyen okbol a futykosehez nyul, mintha valami csuf, koszos, budos dolgot tartott volna a kezeben.
De ha mar, elmultal 60 eves, akkor elnezem neked.
A tobbi verset is igazi koltok irtak, igazi koltokrol. Persze belatom, hogy nem mindegyik irodalmi itelet jogeros.
kedves értelmiségi, bár nem én vagyok a topikgazda, csak egy azok közül, akik szép versekért,hangulatokért, varázs-pillanatokért járnak ide, de kérlek, ha lehet, az elkövetkezendőkben tiszteld a topik szellmiségét és hangulatát.
nagyon köszönöm. elnézést, cska a magam nevében bezséltem.
sajnálom
most
hogy rajtam
nem
segít a mámor
színes kövek fölé hajolva
engem
nem repít a kéj
keserű szeszek habja
össze hiába csapna
néma tarkóm fölött
táncok ősi hangja
fel nem lazítja
szörnyű kedvemet
hová tehettem
el
azt a darab papírost
ami segítene most
mert arra
írtam fel
hogy élni miért kell
mikor eszembe jutott
Köszönöm a kedves fogadtatást,jólesett.
Igyekszem nem önzősködni és írni is néha,de max.2-3 naponta barangolok...Olvasni gyorsabb:-)
1ébként szép napot Mindenkinek!
Sziasztok!
Szia Karak! csak egy bajom van a verssel, olyan kevés az időm, hogy nincs időm elolvasni...:) :( - Amúgy meg, dehogy kiabálok, hát olyannak ismersz?! :)
Jó éjt!
OFF
Nem kérdésnek szánom,nem is igen várok már választ.Csupán hangosan gondolkodom..
Azt mondják,az igazság odaát van..
De mondja meg valaki: hányféle "odaát" létezik ehhez a mérhetetlen számú igazsághoz?
Vagy lehet:mindenkinek van a saját kis igazságához egy saját kis "odaátja?"
ON
Ó, ily igen fukarmód élni nem szabad.
Szépnek se szép. Ravasz, rút női játék,
Amit mivelsz hitvány kis életeddel.
Díszíted szépnek hitt hazug szavak hazug díszével
Elgörbűlt, hervadt, semmi életed,
Hogy mondják: szentég! milyen gazdag egy lány!
És kérjék félve-kérve foszlányát dicső szívednek
És bízva lessék egyetlen szemed-sugárát
Napoknak vélve azt a két sötét kutat:
Szemeidet. Te rossz, te rossz, ravasz lány,
Elég a játék! Földi, friss palánta vagy
Azért nevelt a föld, hogy add, amid van,
Ha jő a föld fia, amit kiván, - te add
- Szádat mosolygón, szívedet szerelmes szent örömmel, -
Egész, kinyíló, ifju éltet adj, ha jönnek érte
S amid van, mindent… s még így is kevés lesz,
Bizony mondom: kevés vagy áldozatnak,
Alanti lesz a láng s a renyhe füst a földre görbűl.
Vagyis sirám az én istenem szíve megnyugtatására
Ó-babiloni töredelmes zsoltár. A Rawlinson-féle nyugat-ázsiai felírásos gyűjteményből
Bár az én istenem szivének fergetege nyugságra jutna…
Ami az én istenem előtt utálattá lőn, olyasmit ehettem tudtomon kivül,
Ami az én istennőm előtt fertelem, olyasmire léphettem tudtomon kivül.
Ó uram, sok az én bünöm, nagyok az én vétkeim.
Én istenem, sok az én bünöm, nagyok az én vétkeim,
Én istennőm, sok az én bünöm, nagyok az én vétkeim.
Isten, kit ismerek s nem ismerek, sok az én bünöm, nagyok az én vétkeim,
Istennő, kit ismerek s nem ismerek, sok az én bünöm, nagyok az én vétkeim.
A bünt, melybe estem, nem ismerem,
A vétket, amit elkövettem, nem ismerem.
Az utálatot, miből ehettem, nem ismerem.
A förtelmet, melyre léphettem, nem ismerem.
Az ur az ő szivének haragjában sötéten nézett reám.
Segítséget kerestem, de senki sem fogott kézen,
Sírtam, de senki nem állt mellém.
Kiáltásokban török ki, de senki nem hall meg.
Lebir a fájdalom, csordultig vagyok vele, föl sem tekinthetek.
Az én irgalmas istenemhez fordulok, hangosan esdeklek,
Az én istennőm lábait csókolom s kézzel illetem.
Az istenhez, kit ismerek s nem ismerek, hangosan esdeklek
Az istennőhöz, kit ismerek s nem ismerek, hangosan esdeklek.
Az emberek megátalkodottak, semmit nem tudnak.
Az emberek, ha vannak is, mit tudhatnak?
Tegyenek rosszat, cselekedjenek jót, nem tudnak semmit.
Ó uram a te szolgádat ne buktasd el,
Az ingovány vizébe lököttet ragadd kézen!
A bünt, amibe estem, forditsd jóra,
A vétket, amit elkövettem, fujja el a szél!
Az én sok rosszaságaimat húzd le rólam, mint váltóruhámat!
Istenem, ha büneim hétszer hetek is, oldd meg büneimet!
Isten, kit ismerek s nem ismerek, ha büneim hétszer hetek is, oldd meg büneimet!
Istennő, kit ismerek s nem ismerek, ha büneim hétszer hetek is, oldd meg büneimet!
Visszafordultál a semmiből
hús-ritmus haj-ritmus
fekete ritmus zöld ritmus
visszafordultál a semmiből
kő-ritmus folyam-ritmus
fehér fogaid dalai
dalaid fehér fogai
nap-ritmus madár ritmus
táncolni mezítláb
kukoricacsuhé-ingben
akáctüske-koszorúsan
végig a vakondtúrásokon
Nemigen van világ. Ami mégis
lenni tűnik: többnyire érvénytelen. De szobák
vannak, itt, ott. Egy-egy szoba mindenütt van.
Szoba, ahol üldögélni, feküdni, föl-alá járkálni
jó; ahol
meg lehet szólalni, de nem muszáj.
Ahol együtt lehetsz, vagy egyedül lehetsz, ahol még
a csend is lehetséges — szobák, ahol
nem erőszakolnak meg, nem fosztanak ki,
nem aláznak meg ok nélkül, szünet nélkül.
— Jó, hogy vannak szobák.
Diels: `Die Fragmente der Vorsokratiker`
(Herakleitos)
I
Jelen idő és múlt idő
A jövő időben talán jelen van,
S a jövő idő ott a múlt időben.
Ha minden idő örökké jelen,
Úgy minden idő helyrehozhatatlan.
A lehetett volna elvont fogalom
És csak egy kiokoskodott világban
Marad meg mint állandó lehetőség.
Ami lehetett volna s ami volt
Egy célba fut és az mindig jelen van.
Léptek visszhangja az emlékezetben
A folyosón át, ahol nem haladtunk
Az ajtóhoz, melyet ki nem nyitottunk
A rózsakertre. Szavaim
Visszhangja lelkedben.
De mire jó
Leverni a port egy tál rózsasziromról,
Azt nem tudom.
Más visszhangok pedig
A kertben laknak. Kövessük-e őket?
Siess, szólt a madár, keresd meg őket
A sarkon túl. Az első kapun át
Első világunkba kövessük-e
A rigó csalszavát? Első világunk.
Ott voltak, méltósággal, láthatatlan,
Súlytalan szállva hervadt lomb fölött,
Őszi melegben, rezgő levegőben,
S a madár szólt, felelve a sűrűben
Elrejtett és nem hallható zenére,
S látatlan szemsugár villant föl, mert a rózsák
Néztek, mint virágok, ha nézik őket.
Ott voltak ők, mint fogadott s fogadó vendégeink.
Így mentünk, mi meg ők, szertartásos menetben,
Az üres fasorban, a puszpáng köröndbe,
S a kiszáradt medencébe lenéztünk.
Száraz volt a medence, száraz cement, barna szegélyű,
S a tó napfényből lett vízzel telítve,
S a lótusz halkan, halkan felmagaslott,
S a felszín csillogott a fény szivéből,
S mögöttünk voltak és a tóban tükröződtek.
Majd felhő vonult át, s a tó üres lett.
Menj, szólt a madár, mert a lomb teli volt gyerekkel,
Elbújtak izgatottan, nevetésük visszafojtva.
Menj, menj, szólt a madár: az emberek
Túl sok valóságot nem bírnak el.
Múlt idő és jövő idő
Ami lehetett volna és az, ami volt
Egy célba fut és az mindig jelen van.
Istenem, add, hogy ne ítéljek –
Mit tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységből a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.
Istenem, add, hogy ne bíráljak:
Erényt hibát és tévedést
Egy óriási összhangnak lássak –
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mégis mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak
És lábaidhoz együtt hullnak.
Mi olyan együgyűen ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak.
Istenem, add, hogy mind halkabb legyek –
Versben, s mindennapi beszédben
Csak a szükségeset beszéljem.
De akkor szómban súly legyen s erő
S mégis egyre inkább simogatás:
Ezer kardos szónál többet tevő.
S végül ne legyek más
mint egy szelíd igen vagy nem,
De egyre inkább csak igen.
Mindenre ámen és igen.
Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.
Ámen. Igen. És a gonosztól van
Minden azonfelül.