Szervusztok! Ez egy topik, ahova bármelyik klubtag beírhat olyan verset, rövid prózát, amely elnyerte a tetszését és amelyről úgy gondolja, szeretné másokkal megosztani. Csupán három kérésem van.
1. Ne saját műveket írjatok be, erre rengeteg más topik létezik.
2. Minden esetben írjátok be a mű címét és szerzőjét.
3. Tudom, létezik egyéni és közízlés.
Mivel ez mégis egy közösség, durva és sértő módon ne térjünk el ez utóbbitól.
Egy nagyon fontos kérés: akinek számít valamit a topicunk élete,azt kérem,a mai naptól SOHA SEMMIFÉLE topicban észlelhető módon ne reflektáljon az alábbi és hasonló provokációkra.Úgyis tudjátok,hogy "ezeknek" csupán egyetlen éltető elemük létezik: a közönség.
Ne adjuk meg ezt a lehetőséget.
Köszönöm mindenkinek.
ON
Ha no vagy es meg nem multal el 40, akkor johetsz! Dobjal egy mélt! a reszlerteket majd ott megbeszeljuk! Igy meg senki sem vallott nekem szerelmet! Ah, ez jol esett!
Együtt, és mégis oly külön,
Mint faágtól az árnyék,
Együtt, és mégis oly külön,
Mint faágtól az árnyék,
Te távol hallasz gyönyörűn
Én zárkózottan állok a növekedő, tétova élet sikátor vadonába.
Megcsalnálak,
S tán arcul is vernélek,
És betörnék,
Letörném a virágot, és rettegne már a környék,
Hogy végre vad hiányod ne vájja belém a körmét.
Te távol hallasz gyönyörűn
Én zárkózottan állok a növekedő, tétova élet sikátor vadonába.
Megcsalnálak,
S tán arcul is vernélek,
És betörnék,
Letörném a virágot, és rettegne már a környék,
Hogy végre vad hiányod ne vájja belém a körmét.
Tudd meg, én Neked fájni akarok,
emlék akarok lenni, mely sajog,
mert nem lehettem eleven valóság.
Tudd meg, nem láthatsz égo piros rózsát,
hogy ne én jussak róla az eszedbe,
akit engedtél elmenni csókolatlan.
Mert minden fájni fog, amit nem adtam,
és minden szó, mely kimondatlan maradt.
Nem láthatsz tengert s arany sugarat,
mely nem a szemem lesz s a mosolygásom
s hiába húnyod be szemed, hogy ne lásson,
mert a szívedbe égettem be magam.
Minden hajnal, minden nap alkonyatja,
a rét, ahogy a harmatcseppet fogadja,
a könny, a vágy, a csók, a dal, az álom,
minden asszonykéz, minden férfivállon,
s az asszonyod, ha karodba veszed:
mert sohse voltam eleven valóság,
mindenütt, mindig, minden én leszek.
Egy pillanatra, Uram, Isten,
egy pillanatra engedj pihennem!
Minek e hajszás, szívszorító,
véres játékban benne lennem?
Elfáradtam e nagy fogócskán,
Uram, úgy únok felnőtt lenni,
engedj egy kicsit visszamenni
húsz év elottre, kisgyereknek,
sírni, amin a többi sírhat,
s nevetni, amin ők nevetnek.
Uram lásd, sohse voltam boldog,
nézz le egyszer ezer sebemre,
amit szivem helyében hordok.
Simogass engem síma kézzel
s mert hangom halk s az űrbe vész el,
Te szólj helyettem a fogóknak:
ó Kínom, Könnyem, Kétkedésem,
hajszás Harc és ezernyi Verseny,
gyötrött Dalom, sok véres Versem,
Féltés, Gond, ájult Szerelem,
ne játsszatok többé velem,
nem ér a nevem.
Olykor, veszélyes, sóhajtalan szünetekben,
Olykor, mikor a szavam elakad,
Oly rosszkor törlöd ki a könnyet szemeidből
S oly rosszkor nyújtod csókra ajakad.
Olykor oly rossz idézed a halált,
Mikor csupa-élet a szavam.
S oly rosszkor csicseregsz sok szörnyu semmiségről
Olykor, ha ajkamnak csókéhes vágya van.
Ilyenkor kérlek, hogy ne fogd a kezem oly erősen.
S kezemnek ilyenkor van gyötörni kedve.
Ilyenkor szorítom meg a csuklód oly vadul,
Hogy fölsikoltasz rámmeredve.
Midőn rámleltél olyan voltam mint egy kivetett kavics a parton
Mint valami fura dolog amit senki se tud mire tartson
Mint régi szextánsra tapadt moszat amit partra hajít a dagály
Mint köd amely kéretlenül az ablakra ül s be-beszáll
Mint mások-hagyta rendetlenség egy szállodai szobasarokban
Mint ünnep utáni reggel a téren szétszórt zsírpapírokban
Mint potyautas aki a vonat-lépcson kuporog
Patak amit eltérítettek útjából a gonosz parti lakók
Erdei vad mely az autók reflektorába belekábul
Éjjeli őr aki hajnalban hazatart robotából
Mint rossz álom mely a börtön homályában sehogyse oszol
Mint madár mely őrjöngve verdes a házban ha fogoly
Mint gyűrű piros nyoma a megcsalt szerelmesek ujján
Mint egy kocsi amit sorsára hagytak állva az utcán
Mint egy eltépett levél mely a szél szárnyán tovaszáll
Mint lesülés a kézen amit otthagyott a tavalyi nyár
Mint téveteg tekintete annak aki érzi messzire tévedt
Mint podgyász amit a megőrzőben ottfeledének
Mint egy ajtó vagy ablak ami nyitva maradt valahol
Mint a seb melyen a villám a fába s a szívbe hatol
Mint egy kő mely az útszélen ott marad emlékeztetőnek
Mint baj mely mint a véraláfutás nem szüntetheto meg
Mint hiábavaló hajókürt a távoli tengeren
Mint kés emléke a húsban amely nem múlik el sohasem
Mint elcsatangolt ló amely inna s a mocsár körül ődöng
Mint vánkos amely lázálmas éjjelen összegyűrődött
Mint káprázó szemmel a napra szórt durva szitok
Mint a harag ha látjuk hogy a földön semmi se változott
Úgy leltél te rám az éjben mint egy szóra mely jóvátehetetlen
Mint a csavargóra ki aludni az istállóba hevert le
Mint ebre amely nyakörvén másnak a nevét viseli
Mint egy régvolt emberre aki zajjal és dühhel telis-teli
Ne rejtőzz el, úgyis látlak
Rádcsukom a szempillámat.
Bent zörömbölsz a szívemben,
S elsimulsz a tenyeremben.
Elsimulsz az arcom bőrén,
mint vadvizen a verofény.
Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,
nagyon jó így, hogy velem vagy.
Mindenekben megtalállak,
s öröm markol meg ha látlak.
Nézz rám! Szólok a szemednek,
ne fuss el! Nagyon szeretlek.
Ne szeressük még egymást, túl korán van.
Csuromvizes az utcakő, a fák csipásak.
S az éjjel elhullott lombdögöket sem hordatta még el a város.
A szembejövők kabátgallérja csupa nyirok,
Dől belőlük a fáradt gőz,
Mint az úttest alatti csatornákból.
Ne szeressük még egymást, túl korán van.
Fészkükből kivert gyerekek sírják tele az alumínium hideg utcát.
S a macskák fekhelyére fagyoskodó kis álmok kucorognak.
Nézed a lehelleted, foszladozó brüsszeli csipke.
Nézem a szálkás tornyokat, körülszíjazott Istenárnyak.
S ha szólnék Hozzád, megírhatatlan versbe kezdenék.
Ne szeressük még egymást, túl korán van,
Nem hallgattuk még meg a nap várandós híreit sem.
Zöldség és vérszag úszkál körülötted vásárcsarnoki
lomhasággal.
S mintha a baltával kettéhasított országok csonkja mellén is
A Te hangodon jajveszékelne valaki.
Várjuk meg, amíg este lesz.
Szerelmesem,
te eleve elveszített, soha-el-nem-is-jött,
nem tudom, mily hang drága szivednek.
Meg sem kísérlem többé, ha zúg a jövendő,
fölismerésed. Mind a hatalmas
képek bennem, a messze tapasztalt tájak,
városok, tornyok és hidak és mit-
sem sejtett kanyarja utaknak,
s mind, ami óriás amaz istenek által
hajdan telenőtt házadban:
jelentéseddé rangosodik
bennem te elsuhanó!
Ah, a kertek te vagy,
ah, mind-mind e reményben
bámultam őket. Egy villa
ablaka nyitva - s szinte te léptél
gondterhessen oda. S hány utca volt -
hol, most, az imént, te haladtál,
és olykor a tükrök a boltkirakatban
még tőled szédültek épp és ijedve mutatták
elsurranó képem. Ki tudja, a tegnap
nem azon-egy madár dala járt át
minket, külön, az estben.
"Szerelem" - ezt már írtuk,
Prózába, versbe sírtuk.
Szerelem - olcsó szó ez!
Szerelem! - így ne hívjuk!
Apám vagy és fiam vagy,
A mátkám és a bátyám.
- Kicsiny, fészkes madárkám,
Ideál; szent, komoly, nagy, -
Pajtásom, kedvesem vagy!
Hittel és emberséggel
Első te, kit vállalak,
Kit szívvel, szóval vallak
És álmomba se csallak.
Kit bántani nem hagynék,
Kiért tán ölni tudnék,
Te édes-kedvs társam,
Miféle szerződés ez?
Micsoda Isten írta?
Ha most valaki halkan idejönne,
Idelopózna halkan a hátam mögé,
És megkérdezné, fáradt vagyok-é?
Kicsi kezét, mint Te a rózsaszirmát,
Finom borzoló fürtjeimbe lökné,
S én azt hinném, hogy úgy marad örökké.
Leoldaná selyem puha kendőjét,
És vállamra tenné, hogy meg ne fázzak,
Ajkával mérné, nincs-e lázam.
Nem lenne szava, nézne csak,
Míg én hallgatnék, magamat keresve,
Lelankadva egy félbemaradt versre.
S ha már szabályos lett a pihegésem,
És lelkem földjén álom eke szánt át,
Vigyázva, halkan elfödné a lámpát.
A város végén áll a régi ház.
Vigyázz!
Tudod-e mit beszél a régi ház?
A régi gyász
van falaira festve
és barna nappal és fekete estve.
Vigyázz,
mert elfog téged is a régi gyász.
A régi láz
gyul minden este bús ablakain ki
s a lelket inti:
vigyázz,
mert elfog téged is a régi láz.
Lázas és gyászos a vidék:
vad ég,
sötét felhőkben izzó hasadék.
Dombfogyásig tart a táj,
ott megszakad a szemhatár,
ott lesz zöldje kék;
mi van tul rajta még?
Talán a semmi. Talán az ég.
A pázsit
egyre kopaszul, egyre vásik.
A gyárból
a csatornába szennyes ár foly.
S tellik a csonka utca reggel.
sok meztelen, piszkos gyerekkel.
Sereggel
nőnek az út szélén a gaz gyomok.
Kutyatej, csallán, szarkaláb,
a hervadt berze búj alább,
legényhüség röpíti pelyhét
s a vad hajnóka húnyja kelyhét.
Mérföldkő mellett nagy rakás homok.
Homok tövén a szöcske herseg
a távol kocsmazajjal versenyt.
Késő délután
pecér jön arra ketrechintaján
s a sok visító eb körül
a tájnak renyhe népe összegyül:
bámész sereg,
züllött koldus, pőre gyerek;
kocsmából is a kis lotyó
s sok cserfes asszony s vén szotyó.
A régi ház
mit vár ugy e vidéken, mit vigyáz?
A régi gyász -
fog el, ha nézel a néma kapúra,
s a régi láz
bus vágya leng a szennyes bús vidéken
s vad égen:
az költi lelked szennyes mélabúra.
Nekem is tetszik a vers - de valóban kissé durván elüt a topic-ban megszokott hangulattól...
Faludy GYörgynek "Test és lélek" címen jelent meg egy nagy kötete, amely versfordításait tartalmazza, abban olvasható a vers - az eredetit PAUL VERLAINE írta tudomásom szerint. De megjelent a "Szajna-parti Erósz" című kötetben is; ebben Timár György (Faludy-énál kissé talán szemérmesebb?)fordításaban olvashatjuk.
Nem ertem ezt a felhaborodast. Ideztem egy igazi, neves kolto verset (nem sajatot). Valaszoltam egy hozzaszolasra, amiben ugy gondolom nem sertettem meg senkit, csak elmondtam a velemenyemet. A kolteszetet nagyon szeretem, a stilusomat pedig nyomdafestek is.
Hozzaszoktam, hogy itt az indexen az ertelmes emberek ervelni is tudnak, nemcsak fikazni. Ha itt nem is akarod, kerlek ird meg email-ben, mi kifogasod van az imenti hozzaszolasaimmal ill. az idezett versekkel kapcsolatban. Elore is koszonom.
Jó estét kedves Ilang! Hát mégis eszedbe jutottunk ott a messze távolban?
További kellemes nyaralást kívánunk Neked és várunk vissza sok szép verssel!:-)
amennyiben valami közöd is van a nickválasztásodhoz,akkor megérted a kérésemet:
mint topicgazda írom: valóban mellőzd a továbbiakban ezt a stilust EBBEN a topicban.
Engem nyugodtan illethetsz ennek fejében bármilyen jelzővel,de máris egy újabb kérésem: NE a topicban!Ha úgy gondolod,ott a levélcímem,az éppen megfelel erre a célra.
Köszönöm,ha meghallgatod kérésemet..
nem vagyok sem prűd, sem nem múltam el 60 éves, de ezt inkább ne is folytassuk, nem szeretnék topikot rombolni. azt, hogy van-e itt létjogosultságod, azt majd eldöntik a többiek.
szép estét!
Nos, ezt a hozzaszolast nem nagyon ertem. Ez Apollinaire egy jol ismert, szamontartott verse. Ha ennyire prud vagy, akkor ne olvassal se Adyt, se József Attilát, mert ok is irtak ilyeneket. Egy szep, erotikus vers olvasasa is nagy muveszi elmenyt okozhat. Olyan ez, mint mikor egy kisfiura raszolnak, hogy mossa meg a kezet, amikor valamilyen okbol a futykosehez nyul, mintha valami csuf, koszos, budos dolgot tartott volna a kezeben.
De ha mar, elmultal 60 eves, akkor elnezem neked.
A tobbi verset is igazi koltok irtak, igazi koltokrol. Persze belatom, hogy nem mindegyik irodalmi itelet jogeros.
kedves értelmiségi, bár nem én vagyok a topikgazda, csak egy azok közül, akik szép versekért,hangulatokért, varázs-pillanatokért járnak ide, de kérlek, ha lehet, az elkövetkezendőkben tiszteld a topik szellmiségét és hangulatát.
nagyon köszönöm. elnézést, cska a magam nevében bezséltem.
