Keresés

Részletes keresés

szuszmok Creative Commons License 2003.08.22 0 0 1481
És talán még egy Pilinszky-vers

Kihűlt világ

E világ nem az én világom,
csupán a testem kényszere,
hogy egyre beljebb, mint a féreg
furakodom beleibe.

Így táplálkozom a halállal,
és így lakik jól ő velem;
az életem rég nem enyém már,
vadhúsként nő a szivemen.

Minden teremtett elevenből
kijózanodva a szemét
így ütközik ki, leplezetlen
föladva hiú szégyenét.

A mindörökre ismeretlen
végül is így lesz otthonos.
Mint hervadás az őszi lombot,
a pusztulás bebalzsamoz.

Kihűlt világ ez, senki földje!
S mint tetejébe hajitott
ócskavasak, holtan merednek
reményeink, a csillagok.

szuszmok Creative Commons License 2003.08.22 0 0 1480
Pilinszky János: Egy szenvedély margójára

A tengerpartot járó kisgyerek
mindíg talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.

Az elveszíthetetlent markolássza!
Egész szive a tenyerében lüktet,
oly egyetlen egy kezében a kő,
és vele ő is olyan egyedűl lett.

Nem szabadúl már soha többé tőle.
A víznek fordul, s messze elhajítja.
Hangot sem ad a néma szakitás,
egy egész tenger zúgja mégis vissza.

szuszmok Creative Commons License 2003.08.22 0 0 1479
Pilinszky János: Gyász

Fogad között fakó panasz,
magányosság vacog,
lakatlan partokat kutatsz,
üres minden tagod,
lezárt vagy, mint a kárhozat,
a homlokod mögött
csak pőre sikoltás maradt
vigasznak, semmi több!

Nem óv a hűtlen értelem,
nem fogja szűk szegély,
csillagcsoportokat terel
a partalan szeszély
elámuló szivedre: állsz
tünődve és hagyod,
belepjenek, mint sűrű gyász,
a foszló csillagok

értelmiségi Creative Commons License 2003.08.22 0 0 1478
Irtam neked emailt.
Előzmény: Törölt nick (1477)
Törölt nick Creative Commons License 2003.08.22 0 0 1477
Balási András

VÉGÜL

(szonettkoszorú)

"20. Mert ember haragja Isten igazságát nem munkálja."

JAKAB APOSTOLNAK KÖZÖNSÉGES LEVELE 1.2.

1.

Miért a harc s miért nem az öröm,
az egyszerű, derűs dolgok, a hűvös
esők, a sápadt fények a ködön,
miért a harc s a küzdés árnya üldöz,

mikor megannyi csoda vesz körül,
miért a fájdalom és a csalódás
vonz, legbelül miért dagad, feszül
a céltalan harag és a mohó láz

a mindig álmatlan vak éjeken,
miért a látomás s az idegen
hideg fények s nem a megfogható tény,

miért az időtlenség léha vágya,
s nem a pihegő perc, a béke ágya:
örök miértek börtönébe értél.

2.

Örök miértek börtönébe értél,
hiába rázod már a rácsokat,
kisebb vagy itt a hulló porszemcséknél,
léted maga a meghasadt tudat.

Mint hajnaloktól rettegő beteg
fordulsz el a jelentől és a fénytől,
hunyt szemed emlékekkel elfeded,
bár ott, benn, millió titok dörömböl,

mint végképp elfelejtett tébolyult rab,
lassú, kimért, halk léptekkel beméred,
hova jutottál, néma birodalmad,

s a visszahozhatatlan veszteséget,
sugár a rácsokon át, képözön,
mindaz, mi immár vissza sose jön.

3.

Mindaz, mi immár vissza sose jön?
Miért nincs erő visszahozni azt,
mi kifoghat a kegyetlen időn,
a leheletnyi halovány vigaszt?

Az emberi erő is csak olyan,
mint látszatokba bénult hatalom,
fáradtan tovahömpölygő folyam,
mélye halál, felszíne nyugalom.

Fogalmakkal boncolgatod magad,
de mindig az új miért-had marad,
nem az, amit oly szomjasan kerestél.

Egy új ťmégisŤ mégis életre kél,
pezseg, s a kérlelhetetlen remény
most mégis meglegyint, mint illanó szél.

4.

Most mégis meglegyint, mint illanó szél
a fojtó párába fulladt holt fát,
a boldogság, melytől oly messze estél,
és millió irány út villan át,

sirályok röpte, dagadó vitorlák,
laza hullámok fodros, lágy sora,
a helyek, ahol őt követve jártál,
mindaz, mit többé már nem látsz soha.

Némán, lógó karokkal ülsz a gondok
kemény priccsén, zokog a bánat árnya,
tán végvár e börtön, mely rád csukódott,

s e szomjban mentő vízcsepp e ťhiábaŤ,
hisz a reménység szellője is itthagy,
a forró vágy marad, robbanó csillag.

5.

A forró vágy marad, robbanó csillag,
hát ennyi lett a fény, a szerelem,
az önző csak s csak egyedül maradhat,
önnön sorsában árva s idegen,

megértéstől és részvéttől távol,
magába zárva puszta szigeten
álmodik a mégisről, a továbbról,
ne lássa önmagát így, vesztesen.

Ne vádolj senkit, te lökted el azt, ki
magát feladva tényleg szeretett.
És itt van a cél, az áhított semmi,

a pillanatonként mind kevesebb,
a hely s idő, mikor nincs már mit tenni,
a végső robbanás előtti csend.

6.

A végső robbanás előtti csend,
legalább most lennél őszinte, tiszta,
fonnád imára két fáradt kezed,
legalább játszanád, tennél úgy, mintha

megtértél volna, vissza az egyetlen
létező útra, hol valaki vár,
de nem, nem, elmerülsz a sohasemben,
és onnan is kaján átkot kiáltsz,

nem fordít meg a kín s a fájdalom sem,
konokul küzdesz a mindenség ellen,
felismerések űznek és hasítnak,

az önámítás látszata szemedben,
állsz s vársz megalázva, véresre verten,
átkot sziszegsz azért is, hogy vagy s itt vagy.

7.

Átkot sziszegsz azért is, hogy vagy s itt vagy,
feledve élted minden örömét,
embert, Istent, minden élőt, mert elhagy,
s mert mindenedet adtad semmiért,

átkot sziszegsz tagadva a szerelmet,
elvetve mindazt, miben hinni kell,
összecsapnak a hullámok feletted,
mocsárba süllyedsz, s ez sem érdekel.

Örjöngsz... Aztán megtorpansz hirtelen,
lecsúszol a fal mellé csendesen,
ijedten, magadnak se vallva meg,

hogy súlyos haragod is szétesett,
remegő térdedre hajtod fejed,
s titkon a közöny férge is kikezd.

8.

Titkon a közöny férge is kikezd,
kapaszkodsz álmokba és emlékekbe,
mindabba, mi már régen elveszett,
de sodor az ár üresen, lebegve,

lassú túlélésre hangolt lélekkel,
mint téveteg pihét a nyári szél,
mind távolabb, e torz világ felett el,
megállni az éj s a nap szélinél,

valahol egy közöttes nemben, létben,
s eltűnni mindörökre észrevétlen,
akár vándormadár a fagyos égen

remélve, bízva melegebb hazában,
már szinte felszabadultan, vidáman,
a hiány bomló univerzumában.

9.

A hiány bomló univerzumában
lebegni, vágyni, amíg még lehet,
csak kóborolni céltalan, hazátlan,
lehelni a goliárd éneket,

zuhanni önsírató mély dalokba,
melyek feloldják benned végre, és
feledtetik azt, ki lehettél volna,
s elmossák a babonás rettegést.

Az álmok fényei is elsuhannak.
Fakó visszfénye maradt csak mindannak,
mit álomnak mondunk. De ne fogadkozz,

ne remélj, ne sírasd többé a múltat,
az emlékek eltorzultak, hazudnak,
legalább itt, ember, térjél magadhoz.

10.

Legalább itt, ember, térjél magadhoz,
verd agyon az álmot, mint orvvadász
a fókát, az álmot, mely enyhülést hoz,
másképp kiutat ebből nem találsz,

lassítsd, állítsd meg a lázas kavargást,
maradj a feszes csendben tétlenül,
kezdjed tanulni a fájó lemondást,
elviselni, hogy két válladra ül

a felelősség, hogy mind nehezebb lesz
beletörődni: mindhiába szenvedsz,
a hiány sósava csontokká rágott,

rab vagy, zárd be te is külön világod,
kezdj új, önfeláldozó, tiszta harchoz,
az önféltés tisztára sohasem mos.

11.

Az önféltés tisztára sohasem mos,
ezért vesd el és told rá a reteszt,
fordulj mások felé, a tisztuláshoz,
zárd el magad attól, mi nem ereszt.

Tényleg nincs bocsánat? Mindenki végül
csak ide jut: felmérni mindenét,
s a szebb jövő minden reménye nélkül
kitart, bevárja ama néma éjt?

Mintha őszinteség lappangana
félszeg, tétova, halkuló szavadban,
mintha e pillanatban, torpanásban

nagyobb békét lelnél mint valaha,
s megint a tükörbe mersz nézni hosszan,
noha a szívedben csak árulás van.

12.

Noha a szívedben csak árulás van,
te légy fegyelmezett, tárd fel magad:
sosem bíztál se barátban, se társban,
magányod íve is kettészakadt,

úgy vonzottad az állandó bukást,
mint árny a fényt, mágnes a vasszemcséket,
és ha volt békesség, az árulás
tőrjével döfted le a békességet,

szorongva néztél ki a hajnali
vad kavalkádba, gyűjtve reggelig,
mit végül nem tudtál kimondani.

A végzetes hallgatás elborít,
elalszik benned minden pisla kétség,
magába szív a villogó sötétség.

13.

Magába szív a villogó sötétség,
aludni lesz jó fény és álmok nélkül,
odabenn az öncsaló bűn, a vétség
fátyolfelhő foszlányokká fehérül,

aludni, akár jó munka után az
önmagával végképp megbékélt munkás,
feledni mindazt, mire nem volt válasz,
s aki voltál - merő látszat s hazugság.

A tört értékrend visszájára fordul,
az ösztön önzőn biztossága széthull,
de fölötted az Ige mécse ég még:

sugár lehetnél e sűrű, vak éjben!
Eljött hozzád, lehajolt, és te mégsem,
nem érezted megváltó érintését.

14.

Nem érezted megváltó érintését,
elvakított az őrült küzdelem,
miközben melletted, akár a szélvész
zúgott el az élet s a szerelem.

Próbálod összefoglalni a nincset,
ne tagadd, benned volt a győzelem,
s győztél? Mit ér a diadal, az ihlet,
ha embere üres s istentelen?

Menekülhetsz tündéri ölelésbe,
és bújhatsz álcaversbe szenvelegve,
kifoghatsz ügyesen erőn, időm,

mutathatod megostorzott magad,
de a kérdés, az csak kérdés marad:
miért a harc s miért nem az öröm?

15. (Mesterszonett)

Miért a harc s miért nem az öröm?
Örök miértek börtönébe értél.
Mindaz, mi immár vissza sose jön,
most mégis meglegyint, mint illanó szél.

A forró vágy marad, robbanó csillag,
a végső robbanás előtti csend,
s átkot sziszegsz azért is, hogy vagy s itt vagy,
s titkon a közöny férge is kikezd.

A hiány bomló univerzumában,
legalább itt, ember, térjél magadhoz,
az önféltés tisztára sohasem mos,

noha a szívedben csak árulás van.
Magába szív a villogó sötétség.
S nem érezted megváltó érintését!

Törölt nick Creative Commons License 2003.08.22 0 0 1476
Ja és még valami: mivel Szuszmok már talált egy megoldást-helyesen-ígérem,most NEM fogom összevonni a szemöldökömet,ha követitek a példáját..:-)
Előzmény: Törölt nick (1475)
Törölt nick Creative Commons License 2003.08.22 0 0 1475
OFF
Szervusztok.

Egy nagyon fontos kérés: akinek számít valamit a topicunk élete,azt kérem,a mai naptól SOHA SEMMIFÉLE topicban észlelhető módon ne reflektáljon az alábbi és hasonló provokációkra.Úgyis tudjátok,hogy "ezeknek" csupán egyetlen éltető elemük létezik: a közönség.
Ne adjuk meg ezt a lehetőséget.
Köszönöm mindenkinek.
ON

értelmiségi Creative Commons License 2003.08.22 0 0 1474
Ha no vagy es meg nem multal el 40, akkor johetsz! Dobjal egy mélt! a reszlerteket majd ott megbeszeljuk! Igy meg senki sem vallott nekem szerelmet! Ah, ez jol esett!
Előzmény: értelmiségi (1473)
értelmiségi Creative Commons License 2003.08.22 0 0 1473
Egy kicsit kibovitem! Enyje, de perverz vagy!!:))))

Szerelmesem,
ha valaki jonne
ne rejtozz el,
utanad koszalok ugyis!
Add a kezed!
Tudd meg,
a szerelem nem puszta szo!
Varjuk meg, amig este lesz!

Előzmény: értelmiségi (1472)
értelmiségi Creative Commons License 2003.08.22 0 0 1472
Szerintem, de tudat alatt cimeztel nekem egy verset.Most osszeallitottam!

Szerelmesem,
ha valaki jonne
ne rejtozz el,
utanad koszalok ugyis!
Add a kezed!
Tudd meg,
a szerelem nem puszta szo!

Előzmény: szuszmok (1471)
szuszmok Creative Commons License 2003.08.22 0 0 1471
Ladányi Mihály: Utánad kószálok

Együtt, és mégis oly külön,
Mint faágtól az árnyék,
Együtt, és mégis oly külön,
Mint faágtól az árnyék,
Te távol hallasz gyönyörűn
Én zárkózottan állok a növekedő, tétova élet sikátor vadonába.
Megcsalnálak,
S tán arcul is vernélek,
És betörnék,
Letörném a virágot, és rettegne már a környék,
Hogy végre vad hiányod ne vájja belém a körmét.
Te távol hallasz gyönyörűn
Én zárkózottan állok a növekedő, tétova élet sikátor vadonába.
Megcsalnálak,
S tán arcul is vernélek,
És betörnék,
Letörném a virágot, és rettegne már a környék,
Hogy végre vad hiányod ne vájja belém a körmét.

szuszmok Creative Commons License 2003.08.22 0 0 1470
B.Radó Lili: Tudd meg

Tudd meg, én Neked fájni akarok,
emlék akarok lenni, mely sajog,
mert nem lehettem eleven valóság.
Tudd meg, nem láthatsz égo piros rózsát,
hogy ne én jussak róla az eszedbe,
akit engedtél elmenni csókolatlan.

Mert minden fájni fog, amit nem adtam,
és minden szó, mely kimondatlan maradt.
Nem láthatsz tengert s arany sugarat,
mely nem a szemem lesz s a mosolygásom
s hiába húnyod be szemed, hogy ne lásson,
mert a szívedbe égettem be magam.

Minden hajnal, minden nap alkonyatja,
a rét, ahogy a harmatcseppet fogadja,
a könny, a vágy, a csók, a dal, az álom,
minden asszonykéz, minden férfivállon,
s az asszonyod, ha karodba veszed:

mert sohse voltam eleven valóság,
mindenütt, mindig, minden én leszek.

Holnap egy idegen arc mosolyog a képről.

szuszmok Creative Commons License 2003.08.22 0 0 1469
B.Radó Lili: Fogócska

Egy pillanatra, Uram, Isten,
egy pillanatra engedj pihennem!
Minek e hajszás, szívszorító,
véres játékban benne lennem?
Elfáradtam e nagy fogócskán,
Uram, úgy únok felnőtt lenni,
engedj egy kicsit visszamenni
húsz év elottre, kisgyereknek,
sírni, amin a többi sírhat,
s nevetni, amin ők nevetnek.

Uram lásd, sohse voltam boldog,
nézz le egyszer ezer sebemre,
amit szivem helyében hordok.
Simogass engem síma kézzel
s mert hangom halk s az űrbe vész el,
Te szólj helyettem a fogóknak:

ó Kínom, Könnyem, Kétkedésem,
hajszás Harc és ezernyi Verseny,
gyötrött Dalom, sok véres Versem,
Féltés, Gond, ájult Szerelem,
ne játsszatok többé velem,
nem ér a nevem.

Kiállok a sorból.

szuszmok Creative Commons License 2003.08.22 0 0 1468
Gellért Oszkár: Sóhajtalan szerelem

Olykor, veszélyes, sóhajtalan szünetekben,
Olykor, mikor a szavam elakad,
Oly rosszkor törlöd ki a könnyet szemeidből
S oly rosszkor nyújtod csókra ajakad.

Olykor oly rossz idézed a halált,
Mikor csupa-élet a szavam.
S oly rosszkor csicseregsz sok szörnyu semmiségről
Olykor, ha ajkamnak csókéhes vágya van.

Ilyenkor kérlek, hogy ne fogd a kezem oly erősen.
S kezemnek ilyenkor van gyötörni kedve.
Ilyenkor szorítom meg a csuklód oly vadul,
Hogy fölsikoltasz rámmeredve.

szuszmok Creative Commons License 2003.08.22 0 0 1467
Aragon : A szerelem nem puszta szó

Midőn rámleltél olyan voltam mint egy kivetett kavics a parton
Mint valami fura dolog amit senki se tud mire tartson
Mint régi szextánsra tapadt moszat amit partra hajít a dagály
Mint köd amely kéretlenül az ablakra ül s be-beszáll
Mint mások-hagyta rendetlenség egy szállodai szobasarokban
Mint ünnep utáni reggel a téren szétszórt zsírpapírokban
Mint potyautas aki a vonat-lépcson kuporog
Patak amit eltérítettek útjából a gonosz parti lakók
Erdei vad mely az autók reflektorába belekábul
Éjjeli őr aki hajnalban hazatart robotából
Mint rossz álom mely a börtön homályában sehogyse oszol
Mint madár mely őrjöngve verdes a házban ha fogoly
Mint gyűrű piros nyoma a megcsalt szerelmesek ujján
Mint egy kocsi amit sorsára hagytak állva az utcán
Mint egy eltépett levél mely a szél szárnyán tovaszáll
Mint lesülés a kézen amit otthagyott a tavalyi nyár
Mint téveteg tekintete annak aki érzi messzire tévedt
Mint podgyász amit a megőrzőben ottfeledének
Mint egy ajtó vagy ablak ami nyitva maradt valahol
Mint a seb melyen a villám a fába s a szívbe hatol
Mint egy kő mely az útszélen ott marad emlékeztetőnek
Mint baj mely mint a véraláfutás nem szüntetheto meg
Mint hiábavaló hajókürt a távoli tengeren
Mint kés emléke a húsban amely nem múlik el sohasem
Mint elcsatangolt ló amely inna s a mocsár körül ődöng
Mint vánkos amely lázálmas éjjelen összegyűrődött
Mint káprázó szemmel a napra szórt durva szitok
Mint a harag ha látjuk hogy a földön semmi se változott
Úgy leltél te rám az éjben mint egy szóra mely jóvátehetetlen
Mint a csavargóra ki aludni az istállóba hevert le
Mint ebre amely nyakörvén másnak a nevét viseli
Mint egy régvolt emberre aki zajjal és dühhel telis-teli

szuszmok Creative Commons License 2003.08.22 0 0 1466
Buda Ferenc: Ne rejtőzz el!

Ne rejtőzz el, úgyis látlak
Rádcsukom a szempillámat.
Bent zörömbölsz a szívemben,
S elsimulsz a tenyeremben.
Elsimulsz az arcom bőrén,
mint vadvizen a verofény.
Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,
nagyon jó így, hogy velem vagy.
Mindenekben megtalállak,
s öröm markol meg ha látlak.
Nézz rám! Szólok a szemednek,
ne fuss el! Nagyon szeretlek.


szuszmok Creative Commons License 2003.08.22 0 0 1465
Csoóri Sándor: Várjuk meg, amíg este lesz

Ne szeressük még egymást, túl korán van.
Csuromvizes az utcakő, a fák csipásak.
S az éjjel elhullott lombdögöket sem hordatta még el a város.
A szembejövők kabátgallérja csupa nyirok,
Dől belőlük a fáradt gőz,
Mint az úttest alatti csatornákból.
Ne szeressük még egymást, túl korán van.
Fészkükből kivert gyerekek sírják tele az alumínium hideg utcát.
S a macskák fekhelyére fagyoskodó kis álmok kucorognak.
Nézed a lehelleted, foszladozó brüsszeli csipke.
Nézem a szálkás tornyokat, körülszíjazott Istenárnyak.
S ha szólnék Hozzád, megírhatatlan versbe kezdenék.
Ne szeressük még egymást, túl korán van,
Nem hallgattuk még meg a nap várandós híreit sem.
Zöldség és vérszag úszkál körülötted vásárcsarnoki
lomhasággal.
S mintha a baltával kettéhasított országok csonkja mellén is
A Te hangodon jajveszékelne valaki.
Várjuk meg, amíg este lesz.

szuszmok Creative Commons License 2003.08.22 0 0 1464
Karinthy Frigyes: Lecke

Megcsókoltalak, megmutatni,
hogyan kell nékem csókot adni.

Megfúltál, úgy öleltelek,
mutatni, hogy ölelj Te meg.

És sírtam is, ölelve térded,
mert tudtam, hittem, hogy megérted

Bő könnyeim, a könnyű bért,
mit értem ontsz: a könnyekért.

Eldobtam mindent, íme lásd,
hogyan lehet szeretni mást,

kiért mindent százszor megadnál,
ezerszer jobban önmagadnál.

Kész vagyok meghalni miattad,
hogy élj, hogy meg ne halj miattam,
ahogy hiszem, hiszen mutattad.

Ne tétovázz, ne félj, ne féltsd magad,
csak az kap ingyen, ki ingyen ad.

Mondtam, hogy szeretlek, mondd, szeretsz-e ?
Mindössze ennyi volt a lecke,

Mindössze ennyi a titok,
de jaj Neked, ha nem tudod.

Jobb lett volna nékünk meg sem születni,
mint egymást így szeretni..

szuszmok Creative Commons License 2003.08.22 0 0 1463
Rainer Maria Rilke: Szerelmesem

Szerelmesem,
te eleve elveszített, soha-el-nem-is-jött,
nem tudom, mily hang drága szivednek.
Meg sem kísérlem többé, ha zúg a jövendő,
fölismerésed. Mind a hatalmas
képek bennem, a messze tapasztalt tájak,
városok, tornyok és hidak és mit-
sem sejtett kanyarja utaknak,
s mind, ami óriás amaz istenek által
hajdan telenőtt házadban:
jelentéseddé rangosodik
bennem te elsuhanó!

Ah, a kertek te vagy,
ah, mind-mind e reményben
bámultam őket. Egy villa
ablaka nyitva - s szinte te léptél
gondterhessen oda. S hány utca volt -
hol, most, az imént, te haladtál,
és olykor a tükrök a boltkirakatban
még tőled szédültek épp és ijedve mutatták
elsurranó képem. Ki tudja, a tegnap
nem azon-egy madár dala járt át
minket, külön, az estben.

(Jékely Zoltán fordítása)

szuszmok Creative Commons License 2003.08.22 0 0 1462
Szép Ernő: Add a kezed

Add a kezed, mert beborult
Add a kezed mert fú a szél,
Add a kezed mert este lesz.

Add a kezed mert reszketek,
Add a kezed mert szédülök,
Add a kezed összerogyok.

Add a kezed mert álmodok,
Add a kezed mert itt vagyok,
Add a kezed mert meghalok.

szuszmok Creative Commons License 2003.08.22 0 0 1461
Kaffka Margit: Litánia

Te édes-kedves társam,
Miféle szerződés ez?
Micsoda Isten írta,
Mikor szivünkbe írta?

Én puha, fehér párnám,
Min nem nyughattam eddig.
Lelkem szép muzsikája,
Mit nem hallottam eddig.

Bölcsességgel írott köynv,
Mostanig nem tanultam.
Én friss-jó-egészségem;
Mily soká beteg voltam!

Én reggeli harangszóm,
Szép napos délutánom?
Szelíd, esteli lámpám,
Sűrű csillagos éjem. -

Ó, éjem, égem, kékem,
Te kedves kedvességem!
Csobogó, tlei korsóm,
Friss hajnali harangszóm,
Csendes, nyugalmas álmom,
Napfényes délutánom!

"Szerelem" - ezt már írtuk,
Prózába, versbe sírtuk.
Szerelem - olcsó szó ez!
Szerelem! - így ne hívjuk!
Apám vagy és fiam vagy,
A mátkám és a bátyám.
- Kicsiny, fészkes madárkám,
Ideál; szent, komoly, nagy, -
Pajtásom, kedvesem vagy!

Hittel és emberséggel
Első te, kit vállalak,
Kit szívvel, szóval vallak
És álmomba se csallak.
Kit bántani nem hagynék,
Kiért tán ölni tudnék,
Te édes-kedvs társam,
Miféle szerződés ez?
Micsoda Isten írta?

szuszmok Creative Commons License 2003.08.22 0 0 1460
Dsida Jenő: Ha valaki jönne

Ha most valaki halkan idejönne,
Idelopózna halkan a hátam mögé,
És megkérdezné, fáradt vagyok-é?
Kicsi kezét, mint Te a rózsaszirmát,
Finom borzoló fürtjeimbe lökné,
S én azt hinném, hogy úgy marad örökké.
Leoldaná selyem puha kendőjét,
És vállamra tenné, hogy meg ne fázzak,
Ajkával mérné, nincs-e lázam.
Nem lenne szava, nézne csak,
Míg én hallgatnék, magamat keresve,
Lelankadva egy félbemaradt versre.
S ha már szabályos lett a pihegésem,
És lelkem földjén álom eke szánt át,
Vigyázva, halkan elfödné a lámpát.

Yvy Creative Commons License 2003.08.22 0 0 1458
Városvég

A város végén áll a régi ház.
Vigyázz!
Tudod-e mit beszél a régi ház?

A régi gyász
van falaira festve
és barna nappal és fekete estve.
Vigyázz,
mert elfog téged is a régi gyász.

A régi láz
gyul minden este bús ablakain ki
s a lelket inti:
vigyázz,
mert elfog téged is a régi láz.

Lázas és gyászos a vidék:
vad ég,
sötét felhőkben izzó hasadék.
Dombfogyásig tart a táj,
ott megszakad a szemhatár,
ott lesz zöldje kék;
mi van tul rajta még?
Talán a semmi. Talán az ég.

A pázsit
egyre kopaszul, egyre vásik.
A gyárból
a csatornába szennyes ár foly.
S tellik a csonka utca reggel.
sok meztelen, piszkos gyerekkel.

Sereggel
nőnek az út szélén a gaz gyomok.
Kutyatej, csallán, szarkaláb,
a hervadt berze búj alább,
legényhüség röpíti pelyhét
s a vad hajnóka húnyja kelyhét.

Mérföldkő mellett nagy rakás homok.
Homok tövén a szöcske herseg
a távol kocsmazajjal versenyt.

Késő délután
pecér jön arra ketrechintaján
s a sok visító eb körül
a tájnak renyhe népe összegyül:
bámész sereg,
züllött koldus, pőre gyerek;
kocsmából is a kis lotyó
s sok cserfes asszony s vén szotyó.

A régi ház
mit vár ugy e vidéken, mit vigyáz?
A régi gyász -
fog el, ha nézel a néma kapúra,
s a régi láz
bus vágya leng a szennyes bús vidéken
s vad égen:
az költi lelked szennyes mélabúra.

Babits Mihály

szuszmok Creative Commons License 2003.08.22 0 0 1457
Szép napot mindenkinek!!!:)

Reményik Sándor: A gondolat szabad

Bilincs a kézen, az ajkon lakat,
De felhők felett, de vizek alatt
Örvénylik, szikráz, zúg a gondolat!

Legyen tanyám kietlen szirtorom
Vagy börtönöm pokolmély vártorony,
Én amit akarok, azt gondolom!

Ó, mi gyönyör, Ó mily Isteni kép:
Repülni! Dús képzeletem, ne félj,
Nem gátol ebben zsarnoki szeszély.

Repülj képzelmem, csillagokig szállj,
Az Isteneknek lángitalt kínálj!
Durva őrszem rád nem rivallhat: ,,állj!''

Repülj, semmi se szegje kedvedet,
Repülj, szakítsd magadra az eget,
Építs, vagy ronts; neked minden lehet!

Repülj, oltsd ki a földi lángokat
És népesíts be új világokat,
Nincs porkoláb, aki meglátogat!

Öltözz hulló csillagok ezüstjébe,
Köd oszlopába, áldozat füstjébe,
Rögbe nem botolsz és nem lépsz tüskébe!

Te tövistelen téped a virágot
S nyomodba kémek serge meddőn hágott,
Műhelyedben, Mester - téged ki látott?

Fölötted nincs Cézár, nincs Imperátor,
Se rongy tömeg, babért tépdesni bátor,
S nincs, aki Téged bekerít, határol.

Szabad vagy, mint űrben a fénysugár,
Szabad, mint a morajló tengerár,
S csak öntörvényed s korlát, határ.

Élet, Halál: minden beléd merül,
És bíróul fölötted ki sem ül,
Csak aki lát - az Isten egyedül.

Yvy Creative Commons License 2003.08.22 0 0 1456
Jó reggelt és jónapot kívánok:-)

Csak egy kis méhe...

De jó ébredni fehér falak közt
madárszóra,
ahogyan engem márma költött
a hajnalóra.

Nap néni oly szelíden mosolygott
az ablakra
éji viharnak könnyes emlékét
szárogatva.

De mint egy morcan kedélyes bátya
vastag hangja,
mordult be kintről az öregtemplom
morc harangja.

Egy kicsi méh meg beszorult valahogy
a szobába
s az egész szoba most zeng, mint egy zsongó
zeneláda.

Szeretnék sírni: olyan szép minden!
Korholj, bátya:
mért veszett bangó figyelmem annyi
csúnyaságra?

Mosolyogj, néne! Csak egy kis méhe
szállt lelkembe
s újra zeng lelkem - zsong, mintha örök
hangszer lenne.

Babits Mihály

Elwen Creative Commons License 2003.08.22 0 0 1455
Pilinszky János: Átváltozás

Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan.

Elwen Creative Commons License 2003.08.22 0 0 1454
Pilinszky János: Műtárgy

Olykor veszünk egy régi cserepet
és elhelyezzük a falon.
Pedig csak egyedül vagyunk,
vagy egyszerűen a szemünk,
mint két üres luk, kihűlt és kiégett.

Holdkooros Creative Commons License 2003.08.22 0 0 1453
Ha már "beléptem" ide, hogy ne csak vitatkozzak, egy verset is küldök: egy, ha nem is teljesen ismeretlen, de elfelejtett költőtől:

KARINTHY GÁBOR

DAL A TŰZRŐL

Minden a forróság szülötte,
nincs a világon semmi, csak láng.
Utunkon a hőség hajt végig,
s nesztelenül zuhogva csap ránk.

A szürkeség egy alvó fáklya,
csak nincsen, aki felijessze.
Meredt kacaj a sóhaj és a
vakondok elvarázsolt fecske.

A tűz vezérli az Időt is,
fut a idő, zümmög a naptár...
A szörnyű nap okádja vérét,
s a tél se más, mint megfagyott nyár.

Holdkooros Creative Commons License 2003.08.22 0 0 1452
Nekem is tetszik a vers - de valóban kissé durván elüt a topic-ban megszokott hangulattól...
Faludy GYörgynek "Test és lélek" címen jelent meg egy nagy kötete, amely versfordításait tartalmazza, abban olvasható a vers - az eredetit PAUL VERLAINE írta tudomásom szerint. De megjelent a "Szajna-parti Erósz" című kötetben is; ebben Timár György (Faludy-énál kissé talán szemérmesebb?)fordításaban olvashatjuk.
Előzmény: értelmiségi (1446)
Törölt nick Creative Commons License 2003.08.21 0 0 1451
OFF
Rendben,értelmiségi,megírom.Ha megengeded,ma már ugyan nem,de holnap mindenképpen.
De kérlek,ITT fejezzük be.
Köszönöm.
ON
Előzmény: értelmiségi (1450)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!