A Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója a Királybróker Értékpapír- forgalmazó Rt. kereskedési jogát a részvény szekcióban és a származékos szekció határidős piacán 2004. március 19. és 2004. április 30. között a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elmarasztaló és hiánypótlásra felszólító határozata után felfüggesztette.
A PSZÁF határozatai:
1. Felszólítom az rt.-t, hogy maradéktalanul feleljen meg a befektetési vállalkozás esetében meghatározott minimális mértékű saját és szavatoló tőke meglétére vonatkozó jogszabályi előírásoknak.
2. Kötelezem az rt.-t, hogy a jogszabályban meghatározott tőkehelyzet helyreállítására vonatkozó kötelezettségének a szavatoló tőke vonatkozásában haladéktalanul, a saját tőke vonatkozásában pedig legkésőbb 2004. június 30-ig tegyen eleget.
3. Kötelezem az rt.-t, hogy a 2. pontban előírt kötelezettségének megfelelő teljesítéséről az ezzel kapcsolatos intézkedés végrehajtását követő 15 napon belül küldjön az igazgatóság és a felügyelőbizottság által jóváhagyott jelentést a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete részére.
A tőzsde közleménye szerint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2004. március 19. napján arról tájékoztatta a
tőzsdét, hogy a Baumag Szövetkezet érdekeltségi körébe tartozó Királybróker Rt. befektetési szolgáltatási tevékenység végzésére jogosító engedélyét 2004. április 30. napjáig saját kérésére felfüggesztette.
Hát igen. Eddig hiányoltuk a párbeszédet, most meg terhelik a Postát rendesen. Be is dugult tőle a budaörsi elosztó. :-))
Szinte azonos időben két küldemény is. Hogy miért nem fért bele egy borítékba ?? Valószínűleg az egyiket a BVSZ, másikat a BSFSz írta, és adni kell a formákra. Nekem is feltünt, hogy a mi Mikes Kelemenünk névtelenségbe burkolódzik, dehát ugye dönteni és elrendelni csak a BSFSz Igazgatósága tud, ami ugye most éppen nincs is.
Ti is megkaptátok a BVSZ nevében BL ügyvezető elnök által jegyzett papírokat?? Formás kis Egyenleg Értesítő, ami még tetszetős is. Ez már profi-munka. De azt sehogyse értettem, hogy az üzletrész értékéből, (ami ugye a szerződésben meghatározott érték) miért vonja le az árfolyamnyereségnek megfelelő 20 % -os forrásadót. Megkérdezetem. Válasz : azért, mert még nem fizették ki számomra. Szerintem akkor is az értékén kellene nyilvántartani, mert az adót csak akkor szabad levonni belőle, ha a tranzakció realizálódik.
Pedig de szerettem volna már most bevallani az SZJA kitöltésekor.
Szivesen mentem volna demonstrálni a Patyi úrékkal, de nem használják ki az internet adta lehetőséget a mozgósításra. (Magányos farkasként pedig nehéz küzdeni.)
Tudja valaki a lakáscímet??? , elmegyek utólag. Írjátok meg email-ban, ha tudjátok a címet.
Ezt én is ma kaptam meg. Hihetetlen.
Különösen tetszik, hogy a szövegben egyes szám első személyben szerepelnek a kritikus részek ("érvénytelennek nyilvánítom"), míg aláírás helyett mindössze a szövetkezet neve szerepel.
(Azt már nem is tudom, melyik szövetkezet, vajon ugyanaz-e, akivel meg lehetett kötni a szerződést? Na jó, ez már kötözködés a részemről...)
Patyi úr vérbeli politikus, ehhez persze hozzá tartozik az is, hogy elkövet mindent annak érdekében, hogy rendkívül elfoglaltnak láttassa magát.
Mert, ha a kért levelekből netán csinált volna egy pár másolatot (Kb. 5 perc) egyiket a demonstráción átadta volna nekem, nem járnánk külön-külön hozzá, órákat elrabolva szűkös kis idejét. :-(
"Amúgy a mindenvasárnapi demonstrációt javasolta tájékozódási lehetőségként annak akinek ez megfelel."
Figyelem felhívásnak megfelel, pontos tájékoztatásra alkalmatlan. (Például a vonatkozó jogszabályok számát képtelen volt kiolvasni)
Nos, engedelmesen szakítottam humanista beálítottságommal és beszéltem a hajszolt Patyi úrral tájékoztató ügyben. Azt mondta a hét végén megpróbál összehozni valamit de most rengeteg minden akadályozza.
Közben az az elmebeteg ideám támadt, hogy aki jár tüntetni és képes és hajlandó esetleg magnóra (CD, DVD, minidisk, akármi) vehetné az ottani beszédének tájékoztató részét (akár kérdésekkel is kiegészítve) és azt leírnánk vagy mp3-asítanánk és felraknám a netre (vagy más rakná fel és belinkelném mindegy).
Így talán nekünk gyorsabb, neki könnyebb.
Amúgy a mindenvasárnapi demonstrációt javasolta tájékozódási lehetőségként annak akinek ez megfelel.
Voltak Balázs úr házánál is tüntetni de miután én lettem volna az ezredik aki elmesélteti vele visszafogtam magam, tán majd vmely résztvevő.
A cikkben nagyon sok figyelemre-méltó dolog van. Ezek közül a legfontosabb:
"Véleményünk szerint azonban az, hogy ez a tevékenység korlátlanul folyhat, alapvetően a jogalkotó felelősségét veti fel."
Itt merült fel első izben az állam felelőssége.
Ennél nagyobb szakszerűtlenséget azokban a cselekedetekben lehet tetten érni, amelyek nagyjából tavaly nyáron indultak meg. Például az erősen vitathatóra sikerült, s ezért azóta sem hatályba lépő, szövetkezetekre vonatkozó törvény, a még ostobább a törvényt beharangozó hirdetési és sajtóhadjárat, az impotens halogatgatás, felelősség eltologatása, a már emlitett ügyetlen és amatör ide-oda kapkodás az állami hivatalnokok részéről, végül még néhány bodicsek a konkurencia oldaláról együttesen oda vezetettek, hogy kivétel nélkül minden ingatlanszövetkezet megdőlt.
iroda elfoglalása, új telefonszám, üzlet? eladások befagyasztása Ennél durvább dolgokról is hallottam mostanában...
Tud arról valaki biztosat, hogy történt-e egyáltalán ingatlan eladás? Ezen ingatlanok jelzálogmentesek vajon?
"De a Nép szava Isten szava ha akarjátok rátörök a szóbanforgó egyénre mint afféle agresszív riporter"
Nagyon jó lenne! Engem elsősorban Bárándy Péter, igazságügyminiszter válaszának eredeti változata érdekelne.
De elhangzott még sok más fontos hir (pl. az iroda elfoglalása, új telefonszám, üzlet? eladások befagyasztása stb), melyekre már elég haloványan emlékezem.
Azon kivül rohamosan közeledik a közgyűlés, ahova jó lenne határozott, és lehetőleg épitő jelegű stratégiával megjelenni.
TEHÁT AZ INFORMÁCIÓRA MOST, HA LEHET MÉG NAGYOBB SZÜKSÉG VAN.
Alássan jelentem kacapitás az vóna de hozott anyagból dolgozunk oszt az anyag épp nem hozódik eléggé.
Az ok általjában a nagyfoku elfoglaltság szokik lenni ami miatt elhúzód a tagtájékoztatás.
Súlyosbitó ok, hogy bár sikerült az Internetetet felküzdeni a fontossági sorrend utolsó helyére (100%-os javulás a seholsehoz képest) de mindenféle média, mega soxorositott papír az beelőz minket.
További akadály lehet, hogy a mester örvendetesen sokasodó számitógépei közül vszinüleg még mindig nincs egy se felkonfigurálva az Internetelérésre mely okból az efféle kommunikáció némiképp nehézkes.
Én már itt is rinyáltam volt a széles netfüggő grémiumnak, hogy tennének vmit az uttóbbi ügyben de mindhiába... Most arra várok hátha a 18 ezer főnyi alanyból vki átsegíti a dolgot ezen az akadályon.
Nehezítő tényező még. hogy filantrópista csökevényeim mián nem szivesen izélgetem a derék urat nagyfoku túlterheltségei közepette és általában kivárom amig spontán fakad fel belőle a kommüniké.
De a Nép szava Isten szava ha akarjátok rátörök a szóbanforgó egyénre mint afféle agresszív riporter.
Tegnap elcsíptem egy rövid rádió-interjút a 95.5 MHz -en Patyi úrral a demonstráció kapcsán. Fel akartam venni és rögzíteni de nem akadtam ismétlésre. Arra a kérdésre, hogy mi a szándékuk, ha mégsem kapnak választ, ill. megfelelő intézkedést a petíciókra, valami olyasmit válaszolt, hogy akkor keményebb fellépést terveznek és hogy az európai sajtó nyilvánosságához is fordulunk. Tudtok valami konkrétabbat az Ig. Ügyi válaszról???
Baulek ! Talán nem kapsz információt Patyi úrtól, vagy elfogyott a tár-kapacitásod?? feb. 22 -i tájékoztató óta semmi.....??
Az átadott petíciók szövegének ismertetése is késik valahol... ( vagy még mindig konspirálunk, valakivel ? )
Mit tudtok, közben fogy a vagyon, vagy nincs érdeklődés???
>>Mikor eljöttem Patyi úr épp baulek elérhetőségét diktálta. Mosolyogva néztem, ahogy a többségében hetven évesekből álló demonstráló tömeg gondosan jegyezgette az internetes címeiket a noteszébe… <<
Annyira nem abszurd a helyzet mint gondolod. Van pl. nyugdijasokból álló csoport akiket egy Internetező tagjuk informál.
Mások is kapcsolatban vannak internetezőkkel pl. saját leszármazottaikkal akik közül itt a listán is jelentkeztek hozzászólók.
Nálunk szerencsésebb gazdaságu/infrastruktúrájú országokban már növekszik a Net penetráció ebben a korosztályban mert csökkenti az elszigetelődésüket és elintézhetnek dolgokat aminek nehezen tudnának utánajárni, stb. Itthon is tudok olyanokat akik emilben értekeznek külföldön dolgozó gyerekükkel.
Mi több a net már elég régi ahhoz, hogy számos aktivistája bőven elérhette ezt a kort: az egyik e-mailos problémákkal foglalkozó levelezőlista moderátora kb. két éve azért mondott le mert magas kora miatt idősek otthonába vonult...
Először is a lényeg: jövő hét végén, vasárnap megint demonstráció 15 órakor a szokott időben, és a szokott helyen, tehát a Rákóczi szobornál. Patyi úr kéri, hogy mindenkit hozzunk magunkkal, mert fontos döntések előtt állunk.
Lesz egy demonstráció a hét közben is a Balázs úr házánál. Az időpontot nem tudni, mert később értesítik ki a jelentkezőket. Én nem jelentkeztem.
Egyáltalán nem volt zavaró, hogy a tér másik felében is volt egy megmozdulás. A parlament előtti 48-as kiállítás tablói annyira eltakarták a másik társaságot, hogy ha nem tudok előre róla, talán észre sem veszem őket.
Amikor odaértem, épp egy idős hölgy fejtegette, ha az állam nem vásárolja ki a Baumagot, mint az Nemzeti Autópálya kft-nél tette, és még felhozott egy csomó példát, melyet a Postabankkal zárt, akkor búcsút mondhatunk a pénzünknek.
Patyi úr felolvasta a leveleket, amelyeket az állami vezetőktől kapott. Bárándy Péter, igazságügyminiszter válaszának lényege, hogy a befektetők védelme állami feladat. Itt idézett jogszabályokat is. De ő az ügyben nem tud eljárni, mert a törvények ezt nem teszik lehetővé. Erre a területi ügyészi és rendőri szervek hivatottak.
Medgyessy Péter miniszterelnök a hét közepére ígért választ.
Sok miden elhangzott még, amit itt mind lehetetlen leírni. Mikor eljöttem Patyi úr épp baulek elérhetőségét diktálta. Mosolyogva néztem, ahogy a többségében hetven évesekből álló demonstráló tömeg gondosan jegyezgette az internetes címeiket a noteszébe…
Véletlenül akadtam rá a Fundamentum XXI Szövetkezet dec 15.-i közgyűlés jkv-re.
Nem minden tanulság nélküli ez sem. Aki ráér, és megteheti, olvasson bele az első felébe:
Minden tiszteletem a tüntetések szervezőinek,de úgy vélem vagy 14-én nem kellene ott megjelenni.Félő,hogy a média összemosná a két csoportot. Talán 3 kor közösen át lehetne vonulni, bárhova amit a szervezők helyesnek tartanak.
Ha valaki 5 400 000 Ft-tal, melynek 50%-a BAUMAG részjegyben szükséges, be tudna társulni egy kb. negyedév alatt visszatérülő kis volumenű beruházásba, írjon: egeszsegtar@chello.hu
Na persze, a Pajzs Szövetség százezer embert vár a térre, biztos jól el fogtok különülni. A sajtó is egészen jól meg fog tudni különböztetni benneteket, meg a nemzeti ünneppel se fog senki összefüggést keresni. A híradások kb. így fognak szólni: "A március 15-i nemzeti ünnep előestéjén a Kossuth téren árpádsávos zászlót lengető, bakancsos fiatalok követelték Medgyessy lemondását, mellettük a Baumag károsultjainak csoportja követelte a jussát a kormánytól, kilátásba helyezve a Parlament blokád alá helyezését". Vágókép: "vesszen Medgyessy" és "ide a pénzünket" transzparenseket hurcoló szkinhedek és vérben forgó szemű nyugdíjasok.
Ha neked ez kell, bunkovári, hát váljék egészségedre. Szvsz normális, jóérzésű ember nem megy el erre a tüntetésre.
A Baumag-petíció az Országgyűlés elnökének 2004-03-08 15:22
http://www.ebroker.hu/pls/ebrk/ebr_cikkek_html_p.startup?p_cikk_id=72993022
Budapest, (MTI/MTI-ECO) - A Baumag szövetkezet károsult befektetői nevében petíciót adott át hétfőn a Parlamentben Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének, az iratot Kisfaludy Zoltán kabinetfőnök-helyettes vette át - mondta el Patyi István a befektetők képviselője.
-----
Nem tom szoktátok e nézni a Duna TV-n az "Igenis miniszter úr!" c. angol sorozatot, (szombat, vasárnap 19h) minden benne van amit a mindenkori államapparátus lelkivilágáról gondolni lehet. De amikor azt nézem röhögök itt most vszinüleg nem fog sikerülni.