Ne kérd! Mi régimódi emberek hagyományos módon szoktunk egymással beszélgetni.
Azért én csak kérném!
Tudok néhány környékbeliről, akik nem igénylik a helyettesítést.
Tudod, mi újmódi emberek is hagyományos módon szoktunk egymással beszélgetni.
De sosem egymás helyett.
Ez lényeges.
Azért, mert ezzel a környék kis részének a gondjait oldották csak meg.
Én ezt a kék ovit nem nevezném a környékünk kis problémájának.
Tudod, mi újmódi emberek általában megértjük az írott szöveget.
Én ugyanis azt írtam, hogy a környék kis részének gondja, nem azt, hogy a környék kis problémája.
Ha nem érted, szívesen magyarázom tovább.
Ha ez a díszkíséret a probléma megoldásában segédkező szervezetek tagjaiból áll ahogyan ma láttam (Polgárőrség, Városüzemeltetés, Kerületgondnokság, Rendőrség, a tulajdonos képviselője, stb.) az miért baj?
Te szándékosan forgatod ki, amit írok, vagy ennyire súlyosak a szövegértési problémáid?
Vagy ma is volt díszmenet, meg kamerák?
Mert én ma csak favágókat láttam, bár nem leskelődéssel töltöttem az egész napot.
Továbbra is fenntartom, hogy olcsó propaganda és messze még a végső megoldás.
Egy zsebkendőnyi helyiség bérlése és ennek okán a hatósági jelenlét csak tüneti kezelés.
A terület teljes rehabilitációja lenne a megoldás, de erről nem nagyon volt szó.
Talán majd a következő vezetésnek erre is lesz energiája, mert a mostaninak már kevés lesz a hátralévő idő.
Persze a hátramutogatás és Kutalikozás (aki egyébként Zugló legsikeresebb vezetője volt) helyett fel tudnád sorolni, mit tett a kerület vezetése az elmúlt 3,5 évben a terület rendezéséért, azt érdeklődéssel olvasnám.
Ne kérd! Mi régimódi emberek hagyományos módon szoktunk egymással beszélgetni.
Azért, mert ezzel a környék kis részének a gondjait oldották csak meg.
Én ezt a kék ovit nem nevezném a környékünk kis problémájának.
Talán ha nem TV stábbal és egyéb díszes kísérettel teszi ezt a választások előtt 1 hónappal, úgy hitelesebb lenn.
Ha ez a díszkíséret a probléma megoldásában segédkező szervezetek tagjaiból áll ahogyan ma láttam (Polgárőrség, Városüzemeltetés, Kerületgondnokság, Rendőrség, a tulajdonos képviselője, stb.) az miért baj?
Ha erről a helyi TV tudósít, azt sem tartom az ördögtől származónak.
És csak hab a tortán, hogy az a hölgy lett a kerületi Választási Bizottság elnöke, aki a hajléktalan ügyben az önkormányzatot képviselő ügyvédi irodának az alkalmazottja (akkor ügyvédbojtár, most ügyvéd) , aki az elmúlt három évben a Kovátsist Ügyvédi irodában dolgozva, (havi 400ezres fix szerződés 4 év folyamatosan) az összes sajtóhelyreigazítási perben, kommentelők beperelésében, stb. Papcsákot képviselte. Bizonyára nem lesz elfogult.
"Egyszer érném már meg, hogy nem csúsztathat össze vissza! Ebben a kérdésben igazán profinak számítok" : ) Tudom én, kedves Oldóvszer. Nem tudom megítélni, hogy 20 évvel ezelőtt a 40 millió forint reális ár volt-e. Mindenesetre arra kíváncsi lennék tett-e az akkori ellenzék feljelentést, tiltakoztak-e az akkori médiában...? Mindenesetre most, 2014-ben Kutalikkal kampányolni...
bj jól írja, attól kampányszagú ez, hogy minimum négy éve valós ez a probléma, mégis csak most, a választási hónapban veszik észre és kezdenek nagy médiacirkusz közepette látszattevékenységbe. A kérdésem továbbra is az, hányszor bírságolták meg a tulajt az elmúlt 4 évben? Én nem tudok egyetlen előterjesztésről, amit a polgármester vagy a körzeti képviselő, a most nyilatkozó Solt Zoltán benyújtott volna a volt kék óvoda ügyében. A rendben tartást a tulajdonostól is ki lehet követelni, erre megvannak a jogszabályok, ezentúl miden elhanyagolt telket kibérlünk majd?
A kerületi pravdában sem írtak a területről... pedig tudom még lakossági levelet is kaptak az ügyben. Természetesen más problémákat felhozó olvasói levél sem kerülhetett be. Láttátok a legutóbbi számot? Hét Papcsák kép, három Rozgonyi - a zuglói kultúrát illusztrálva. A személyi kultusz kibomlott virága.
A "lakosságtól" a kedvenc mondatom " A polgármester nagyon szimpatikus ember. Feldobott minket, nagyon közvetlen". Mazsu nem lelkesedne ennyire, pedig ő 8,7 milliót, nem egy szál virágot kapott a polgármestertől.
Külön bájos, ahogy a KTI képviselőjelöltjét tolják, elfelejtve megemlíteni, hogy az előző ciklus MSZP-s képviselője volt és ilyen módon részese mindazon bűnöknek, amiket Papcsák a szemükre vet. Most, hogy alkalmas lehet esetleg pár szavazat elhappolására az MSZP jelölt elől, simán dicsőítik, mint a szociális szférát képviselőt mutatják be. Miért is az?
Az ön által említett csúsztatásra, aljas manipulációra remek illusztráció a 3. oldali vezércikk cím: "A szocialista képviselő kilencven alkalommal nem Zuglót támogatta". Mint ahogy Papcsák mint képviselő sokezer szavazásában sem Zuglót támogatta, mert az nem volt az adott szavazás tárgya.
Külön vicc, hogy a pindrochi polgármesteri interjúk kérdései mennyire nyálasan, obersovszkys magasságig eljutva alákérdezősek és milyen kérdéssort állítottak össze az ellenzéki képviselőnek. Pedig Papcsáknál is lehetne mit feszegetni, azt hiszem ezt nem vitatja.
------------------------------------------------
Én a mostani óvodafejlesztések rossz elhelyezésére gondoltam.
Az Erzsébet Királyné úti aluljáró bekamerázását két éve ígérték, máig nem történt meg.
A Cserei nem tud senkit átvenni, lévén nem szállás, csak nappali melegedő és éjjeli menedékhely. Oda beköltözni, ott élni nem lehet. Többszörösen túlzsúfolt tömegszállás. Megjegyzem, a Francia út menti kunyhóikból kidózerolt hajléktalanok ellátását sem sikerült megoldani, bár ezt többször is állították. El is ítélték az önkormányzatot, persze az elkövetőknek, Papcsáknak, Rozgonyinak eszébe sem jut saját pénzből állni a kártérítést. A perköltség plusz a büntetés kb. 10 millió.
Igazán nem akarok kötekedni, ezért a mondókád első felével 100% ban egyetértek!
A másodikat átgondoltad?
Amíg a panelházakban talán minden ötödik-tizedik lakásban van kutya, a kertekben tradicionálisan szinte mindenhol. Meglepő talán, de ha jól megnézed, a kertes házak között kevesebb a zöld közterület, mint a Füredi házai között, Hiszen a magán telkek felületeit nem veheted igénybe kutyasétáltatásra. Ha mégis, hát nem veszélytelen! Tehát marad a járda és az úttest közötti keskeny, zöld sáv. Az meg nem egy Hyde park!
Mondjuk a gazdik is fektethetnének be söprűre, lapátra, zacsira! Ha Fülig Jimmy nem állíthatott minden pofon mellé rendőrt, az önkormányzat sem állíthat minden kutya mögé közterest.
Két jó hír. Az egyik, hogy hetek óta látom a járdáinkon sertepertélni az önkormányzat járdaseprő gépeit, a másik,hogy a Zsálya utcában létesült egy zárt kutyafuttató.
Mondjam, hogy sok "szerencsét"? Vagy kevesebbet?
Abban is igazad van, hogy ez egy lakótelep. Anno megtervezték x mennyiségű, átlagos családra parkolóstól, mindenestől. Egy átlagos prolinak, mint akik akkor ebbe a miliőbe költöztünk, nem nagyon volt betervezve családonként több autó. Jött a Trabi, meg a kis Poski és irány a nagyvilág! Nem volt divat a céges autóval sem hazajárni, akinek meg igen, az nem lakótelepen élt!
Ember nem volt 40 évvel ezelőtt, aki ilyen mennyiségű autót prognosztizált volna ide.
Én minden esetre nagyon nem szeretném, ha a parkolók kialakítása miatt nekiesnének ennek a kis zöldterületnek, ami a házaink körül van. Egy métert sem!
Egyszer érném már meg, hogy nem csúsztathat össze vissza! Ebben a kérdésben igazán profinak számítok, hiszen a szomszédságában élek a létrehozása óta.
Tehát az igazság ideát van, nem a kerület másik végében, ahol ön él..
Az objektumot Kutalik (igyunk rá egyet) Zsuzsa csapata adta el kb 20 éve teljesen használható állapotban kabátgombokért (kb 40 millió).
Ebben a stádiumba kb 15 éve vegetál, és egyre fogy. A Polgárőrök és a Rendőrség rendszeresen razziázott a környéken, de magán tulajdonról lévén szó, igazán nem sokat tehettek. Ezt az állapotot unta meg a mostani kerületvezetés, és havi 10000 forintért jogcímet szerzett az állapot felszámolására. Ha maga szerint ezt csak a kampány érdekében teszik, akkor a környéken élők nevében is azt szeretném, hogy minden hónapban legyen egy!
Talán így megszűnik a kábel égetés, és a kábszeres tű halmaz a két ház között.
Egyébként a legutolsó állapot szerint négy hajléktalan lakott ott rendszeresen, akiket a Cserei utca átvett.
A rendőri jelenlétben igaza van Rozgonyi úrnak, hiszen most az a legfontosabb, hogy ezek az "úriemberek ne vegyék újra birtokukba ezt a Csodák Palotáját.
Előző héten már takarítottak, és ha jól láttam, elkezdték felmérni a tennivalókat.
Néhány hölgy napokon át jelölgette a terület fáit, gondolom rendezési szándékkal, nem csak sportból.
Miért baj az, hogy a hajléktalan szálló innen messze van? Kijöttek ezekért a szerencsétlenekért, és cuccostól elvitték őket egy furgonnal a Csereibe!
Inkább magánál érzem a kampányszagot.
Egyébként a Rákosfalva parkban van alkalmas helység a rendőrőrs kialakítására, és mi nagyon örülnénk is neki.
Ön a Mexikói úti aluljáró állapota miatt egy éve már majdnem a NATÓ-ért kiáltott. Akkor képzelje el, mi mennyire szeretnénk, ha ezt az óriási romhalmazt valaki legalább megpróbálná eltüntetni.
Ha nem érzi át, mennyire jó lenne ez az itt élőknek, nosza ugorjon be ide is egy kis környezettanulmányra, ha erre bringázik!
A Füredi lakótelepen óriási probléma a parkolóhelyek hiánya, pl nálunk is a Zsivora parkban!
Ezzel miért nem csinálnak semmit?
Van kb. 60 parkolóhely és 150 autó, majdnem 300 lakás +akik még ide állnak a közeli házakból.
Aki 21-óra után érkezik,az gyakorlatilag csak szabálytalanul tud parkolni.
Más házak előtt sem tudunk parkolni,mert mindenhol ez van, bár előttünk különösen kevés a parkolóhely.
Az önkormányzat remek megoldást talált ki, a közterület felügyelet büntet amikor csak tud.
Én szabálybetartó ember vagyok, általában egyetértek azzal,hogy a közterület felügyelet büntessen,de ha egyszerűen nem tudjuk betartani a szabályokat,akkor mi a teendő?
Tudom nem vettem parkolóhelyet is az autó mellé,de könyörgöm ez egy lakótelep, nem műemlék épületek.
Itt úgy élünk,mint a nyúlak a nyúlketrecben, azt gondolom,hogy feladata lenne az önkormányzatnak,hogy reagáljon az idő múlásával kialakult szükségletekre és parkolóhelyeket építsen.
Lenne rá mód.
Itt van pl mellettünk egy leharcolt, régóta nem működő beton focipálya,semmi funkciója.
Hozzáteszem a ház előtt lévő "park" is csak arra jó,hogy a kutyásoknak legyen hová vinni az ebet.
Apropó kutyák!
A közterület felügyelet bőszen bírságolja a korábban említett, lepukkant beton focipálya előtt a gazon parkoló autókat, az viszont senkit sem zavar,hogy gyakorlatilag kutyaszar szigetek közt élünk.
2014-ben zuglóban még ott tartunk,hogy itt senki sem szedi össze a kutyapiszkot.
A járdáról le sem merek lépni,mert tuti "szerencsém lesz".
A gyerekek vidáman rohangálnak a kutyakakik közt, ez itt teljesen normális.
Ez csak nekem fura? Velem van a baj?
Egy időben laktam a Városmajornál is, ott mindenki felszedi a kedvence után,amit otthagyott.
Mindez volt kb 8 éve.
Ekkora a lemaradás az ottani és az itteni emberek felfogása közt? Kutyaszarosak a járdák, a "parkok", még a parkolóban, az autók előtti kb 30cm-es füves kis részek is tele vannak kutyaürülékkel.
Miért nem fektetnek erre nagyobb hangsúlyt az önkormányzatnál?
Nem ismerem az épület státuszát, de ott a képviselettel is probléma lehet.
Minden háznak lehetősége van felújítási alapot képezni, lakáskassza megtakarítási számlán gyüjteni (minimum 4 év és Állami támogatás vonzata is van).
A hátralékosokat már 3 hónap után lehet felszólítani és a fizetési meghagyást elindítani.
Abban a házban Tanácsi dolgozók, katonatisztek, közalkalmazottak kaptak lakást.
Akik még élnek a régiek közül azokat nem nevezném kisnyugdíjasnak.
Amellett ott a volt Árok étterem, élelmiszerbolt, mutyi trafik, ha nem tulajdonosok akkor bérleti díjat fizetnek.
Megszünt a kerületi felújítási pályázat, arra nincs pénze a hivatalnak, de erdélyben házat venni tellett, meg a rengeteg fölösleges, semmi hasznú támogatásokra megtalálják a forrásokat.
Summa summárum nincs gazdája az épületnek és egyre romlik az állaga!
No igen, ez régi probléma. Régen ugye a lakótelepre kellett az ovi, a kertvárosokba alig.
Most pl az Egressy úton ott van a Mandala lakópark, tele fiatalokkal, gyerekekkel, akik hordhatják a Vezér útra a lurkókat, már ha egyáltalán.
Másik téma: van ugye az a nagy társasház a Gyarmat-NLK kereszteződésénél. 6-7 éve gyakorlatilag csak nyugdíjas lakott ott (azok is 62 óta, mióta felépült az a ház). Innovációra való hajlandóság nulla, ráadásul sok nemfizető.
Mostanra sok cserélődés történt és ütközik a fejlesztések iránti vágy a korábbi mentalitással. Pl. ott van egy szép parkocska, amit egyszerűen nem hajlandóak lekeríttetni pár ezer forintért, inkább morognak az oda hugyozó/szaró csövesek miatt.
A probléma az, hogy a legtöbben új építésű lakásokba költöztek. A 60 ezer meglévő mellé 12 ezer új lakás épült. A régi lakások, házak viszont elöregszenek, a nyugdíjasoknak viszont nincs pénzük felújítani egy régi lakást, közösen a házat. A kerület ráadásul nem kért infrastruktúrális hozzájárulást, az ingatlan fejlesztők megszedték magukat, az önkormányzatnak maradt a bölcsőde, óvoda, rendelő, út, közmű stb. építés.
A kerület most aránytalanul fejleszti az óvikat, a déli , lakótelepi részen fejleszt, épít, miközben az északi részen épülnek a lakások.
Az infrastruktúrális fejlesztési hozzájárulást a friss ZKSZT-ből is sikerült valahogy kihagyni...
És azokról az extrém csibészségekről meég nem is beszéltünk, amikor "elfelejtik" megépíteni a tervrajzokban szereplő garázsokat... lásd HerminaBau három épületében 600 lakás és emiatt az önkormányzat és a lakók kerülnek egymással szembe, mert a hivatal nem adja kia lakhatási engedélyeket.
Az mondjuk nem baj, hogy bővítik az óvodai férőhelyeket, mert a kerületben abból messze nincs elég -bölcsiről nem beszélve. Nem véletlenül van rengeteg magánovi-bölcsi.
Btw, februárban született a kisfiam és nemrégiben volt kint a védőnő. Említette, hogy Zuglóban változatlanul és töretlenül nő a születések száma. Idén is nőtt a tavalyihoz képest. Ez jó hír.
Ezt nemrégiben fedeztem fel -pedig gondolom nem új dolog.
Eszerint tehát ennek ellenére is csak igen lassan nő Zugló lakossága - mert a sok születés ellenére is itt él a legtöbb nyugdíjas Bp-en.
Négy év után észrevették, hogy ott van. Kíváncsi lennék, a négy év alatt hányszor bírságolták meg a tulajdonost... és mennyire? ezt akár mindennap megtehették volna. Most kampány van, észrevették, hogy a lakókat zavarja.
Az önkormányzat kibérli évi 120 ezerért, plusz folyamatos rendőri jelenlét, egy folyamatos jelenlétre alkalmas fűtött épület kialakítása 5 millió?... folyamatos jelenlét, havi egy millió? és hosszú távú megoldás?
Rozgonyi csak kamerákban , rendőrökben tud gondolkodni. Bekamerázná az egész kerületet... A kerületben egyedül a Cserei utcában van nappali hajléktalanpont, és este 40 ágy... ami természetesen messze nem elég és a Rákosfalva parktól nagyon távol van.
Eközben 250 önkormányzati lakás áll üresen... az elmúlt években semmit nem költöttek rájuk, max egy tucatnyi lakást újítottak fel négy év alatt és egyetlen önkormányzati házat sem. A ciklus elején kegyetlenül megemelték a lakbéreket... most a választás előtt egy hónappal csökkentik. Képmutatás.
Köszönöm, ez jó hír, de nem erre az óvodára céloztam. (bár tényleg jó,hogy ezt belinkelted,mert nem is gondoltam volna,hogy azt a romhalmazt helyreteszik).
Amiről nem tudok semmit,az a Zöld Lurkók óvoda. http://www.zoldlurkokovoda.hu/index.php/kapcsolat Elkezdtek itt hónapokkal ezelőtt egy építkezést,amiről azt gondoltuk felújítás. Most már látszik,hogy bővítés is lesz, egy új szintet is építenek. Jó lenne tudni,hogy meddig fog tartani, hány szint épül és miért bővítenek. Gondolok itt arra,hogy esetleg az épület ezentúl nem csak óvoda lesz?