A tagok magánéleti politizálása nem azonos azzal, hogy szervezet is politizál. A kettőt határozottan el kell választani. Aki már tapasztalt ilyen jellegű működést, annak nem gond.
Márton László semmi olyasmit nem erősített meg, amit Casanova márki neki tulajdonít, de úgy látszik, a márki mindenképpen szeretné a szabadkőművességet politizáló szerepben láttatni. Hogy miért, azt ő tudja.
Köszönöm, hogy megerősített abban, a szabadkőművességnek egyik vonala , illetve része politikai, azaz közéleti. Én azt sem bánom, hogy pártpolitikai, van erre példa korábbról doszt a magyar szabadkőművesség történetében, és most nem az"igazi arcok"-ról beszélek, hanem a jó példákról.
Ezt a polémiát Selmeczi Tibor könyve indította el, pontosabban annak a Heti Válaszban, a szerző részéről történő interpretálása, amiben szerintem Selmeczi feleslegesen nyilvánította ki lojalitását egy új politikai ciklus iránt, ezzel egy korábbit megkérdőjelezve. Ehhez ugyan szíve, joga, de a korábbi ciklust a hazai szabadkőművesség szempontjából, azaz annak működése szempontjából nem korrekt kritizálni. Én ezt kétlakiságnak érzem, és furcsának tartom, hogy a szerző könyvében megemlített páholyon belüli Irodalmi Bizottság- mely a szerző szerint nem cenzor, hanem szűrő-miért csak az írásos anyagokat engedélyezeteti, a szóbeli közléseket miért nem? Mi a határ, illetve kell-e határ, ill. a szóbeli közlés nem válhat-e később írásbelivé?
Ráadásul Selmeczi Tibor a könyvében egy fedezését kérő páholytársa levelét közli, aki tisztán politikai okok miatt lép ki a rendből, mert annak a szélsőjobbal szemben megfogalmazott válaszait kevésnek érzi, és inkább így kívülről próbálja védeni a páholyt a betörni készülő ordas eszmékkel szemben.
A fedezése ellenére kár, hogy nem tudhatjuk meg ennek a nemeslelkű, és bátor embernek a nevét, de az írását itt szívesen közreadom.
Szerencsére vannak a szabadkőműveseket a széljobb gyűlölettől védő más civilek is, akik nem belülről jöttek, azaz profánok.
Casanova márki (eredetije egyébként csak lovag, azt a címet is sajátmaga adományozta sajátmagának) a tényeket kéri számon, ami a politikát illeti. Engedelmével néhány tény az ú.n. politizálásról. Az Andersoni alkotmányban ez áll: "A Kőműves a polgári hatalmak irányában békés alattvaló bárhol lakjék vagy dolgozzék is, és sohasem lehet köze pártütéshez vagy összeesküvéshez a nemzet békéje vagy jóléte ellen... Ha tehét egy testvér a Közhatalom ellen lázadóvá lenner, lázadásában nem támogatandó..." Ezt később különféle módon értelmezték. A francia Grande Loge alkotmánya például előírja, hogy "a páhoyokban vallási vagy politikai kérdésekről vita nem folytatható, téjékozódás végett azonban előadást lehet tartani, amely nem lehet szavazás tárgya". A Magyarországi Nagyoriens alkotmánya hasonlóan rendelkezik. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy a szabadkőművesség (azaz a szervezet) nem foglal állást napi, vagy pártpolitikai kérdésekben. Hogy a szabadkőműves ne "politizálhatna" sehol sincs előírva. Annál is kevésbé, mert a poitizálás nehezen meghatározható tevékenység. A Főrumon elhangzott célzásokkal szemben a szabadkőművességnek nincs módja és szándéka arra, hogy tagjainak szólásszabadságát korlátozza, beleértve a társadalmi élet, vagy ha úgy tetszik a politika kérdéseit is. Mi sem természetesebb annál, mint hogy a szabadkőművességhez tartozó értelmiségiek nyilvánosan kifejtsék, egymástól sokszor eltérő véleményüket. Ezt alanyi jogon és saját nevükben teszik. Nyugat-Európában teljesen természetesnek tekintik, hogy egy poltiikus szabadkőműves is lehet. Xavier Bertrand, a francia jobbközép UMP elnöke nemrég egy interjúban jelentette ki, hogy a Nagyoriens tagja. Magyarországon tudomásom szerint jelenleg nincs előtérben szabadkőműves politikus - erről is állandóan találgatnak a jólértesültek - de ha lenne, nem lenne baj. Arra kérem a vitatkozókat: ne saját elvárásaikat kérjék számon a szabadkőműveseken, ha már mindenáron számonkérnek, maradjanak az általuk kinyilvánított és vállalt elveknél.
"Melyik korszak volt szerinted hazánk legfényesebbike?"
Nem hiszem, hogy ez a topik témájához tartozna, de mivel továbbra is lovagolsz rajta, és hogy ne vonj le megint téves következtetéseket: a Horthy-korszakot se tartom annak.
"A politikai preferenciát pedig ne féltsd a szabadkőművességtől, ez is egy elég komoly vonal a rend életében az ezotéria mellett, ...vagy mögött?"
Ismét erős tévedésben vagy. De talán jobb, ha hanyagoljuk egymást a jövőben, mindkettőnknek jobb így.
Egyetértek :)...tán már az alchimisták is ezen az úton jártak, oszt mi nőtte ki magát. :)
Más: olvastam "a profán"-ban a Napraforgó páholy János-napi összejövetelét, ami Budapesttől 20 km-re zajlott. Lehet esetleg tudni, hogy konkrétan hol volt?
Bizony, bizony...és hogy a fórum témájánál maradjunk: nem egy szabadkőműves lista egymásnak ellentmondó, néhány esetben feltételezéseken, vagy rosszul átvett adatokon alapul, sok esetben csak feltételezések vannak a tagságra, vagy a páholy tevékenységére, uram bocsá' politikai preferenciáira is.
A bizonyítékokat, konkrét adatokat én is sokszor hiányolom, de úgy vagyok, hogy a Testvériség szellemiségéből adódóan még nagyobb a bizonytalanság. Viszont a Profán oldalak mindent megtesz, hogy a szabadkőművességet korrekt módon, a tények alapján ismerjük meg.
Úgy vélem ennek az éremnek két oldala van: a profán, racionális, és a páholyokban megélt elvont, misztikus. Mi profánok, már a racionalitásunk miatt is kíváncsibbak vagyunk, milyen az érem másik oldala, de amíg azt nem éljük meg a valóságban, addig csak a racionalitás útján tudunk következtetni. Arra következtetek, hogy, ha esetleg majd megismerem az érem másik oldalát, talán nem vesztem el a rációt, és elveszettségérzésem miatt nem nézem le a következtetőket.
Mivel kérdeztelek, és erre nem adtál konkrét választ, azaz nem közöltél tényeket, erre pszichém tapogatózni kezdett, keresett, kutatott, következtetéseket állított fel veled, és motivációddal kapcsolatban. Ha ezt ismét leírom, ismét következtetek, amire várhatóan ismét lesz reakciód, hogy vegyem figyelembe a tényeket, / a nem létezőket /....és ez így pöröghet végig, míg a többi olvasó komoly következtetéseket von le rólunk mindenféle tények nélkül. :)
Hogy ne bújjak elvont fogalmak mögé, konkrétabbá teszem:
korábban írtam, hogy a magyar szabadkőművesség szerintem a kiegyezéstől az I. világháborúig élte fénykorát, és járult hozzá leginkább hazánk felemelkedéséhez ... erre te az adott kort elemezted történelmileg, és közölted , hogy szerinted nem ez volt Magyarország legfényesebb korszaka...erre én megkérdeztem, hogy csak nem a Horthy-korszakra gondoltál...erre te nem válaszoltál egyenesen, hanem ismét az általam felvetett kort elemezted... engedd meg, hogy ebből ne csak én vonjak le következtetést ... talán azt még szabad... vagy jön a gondolatrendőrség ? :)
Én egy kitartó ember vagyok, és nem nyugszom, amíg konkrét választ nem adsz, de akkor máshogy teszem fel a kérdést: Melyik korszak volt szerinted hazánk legfényesebbike?
A politikai preferenciák hangoztatását pedig ne rajtam kérd számon, hanem Selmeczi Tiboron, ha sugalmazásából nem tudtál következtetni, akkor ez ismét következtetésekre sarkall...
A politikai preferenciát pedig ne féltsd a szabadkőművességtől, ez is egy elég komoly vonal a rend életében az ezotéria mellett, ...vagy mögött?
"... milyen következtetést lehet levonni valamiről, amit nem vagy csak nagyjából ismerünk?"
Azért lehet. A kevéssé ismert területről összegyűjtjük a tényeket, ezek alapján hipotéziseket állítunk fel. Ezek következményeit egybevetjük a valósággal, s a sikerük vagy sikertelenségük alapján szelektálunk a hipotézisek között, egyeseket elvetünk, másokat továbbfejlesztünk.
"... milyen következtetést lehet levonni valamiről, amit nem vagy csak nagyjából ismerünk?"
Azért lehet. A tudományos kutatás is így működik. A meglevő - gyakran hiányos - tények összegyűjtése után hipotéziseket állítunk fel, ezek alapján előrejelzéseket végzünk (jósolunk), majd ezeket egybevetjük a valósággal. Ennek sikeressége, sikertelensége alapján szelektálunk a hipotézisek között, egyeseket elvetünk, másokat továbbfejlesztünk.
Elnézést, hogy belekotyogok: milyen következtetést lehet levonni valamiről, amit nem vagy csak nagyjából ismerünk? A titoktartás miért jelent ködösítést? Miért teszel fel olyan kérdéseket, amire tudod, hogy úgysem fogsz választ kapni? Hogy utána a válasz elmaradásából újabb következtetésekhez juthass?
Köszönöm felvilágosításodat! Most legalább már tudom, hogy hol vagyok. Ellentétben veled, levonok ebből egy HELYES következtetést: felhagyok felesleges tevékenységemmel.
Kedves Casanova márki, ugyanazt tudom neked javasolni, amit <Jason>: következtetések helyett próbálj előbb a tényekre koncentrálni. Ha valamiről nem áll elegendő információ rendelkezésre, nem érdemes arra vonakozólag következtetésekkel próbálkozni, mert az ilyesmi könnyen félreviszi az embert. A politikai preferenciáidat pedig lehet, hogy jobb más topikba vinni, a szabadkőművességhez az ilyesminek semmi köze.
Szépen kikerülted a kérdésemet. Nem válaszoltál arra, hogy a Horthy korszakot tartod-e a legfényesebbnek, és arra sem, hogy melyik páholy tagja vagy.
Mivel nem kaptam Tőled tényeket, ezért engedd meg, hogy ebből a reakciódból következtessek: a Horthy-korszakot tartod a legfényesebb időnek hazánk történetében-nem cáfoltad-, és a páholytagságodra vonatkozó kérdésre meg valószínű azért nem válaszoltál, mert nem lehet, hiszen, ha nem lennél beavatott, bevallanád profánságod.
Tudom, ezt nem szabad megtenned, és ezt tiszteletben is tartom, de azért mégis jó lett volna tudnom, hogy ha majd esetleg eljön az ideje, melyik páholyba ne kérjem felvételemet.
Én is ezt kérdezem Selmeczi Tibortól - talán gasztronómiai társad ?,-hogy mi köze a szabadkőművességének ahhoz, hogy most az új politikai ciklus iránti hűségéről tesz félreérthetetlen mondatot? Amit rajtam kifogásolsz, talán Selmeczin kéne megtenned.
Kevesebb következtetésre, és a tények iránti nagyobb tiszteletre hívsz fel. Tisztelettel jelentem, hogy mi most egy olyan fórumban "ülünk" melynek témája már eleve sok következtetést vált ki egy fórumozóból, lévén, aki profán kevés tényt ismer a páholyok életéből, aki pedig ezen a fórumon szabadkőművesként ír, azt pedig köti a titoktartás, azaz a tények elfedése, ködösítése.
Ezt érzem hagymásbab "olvtársunk" esetében is, de ezt innen már neki írom...
Helyes. Minden továbbit "zamatos" étel olvtársunk már nagyon helyesen elmondott. Azt gondolom, hogy kevesebb saját következtetéssel és több tisztelettel a tények iránt közelebb kerülhetsz az igazsághoz!
A dualista kori Magyarország egyértelmű gazdasági, illetve kulturális sikertörténet, ugyanakkor (bukott) kísérlet volt egy elavult társadalmi rend konzerválására. Több pozitív olvasata lehetséges, mint negatív , ennek ellenére szerintem anakronisztikus az összkép. Ezért mondtam azt, hogy szerintem nem ez a legfényesebb korszaka Magyarországnak. Természetesen minden az adott történelmi időben és helyzetben értendő.