Keresés

Részletes keresés

motor1 Creative Commons License 2014.02.09 0 0 7175

Én azon rizka férfiak közé tartozom, akik már tizenéve vannak kapcsolatban, és sosem léptem félre. Nem volt okom rá. Lehet hogy cikinek tartjátok, meg manapság nem divat, de én csak a feleségemmel voltam eddig. most vagyok 33.

így nincs összehasonlítási alapom, de nem is hiányzik. 

Már régóta nem gondolok arra, milyen lehet egy másik nővel. Arra gondolok, a párommal hogyan lehetne még jobb.

már van egy fiunk, ott voltam a születésénél, tudom mire képes egy punci! És abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a szülés semmit nem rontott az élvezetből egyikünknek sem.

ma beszéltünk a témáról, mivel volt bennem egy kis feszültség egy pár évvel ezelőtti mondata miatt. 

Ma hasonlót mondott, de teljesen más megvilágításba helyezte az előzőt.

Ma azt mondta, hogy imádja, mikor elmegyek, mert akkor már egy fogpiszkáló sem férne be, teljesen kitöltöm!

talán erre mondják hogy kulcs a zárját?

 

Előzmény: kgyorgy262 (7174)
kgyorgy262 Creative Commons License 2014.02.08 0 0 7174

Szia,

 

Jaj, egyáltalán nem elszomorításnak szántam :) Azt persze hozzá kell tennem, hogy szinte mindegyik csaj elégedett volt a méretemmel, néhányszor pedig pont olyanok dícsérgették a legjobban, akikről pont azt hittem, hogy nem fogják (kb. 18-23 éves pláza bébik).

Szóval kielégítés szempontjából teljesen megfelelőnek érzem a méretem, viszont az érzés, hogy lehetne még jobban kitölteni a nőket - és mivel jelenleg komoly kapcsolatban vagyok így most főkét a páromra gondolok - nem hagy nyugodni. És szerencsésnek érzem magam, hogy barátnőm ebben maximálisan támogat :) (habár bevallása és a reakciói szerint elégedett a mostani méretemmel is)

 

Előzmény: faszi85 (7173)
faszi85 Creative Commons License 2014.02.08 0 0 7173

Szia,

 

érdekes amit mondasz, pedig papírforma szerint az már bőven átlag vastagság felettinek számít. 

Az, hogy ribanc vagy sem, nem tudom mennyit számít abban, hogy milyen tág egy csaj ( a párszor szexelt vagy szűz csajokat ne vegyük ide) , azért gondolom döntő itt is a genetikai adottság, vagy talán a gyerekszülés a későbbiekben. Nem?

 

Én amikor fejben elképzelem h kb mekkora kéne amivel azt érzem h nagyon fasza vagyok, ekkorára gondolok :D ilyen szempontból nem örülök a tapasztalataidnak, mert annál nagyobbat kizártnak tartom h el tudok érni bármivel is. Viszont sokat olvasgattam fórumokat, ekkorával már általában már elégedett szokott lenni mindkét fél, sőt. Szóval ne szomoríts el :D

Előzmény: kgyorgy262 (7171)


faszi85 Creative Commons License 2014.02.08 0 0 7172

szia,

 

az a véleményem, hogy nem ettől lesz szerelmes valaki, ebben ez nem hinném, hogy döntő jelentőségű, pláne, ha a normál értékeken belül van valaki. Ennek ellenére a szexben lehet plusz örömforrás egy vastagabb ,nagyobb farok látványra és érzetre is, ezt sajnos nem tudom elképzelni, hogy nincs így. 

Ahogy írtam, legtöbb nővel jó volt a szex, de az is valószínű, hogy aki jobban szereti a kicsit nagyobbat, sem tette szóvá. Tehát negatív visszajelzés nem volt, de mint ahogy én is intenzívebben érzem a dolgokat egy szűkebb punciban, fordítva is így lehet egy vastagabb farokkal. Plusz a látvány, az önbizalom, hogy tudod, hogy átlag feletti vagy. A fölény érzete. Funkciónálisan: nem csúszik ki olyan gyakran,több póz,  végig éred, kitöltöd. Szóval sok sok pozitívuma lehet, a legfontosabb : nincs benned a kétely, hogy nagyobbal jobb lenne.

ezek miatt kezdtem el, de nem gondlom, hogy enélkül nem lehet boldogulni, de előny. :)

 

Egyébként nekem is későn jött hozzá az utolsó 1-1,5 cm. 16 évesen még annyival kevesebb volt , szóvá is tette akkor a suli üdvöskéje ,hogy nem valami hatalamas :D  Ezt a csajt mondjuk akkoriban én dobtam, utána még jó párszor próbálkozott. Szóval ez is alátámasztja a véleményem erről a témáról. 

Amúgy azt vettem észre, hogy az igazán nagy ribancok, akik mindenkivel dugnak, általában szerencsétlenül szeretethiányosak. 

 

üdv. 

Előzmény: motor1 (7170)
kgyorgy262 Creative Commons License 2014.02.08 0 0 7171

Szia,

 

Nem akarok beleszólni a beszélgetésbe, de beindított bennem ez a csevely néhány gondolatot.

Nekem BPEL mérve (felülről, szeméremcsonttól) 17,2 cm, a vastagság pedig 14,7 kerületre középen, míg bő 15 cm a tövénél. Szélességre 5,2 körül van. Szóval a vastagságra nem lehet panaszom, mondjuk a hosszra se nagyon. De! Bár több, mint 30 nővel volt már dolgom, és egy-két kivételtől eltekintve simán, a legkisebb gond nélkül tövig tudtam tolni, hogy a csajoknak a szeme sem rebbent. Igaz, a legtöbb teljesen szexkapcsolat volt, ebből 2-3 nő volt csak, akivel nem csak szexről szólt az együttlétünk.

A mostani - komoly- barátnőm pedig jelen esetben a valaha volt legtágabb nő, akivel együtt voltam (pedig voltam már több anyukával, 2-3 gyerekesekkel is). Szóval vagy én vagyok ilyen "szerencsés", hogy eddig csak tág nőket tapasztaltam - bár mondom, sok volt közülük a r....c, és elég nagy részüket szex-társkeresőkön szedtem fel - vagy úgy tűnik még van hova fejlődni méretben.

(Ha visszaemlékszem, két szűk csaj volt összesen: egyik igazi kis bölcsész szakos "okoska rendeslány", neki annyira fájt a méretem, hogy belekönnyezett, bevallása szerint én voltam neki a legnagyobb és mondta, hogy ne szexeljünk többet mert én nagy vagyok neki, és egy szintén aranyoska hivatalnok csaj - egykori osztálytársam - aki szintén nem egy r....c alkat, vele is megszenvedtem rendesen).

 

A fentiekből talán csak arra akartam kilyukadni, hogy mindenkit más hatások értek az életben, más tapasztalataink vannak, más mozgat meg bennünket, emiatt teljesen más motivációkkal bírunk.

 

És lehet, hogy én vagyok nagyon szexcentrikus, de számomra egy normális kapcsolat alapja a szex. Ha az jó, akkor jöhet a többi, de a fő mozgatórugó akkor is a szex lesz. Tehát ha a szex jó . aminek releváns része a méretből fakad - akkor a kapcsolat és a boldogságfaktor is nagyobb lesz. A pénz, a státusz, az autó - ezek nem tartós dolgok és csak pillanatnyilag elégítenek ki egy nőt, látens módon. Ez egy illúzió. Egy átlagnál igazán nagyobb farok nem illúzió és nagyobb örömet is tud vele az ember adni a nőnek, mint bármi mással.

Előzmény: motor1 (7170)
motor1 Creative Commons License 2014.02.08 0 0 7170

Hello, félrement, bocs.

Yukonnak ment volna, csak a te hozzászólásodat érdekesnek tartottam, félreklikkeltem.

 

Egyébként miért fogtál mégis bele, ha egyébként a hölgyek visszajelzése alapján semmi okod nem lenne az aggodalomra?

 

A 15/4-4,5 egy teljesen átlagos hossz, és a vastagsággal sincs semmi gond.

 

Nekem hasonló tapasztalataim vannak, mint neked, ugyancsak ekkora méretekkel rendelkezem. Sikerült már fájdalmat okoznom, mikor túl korán hatoltam mélyre, és van pár póz, amiben figyelnem kell.

 

A kerületem erős átlag, 12 centi, azért oda még szívesen elfogadnék 1-2 centit esetleg, mindkét fél örömére...

De mindig arra gondolok, hogy lehetne kissebb is, és milyen jó, hogy mégsem.

 

Na és a magassgágomhoz képest meg (165cm) teljesen rendben van, ha nagyobb lenne, még orra buknék.

 

Egyébként nekem az utolsó 1 centit a 20-as éveim közepén gyarapodott, habár már akkor nem lett volna oka rá. De a rendszeres szex a párommal ilyen hatással járt.

Ja, az enyhe görbületem is jelentősen javult utána!

 

Szóval a legjobb növelőszer szerintem egy finom punci!

Előzmény: faszi85 (7168)
Niino Creative Commons License 2014.02.08 0 0 7169

Kihasználatlanság miatt eladnám kék színű Bathmate Hercules pumpám! 

 

Pár éve rendeltem meg, de alig használtam, kifogástalan állapotban van, megvan hozzá minden tartozáka és az eredeti doboza is.

 

Ár:13 999 HUF

 

 

A terméket diszkrét csomagolásban küldöm ha kell!

faszi85 Creative Commons License 2014.02.07 0 0 7168

hello, rossz embernek címezted, nem az én storym, de örülnék egy 17esnek! :D

Előzmény: motor1 (7165)
faszi85 Creative Commons License 2014.02.07 0 0 7167

bm hercules, elég gyakran használom, heti 5 nap kb. az elején próbáltam 20 perceknél többet, de nem bírtam, uh ennyit csinálok naponta egyelőre. kb 15 ről kb 17,5 re tudom felpumpálni általában. olyan 4-5 mm többet mérek valóban pl ma, 2 nap pihenő után. mellette jelq olyan 15 -20 p naponta. 

Előzmény: jacko26 (7166)
jacko26 Creative Commons License 2014.02.07 0 0 7166

szeva! bocsi hogy múltkor nem válaszoltam,hát figyelj ritkán használom,de te hányszor használod egy héten?és olvasom tényleg használ?melyik bathmate van meg neked?szerinted a pro exteneder érdemes használni?

Előzmény: faszi85 (7164)
motor1 Creative Commons License 2014.02.07 0 0 7165

Szevasz!

 

Bár már sokan válaszoltak neked, de gondoltam én is billenytűzetet ragadok.

Ahhoz sokat nem is fűznék hozzá, hogy a barátnődnek nagyon gyorsan add ki az útját!

 

Bár nehéz lesz összeszedned az önbecsülésedet, de gondolom volt már pár kapcsolatod.

Az előző kapcsolataidban pedig feltételezem minden probléma nélkül ment a szex, hiszen a méreteiddel eddig nem foglalkoztál. (Megjegyezném, elég erős átlag, én büszek lennék a helyedben)

Szóval ezt a kapcsolatot mihamarabb lezárni, és kiverni a fejedből amit mondott. Mindig lesznek nagyobb farkú pasik nálad, de gondolom te párt keresel, nem dugópartnert, így majdani párodnak tényleg a tiéd lesz a legkívánatosabb!

 

Amúgy meg ajánlom figyelmedbe a mikropénisz kifejezés felkeresését, akadnak képek is.

Amikor rámtör a gyötrö bizonytalanság, elegendő megnéznem pár képet, és totál örülök, hogy nekem sikerült egy jól működő, totál átlagos farkat kapnom. Hiszen lehetne kissebb is, nem csak nagyobb!

 

Szóval fel a fejjel, a 17/4,5 centi totál erős középmezőny, sokkal fontosabb, hogy ne menj el hamarabb, és légy laza, kreatív a szexben.

 

Üdv,

M

Előzmény: faszi85 (7095)
faszi85 Creative Commons License 2014.02.06 0 0 7164

Sziasztok, 

 

eredményekről számolnék be 2 hónap BM és jelq után : 14,8 ról 15,3 lett mereven a hossza, kerülete nem igazán változott. 

Amiről sokan írtak, hogy iszonyatosan meg tud dagadni BM használat utána az ember fakra, érdekes módon, csak kb 2 hete kezdtem el tapasztalni ,előtte hiába pumpáltam ugyanúgy 17 cm körülre, nem duzzadt meg úgy mint mint most, az erektált állapot kb 1,5 szeresére kerületben. Persze ez ideiglenes, 1-2 óra max.

 

Annyit hozzáfűznék még ,ellenben az itt végtelen mélységű anatómiai ismeretekről tanúbizonyságot tett dr bubó professzor szakvéleményével ( a nevére már nem emlékszem) aki megtisztelő módon leereszkedett hozzánk a tudás míves elefántcsonttornyából ( gondolok itt az ilyenekre: ";)))))"),  hogy a reggeli merevedések rendszerint elmaradnak. És azokon a napokon amikor használom a BM-t gyenge az erekcióm. Pihenő napokon tökéletes. Előtte is az volt, ahogy a barátnőm mindig mondta "kopogtatni lehet rajta". Tehát az én farkam így reagál makacsul de tényszerűen,még akkor is ,ha ez nem felel meg bizonyos anatómiai ismeretekkel felvértezett adjunktusoknak. 

 

Az a véleményem, sajnos kedvem meg időm nincs visszalapozni ,a nevedet nem tudom, de biztos magadra ismersz, hogy ez a fórum arról szól ,hogy tanácsokkal tapasztalatokkal segítsük egymást, nem pedig hímtársainkat próbáljuk ledominálni, az egy másik fórum. És a hangvételed és a modorod ameddig ilyen irritáló , lényegét veszti,hogy a mondanivalód értéket képvisel-e. Azért nem reagál arra amit írsz lófasz sem ,mert erre ilyen formában itt senki nem kíváncsi. 

 

További szép napot mindenkinek!

Törölt nick Creative Commons License 2014.02.05 0 0 7163

Támogatom az ötletedet:)

Előzmény: tibidobos (7153)
Roland 99 Creative Commons License 2014.02.05 0 0 7162

Eladó VEP készülék!

 

 

Érdeklődni e-mailben:

 

arki.roli@mailbox.hu

hangolodo Creative Commons License 2014.02.05 0 0 7161

Ezek a pöttyök a vérbőségnek köszönhetők. Sajnos én sem tudtam teljesen kiküszöbölni őket másképp, mint a hátrébb szereléssel.  Úgy viszont valószínűleg tényleg romlik a hatásfoka a lógatásnak, de úgy látszik ez az előbőr hátránya. Az is segít, ha csinálsz egy 10 perces bemelegítő lógatást, kicsit kevesebb súllyal.

Előzmény: Daywalker1 (7151)
hangolodo Creative Commons License 2014.02.05 0 0 7160

Mikor előzőleg ideevett a fene még csak 3 centiről kamuztál. Mondjuk aki az ilyen ócska kamunak bedől, az meg is érdemli.

Előzmény: peeesta (7155)
Daywalker1 Creative Commons License 2014.02.04 0 0 7159

Látom minden topikban ezt a szöveget nyomod

Előzmény: peeesta (7155)
Daywalker1 Creative Commons License 2014.02.04 0 0 7158

:)

 

Én is ugyanígy használom theraband de csak másfél réteg és arra jön rá a perlonvatta de az már több rétegben

Előzmény: kgyorgy262 (7157)
kgyorgy262 Creative Commons License 2014.02.04 0 0 7157

Szia,

 

Én is BTC-ben nyomom. Tök hasonló időszakban és időbeosztásban lógatunk :)

 

Ilyen nagy súlyokkal (most vagyok 6,25-nél) nekem se sikerült hátrahúzott előbőrrel lógatnom.

Csak így meg előrehúzva nekem - gondolom neked is - nagyon húzódik az alhasi bőr, és félek, hogy ez elvesz a terhelésből.

 

Milyen wrappinget használsz? Én most therabandet rakok rá közvetlenül, így nagyon jól megfogja a bőrt, azt pedig vékony textillel tekerem körbe. Bib fordítva írja, de nekem a textil ekkora súlynál már kicsit csúszik és gyűrődésre hajlamos, így a theraband megy az aljára és rá a szövet.

 

Előzmény: Daywalker1 (7156)
Daywalker1 Creative Commons License 2014.02.04 0 0 7156

Hali

 

BTC-ben lógatok mivel minden kezdőnek ezt ajánlják tehát én is így kezdtem

 

Hát én nem tudom te hogy csinálod de nekem mindig rajta van a bőr  a makkomon amikor felszerelem a hangert.

Amikor felrakom a bőrt mindig hátrahúzom de ugye lassan 5 kilónál vagyok és nekem mindig rajta vanEste 7 kor kezdek lenyomok 3*20 percet 10 perces szünetekkel utána 1 óra pihenés majd ismét 2-3*20 perc ugyanúgy.

Szerintem nem is lehet úgy felrakni hogy a fityma a lógatás alatt ne húzódjon rá a makkra

Te neked már sikerült úgy lógatnod ?

Előzmény: kgyorgy262 (7152)
tibidobos Creative Commons License 2014.02.03 0 0 7154

egoproject!
Te is leírnád milyen formában csináltad a jelqt?

Előzmény: egoproject (7122)
tibidobos Creative Commons License 2014.02.03 0 0 7153

Continental!
Leírod pontosan mit hogyan csinálsz? Akár egy hosszabb értekezést is végig olvasnék :)

Előzmény: continental (7145)
kgyorgy262 Creative Commons License 2014.02.03 0 0 7152

Hali,

 

Mivel kb. egyszerre kezdtük a lógatást, így érdeklődnék pár technikai részletről:

 

- BTC-ben lógatsz?

- teljesen előrehúzod, tehát a makkodra engeded az előbőrt lógatás közben?

- napi hány sessiont csinálsz?

Előzmény: Daywalker1 (7151)
Daywalker1 Creative Commons License 2014.02.03 0 0 7151

Hali

 

Merevedéssel nincs gond az ezredes mindig bevetésre készen áll.

Este 11-re végzek a lógatással és rá egy órára fekszem le lehet ilyenkor regenerálódik és azért nincs éjszakai erekcióm.

Megpróbálom én is feljebb szerelni mert van hogy felrakom és sok kis piros pötty lesz a makkom fölött a bőrön pedig az előző nap is ugyanúgy szereltem fel ugyanazt a súlyt használtam és egyszer nincs semmi egyszer meg kis vérhólyagok tömkelege.

Egyébként van már növekedés kb 3 mm ez kezdetnek nem rossz.

 

Előzmény: hangolodo (7150)
hangolodo Creative Commons License 2014.02.03 0 0 7150

Kezdd jelqval, az ingyen van. Addig meg olvass utána, és csak később vásárolj.

Előzmény: smuva (7139)
hangolodo Creative Commons License 2014.02.03 0 0 7149

Neked elsősorban tényleg a fogyás a fő feladatod. Az lehet, hogy meg is old mindent. A jelq nem árthat, az étrend-kiegészítők és a krémek viszont csak a pénztárcádat fogják vékonyítani. Pumpával pedig nem kezdenék, főleg nem akkor ha hosszúságot akarsz növelni, az inkább a vastagságra jó (már akinek).

Előzmény: Törölt nick (7142)
hangolodo Creative Commons License 2014.02.03 0 0 7148

Kezdj csak jelq-val. Az ingyen van, aztán, ha néhány hónap után még van kedved ehhez az egészhez, akkor  ráérsz majd csak akkor pénzt kiadni.

Előzmény: Törölt nick (7143)
hangolodo Creative Commons License 2014.02.03 0 0 7147

Majd írd meg légy szíves, a tapasztalataidat. Ha ugyanolyan jó mint a Bib hanger ez nagyon jó vétel.

Előzmény: egoproject (7140)
hangolodo Creative Commons License 2014.02.03 0 0 7146

 

1. Nem hiszem hogy személyeskedtem, csak rámutattam a számomra szembeötlő hasonlóságra. De mivel ebből semmire sem következtettem, nem állja meg helyét az állításod, miszerint erre alapozva érveltem.

2. Nevetségesnek érzem, hogy így távolról, pustán néhány bejegyzés alapján, látleletet állítasz ki egy fórum minden tagjáról. Ha visszaolvasol, voltak itt többen is, akik írtak a meglehetősen különböző motivációikról.

3. Egyébként nem vonom kétségbe, hogy esnek ide olyan emberek, akiknek inkább pszichológus kéne, de talán ők is megérdemelnék, hogy ne ilyen leereszkedő stílusban szólíttassanak meg. Szóval még azt is ki merem jelenteni, hogy normális hangnemben, időnként akár szükség is lenne rád ezen a fórumon. De, amennyiben csak kioktatni akrsz a továbbiakban is, nem hiszem, hogy sok baráti szóra számíthatsz.

4. Azzal pedig egyáltalán nem értek egyet, miszerint az „Az egyetlen lehetséges mód a sebészeti beavatkozás”. Ez - mint számos példa mutatja - jobb esetben tévedés, rosszabb esetben hazugság.

5. Kockázatok pedig nyilvánvalóan vannak. Mindenekelőtt a hiszékenység, és a különböző gagyi termékek félrevezető reklámjai. Az a kevés ember, aki itt érdemben is próbál hozzátenni a fórumhoz, pont azt igyekszik elérni, hogy az idetévedők ne adjanak ki olyan vackokra egy vagyont, ami rossz esetben valóban tönkre teszi a szerencsétlen delikvens egészségét.

Előzmény: Péter H. (7141)
continental Creative Commons License 2014.02.02 0 0 7145

Csao,

 

2 nap mulva lesz egy hónapja, hogy elkezdtem a jelq-t alkalmazni (3nap jelq, 1 nap pihenés..és így tovább ezt folytattam :naponta a bemelegítést követően mindössze 10 perc jelq-ból állt a szesszió) ez volna Newbie rutinja többé kevésbé

 

Induló méretem: 17cm BPM ( tudom 16,5-et írtam anno de a vonalzó 0,5 cm holtteréről elfeledkeztem)

                           13 cm kerület ami 4,5 cm átmérővel párosult

 

Így közel egy hónap elteltével, pihenő napon mérve:

 

                           17,7-18cm BPM 

                           13 cm kerület nagyjából meg maradt, mértem már 13,2-őt de az nem mérvadó

 

Várom a vélemyéneket kérdéseket ha vannak,

 

Continental

 

ui.: A jelq káros mivoltáról nem tudok nyilatkozni, a rutin amit követtem mint fentebb is láthatjátok nem túl megerőltető bár egyes napokon kellemesnek koránt sem volt nevezhető. A következő hónapban ettől függetlenül kicsit erősíteni fogok a tempón: 4 nap jelq 1 nap pihenőre és 20 perces tornákra váltok. A 2. hónap végén ismét közzé teszem az eredményeket remélem lesz mit :)

 

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!