Mit értünk a lexikonban madár alatt?
Természetesen madárnak véljük a legendás postagalambot, Fleuront,a mesebeli hárpiát és a valódi hárpiát, a Ghigi-fácánt és a xenopsot, "moluccen" kakadut és a csurit, az onagadorit és a debreceni pergőt, minden diszkrimináció nélkül - még, ha ezen néhányan majd meglepődnek, annak ellenére – akár a grillcsirkét is.
Kit hiszünk madárbarátnak?
Mindenkit, aki a legcsekélyebb érdeklődést tanúsítja a madarak, vagy a madarakkal összefüggő BÁRMELY ismeret iránt:
adhat e akáclevelet, kagylóhéjat a madarának?
mi az az alula, a moa és a kappanháj?
van-e a madaraknak veséje, körme, heréje?
hogyan költi ki a tojását a császárpingvin?
milyen színű a kakasláb, vagy a gulyamadár tojása?
hányat ver egy kolibri szíve, meddig él az ara?
ki volt Mendel, Siroki, Chernel és ki Ország Mihály, Diószeghy Sándor, Haraszthy László?
egészséges dolog-e nyers tojást fogyasztani, s mi az eszkimók csemegéje?
hány fokot igényel a napos pipe, hogyan kell lisztkukacot termelni?
mi okozza az ornitózist, és mire jó a perubalzsam?
hogyan kell a madarat pedikürözni, a dúcot fertőtleníteni?
milyen szín(változat) a jeges, az angolfehér és a harlekin?
mit kell érteni recesszív, poligénes vagy fácánozó alatt?
mit jelent COM? MME? MNK? GALOR? TETRA SL? Victoria-keltető?
A világ összes madarát fellelni benne, s a ma létező mintegy 10 000 faj közül 3000 leírását is megtalálja ebben az enciklopédiában.
Aligha van házigalambfajta, haszon- és díszbaromfi, amely kimaradt belőle.
Ezt a topikot a készülő Madárbarát-lexikon iránt érdeklődőknek nyitottam, mert talán kevesen tudnak erről a készülő műről. Kérdések, vélemények helyszíne legyen ez a topik.
http://madarbarat-lexikon.mlap.hu
Persze felvetődhet, hogy ha valamiben melanin van (ugye jelenlétére pl. az emberi szervezetben a nyári napozások hatására a lebarnulás utal), akkor lehet-e piros. A kérdésre a válasz lehet egy rövid igen, de...
Aki tényleg érdekel a téma, az sok újdonságot tudhat meg a Madárbarát-lexikonból, s úgy érzem, hogy bár eléggé terjedelmes - már inkább enciklopédiát jelez - mégsem hiábavaló ide feltenni a melaninokról szóló szócikket:
melaninok: nagymolekulájú, oldhatatlan indol-kinon-polimerek, amelyek fehérjékhez kapcsolódva vesznek részt mikroszkópikus nagyságú sárgás-vöröses barna, ill. fekete pigmentszemcsék kialakításában. A melaninok hormonok hatására változtatják a színüket (lásd: kaméleon).
Az állatvilágban általánosan elterjedtek, míg a növények közül csak néhány gombában jutnak szerephez. Bioszintézisük mindig szoros kapcsolatban áll a melanocita sejttípussal.
Alapvetően HÁROM (v. 4) csoportjuk ismeretes:
1./ a sötétbarna-fekete színű EUMELANINOK kis, fekete, pálcika alakú pigmentszemcsék, amelyek alapanyaga a →tirozin (réztartalmú oxidáz).
A tirozin a tirozináz hatására DOPÁ-vá (3,4-dihidroxi-fenil-alaninná) alakul.
A DOPA tovább oxidálódik dopa-kinonná. Ez általában leukovegyületté alakul, majd belőle további oxidáció útján 5,6-indol-kinon képződik.
Ez a kinon sem állandó, hanem oxigén hatására eumelaninná polimerizálódik.
Tehát az eumelaninok kialakulása bonyolult folyamat, amely elején a tirozin jelenléte elengedhetetlenül fontos, sőt, viszonylag nagy koncentrációban a tirozináz enzim jelenléte is nélkülözhetetlen.
Mi több, ha a tirozináz enzimek regenerálódását biztosító redukáló enzimek működésében támad zavar, akkor sem lesz tökéletes a folyamat és például, ahogyan a kanárik tollazatában ez bekövetkezett, megkezdődik a tollazatban a melaninok "elvékonyodása", eltűnik a fekete szín, esetleg a sötétbarna is, stb.
Az EUMELANIN két típusát kell megkülönböztetnünk
1/a. fekete - embernél a fekete melaninszemcsék csökkenése (ill. hiánya) okozza az őszülést;
1/b. barna - embernél a fekete szemcsék hiánya mellett a barnás szemcsék szökkenése - más melaninfestékek mellett - eredményezi a szőkeséget.
2./ a sárgás-vöröses barna színű FEOMELANINOK (pheomelaninok), ovális pigmentszemcsék amelyek - szemben az eumelaninokkal - jól oldódnak híg lúgokban is. Ultraibolya sugarak hatására fluoreszkálnak. Az embernél az ide vonatkozó kísérletek tanúsága szerint, az in vivo feomeleninokat szintetizáló hajhagymák csak 3-hidroxi-kinurenin jelenlétében képesek sárgás pigmentanyagokat létrehozni.
Enélkül kizárólag fekete eumelaninokat tudnak előállítani.
A feomelanin rózsaszínes-piros árnyalatot eredményezhet. Feldúsulása a hajban pl. az írekre jellemző - közismert következménye a vörös haj. Ezen túl ma már egyértelmű, hogy a mellbimbókban, a pénisz makkján és a vaginában a pirosas szín a feomelaninok fokozott jelenlétére utal.
Ezek után - bár eléggé furcsa - mégsem felfoghatatlan, hogy a madarak tollazatában a pirosas szín nem mindig a lipochromoktól ered. Erre vonatkozóan analitikai bizonyítékokkal is szolgáltak a vizsgálatok pl. a zebrapintynél.
3./ az ezredforduló táján derült ki, hogy van a melaninoknak egy harmadik csoportja a NEUROMELANIN. (A elnevezést magyarázza, hogy az agyban fedezték fel.) Az embernél bukkantak rá, s hamarosan kiderült, hogy csekélyebb mennyiségben kimutatható a főemlősöknél is, de alacsonyabbrendű lények - az eddigi vizsgálatok bizonyságai szerint - nem szintetizálják.
S végezetül meg kell említeni, hogy az úgynevezett gesztenyevörös színt eredményező festékszemcsék valamennyi eddig említett melanintól - bizonyos jellemzőikben - különböznek. Következésként beszélhetünk egy negyedik melaninféleségről:
4. ERYTHROMELANIN.
Ma már - jóllehet a feomelaninok bioszintézise még nem teljesen ismert - tudjuk, hogy bizonyos lókuszok génjei nagy hatást gyakorolnak a melaninok szintézisére, mint pl. az emlősök C-lókusza.
Érdekes, hogy a fekete melanin egy különös elrendeződés folytán és levegőtartalmú sejtek közbeiktatásával KÉK SZÍNT AD.
Ezt a jelenséget a hullámos papagájnál fedezték fel.
Ma már az is ismert, hogy ez a kék sárgával világos zöldet eredményez. Ha a melanin kifogy, akkor értelemszerűen marad a sárga, s ha a sárga is eltűnik a tollazatból, akkor keletkezik a fehér.
A melanin pigmentek jelenléte a madarak kültakarójában eléggé általános, ez alapján feltételezik, hogy a melanin színezet eredetileg természetes szelekciós hatásokra alakult ki, így a tollazat erősítése vagy rejtő színezet létrehozása érdekében (BURTT 1986). De később, az ivari dimorfizmus kialakulásával a szexuális szelekcióban is szerepet kapott.
Ennek ellenére a melanin alapú színezet szexuális szerepét alig kutatták, mivel a korábbi vizsgálatok alapján úgy gondolták, hogy a melaninok kevéssé alkalmasak az egyedi minőség megbízható jelzésére. A karotinokkal ellentétben ugyanis a melaninokat az állatok képesek szervezetükben előállítani (JAWOR & BREITWISCH 2003), valamint a táplálék-ellátottság és a belső fertőzöttség kísérletes manipulációjával sem sikerült a melanin alapú színezetet befolyásolni. Korábban leszögezték azt is, hogy a melanizáltság általában véve genetikailag meghatározott jelleg, amelynek kialakulásában alig van szerepe a környezeti hatásoknak (ROULIN & DIJKSTRA 2003).
A Szent István Egyetem Ökológiai tanszék (Bókony Veronika és Kiss János), a Veszprémi Egyetem, Limnológia Tanszék (Liker András), az University of Bath, Department of Biology and Biochemistry (Székely Tamás) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Etológia Tanszék (Szentirmai István) vizsgálata szerint azonban egyre több fajnál találnak összefüggést a melanizáltság és az egyedi minőség vagy a párosodási siker között. A partimadár fajok (Charadriida) esetében arra jutottak, hogy a hímjeik fekete színezete a tojóknak szóló udvarlási jelzés, a nászrepülés felerősítésére szolgálhat. Pintyfajok vizsgálatával kapcsolatban azt találták, hogy a hímek melanizáltsága a kevés tojást rakó fajokban a legnagyobb. Ez összhangban van azzal a hipotézissel, hogy a melanizáltabb fajokban a hímek az utódgondozás helyett inkább a párszerzésre fordítják szaporodási erőfeszítéseiket.
Egyes színek pigment-eredete egyértelmű, tudniillik fekete színt csak melaninok okoznak. Más esetekben a tollazat színezetéből nem lehet következtetni a létrehozó pigmenttípusra. Számos korábbi vizsgálatban feltételezték, hogy a füsti fecskék (Hirundo rustica) vörös torokfoltját annak karotin tartalma adja, azonban a részletes biokémiai vizsgálatok azokban a tollakban is csak melanin pigmenteket mutattak ki (MCGRAW et al. 2004).
Érdemes felidézni, hogy a melanin pigmentek tirozinból keletkeznek többszörös enzimatikus átalakítás révén a bőr és a tolltüszők pigmenttermelő sejtjeiben, az ún. melanocitákban. JAWOR & BREITWISCH (2003) tanulmányából egyértelmű, hogy a szintézisnek két végterméke lehet, úgy mint
1-2. a fekete-sötétbarna színekért felelős eumelanin és
3-4. a vöröses-sárgásbarna színeket okozó feomelanin.
A melanin-pigmentek alapanyaga, a tirozin a madarak számára esszenciális aminosav, azaz csak a táplálékukból juthatnak hozzá. A feomelanin szintéziséhez szükséges cisztein a szintén esszenciális metioninból keletkezik. Tehát feltételezhetjük, hogy a melaninszintézis bonyolult folyamata is jelentős energetikai „költségekkel” járhat a madaraknál.
Amennyiben a madarak korlátozott mennyiségben férnek hozzá ezekhez az aminosavakhoz, vagy más fehérjetermelő folyamatok (így a vedléskori keratinszintézis, azaz a tollak anyagának építése) jelentősen csökkenthetik mennyiségüket a szervezetben, az akár zavarokat is okozhat a szervezet működésében. Bonyolítja a helyzetet, hogy a melaninszintézis számos enzimének működéséhez réz-, vas- és cinkionokra is szükség van, és ezek a nyomelemek általában igen kis koncentrációban fordulnak elő a madarak táplálékában, ugyanakkor számos élettani folyamatban játszanak rendkívül fontos szerepet. Bókony Veronika és Kiss János, a Szent István Egyetem tanárai arra is felhívják a figyelmet, hogy a melaninszintézis során olyan melléktermékek (szabad gyökök) is keletkeznek, amelyek mérgezőek.
A melanizáltság a szemcsék létrehozása mellett „költséges” lehet annak fenntartása is viselkedési szempontból, mivel SENAR igazolta (1999), hogy a melanin alapú színfoltok számos fajnál összefüggést mutatnak az egyedek szociális rangjával, ill. dominancia-státuszával. Azonban a státuszjelzést a fajtársak gyakran „ellenőrzik”, ami „költséges” összecsapásokhoz vezethet, különösen a hasonló rangú egyedek között. Emiatt számos fajnál csak a valóban rátermett egyedek viselhetnek magasabb rangot jelző melaninfoltokat.
Ilyenformán nem lehet kétséges, hogy madarak szervezetében létrejövő melanin alapú színezet is megbízhatóan jelzi az egyed táplálékszerzési vagy antioxidáns (szabadgyök-eltávolító) képességeit.
JAWOR & BREITWISCH szerint a nemi működést szabályozó hormonok (pl. tesztoszteron, luteinizáló hormon) szintén hatást gyakorolhatnak a melanizáltságra. A melanin alapú színezet tehát jelezheti az egyed immun- vagy hormonális állapotát is.
Azt már az általános iskolában is tanítják, hogy a meleninok a bőrben védelmet nyújtanak a káros sugárzások ellen!
Sőt! Egy a tudományos társadalomban ma már eléggé általánosan elfogadott hipotézis szerint a melanin alapú színezet megjelenésének erőssége genetikailag összefüggésben lehet a parazita-rezisztenciával, a mikroorganizmusok baktériumok és gombák elleni védelemmel.
Érdekesség összefüggésekre döbbenhetünk rá, amikor Darwinra munkájából (A fajok eredete) megtudjuk: megfigyelte, hogy a fehér színű és kék szemű (vagyis melaninhiányos) macskák süketek.
A parazita-rezisztencia nem annyira „Istentől” elrugaszkodott gondolat, mint amilyennek első hallomásra hangzik, tudniillik például rovaroknál BARNES & SIVA-JOTHY vizsgálatai szerint a melanin színezet ugyanannak az enzimrendszernek a terméke, amely a fertőzések elleni védekezésért is felelős, így a melanizáltabb egyedek ellenállóbbak is. Az ezzel összefüggő eredményeket 2001-ben MACKINTOSH megerősítette.
Hasonló kapcsolat a madaraknál is könnyen elképzelhető, mert az eumelanin szintézisét serkentő α-MSH az immunrendszer több komponensével közös előanyagból keletkezik, és maga is részt vesz a szervezet védekezési folyamataiban. Erről ROULIN 2001-ben, majd NIECKE 2003-ban jelentetett meg bizonyítékokat: a gyöngybagoly (Tyto alba) tojók „pöttyössége” (a begyen és hason található fekete pöttyök területe) a vérszívó élősködők elleni védekezőkészségüket jelzi, amely tulajdonságot az utódaik örökölnek! S mintha csak a gyöngybagoly hímek erről pontosan lennének tájékozódva: a párválasztási és utódgondozási döntéseikben figyelembe veszik a tojó „pöttyösségét.
S ha már itt tartunk, akkor a dolgok továbbgondolásaként a színekkel összefüggésben még hadd említsük meg, hogy az erre irányuló vizsgálatok kimutatták, a karotin alapú és a strukturális eredetű színek létrehozása „költséges” ugyanis a szervezet számára fontos anyagokat von el más anyagcsere-folyamatoktól. Ilyenformán jelenlétük különösen alkalmasak az egyedi minőség vagy kondíció jelzésére. Ahol megfelelőek, illetve a fajra jellemzően élénkek, ott biztosak lehetünk a szervezet egészséges voltában.
Ma már az is egyértelmű, hogy karotinokat az állatok, köztük a madarak sem állítják elő a szervezetükben. Vagyis a karotint kizárólag a táplálékból vehetik fel. Ilyenformán a karotinok a tollazatban jelzik a kedvező a táplálék-ellátottságot. A tollazat karotinhiánya közvetett módon utal a belső paraziták okozta fertőzöttségre (BRAWNER et al. 2000, HILL 2002).
A külső élősködők miatt keletkező tollazati problémák törvényszerűen negatív hatással vannak a színezetre, ez aligha szorul magyarázatra.
A strukturális színek a tollak bonyolult és finom szerkezeti sajátosságain alapulnak, ezért McGRAW joggal feltételezi, hogy érzékenyek lehetnek különböző stresszhatásokra, így például a táplálékhiányra.
Az élénk karotin alapú vagy szerkezeti színek tehát jól táplált, egészséges egyedet jeleznek, ennek megfelelően a párválasztásában játszott szerepük törvényszerűen pozitív.
És a ZEBRAPINTYEK kapcsán természetesen több színváltozat is ismeretes. A lexikonban sem csak azok a fotók tekinthetők meg, amelyeket lentebb látni lehet.
A teljesség igénye nélkül még felteszek egy óriástáblát - bár nem tudom, itt mennyire lesz élvezhető.
A lexikonban az egyes képek külön-külön is nagyíthatók!
Egyik barátom jelezte, hogy nem tudtak dűlőre jutni: van-e a zebrapintyben lipochrom festék. Hirtelenjében arra jutottam, hogy a láva és a csőre...
Aztán mégis - nem káptalan az ember feje! - gondoltam megnézem a lexikont. Hál'Istennek sikerült választ kapnom:
zebrapinty (Taeniopygia guttata guttata - Zebrafinken - Zebra finch): e névvel a köztudatba a legismertebb díszpintyfaj vonult be, és sokan nem tudják, hogy valójában két alakról kell beszélnünk.
A ritkábbik a szabad természetben kizárólag a Timor-szigeten előforduló Timor-zebrapinty Taeniopygia /régen Poephila/ guttata guttata, rendszertani besorolása szerint a törzsalak (fotó bal oldalán). Ez nem csak kisebb (10 cm) az ausztráliai alfajnál, de a színében is eltér attól.
A mellszalagja nem hosszabb 1,5, és nem szélesebb 0,5 centiméternél. A torkán, s az állán nem feketék, hanem sötétszürkék a vízszintes csíkok, s a csíkok között nem piszkosfehér, hanem világosszürke a tollazat színe.
A testoldalak fehér foltokkal tarkított rozsdabarnák.
A hason a tollazat nem fehér, hanem nagyon halvány barnás, fahéj színű árnyalat fedezhető fel benne.
A hím és a tojó teste felül barnás színű.
A Taeniopygia guttata castanotis az ausztráliai alfaj. Az ötödik kontinens legközönségesebb madara. Nevezik ausztrál verébnek is – amikor mi itt Európában zebrapintyről beszélünk, akkor ezt az alakot értjük alatta. A sztenderd-leírások szintén ezekre, vagyis az ausztráliai alfajra készültek.
A déli partvidéket és a két legészakibb félszigetet leszámítva mindenütt előfordul.
A nagysága 11 cm (a tenyésztett változatnál elvárás a 115-120 mm nagyság, a gyűrűméret pedig 2,5 mm belső átmérőjű!).
A hímek és a tojók teste felül (a hát és a szárny) barnásszürke, de az evezők feketés barnával szegett sötétbarnák.
A fejtető, a homlok és a tarkón a tollazat világosszürke. A szemtől a fültájékra húzódóan egy ovális téglapiros folt, ún. pofafolt teszi jellegzetessé a hímet.
A szem és a szemhéj barnás árnyalatos.
A felső csőrkáva tövének közepétől egy a száj szegletét érintő, hátrafelé ívelt, csaknem függőleges fekete, 1,2-1,5 cm hosszú csík, az ún. barkó látható.
Egy másik, az előbbi csíkkal csaknem párhuzamos indul a szem elülső szegletétből, ezért ezt könnycsíknak is szokták nevezni.
A két csík között világító fehér a tollazat színe.
A torok a mell felé sűrűsödő, vízszintes fekete csíkokkal díszített. Ezek a nyak oldaláig és a vállig hatolnak.
A fekete csíkok a mellen teljesen egybe folynak és 0,3-0,5 cm mellszalagot alkotnak.
A farkfedők feketék, a hegyük fehér.
Egymást lépcsőzetesen fedve hosszan végignyúlnak a fekete, egyenes vonalban "vágott" farktollakon, miáltal a farok fekete-fehér (zebra-) csíkozást mutat.
A has a hímeknél fehér, a tojóknál ólomszürke, v. szürkés árnyalatos.
A lágyék és az alsó farkfedők sárgás, fahéj árnyalatosak.
A hímeknél a testoldal a válltól a combig rozsdabarna, de fehér pettyekkel díszített.
A hím csőre kúpos, tömzsi és erős. A színe: fénylő vörös. A láb piros.
És itt fűzzük ehhez hozzá, hogy a zebrapintynél ez az a két terület, ahol a madáron lipochrom festékezettség mutatkozik. Ti. a tollazat színeit, legyenek azok bármilyen árnyalatúak is melaninszemcsék határozzák meg!
A tojó teste alul és felül barnás fehér, a testoldalról hiányzik a rozsdabarna folt.
A fej pofafolt nélküli, de a két fekete csík a narancspiros csőr és a szem között jelentkezik.
A nőstény mindig mellszalag nélküli, s hiányzik a torok és az áll fekete keresztcsíkozása is. A csőre halványabb, inkább narancspiros.
Ezek a színleírások a kiállításokon megfelelnek a
NORMÁL illetve SZÜRKE színváltozatnak.
A zebrapintyet már több mint 250 éve ismerik az európai madártartók. Tenyésztése során számos színváltozata jelent meg, s e mutációk többsége ma már nem tér el árban a normál színváltozattól. A ritkaságok viszont akár a kommersz madár 5-10-szeresébe is kerülhetnek.
A zebrapinty az eredeti élőhelyeken társasan költ, 10-50 pár laza csoportban. Alacsonyabb fákra, v. bokrokba rejti a fűből készített gömbölyű fészkét.
Ritkán előfordul, hogy épületek réseibe, v. üregi nyulak elhagyott járataiba fészkel.
A költési időn kívül népes csapatokba verődve nagy távolságokra vándorolnak a szárazság elől.
Érdekes, hogy nem kortyolva, hanem, mint a galambok, a vizet hosszan szíva iszik. Ez a mód előnyösebb azoknak a madaraknak a számára, amelyek az ivóhelyeken nagy tömegekben gyorsan kénytelenek inni.
A zebrapinty legendásan jól tűri a szomjúságot, de csak akkor, ha a víz nélküli napokra az állat szervezete felkészül. Egyébként őket is eléri a tragédia és kaptunk már híreket, hogy a kiapadt ausztráliai kutakból mázsaszám kellett eltávolítani a kis madárkák hulláit.
A zebrapinty nagyon igénytelen, ezért alaphelyzetben - nem beszélve a szinváltozatokkal versenyzésről - a kezdők és a gyerekek madara. Beéri naponta 1-1 kiskanálnyi magkeverékkel
60% muhar,
20% fénymag és
20% fehér köles,
plusz egy-két szál →zöldeleséggel, továbbá elsősorban a fiókanevelés idején →tojásos lágyeleséggel, s nagyon hálás, ha adunk neki némi →csíráztatással előkészített magot.
Nem szabad elfelejtkezni a mészigényéről sem! Ezt főtt tojás apróra tört héjával elégíthetjük ki, amelyet akár szórhatunk a kalit aljára hintett aprószemű sóderra is.
A sóderról sokan hajlamosak megfeledkezni, pedig anélkül a madár zúzája képtelen a feladatát ellátni.
Az ivari kétalakúság a fehér madarakat leszámítva szembetűnő, bár némi gyakorlattal biztosan veheti ki a fehérek közül is a hímet az ember, ugyanis a hím csőre élénk piros, a tojóé halványabb.
Természetesen csak az ivarérett (5-7 hónapos) madaraknál van erre lehetőség. Tudni kell azonban, hogy az ivarérettség és a tenyészérettség között óriási a különbség.
A tojások gond nélküli kiköltésére, a fiókák eredményes felnevelésére, s hosszú egészséges életre csak azoknál a madaraknál számíthatunk, amelyeket nem fognak tenyésztésbe 10-12 hónapos koruk előtt.
Az ilyen egészséges pár, ha a →madarak elhelyezése kielégítő, akkor akár 30x40 cm alapterületű, 30 cm magas →kalitban is hamarosan hozzáfog a költéshez.
Persze vannak további feltételek:
- finomszálú füvet kínáljunk nekik →fészekanyagnak,
- biztosítunk számukra 12x14x12 cm-es ún. elől félig nyitott →odút és kielégítő táplálást (lágyeleség).
A tojó rendszerint 4-6 tojáson kotlik meg, de a 11-13 napig tartó költésbe a hím is besegít.
Sőt, az éjszakát mindketten a fészekben töltik.
A kicsiket mindkét szülő nagy szorgalommal eteti, s legalább az első 10 napban annyi lágyeleséget adjunk számukra, amennyit kívánnak, ugyanis ebben az időszakban jóformán kizárólag lágyeleséggel táplálják a hangos szóval kunyeráló fiatalokat.
A kicsik 16-20 napos korukban hagyják el a fészket, de még két-három hétig igénylik a szülői gondoskodását. Önállóvá válásuk után tanácsos őket mielőbb leválasztani, mert a szülők új költésbe kezdenek, és ilyenkor már üldözik az önállóvá vált fiatalokat.
A komolyabb madarászok →sztenderd szerint tenyésztenek, és a párok kialakításánál figyelembe veszik, hogy a zebrapinty valamennyi színváltozatának meg kell felelnie a sztenderd leírásnak. Kiállítható szóló hím, v. tojó, továbbá pár és kollekció.
A német kiállítói gyakorlatban a zebrapintyeket A1-A7 csoportokban, ill. 4x18 osztályban versenyeztetik. (→osztályba sorolás)
SZÜRKE ZEBRAPINTY - megfelel a törzsalak, ill. az ausztráliai alfaj leírásának. A bírálatnál pontlevonással sújtják a foltosságot és a háton a barna csíkozást.
További hibák ennél a színváltozatnál:
1. lapos, gyengén kerekített fej,
2. horpadt hát,
3. lógó farok,
4. vékony mellszalag,
5. lógó farok,
6. vékony mellszalag (a pingvin változatnál különösen súlyos hiba),
7. erősen domborodó nyak,
8. villás farok,
9. laza farktő,
10. lógó szárny,
11. áttört, szabálytalan oldaltollazat,
12. hiányzó mellszalag,
13. durva és erősen hajló csőr,
14. hosszú láb,
15. fűzött nyak,
16. szögletes mell,
17. domború hát,
18. felálló farok,
19. magasan ívelt homlok,
20. tojónál nem megengedett mellszalag,
21. lapos mell,
22. lebernyeges has és hibás testtartás.
A többi színváltozat az ausztráliai alfajból alakult ki az európai tenyészetekben.
FAHÉJ ZEBRAPINTY:
A farka fekete-barna, v. fekete, a fedőtollak csíkozottak.
A fej, a nyak és a hát elfogadott a fahéjbarnától a sötét testszínig.
A láb pirosas, v. narancsszínű. A hasa legyen fehér, v. bézs árnyalatú.
Hímeknél a pofafolt és a testoldal rozsdabarna (utóbbi fehér pettyekkel).
A fahéjszínű torkon és a begyen a rajzolat elfogadott sötétbarnán, v. feketén. A fejen meg kell lennie a 2-2 fekete csíknak.
A tojó megegyezik a normál színváltozat tojójával. Mindkét nem lehetséges világos és sötétebb árnyalatú, de a világosak előnyt élveznek.
VILÁGOS HÁTÚ (pasztell szürke vagy FAKÓHÁTÚ, nevezik ezüstnek is):
A hím szeme sötét. A fej, a nyak és a hát pasztell szürke.
A fej legyen sötétebb, mint a szárny!
A láb narancspiros. A torok és a begy fehéres-szürkés alapon fekete rajzolatos.
A has fehér. A pofafolt és a test oldalán a folt rozsdapiros, utóbbi kerek, fehér pöttyökkel.
A farok felső tollai fekete-fehér csíkozottak.
A tojó pasztell szürke fehéres-szürke hasaljjal.
EZÜST ZEBRAPINTY:
Talán a legszebb változat, nevezik pasztellnek is. Ismeretes világosabb és sötétebb árnyalatban, de a világosabb árnyalat előnyt élvez.
Az ezüst színváltozat lehetséges:
a./ domináns,
b./ recesszív, ill.
c./ fehérarcú.
a./ A domináns ezüst pofafoltja lehet fehér, v. narancsbarnás, minden más szín hibának számít. A szem sötét, a csőr élénk piros.
A fej, a nyak és a hát sötét szürke, lehetőleg ezüstös, egyenletes eloszlásban, szürkésbarna felhők ne látszódjanak.
A mellen ólomszürke rajzolat díszíti.
A has lehetőleg tiszta fehér legyen! Hímeknél a testoldal narancsos árnyalatú barnás, természetesen fehér pettyekkel, de sokkal világosabb, mint a normál zebránál.
A fej rajzolata megegyezik a szürke változatnál jelzettel. De a pofafolt lehet fehér is.
A farktollak ólomszürkék, a felső tollak fehér csíkozással.
Követelmény a tojónál, hogy a tollazata legyen egyenletes ezüstszürke, árnyalatok nélkül! Kivéve a hasi tollazatot, amely a tojóknál sárga árnyalatos, tojáshéj színű.
b./ A recesszív ezüst ritka, ezért a domináns ezüst alosztályaként szokták elbírálni.
Ahhoz képest különbség, hogy a fej, a nyak és a hát barnás ezüst, a torok és a begy fehér alapon kékesszürke zebravonalas.
A has piszkosfehér. A pofafolt és a testoldal rozsdapiros, utóbbi fehér pettyes.
A torok szürkésbarna.
A tojó barnás ezüst, a hason kivilágosodik.
c./ Mindkét ezüst lehet fehér arcú, amikor eltérés az előbbiektől csak a pofafolt színében mutatkozik, ti. itt a pofafolt tiszta fehér, s a két feji fekete csík hiányzik.
KRÉM SZÍNŰ ZEBRAPINTY:
Olyan, mintha a fehér és az ezüst keveredéséből jött volna létre. A fej, a nyak, a hát és a farok egyenletes halvány bézs színű, utóbbi fehér vonalakkal.
A torok és a begy is halvány testszín, barnás zebracsíkokkal. A mellszalag valamelyest sötétebb.
A testoldal rajzolata lehet narancspirostól a barnáig bármely árnyalatú, fehér pettyekkel.
A pofafolt sárgától a narancsig bármely árnyalatú lehet.
A legszebb tojók halvány bézs színűek, és hamvas benyomást keltenek.
Előfordul fehérarcú változatban is, ahol nincs sem könnycsík, sem mellszalag és a torok, vm. a testoldal is egységesen fehér.
MÁRVÁNYOZOTT ZEBRAPINTY:
A fej, a nyak és a hát fehér, egészen finom krémszínű spricceléssel.
A torok és a begy fehér alapon fekete csíkozott. A mellszalag fekete.
A has fehér.
A testoldalon a folt és a pofafolt narancsszínű, előbbi fehér pettyekkel.
A tojó fehér, egészen halvány krém színű spricceléssel.
A fej és a farok fekete rajzolatos, olyan, mint a szürkéknél.
(Öröklésmenetét lásd: →márványozott!)
FEHÉR ZEBRAPINTY:
A csőr és a láb élénkpiros (a tojóknál halványabb). A tollazat mindenütt fehér, rajzolatok nélkül. Nem elfogadott az ún. felhősség és a sötét foltok jelenléte.
SZÜRKE- (normál) és FAHÉJ- alapszínű ill. minden más TARKA:
A sztenderd szerint a legszebb tarkák 50%-ban viselik az alapszínt és 50%-ban fehéret.
Valamennyi tarkánál pontlevonással sújtják a tarkaság csökkent mértékét, és hímeknél, ha kevéssé kifejezett a másodlagos ivari jelleg.
PINGVIN:
Valójában a rajzolat egyik változata, amely a tarkákhoz hasonlóan előfordul több színváltozatban a szürkétől a krémszínig. Így természetesen márványozott pingvin is létezik.
A szem, a csőr és a láb, vm. a fej, a nyak és a hát, ill. a testoldal rajzolata és a pofafolt az alapszínnek megfelelő.
A torok és a begy tiszta fehér. Mellszalag nincs.
A fej könnyvonalak nélküli.
A tojó teste felül az eredeti alapszín szerinti, de alul fehér.
VILÁGOS MELLŰ (IZABELL):
A tengerentúliak ezt a változatot a keletkezése helyéről Florida Fancynek (díszes) nevezik. A szem sötét, a csőr piros. A fej, a nyak és a hát világos bézs színű.
A krém színűtől abban különbözik, hogy a lába sápadt rózsaszín, a torok és a mell testszínű, de rajzolat nélküli, és éles vonallal határolódik el a hastól.
A tojó egyenletes bézs színű. Lényegében a pingvinhez hasonlít leginkább, azzal a különbséggel, hogy itt a fej, a nyak hátsó oldala és a hát is fehér. És ami a legszembetűnőbb, hogy e változatból teljesen hiányoznak a normál alak feketéi.
FEKETE MELLŰ (helyesen: széles mellszalagú):
Valamennyi alapszínben előfordul, ennek megfelelően a hát, a nyak és a fej együtt mindig más-más színű.
A torok és a begy a szürkéknél fekete, a többi mutációnál a nagyon széles mellszalag az alapszínnek megfelelő színű. Feltűnő, hogy itt csaknem hiányzik a zebracsíkosság.
A testoldal rajzolatának a színe pirostól a pirosas barnáig elfogadott, de feltűnő, hogy a fehér pettyecskék itt már inkább csíkok.
A pofafolt lényegesen nagyobb, mint a normál madárnál, előfordul, hogy a két arcoldali folt a tarkón összeér.
A könnycsík hiányzik, de a csőrnél húzódó fekete szegély határozott.
A farok az alapszínnek megfelelő, de a vízszintes csíkok helyett csak egy hosszanti rajzolat van a farok közepén.
A tojók olyanok, mint a normál tojók, de szintén könnycsík nélküliek, és a farkon a vízszintes csíkok helyett itt is csak egy hosszanti csík van.
Az ide tartozó szürkésfehér pofafoltú, szürke mellű és a hasukon világos bézs színű madarak különlegességként bírálandók el.
Előfordul pingvin, sőt, fehér változatban is. Az előbbi természetesen könnycsík nélkül, s fehér torokkal, vm. a mell és a test alsó részének fehérségével.
A fehér feketemellű más néven penészes. A tollazat itt fehér, de valamelyest hamvas, s a test tollazata finoman spriccelt. A hímek gyakran a mellszalagon is "penészesek".
BÓBITÁS MINDEN SZÍNBEN:
A tollazat természetesen megfelel az alapszínnek, viszont a fejtető közepén, egy pontból kiinduló, körben szétterülő, lehetőleg hiánymentes bóbita van.
A búbosok koponya-deformációja gyakori hiba, amit a bíráló pontlevonással fog sújtani.
FEO ZEBRAPINTY: Hollandiában jött létre, mintha a feketemellű és az izabell jegyeit összesítené, de a feokból (mint erre a nevükből is következtethetünk) hiányzik a fekete szín, a tollazat rajzolata világosbarna, narancsszín árnyalatú. Lényegét tekintve a tollak szegélyén koncentrálódik a melanin. A farok hosszanti csíkozású krémszínű. Talán helyesebb is volna narancsosnak nevezni.
SÁRGACSŐRŰ: új mutáció, amely előfordul minden színben, az ott leírtak szerint, de a csőr sárga.
Hiba, ha a csőr narancsos színű.
ÚJ MUTÁCIÓK:
az achát, a vörösmellű, a fehér arcú, a szürke arcú, a fahéj arcú, stb. A mellékelt fotón egy ALBINÓ LÁTHATÓ
1996-ban Ausztráliában megjelent egy egészen újszerű változat, melyet felfedezői David és Marion Reese továbbtenyésztettek, de arról az illetőről nevezték el, akitől származik: GEORG. A helyzet ezzel a madárral egészen valószerűtlen. A testoldal fehér pontjai eredeti helyükről eltűntek, s a háton jelentek meg. Ezen túl a mell zebracsíkozása is "átfordult", tudniillik a fehér csíkok határozottan szélesebbek, mint a feketék, ami egészen valószerűtlen. A színes tollakon megjelent egy apró fehér spriccelés, a pofafolt tollai sokkal dúsabbak, mint azt a zebrapintynél megszoktuk.
A feketearcúnál a tojón is mutatkozik pofafolt, jóllehet, ez nem más, mint a könnycsík kiszélesedése. Ez a változat 1984-ben jelent meg Dániában és hamarosan eléggé általánossá vált. Lényegében azt találjuk itt is, amit a normál szürke változatnál, de a feketearcú hímeknél mindaz, ami a normál alaknál barnás, az itt fekete.
Általános szabályok:
- a tojóknál nem mutatkozhatnak a hímek jegyei,
- a hímeknél a mellszalag megszakítás nélkül fusson végig a mellen és legyen legalább 3-4 mm széles,
- a tollazat nem lehet borzas, a farok "bemetszett", a bemutatott pároknak színben alakban egyezni kell!
- valamennyi színváltozatnál hiba az ún. felhősség, ami azt jelenti, hogy a szín itt-ott kivilágosodik,
- a párok azonos színváltozatba tartozzanak (de lehet az egyik intenzív, a másik pedig nem intenzív)!
Öröklésmeneti példák:
F= fehér, T= tarka, N= normál, v. szürke, h= hordozó.
F x F = 100% F,
F x T = 50% F és 50% ThF,
ThF x F = 50% F és 50% T,
F x N = 100% NhF
NhF x F = 50% F és 50% NhF,
NhF x NhF = 25% F, 25% N és 50%NhF,
ThF x F = 50% F és 50% T.
Scs= sárgacsőrű, Vcs= vöröscsőrű, Scsh= sárga csőrszínt hordozó, Vcsh= vörös csőrszínt hordozó.
Scs x Scs = 100% Scs,
Scs x Vcs = 100% VcsScsh,
Scs x VcsScsh = 50% Scs és 50% VcsScsh,
VcsScsh x VcsScsh = 50% VcsScsh és 25% Vcs, ill. 25% Scs,
VcsScsh x Vcs = 50% VcsScsh és 50% Vcs.
A sztenderd továbbá előírásokat tartalmaz:
1. a típusra, nagyságra, testállásra,
eszerint a zebrapinty erős, zömök és arányos legyen! A vonalai lekerekítettek, a mell lágyan előre domborodó. A hát és a szárnyak egyenes vonalat képeznek. A nagyság 12 cm. A madár testének tengelye 55-60 fokot zár be a vízszintessel.
ADHATÓ MAX. 40 PONT,
2. a szín és a tollazat a leírt változatok szerint.
ADHATÓ MAX. 35 PONT,
(a bóbitásnál a szín és a tollazat értéke csak 20 pont, mert a bóbitára tartalékolják a fennmaradó 15 pontot)
3. a szárny és a farok:
a szárnyvégek a farok tövéig érnek, nem lóghatnak és nem keresztezhetik egymást. A farok tollai épek, a hát vonalának egyenes folytatását képezik.
ADHATÓ MAX. 10 PONT,
4. a csőr és a láb:
a csőr sima, repedések nélküli, fénylő, nem túl nagy, de erőteljes, kúp alakú. A színe (kivéve a sárgacsőrűeket) intenzív korallpiros, a tojóknál legalább narancspiros.
A láb sima, enyhén pikkelyezett, és a színbesorolás szerint rózsaszíntől a pirosig lehetséges. 3 ujj előre, egy hátra irányul, mindegyiken 3-4 mm hosszú karmoknak kell lenni.
ADHATÓ MAX. 15 PONT.
Kedvelői Svájcban önálló klubot működtetnek:
Zebrafinken Club Pr. Hansruedi Bracher Brennofen str. 30. 4914 Roggwil Tel.: 063 49 22 77
A keresztezése ismeretes rácsosszárnyú asztrilddal. (→osztályba sorolás)
Ami a rendszerezőket illeti, természetesen dúl közöttük a vita a mai nap mai órájának mostani percében is, s csak talán a genetikai vizsgálatok fognak néhány nagyon zűrös esetben nyugvópontot hozni.
A Lexikon első oldalai 1993-94-ben születtek, s törvényszerű, hogy az akkori rendszertani utalások terén elég sok változás következett be.
Elérkeztünk oda, hogy elkerülhetetlenné vált az anyagok frissítése. Több, mint 10 ezer fajról és azok több, mint 20 ezer alfajáról van szó, és akkor még nem beszéltünk a magasabb kategóriákról, például a sólyomalakúakra vonatkozó változásról vagy arról, ami a családok terén történt.
Belevetettem magamat és úgy 4 hónapja folyamatosan gyűrjük az ipart - szegény Béla barátom már-már feladta, de hál'Istennek mégsem hagyott cserben.
Hogy valamit felmutassunk a dolgokból, ime egy papagájnem:
hosszúszárnyú papagájok nemzetsége (Poicephalus - Langflügelpapagei) Grahlnál 10 (másutt 12) kis- és középnagyságú fajjal, s azok 2+1+2+5+1+2 alfajával, afrikai areákkal.
Mint a nevükből sejthetjük, a szárnyuk - amelyen a zöld, v. a barna tollazatot a vállon és a szárny élén rendszerint valamilyen élénk (sárga, piros, de legalábbis barna, v. szürkés) szín díszíti - feltűnően hosszú, a rövid farok végéig ér.
A nemzetség fajainál a testhez viszonyítva erőteljes fejet látunk, amelyen aránytalanul nagy csőrt mutatkozik.
A csőr a legtöbb fajnál sötét, még a barnafejű papagájnál is, bár ott az alsó káva világos szaruszín. A Rüppel-papagáj kivételével valamennyi szemgyűrűs.
A lexikonban több mint 10 ezer kép található, olyanoktól, akik ellenszolgáltatásként beérték azzal a nagyon baráti feltétellel, hogy megjelöljük, ki a szerző.
Akiről találtam vagy kaptam adatot, azok szerpelnek önálló szócikkben Íme az egyik:
Brian Gratwicke (): Zimbabweben született, tanulmányait Oxfordban végezte, rövid ideig a National Fish and Wildlife Foundation munkatársa volt, ma pedig panamai tudósként tisztelhetjük, a Nemzeti Állatkert (National Zoo) természetvédelmi biológusa.
Különösen érdeklik a kétéltűek, s megszállottan elkötelezett a védelmük mellett. Az e cél érdekében létrehozott blogja világhírűvé vált (Panamanian Amphibian Rescue and Conservation Project’s).
Munkája során rendületlenül járja a világot, kutat és dokumentál – közben óhatatlanul kapcsolatba kerül a madárvilág képviselőivel, s nem megy el mellettük sem közönyösen. Mi több a Flickr tagjaként ragyogó anyaggal kápráztatja el a látogatókat. Különös jelentőséggel bír – és hozzátartozik a fiatalember jelleméhez -, hogy munkáit a legminimálisabb feltételekkel bocsátja a nagyközönség rendelkezésére, amiért én is ez úton fejezem ki neki tiszteletteljes köszönetemet.
- p. xanthogenia: bonaria-szigeti barnaarcú aratinga,
Aratinga pintoi: sárgamellű, v. Punto-aratinga (Sulfur-breasted Parakeet – új fajnak vélték 2005-ben – de bebizobyosodott, hogy a soltitialis alfaja, de legalábbis az A. maculata alfaja);
5. Aratinga solstitialis: →nappapagáj (máshol az A. acaticaudata alfaja - Sonnen-, v. Orangegelber Keilschwanzsittich, Kessisittich - Sun Conure);
Aratinga strenuus (másutt a →zöld aratinga papagáj alfaja (ÉRVT. - A. holochlora strenua) - Pacific Parakeet),
Úgy látszik, a rendszertan nem nagyon nyűgözi le a kedves látogatókat, pedig érdekes dolgokra is fény derül. Gondolom, az aratingákkal kapcsolatos 2013. évi változások többeket érintenek.
Íme egy elemük a lexikonból:
zöld (aratinga) papagáj, v. guematalai zöld papagáj (Psittacara [Aratinga] holochloraholochlora - Grünsittich - Green Conure): mind Mexikóban, mind Közép-Amerikában gyakori ez a hozzávetőleg 32 cm nagyságú, a neve szerint is összességében zöld tollazatú papagáj, melyet az Aratinga nemből kiszakítva átsoroltak a régi/új Psittacara nembe. Ezzel párhuzamosan az alfajait is megvizsgálták (DNS), s ennek eredményeként a következő helyzet állt elő:
Psittacara holochlora holochlora
h. brevipes: socorro-szigeti zöld aratinga - ÉRVT. 2013-ban önálló faj lett a Psittacara nemben - Socorro Parakeet,
h. brewsteri: hegyvidéki zöld papagáj,
h. strenuus: nicaraguai zöld papagáj (ÉRVT. 2013-ban önálló faj lett - Pacific Parakeet),
h. rubritorquis: pirostorkú zöld papagáj (ÉRVT. 2013-ban önálló faj lett - Red-throated Parakeet, németül Guematalasittich - lásd fotó!).
Ha alaposabban megfigyeljük az imént említett "alfajokat", akkor a Stotz és Urankowka által kezdeményezett rendszertani változtatások egyáltalán nem égbekiáltóak.
A socorro-szigeti egészen sötétzöld, arany díszítéssel, ehhez hasonló a hegyvidéki típus, de aranysárga díszítés nélküli.
A nicaraguai a többiekénél nagyobb csőrével tűnik ki.
A pirostorkú kis zöld papagáj (Guematalasittich) felül, a szárnyat is beleértve egészen sötétzöld, alul halványabb, sőt, a combokon és az alsó farkfedőkön sárgás árnyalattal.
A legfeltűnőbb viszont, hogy itt a torok delta alakú foltban vérpiros. A csőr szaruszínű, de fekete jegyekkel. 30 cm-ével a faj legkisebb példányait adja.
A Gefiederte Welt 1978-ban egy 4 tojásból álló fészekaljról számolt be, mely a német Arndt tenyésztő nevéhez fűződik.
A négy (34x26 mm-es) tojásból 3 fióka kelt, a 20 napon.
A kicsik 50 napos korukban hagyták el a fészekodút.
Felnevelésükhöz a szülők sok félérett kukoricát, almát, csíráztatott zabot és Cé-Dé premix-szel meghintett lágyeleséget használtak fel.
Pellorneidae (Fulvettas, Ground Babblers): a timáliafélékből kiszakított család a verébalkatú madarak rendjében 15 nem, javarészt barnás tollazatú, óvilági fajával (72), a sapkás v. bozótbabblerek. Csak néhány visel változatosabb tollruhát. A nemek között alig mutatkozik különbség.
Viszont alaktanilag változatos formákat találunk itt, a rigókat, a szajkót v. éppenséggel a poszátákat eszünkbe juttató kis v. közepes méretű fajokkal, melyek szívesen tartózkodnak cserjésekben, az erdei bokrok alján, a földön, ott keresik, a fűben, avarban a rovartáplálékukat. Fogyasztanak bogyókat, gyümölcsöket, a nagyobb fajok kisebb gerinceseket is.
Nem szívesen repülnek, ehhez nem is igazán alkalmas a rövid, lekerekített szárnyuk.
Az IOC rendszerében ide sorolt nemek (zárójelben a fajok száma):
Alcippe (17 fajjal),
Gampsorhynchus (2 faj),
Granminicola (2 fajjal),
Illadopsis (9 fajjal)
Jabouilleia (2 fajjal),
Kenopiastriata (1),
Laticilla (2 fajjal),
Leonardina woodi (1 – itt ÉRVT. helyesen Muscicapidae),
Malacocincla (5 fajjal),
Malacopteron (6 fajjal),
Napothera (8 fajjal),
Pellorneum (8 fajjal),
Ptilocichla (3 fajjal),
Ptyricus turdinus (1),
Rimator (3 fajjal),
Tichastoma (3 fajjal).
AZ UTÓBBI 3-4 ÉVBEN BEKÖVETKEZETT JELENTŐS VÁLTOZÁSOK KÖZÜL EGY - részlet A MADÁRBARÁT-LEXIKONból
verébgalambocska (Columbina passerina passerina - Sperlingstäubchen - Common Ground Dove): a fahéjszínű galambocska legközelebbi rokona, 16 cm nagysággal (ebből a farok 70 mm), az USA déli részétől Brazília északi részéig terjedő areával.
Előfordul az Antillákon és a Bahama-szigeteken is.
Szívesen tartózkodik a nyílt terepen, a földön.
Magas fára sohasem száll, a fészkét is leggyakrabban alacsony bokorba, v. a sűrű gazba rejti.
A homlok, a fejtető és a nyak halvány bézs színű. A fejközép valamelyest világosabb árnyalatos.
A mell és a has borpiros.
A mell cseppfoltos. Másutt a tollazat összességében szürkésbarna, de az evezők és a kománytollak rozsdás feketék. Az alsó farkfedők fehéresek. A szárnyfedők szabálytalan formációban sötét foltosak.
A csőr narancsszínű, v. sárga, de feketés heggyel. A láb füstszínű. Az írisz sötétpiros.
A szárnyhossz 90 mm. A hangja kellemes kuuu-kuuu.
A tojó torka és hasa fehér.
A szárnyfoltjai pirosas barnák. A fejtető és a test felül világosabb, enyhe rőtes árnyalattal.
A fészekalj 2 db fényes, csontfehér tojásból (19-24x14,5-17,5 mm) áll.
A kelésre a 12-14. napon lehet számítani.
A táplálásához mákkal dúsított díszpintykeverék, erdei bogyók, zöld-, és lágyeleség ajánlott.
Európában először a londoni állatkert mutatta be, 1860-ban.
Nicatorfélék (Nicatoridae – Nicators): a bülbülfélék családjából kiszakított új család 1 (Nicator) afrikai nem 3 fajával.
Tudománytörténeti szempontból rendkívül tanulságos a nem rendszertani sorsa. A fajokat a kampós csőrük miatt először a gébicsfélékhez, majd a sövénygébicsekhez sorolták, de sok rendszerező ezt sem tartotta jó megoldásnak.
50-60 év gyakran kiélezett vitái után úgy tűnt, a három faj megállapodik a bülbülfélék családjában. De az arcsörték, a fajok fészkelési szokásai (hevenyészett költőalkalmatosságot építenek, mint a galambok, melyet micéliumok ragasztanak össze) és a hangkészletük nem illett ehhez az elgondoláshoz. A legnagyobb kétséget az orrlyuk-csontosodás hiánya okozta, minekután megdőlt, hogy a Nicator-nem fajai bülbülök volnának. Ám hiába fogadta el az ornitológus-társadalom Beresford, majd Marks érvelését (2005-2006) addigra a madártani könyvek iránti közérdeklődés ezredforduló körüli dagálya az egész világon szétterítette a fals információt – a Madárbarát-lexikon korábbi változatában sem szerepel a Nicatorfélék családja, s az oda sorolt nem fajai bülbülfélékként vannak megnevezve.
Érdekes, hogy ez a megoldás sem tört azonnal utat magának. A tanácstalanságot Jönsson és Fjeldsǎ (2006) oszlatta el. A DNS vizsgálatok nyomán határozottá vált, hogy a Nicator-nem fajainak őseit a Sylvioidea szupercsaládban kell keresni. Ebből a mintegy 1300 fajt egyesítő rendszertani egységből ágaznak le, következésképpen az óvilági poszátákkal és a szupercsalád többi fajával állnak rokonságban.
Bár most ígéretemhez híven a lexikon rendszertani részét frissítem, azért egy egy szépségről is kerül be új anyag:
vöröshasú gábos (Laniarius_barbarus - Yellow-crowned Gonolek): sövénygébicsfélék 22 cm nagyságú, egyik színpompás faja, természetesen erdős, fás afrikai élőhelyekkel az Egyenlítő alatt és Etiópiában. A fejtető - a homloktól a nyak hátsó részét is beleértve – sárga. A nyakoldal és az arci rész a kormány- és az evezőtollakkal fekete, a has, egészen az erőteljes fekete csőrig és a halványabb sárga farcsíkig a testoldallal együtt égő vörös – gyönyörű madár. Az ivarok nehezen elkülöníthetők. A fiatalok színei kevésbé határozottak.
Főként rovarokkal táplálkozik, melyekért az avart sem rest felbolygatni.
törpe timáliafélék (Pnoepygidae): Gelang és munkatársai (2009) vállalták, hogy DNS vizsgálatokkal és szekventálással felderítik a babblerek (46 faj) evolúciós kapcsolatait. Munkájuk óriási meglepetéssel szolgált. A nem fajainak genetikai elemzése kimutatta, hogy ezek nem tartoznak a babblerekhez, s nincs genetikai kapcsolatuk sem a Timaliidae sem a Sylviidae családdal.
A kutatók (Gelang és mtsai - (2009) javasolták, hogy nyissanak számukra egy új családot. Nos, így jött létre a Pnoepygidae család, a törpe timáliafélék családja.
Mint említettem, átnézzük és a lexikon rendszertani vonatkozásait, s a mintegy 20-30 év változásainak megfelelően korrigáljuk a szócikkeket, illetve újakkal bővítjük.
Az alábbi kivágás az utóbbiakra példa:
tücsökmadárfélék (Locustellidae - Grassbirds and allies): a verébalakúak rendjének új családja. A poszátaféléktől ide sorolt rovarevő fajok egyik közös jellegzetessége alapján nevezik keskenyfarkú-poszátaféléknek is a 10 nem fajait (zárójelben a fajok száma 59).
Eurázsiai, afrikai és ausztrál fajok kerültek ide, hosszú, hegyes farokkal. Leginkább a Cettia nem fajaihoz hasonlítanak, de azoknál nyurgábbak. A tollazatuk szürkésbarna vagy őzbarnás, a szárny sötét csíkokkal díszített. A sűrű bozótokat kedvelik, de szívesen kotorásznak az lehullott avarban is táplálék után.
Amphilais seebohmi (1 fajjal),
Bradypterus (11 fajjal),
Buettikoferella bivittata (1 fajjal),
Caetornis striata (1 fajjal),
Elaphrornis palliseri (1 fajjal),
Locustella (24 fajjal),
Megalurus (10 fajjal, de közülük 1 a közelmúltban valószínűleg kihalt),
Félve kezdek bele, de igazából az alábbiak miatt "néztem be" most:
egy barátom értesaített, hogy
Eszteró Lajos...
nehéz kimondeni, de Vas barátunk után nem sokkal Lajosnak is már fenn, az égi madarak dalolnak.
Nagy a veszteség és én összeszoruló szívvel gondolok a nagyszerű emberre, a dél-alföldi madarászat egyik prominens szervezőjére, akinek a nevéhez egy kiváló honlap is fűződik.
Isten veled Lajos!
Aki tudja, mikor lesz a temetés, kérem, írja meg. Tán egy szál virágot én is tudok neki vinni.
Eszteró Lajos (1944-2013): már a 70-es években felhívta magára a figyelmet gyönyörű egzota kollekcióival a TIT Stúdió DMB-Klub tavaszi és őszi kiállításain, aztán nem igazán lehetett tudni, hogy miért (mert a sírás, panaszkodás nem az ő kenyere), de egy időre elmaradt, s csak később tudtuk meg, hogy hosszú, udvari voliersora (a madarakkal együtt) egy véletlen tűzeset folytán megsemmisült.
Azon kevesek közé tartozik, akinek volt ereje újrakezdeni, s nagy-nagy hozzáértéssel, kitartással, és bizony személyes áldozatok révén is sikerült újrateremtenie az Eszteró-madarászatot. A díszpintyek mellett réges-régen izgatta a fantáziáját a költésparazita fajok fogságban való szaporításának lehetősége, s beleásta magát a vidapintyek szakirodalmába, majd a tenyésztésük során szerzett tapasztalatait nívós szakcikkek formájában is megosztja a madarász társadalommal, melynek az MDOSZ alelnökeként is megbecsült tagja.
A tisztségre való megválasztásában manifesztálódott annak a hihetetlenül szívós és kitartó békítő-mozgósító tevékenységnek az elismerése, mely során megalapította az Ifjú Díszmadártenyésztők Természetvédők Regionális Egyesületét, életre hívta az internetes madarásziskolát, a netes madarász hírforrást, mely IDRE néven éppen úgy ismert, mint ahogyan az ő nevéhez kötődik. Valószínűleg az első COM-alapú hazai bírálóképzéssel kapcsolatos elgondolásait is valamennyiünk örömére megvalósítja.
Kicsit szégyenlem magamat, mert az embernek kutya kötelessége volna ide naponta benézni.
Talán mentség számomra, hogy a lexikon rendszertani részét szerettem volna megűjítani, mert mi tagadás, a 25 évvel ezelőtti állapothoz képest rengeteg változás történt. Nem értem még a dolog végére, de a nagyján túl vagyok.
Egyebek mellett az alfajokat is igyekszem feltüntetni, bár ez lehet, hogy csak majd egy óriásfájlban fog korrektül megtörténni: A VILÁG MADARAI CÍMSZÓ ALATT.
Hogy minden félreértést elkerüljünk, hát felhozom, hogy több, mint
10 ezer fajról és több, mint
20 ezer alfajról van itt szó.
Tehát csupán a sima egyeztetés is gigászi feladat - de még, ha csak ennyi volna...
Lényegében aki eztán jut a lexikonhoz, az már egy egészen más anyagot vehet majd a kezébe.
Majd itt a változásokból adunk egy kis ízelitőt. Vegyük pl. az uhut
uhu(2), v. buhu (Bubo bubobubo - Uhu - Northern Eagle Owl), nevezik nagy fülesbagolynak is: nálunk telelő, fél méternél nagyobb (60-75 cm), bagolyféle éjszakai ragadozó. A tojó nem ritkán eléri a 80 cm-t is.
Európa nagyobb részén fellelhető volt, költ Észak-Afrikában és Ázsiában, sőt, felhatol Tibet 4700 méteres magasságaiba is.
Érdekes, hogy utóbbi helyen békésen együtt költenek az indiai lúddal.
A mezőgazdaságban felelőtlenül használt kemikálék miatt pusztulóban van, ugyanis a táplálékául szolgáló kisemlősökből és rágcsálókból felgyülemlik szervezetében a méreg, s egy koncentrátumszint felett megöli.
A buhu nem veti meg a tollas zsákmányt sem. A megfigyelések szerint leginkább melegvérű állatokra vadászik.
Olykor leüti a gyengébb őzgidát is.
Amikor a sajátos hangját (uhu) hallatja, előbukkan a másként nem látható fehér torokfoltja.
Március végén, áprilisban költ. Fészekalja 3-4 fehér tojásból áll.
A kotlási idő hosszú, 35 nap. A tojót a kotlási idő alatt - sőt, a fiókákkal együtt még 1 hónapig - a hím eteti. A kicsik 5-7 hetes korukban kezdik elhagyni a fészket, de csak 70 napos korukban próbálgatják a szárnyukat.
Idegen láttára esernyőkét kiterjesztik a szárnyukat, s ilyenkor úgy néznek ki, mint egy félelmetes tollgomolyag.
Régebben csalimadárként használták a ragadozó madarak gyérítéséhez. A vadász "T"-alakú ülőfához kötötte, majd elbújt a közelben (leskunyhóban), ahonnan jó rálátás nyílt az uhura.
Érdekes, hogy ez a hatalmas éjjeli ragadozó milyen ellenszenves a szajkók, varjak, szarkák szemében, mert amint felfedezik, legyenek is bármilyen messze, rárontanak, v. a közeli fákról, a levegőből szidalmazzák. A vadásznak nincs más dolga, mint tölteni és lőni, tölteni és...
uhuzás: kártékony madarak ritkítására alkalmazott klasszikus vadászati módszer. Arra alapították, hogy a szarkák, varjak, szajkók, stb., valami érthetetlen okból, kivételes mód gyűlölik az uhut (Bubo bubo) és általában minden baglyot, s ha meglátják – minden megfontolás nélkül – nekitámadnak.
A régmúlt időkben egy T-alakú ülőfát állítottak fel egy tisztásra, amelyre leskunyhóból - balesetek előidézése nélkül - jó kilövési lehetőség van. Erre az ülőfára eztán kikötöttek egy uhut.
Amint a kártékony madarak bármelyike felfedezte a csalimadár uhut, azonnal nekitámadott, magát a lesben álló vadásznak akaratlanul is felkínálva.
Ma már az uhubagoly szigorúan védett, így dúvad irtáshoz is tilos felhasználni. A szakirodalomban megemlítik, hogy kitömött uhu ill. uhu csalimadár (élethű modell) is alkalmas a szarkák tőrbecsalásához, de ezt más források cáfolják.
Egy kedves netes barátom küldött pár rövid videót, amit a kerti madáritatójánál készített. Örömmel tekintettem meg, s talán köztetek is lesz, aki elhatározza, hogy jövő nyáron nyit "strandot" a kertjében.
Mindamellett, hogy köszönöm szépen ez.BEN kiváló válaszát előkapartam egy kis kiegészítést a MADÁRBARÁT-LEXIKONBÓL.
KÉPKÉNT MŰKÖDIK, úgy hogy rákattintássak nagyítható, s noha a házimadarak adatait tartalmazza, a háziasítás a csigolyák számát - tudomásom szerint - nem változtatta.
A táblázat a nyak-szócikkhez tartozik, s gondolom segíti ez.BEN információjának memorizálását.
nyak, cervix, collum (lat.): a fejet és a törzset összekötő testrész, melyet a nyakcsigolyák, a nyakizmok, a nyaki zsigerek, a garat, a gége és a légcső, a pajzsmirigy, a fejhez tartó és onnan jövő erek vm. az agy- és a gerincvelői idegek képeznek.
A madarak nyaka mindemellett rendkívüli változatosságot mutat: a hattyúké elbűvölő, a baglyoké alig kivehető, a gólyáé kecses, a verébé jellegtelen, a norwichnak szinte nincs is, stb. Különlegessége még a madarak nyakának, hogy a nyakszirtcsont egy gömbös bütyökkel ízesül az első nyakcsigolyához. Ez teszi lehetővé, hogy a madarak csaknem 360 fokban (jobbra 180 és balra 180 fokban) el tudják fordítani a fejüket.
A gerincoszlop nyaki része a
papagájoknál és a galamboknál
12 csigolyából áll.
A nyak hosszát nem a csigolyák száma, hanem az egyes csigolyák hosszúsága adja.
Házimadaraknál a gerinc leghosszabb, S-alakban görbült, de egyben legmozgékonyabb része. A nyakcsigolyák alakja, hossza és száma (lásd táblázat!) nagymértékben alkalmazkodik a funkcióihoz, segíti a táplálkozást, a mozgást, a súlypontáthelyezést.
A nyaki tollazat rendellenes növését is tapasztalhatjuk, amikor →paróka, →gallér a téma, v. →mellfodorról beszélhetünk.
Madaraknál előfordul a nyak rendellenes mozgása, amely leggyakrabban a →paratífusz idegrendszeri formájának a jellegzetes tünete: a fejét hátra veti, a nyakát rendellenesen csavargatja, közben az oldalára dől.
Meghökkentő teóriát fogadott el a közelmúltban az IOC, s a tudóstársadalom ennek hatására jóvá hagyott egy komoly rendszertani változtatást.
Falconidae: a sólyomfélék családja, amely korábban az Accipitriformes rendbe tartozott. Hackett azonban kitartóan állította, hogy itt valami nincs rendben, s a legkritikusabb vizsgálatok végül meghozták számára a sikert: igazolódott, hogy a sólymok és a karakarák származástanilag közelebb állnak a papagájokhoz, mint a vágómadarakhoz. 2008-ban a családot - a 11 nem 67 fajával – egy a számára létrehozott rendbe (FALCONIFORMES) helyezték át.
Caracara (3 fajjal, melyek közül 1 a közelmúltban valószínűleg kipusztult),
Daptrius ater (1),
Falco (40 fajjal, melyek közül 1 a közelmúltban valószínűleg kipusztult),
"A Szécsényhez tartozó Pöstyénpusztán meggyűrűzött és jeladóval ellátott gólya augusztus utolsó napjaiban a Szuezi-öblöt átrepülve érkezett meg Egyiptomba. Múlt hét végén a gólyát kémnek vélték, elfogták és egy éjszakára a helyi rendőrőrsön ketrecbe zárták az egyiptomi Kena kormányzóságban. Három nappal később az egyiptomi természetvédelmi szervezetek közbenjárására újra útjára engedték a madarat.
Az elengedést követően a gólya jeladója megfelelően működött. A küldött adatokból megállapítható volt, hogy a madár a várt viselkedés szerint kisebb távolságokat repülve továbbra is a térségben maradt.
A közlemény szerint sikerült a núbiai családtól megszerezni Ménes jelölőgyűrűjét és a még mindig aktív jeladóját. Az MME munkatársai jelenleg azon dolgoznak, hogy az eszköz mielőbb visszakerüljön Magyarországra."
A hímek és a tojók teste felül (a hát és a szárny) barnásszürke, de az evezők feketés barnával szegett sötétbarnák.
A költési időn kívül népes csapatokba verődve nagy távolságokra vándorolnak a szárazság elől.
Természetesen csak az ivarérett (5-7 hónapos) madaraknál van erre lehetőség. Tudni kell azonban, hogy az ivarérettség és a tenyészérettség között óriási a különbség.
Az ilyen egészséges pár, ha a →madarak elhelyezése kielégítő, akkor akár 30x40 cm alapterületű, 30 cm magas →kalitban is hamarosan hozzáfog a költéshez.
SZÜRKE ZEBRAPINTY - megfelel a törzsalak, ill. az ausztráliai alfaj leírásának. A bírálatnál pontlevonással sújtják a foltosságot és a háton a barna csíkozást.
FAHÉJ ZEBRAPINTY:
EZÜST ZEBRAPINTY:
A mellen ólomszürke rajzolat díszíti.
MÁRVÁNYOZOTT ZEBRAPINTY:
Jendája papagáj
Pirostorkú zöld papagáj (Psittacara rubritorquis)
