24 vagy 72 óráig kell őrízni, ha jól rémlik. Utána törölni kell.
Annó a VHS-es korszakban a régi (többször újraírt) kazettákat leselejtezték az áruházban, és a dolgozók hozzájuthattak, így van egy olyan kazettánk, amelyiken az emberek ki-be járnak az áruház bejáratán. Ennyit az adatvédelemről... (van már olyan 10 éves felvétel) Film lett rávéve, de a vége szabadon maradt. Már az sem tudom, melyik az, a VHS-gyűjteményünk ott porosodik a szekrényben, a jobb filmek torrentről vagy tévéből újra fel lettek véve.
Senki nem mondta, hogy állandóan azt kell nézni, de elindulás után, sima haladásnál már fél szemmel néha-néha oda lehet pillantani. Persze nagy az esély rá, hogy pont nem akkor pillant oda, amikor jó lenne.
Utaztam már, igaz, főleg csak Bzmoton. Elöl a mv, a kalauz és én, és volt idő beszélgetni, és rám figyelni is. (én kezeltem a gázkart, a kürtöt és az ajtónyitót). Na ja, (jóval) több mint 20 éve volt, így nyugodtan leírhatom, mert elévült.
Szóval a figyelemmegosztás többé-kevésbé működik. Igaz, a szemnek a pályán kell lennie, mert ha más nem is, akkor is hirtelen jöhet egy ebédrevaló*, és akkor először kürtölés, majd ha az nem elég, akkor jöhet gyorsfékezésis, így nem lehetne rendesen a monitorra figyelni.
na, azért megnéznélek téged is (meg a buszsofőrt is), hogy hogyan koncentrál, amikor néznie kell az ebulát (vagy egyéb más elekronikus, netán offline menetrendkönyvet), mfa-t, kezeli a pzb-t, nézegeti a jelzőket, lapozza a la-t és közben még beszélget a fdl-lel vagy sterdivel.
A gombokat nyomkodva igen! De buszoknál mintha láttam volna, hogy menetközben is megy a monitor, holott ott azért sokkal erősebben kell koncentrálni, mert ott nincs D55, ETCS, LZB, éberségi stb...
Egy részeges, hangoskodó punkjellegű társaság azért csak feltűnő, nem? Ugyanúgy az időjárási viszonyoktól függetlenül csuklyát viselő hip-hop stílusú fiatalok is. Ezek arra ösztönzik az embert, hogy néha-néha rápillatson a monitorra egy fél mp-re!
Honnan látod hogy ki a huligán banda? Megállok, kinyítom az ajtót, megjelenik a kamerakép, beszállnak az emberek, csukom az ajtót és megyek. Nem nézegetem kik szállnak fel, hacsak nem szép hosszúcombú bulákról van szó :-)
Soha nem nézegetem mit csinálnak az utasok menet közben.
Ezekben vagy nem, vagy csak 1-1 szakaszon bukkan fel személyzet a vezetőn kívül, és nem átjárhatók, vagy utasok számára nem átjárhatók! Igaz, vészjelző vagy vészfék mindegyiken van!