Én láttam. Szerintem kissé túlzás rögtön saját honlapot csinálni neki. Kicsit félek attól, hogy megnő az arca, és ő is elkallódik. Volt már ilyesmire példa szép számmal. Amit példul a Sopron ellen művelt, nagyon nem tetszett. Végig dumálta a meccset. Szövegelt a bírónak, az ellenfélnek, még Reszelinek is kiszólt!
Mash, mostanában nagyon ingerült vagy:)))
Csak nyugodtan, megy a csaptank, Gerának is, legalább most ne idegeskedjünk!
Amúgy az már nem taktikai szabálytalanság, amit néha csinál, hanem bunkóság! Tök ártalmatlan szitu, még 3-an tudnák szerelni a csávót, erre csak úgy bokából belerúg egyet...
Nem értelek bennetek! Szerintem Gera teljesen felpörögve játszik minden meccsen, mindenáron jól akar játszani, és azt akarja, hogy nyerjen a csapat. Jó lenne, ha észrevennétek, hogy ha véletlenül elveszti elől a labdát ( mondjuk mert felrúgják ) ezerrel rohan vissza és nem egyszer ő szerel a saját tizenhatosunk előtt. Az, hogy sokat elesik tényleg azért van, mert nem tudnak vele mit kezdeni az ellenfél védői, és csak felrúgni tudják. Szerintem ebben a Fradiban ő a kulcsember, rá épül a játékunk, és ezt ti sem vitathatjátok! Ő mindent megtesz a sikerért, akkor pedig miért kell bántani?
Részemről a vita lezárva!
Ha neketek tetszik a mezrángatás, feldobálás akkor csak istenítsétek!
Én az ilyenektől kapok hányingert, ezért utáltam meg a Nyilast is, nem gólt akart lőni, hanem 11-est csinálni!
AKKOR IS SZOKJON LE AZ IDIÓTA MEZRÁNGATÁSRÓL!
KÉSZ!
PUNKTUM!
Ne bántsátok Gera Zolit! Ma már Ő a Fradi egyik legjobbja, és talán ő fog még a legtöbbet fejlődni. Én csak azt remélem, hogy nem adjuk el szaré hugyé a nyáron, ahogy szoktuk minden jó játékosunkkal...
Mezrángatás: a kontrákat tényleg hatásosan meg lehet vele szűrni, előnyszerzésre is alkalmas, ráadásul mivel a legtöbb védő szinte folyamatosan fogja a csatárt, muszály neki is egy kis helyet csinálni magának. Bárcsak összesen ennyi lenne minden magyar focistával a probléma... Meg, hogy nagyképű... Ha én is így cseleznék, én is nagyképű lennék. Szinte minden elvonalbeli játékosban van egy kis nagyképűség.
Az, hogy dobálja magát..., hát ezzel eleve vitatkoznék. Ő sokat cselező játékos, így sok rúgást is kap. Néha muszály icsit nagyobbat esnie a reálisnál, mert különben a védő meggyőződik róla, hogy nyugodtan rugdoshatja, ugyse lesz semi következménye. De ha már itt tartunk, Gera pont egy olyan játékos, aki soxor akkor is felpattan és rohan tovább, ha odacsördítenek neki egyet.
Végül Hit Gyülekezete: sok rosszat hallani róla, de nem biztos, hogy mindig mindent el kell hinni. Nélkülük Gera már szétszúrta volna magát... Mindenki azt mondja, hogy ott változott meg! Elgodolkodtató, nem?
Szerintem inkább rúgja fel a középpályán az ellenfelet, mert így esetleg nem tudnak lekontrázni bennünket. Egy tipikus taktikai szabálytalanság. Ne feledkezzünk el róla, hogy az öszi szar szereplésünkkor milyen gólokat tudtunk kapni. Például Szombathelyen az egész
csapat végignézte, hogy a középpályáról megindulva beviszik a lasztit. Jó, tudom azóta
igazoltunk 1-2 játékost is. Egyébként semmi nyugtalanítót nem látok abban, ha néha szabálytalankodik. Ettől még nem lesz belőle Beles.....ha érted kire gondolok.
HAJRÁ FRADI
Igen persze, csak azok a megmozdulások, amikor elviszik mellette a labdát, ő meg hirtelen felrúgja az illetőt, csak úgy passzióból, nem arra utal, hogy kezelni tudja a sztárolást!
De én is azt szeretném, hogy tudja, mert rövid időn belül a legjobb magyar futballista lehet!!
Szerintem a srác nagyon akar minden meccsen, és nem mindig jön be neki minden. De hajt.
Még fiatal. Az szerintem nem baj, hogy futtatják csak kezelni is tudja ezt. De ha nem tetszik,
esetleg bejöhet helyette a N.Norbi, vagy a Kriston. Azt hiszem tegnap is bizonyította, hogy mennyire nagy benne az akarás. Felesleges, hogy bántsátok.....
Most is tartom, hogy túl sokat képzel magáról!
Sokat színészkedik, sokat felsel, kicsit túl van futtatva!
Szenzációs cselei vannak, de sokszor rájátszik a dolgokra, túl dramatizálja a dolgot!
Mash: na, jó, így már helyes, amit mondsz:))
És Sopronban milyen volt? 9 szabálytalanságig számoltam:))
Az biztos, hogy nem egészen komplett a csávó, de hát én nem is feltételeztem róla ezt ilyen hitgyülekezetek után. Viszont ha jól focizik, és rutinból mutat be olyanokat, amiket más soha életében nem tud, akkor tőlem akár még a zártosztályról s járhat mecssre...
Csak egy kérdés: miért van az, hogy egy olyan fiatalember aki hatalmas lelkieröröl tesz tanúbizonyságot azzal, hogy feláll a padlóról (lásd. Technocol Rapid) úgy viselkedik, mint egy fürdöskurva. Gondolok itt arra, hogy amióta a fradiban játszik el van ájulva magától és rinyál ha csak hozzáérnek. Arról nem is beszélve, hogy állandóan feldobja magát ami azontúl, hogy nevetséges még sportszerütlen is...
miről beszélsz???
Hogy milyen jól játszott szombaton???
Volt max 2-3 csele és 2-3 jó labdája, azonkivül csak csúszott mászott, mezt rángatott!
Ennyitől én nem élvezek el vazze!!!!
Igaza van delpedronak, ha kell, mezrángatással is próbáljon előnyt szerezni. Meg kell ragadni minden kis stiklit a siker érdekében!
Lisztesről szólva, szerintem tegnap a mezőny legjobbja volt...(Ugye, a bizalom, már egyszer írtam erről...)
Ég és föld a különbség Lisztes és Gera között.
Lisztes csak mondja, amit mondott, Gera csinálja is!!!!
Engem nem idegesít, hogy Gera ráncigálja az ellen mezét, ugyanis Les Ferdinand is ugyanezt csinálta a Newcastle-ben a Fradi ellen, s a bíró engedte (mellesleg az olaszok kézimunkájáról nem is beszéltem!)!
LEgyen csak agresszív, csipkelödő vagány, ilyen játékosok kellenek a nemzetközi porondra. Egyébként Kabát is ezért tud kiemelkedni a magyar mezőnyből!
baszki, láttad te a meccset vagy edző meccseket???
Állandóan az ellenfél mezét rángatja, ha az kicselezi, engem KIBASZOTTUL IDEGESÍT ez a dolog!!!
Akkor is ha mi mezünket rángatják és akkor is ha mi rángatjuk!
Egy idézet Lisztestől a tegnapi Sportból: "inkább rossz helyre passzolok öt labdát, de támadni akarok, helyzetbe hozni a csatárokat, vagy éppen gólt lőni, mint alibiből oldalpasszokkal levédjem magam."
Ez itt a lényeg, ez van Geránál is. Már bűn, ha hajt valaki? Inkább örüljetek neki!!!