Jó érzéked van ahhoz, hogy másokat megbantsal.
Ez a vers neked szól!
Illyés Gyula
Egy mondat a zsarnokságról
Hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak a puskacsöben,
nemcsak a börtönökben,
nemcsak a vallató szobákban,
nemcsak az éjszakában
kiáltó ör szavában,
ott zsarnokság van
nemcsak a füst-sötéten
lobogó vádbeszédben,
beismerésben,
rabok fal morse-jében,
nemcsak a bíró hüvös
ítéletében: bünös!
ott zsarnokság van
nemcsak a katonásan
pattogtatott „vigyázz”-ban,
„tüz”-ben, a dobolásban,
s abban, ahogy a hullát
gödörbe húzzák,
nemcsak a titkon
félignyílt ajtón
ijedten
besuttogott hirekben,
a száj elé hulltan
pisszt jelzö ujjban,
ott zsarnokság van
nemcsak a rács-szilárdan
fölrakott arcvonásban
s e rácsban már szótlan
vergödö jajsikolyban,
a csöndet
növelö néma könnyek
zuhatagában,
kimeredt szembogárban,
ott zsarnokság van
nemcsak a talpraálltan
harsogott éljenekben,
hurráhkban, énekekben,
hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak az ernyedetlen
tapsoló tenyerekben,
kürtben, az operában,
éppoly hazug-harsányan
zengö szoborkövekben,
színekben, képteremben,
külön minden keretben,
már az ecsetben;
nemcsak az éjben halkan
sikló gépkocsizajban
s abban,
megállt a kapualjban;
hol zsarnokság van, ott van
jelenvalóan
mindenekben,
ahogy rég istened sem;
ott zsarnokság van
az óvodákban,
az apai tanácsban,
az anya mosolyában,
abban, ahogy a gyermek
idegennek felelget;
nemcsak a szögesdrótban,
nemcsak a könyvsorokban
szögesdrótnál jobban
butító szólamokban;
az ott van
a búcsúcsókban,
ahogy így szól a hitves:
mikor jössz haza, kedves;
az utcán oly szokottan
ismételt hogy-vagy-okban,
a hirtelen puhábban
szorított kézfogásban,
ahogy egyszercsak
szerelmed arca megfagy,
mert ott van
a légyottban,
nemcsak a vallatásban,
ott van a vallomásban,
az édes szó-mámorban,
mint légy a borban,
mert álmaidban
sem vagy magadban,
ott van a nászi ágyban,
elötte már a vágyban,
mert szépnek csak azt véled,
mi egyszer már övé lett;
vele hevertél,
ha azt hitted, szerettél,
tányérban és pohárban,
az van az orrban, szájban,
hidegben és homályban,
szabadban és szobádban,
mintha nyitva az ablak,
s bedöl a dögszag,
mintha a házban
valahol gázfolyás van,
ha magadban beszélgetsz,
ö, a zsarnokság kérdez,
képzeletedben
se vagy független,
fönt a Tejút is már más:
határsáv, hol fény pásztáz,
aknamezö; a csillag:
kémlelö ablak,
a nyüzsgö égi sátor:
egyetlen munkatábor;
mert zsarnokság szól
lázból, harangozásból,
a papból, kinek gyónol,
a prédikációból,
templom, parlament, kínpad:
megannyi színpad;
húnyod-nyitod a pillád,
mind az tekint rád;
mint a betegség,
veled megy, mint az emlék;
vonat kereke, hallod,
rab vagy, rab, erre kattog;
hegyen és tenger mellett
be ezt lehelled;
cikáz a villám, az van
minden váratlan
zörejben, fényben,
a szív-hökkenésben;
a nyugalomban,
e bilincs-unalomban,
a zápor zuhogásban,
ez égig érö rácsban,
a cellafal-fehéren
bezáró hóesésben;
az néz rád
kutyád szemén át,
s mert minden célban ott van,
ott van a holnapodban,
gondolatodban,
minden mozdulatodban;
mint víz a medret,
követed és teremted;
kémlelödsz ki e körböl?
ö néz rád a tükörböl,
ö les, hiába futnál,
fogoly vagy, s egyben foglár;
dohányod zamatába,
ruháid anyagába,
beivódik, evödik
velödig;
eszmélnél, de eszme
csak övé jut eszedbe,
néznél, de csak azt látod,
mit ö eléd varázsolt,
s már körbe lángol
erdötüz gyufaszálból,
mert amikor ledobtad,
el nem tiportad;
s így rád is ö vigyáz már,
gyárban, mezön, a háznál,
s nem érzed már, mi élni,
hús és kenyér mi,
mi szeretni, kívánni,
karod kitárni,
bilincseit a szolga
maga így gyártja s hordja;
ha eszel, öt növeszted,
gyermeked neki nemzed,
hol zsarnokság van,
mindenki szem a láncban;
belöled büzlik, árad,
magad is zsarnokság vagy;
vakondként napsütésben,
így járunk vaksötétben,
s feszengünk kamarában,
akár a Szaharában;
mert ahol zsarnokság van,
minden hiában,
a dal is, az ilyen hü,
akármilyen mü,
mert ott áll
eleve sírodnál,
ö mondja meg, ki voltál,
porod is neki szolgál.
1950
Irodalmi Újság, 1956. nov. 2.
Hidd el! Nagyon megbantottal minket.
Amig nem kersz nyilvanosan bocsanatot tolunk, a harc folytatodni fog!
