Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2003.08.27 0 0 1711
Rakovszky Zsuzsa

PAPÍRHAJÓK

Hogy korszak és körülmény aknazárja
százszázalékosan… azért ne hidd!
Merthogy lélekben persze…? Nincs kizárva.
Mondjuk, hatévesen az Ikva-híd
rozoga korlátján jól áthajolva
figyelhetted reménykedve, kiér-e
a túlfelén vízbe ejtett hajó a
három lépésnyi táv másik felére.
De ha igen, ha átkel a híd árnya
alatt, még meglehet: beléötöl
egy hosszú ág a partról, vagy berántja
s többé soha nem hánytorgatja föl
ahol a meder szintje hirtelen
megcsuklik, az a forrongó fehér
hab, az a törpe vízesés – ha nem,
ha megússza azt is, ha már elér,
meg-megiramodva, féloldalára
dőlve, ha elbiceg a torokig,
a boltívig, ahol a föld alá a
fekete folyosón befut a víz,
akkor már! fű alatt, és kő alatt,
és föld alatt, vízhatlan sztaniolja
kioltva bár, emelt orral halad
a nyílt vizek felé, ki a csatorna-
bűzből a másik városba, ahol ha
megérkeznél, kabátodon a keshedt
szőrgallérral, nem csúfolnák: „Ki hord ma
ilyet?”, sem azt, ha citromot csepegtetsz
a halra, nem kell halszemű agyag-
bálvány előtt hazudni össze-vissza,
tudván tudva, hogy tudván tudja: csak
féltedben. Valahol, valami tiszta,
valami jó – különben hogy lehetne
ilyen sivár, ilyen komisz ez itt?
Ennyit lehet: valódi tengerekre
indíthatod jelképes részeid,
s viszont. A megtapasztalt mostoha
a képzeletben létrehozza édes
visszáját – bár el nem döntöd soha,
minek nevezd el: emléknek? reménynek?

Törölt nick Creative Commons License 2003.08.27 0 0 1710
Ó,hát persze:miért,nem tudtad,Cat? Előbb-utóbb mindenki megkapja,ami jár neki.Így,vagy úgy..
c'est la vie
Előzmény: cheshirecat (1709)
cheshirecat Creative Commons License 2003.08.27 0 0 1709
Csak nekem? Ó, hát nem is azért mondtam ám...(de jó tudni, hogyha reklamálok, akkor kapok kárpótlást! :))

Cserében én is...de szokásomtól eltérően, kicsit hosszabb lesz! :)

Somlyó György
Ahhoz aki jönni fog

1
Hogyan képzeljem el őt
aki óriás marokkal fogja össze
azt ami széthullt
s egyetlen mozdulattal széthasítja
ami recseg de nem akar engedni

Hogyan merjem felidézni őt
aki most már mindent mer ami van


2
Kitörjük a konok és ragyogó
tornyok kapuit miket magunkra zártunk
még mielőtt ránkomlanának

És feltépjük a nyomor
mind szélesedő karámjait
még mielőtt barommá hajszolnának

És széthajigáljuk
a vállunkon hegyekbe rakott pénzt
még mielőtt eltemetne

Nem csodáljuk többé a hercegek
csillogó térdszalagján a gyöngyöt
nem remegünk kerekkalapú papok
szentsége előtt a zsámolyon
nem perdülünk parfőm és vér
szagától szédelgő katonák
gáláns és állati szavára
és nem maradunk meg a csendes megvetésnél
kalmárok nagyképü üzelmei előtt

De még nem hánytunk le magunkról mindent

Úgy állunk itt mint a vetkőző nő
egy perccel a gyönyörűség előtt


3
Csak dal vagyunk mely a jövőből csendül

4
Hogy énekeljelek ki engem énekelsz

Dadogva próbálom a zengő
dalt mely elárad rajtam mint a tenger
és mint a tenger otthagy hirtelen

Mondd meg ki vagyok
hogy megmondhassam én is
rákiálthassam
mint egy képet a felmeredő falakra
kirakhassam
a levegő ropogó vásznára tömör betűkből
hogy te ki vagy


5
Vedd óriás ónodat
s rajzolj meg engem megyek az utcán
folyton készülve az elmondandó szavakra
egy idegen város bűvös útjain
hol nem ismerek senkit nincs semmi dolgom
mégis érzem mindenki rámnéz
egy pillantással az enyémbe
kötözi sorsát
és várja hogy elmondjam neki
mi lesz velünk

6
És rajzold mellém őt is
akit elhagytam s akihez
vissza fogok térni
mert őt keresem ezeken az útakon is
mint egy virágot
a nagy-nagy falak tövében
melyre elmosolyodik a nehézszívű vándor

7
És rajzold fel a roppant ünnepélyeket
hová majd elmegyünk vele
a többiek közé
ahol mindenki felmutatja majd mit mívelt
mivé formálta a mindig megújulni áhító
anyagot a kimeríthetetlen évszakokban
nyár forró kelméit téli szikrázó
érceket az ősz sugárzó áramait
s a földet forgató tavaszt
mivé a nappalok kinyíló végtelenét
s a mélységbe záruló éjeket
Hol könnyű táncok vonalain
rajzolódik ki az újuló évre a terv
mely síma betonba rohanó vasba feszül majd
és énekben fogan a törvény

8
Lássátok
roskadásig tele voltam mindennel
oly tele hogy közelíteni se tudtak
hozzám hogy közelíteni se tudtam
senkihez
De most kiloccsantottam a földre mindent
nem kár érte hagyjátok nem sajnálom
fényesre csiszolt a várakozás
és meg-megcsendülve
csillogó cseppekben hull belém
a jövendő

Előzmény: Törölt nick (1708)
Törölt nick Creative Commons License 2003.08.27 0 0 1708
Na tessék ,akkor kárpótlásul csak Neked néhány/talán szerinted is méltányosabb/
vers.....
/nekem tetszenek../

*******

Balla Zsófia

NE LÉGY SE VÍG,SE SZOMORÚ

Ne légy se víg, se szomorú,
A kedv: az égiháború.
Megjön, eláll. S csak az marad,
amit a perced átharap.

Pörgess parazsat, perecet.
Amíg fölérsz a meredek
úton, a bátyád szembefut.
Nyiss emléket, fakó kaput.

Anyád a küszöbön tanyáz,
levelektől hemzseg a ház;
kérleled, jöjjön már haza, -
suhog az utak atlasza.

A fényes szél, a téli, majd
Elhozza, mint az ünnepet.
Így járkál derűre ború.
Ne légy se víg, se szomorú.

AMEDDIG ÉLSZ

Amíg az ősz a sziklavár
amíg a fecske visszajár
Csak addig élsz
csak addig élsz
amíg lerogy a gesztenye
parázs a forró avaron
amíg kihűl a tó vize
hal szeme szűkül kékül
a tó az őszben kifakul
és ringva jár a köd szelíd
kutyák ugatnak tépdesik
az ehetőt rossz lábbelit
szegény rokonok fölveszik
Csak addig élsz míg mondhatod
van házad és van asztalod
mögötted gumitalpú árny
hangodon sókristály sirály
az ablakodban rózsa ég
fehér üvegből vízpalást
hogy átöleld a tornyokat
hogy este betakard anyád -
Csak addig élsz míg van kivel

Házadból majd a zaj kiver
hideg tél fogja lábadat
fagy rángatja kabátodat
csókák röpítnek négy kerék
összeráz földdé légy derék
bogáncssűrű vezényszavak
csapdossák szíved Hófalak
Csak addig élsz míg bőrödet
fagy égeti az őrödet
a szégyen mint a hallgatás
húsodba kap a földbe ás
csak addig élsz
csak addig élsz
amíg e földön
míg a félsz
ott suttog minden hajnalon
ősz-vonaton sínhajlaton

a szíved bírja bírja még
a megnevezett kisdedé
akit karodban átölelsz
síkos az ősz
csak vele élsz

KÉRÉS A KÖRNYEZETEMHEZ

Mellre szívni semmit sem kell.
Nem is lehet. Magam se soha.
Tiszta patakként csorog keresztül
rajtam a képek mosolya.
Zenévé párolt életek után a seprő fennmarad:
szabályozott folyók, zöld érmék, rozsdás tavak.
Néhány emeleten keresztül higgyenek
nekem, akkor is, ha a felvonóból kiszállunk.
Mert amit tudok, azt az időből emlékezem.
Imaszíjak örve húzza a kezem.
Én azt se bánom,
ha az én sajtáromba
fúlnak be mind a döglegyek.
Csak valakihez
valamihez
- engedtessék, hogy
hű legyek.

OTT ÉL,AHOL

Megtanulsz beszélni befelé,
tele fon, tele van, valaki válaszol
azok közül, akik hiányzanak.
A lámpa süt rád, minta-Nap.
Hang kéne most, lassan kérdező,
történet, csorgó esőről szavak,
hogy ülsz a pléh zajcölöpök között,
az ég leve rongy gerezdbe szakad.
Mint egy puli, vízszőrön nézel át.
A hang a tért rácsosra zárja,
befogja pofa szobád,

de nem vagy közepe semminek, ne véld,
mért önkörödből nem mozdulhatsz el.
A szemlélet kölcsönveszi a hely, helyzet nevét.
Roppantó csönd játszik dióval és pereccel.

Előzmény: cheshirecat (1706)
Törölt nick Creative Commons License 2003.08.27 0 0 1707
Szia Cat.Nem tudom,miért lett duplázva a vers,magam is csak csodálkoztam...
Mindegyik publikus címem működik-ha erre gondolsz..
Előzmény: cheshirecat (1706)
cheshirecat Creative Commons License 2003.08.27 0 0 1706
Hát, nekem se! :D

Szia Karak, mondd már meg nekem, lécci, hogy most mellik címre küggyem a postagalambot? :)

Előzmény: Törölt nick (1705)
Törölt nick Creative Commons License 2003.08.27 0 0 1705
Hát...ennyire azért nem tetszett..:-)
Előzmény: Törölt nick (1704)
Törölt nick Creative Commons License 2003.08.27 0 0 1704
Baranyi Ferenc

A RENDSZERVÁLTÁS HITELES TÖRTÉNETE

Azzal kezdődött minden, hogy buta
módon egy főkáder – kiküldetésbe
menvén egy burgenlandi faluba -
napidíját az első nap fölélte.
Megvett habselyem alsóból tizet -
ellátmányából többre nem futotta.
(Harmincra vágyott eredetileg,
hogy válthasson gatyát akár naponta.)
Az oberpullendorfi butikok
sarkig kitárva várták, ám zsebében
egy árva groschen sem szomorkodott -
perzselte is orcáját szörnyü szégyen.
S hogy többé ez ne forduljon elő:
honába térve nagy munkába kezdett,
társult vele jónéhány törtető,
hogy átszabják a társadalmi rendet,
mely nem röstellte szűkre szabni a
napidíjat forintban, valutában!
Hősünk tehát buzgón hatott oda,
hogy tűnjön el a csóró népi állam,
s lépjen helyébe oly világ, ahol
gatyákért Burgenlandig menni nem kell.

S bánja is ő, hogy közben nagy nyomor
miatt gatyásodik le sok kisember!

Törölt nick Creative Commons License 2003.08.27 0 0 1703
Baranyi Ferenc

A RENDSZERVÁLTÁS HITELES TÖRTÉNETE

Azzal kezdődött minden, hogy buta
módon egy főkáder – kiküldetésbe
menvén egy burgenlandi faluba -
napidíját az első nap fölélte.
Megvett habselyem alsóból tizet -
ellátmányából többre nem futotta.
(Harmincra vágyott eredetileg,
hogy válthasson gatyát akár naponta.)
Az oberpullendorfi butikok
sarkig kitárva várták, ám zsebében
egy árva groschen sem szomorkodott -
perzselte is orcáját szörnyü szégyen.
S hogy többé ez ne forduljon elõ:
honába térve nagy munkába kezdett,
társult vele jónéhány törtető,
hogy átszabják a társadalmi rendet,
mely nem röstellte szűkre szabni a
napidíjat forintban, valutában!
Hősünk tehát buzgón hatott oda,
hogy tűnjön el a csóró népi állam,
s lépjen helyébe oly világ, ahol
gatyákért Burgenlandig menni nem kell.

S bánja is ő, hogy közben nagy nyomor
miatt gatyásodik le sok kisember!

Törölt nick Creative Commons License 2003.08.27 0 0 1702
Dobos Éva

ADJ HALADÉKOT,URAM..

Adj haladékot, Uram, adj haladékot,
ha most nem keresem meg ezt a
húszezret,
miből fizetjük ki a TB-t?
És ne feledd, tél jön, kemény tél,
emelt díjú gázszámlával!
Adj haladékot, Uram, adj haladékot!
És a gyerekek még csak kamaszok, Uram,
hadd lássam meg, mi lesz belőlük!
És egyszer eljutni még a Szigetre,
s elvégezni még, ami dolgom itt van,
vagy fecsérelni tovább az időmet,
mosolyogni, míg simogat a macska,
csak lenni még egy kicsit itt a földön...
Adj haladékot, Uram, adj haladékot!

Törölt nick Creative Commons License 2003.08.27 0 0 1701
Simon Lajos

REZIGNÁLT SOROK,TÜKÖR ELŐTT

Én úgy vagyok mostan, mint a legendás Rimbaud, a költőcsoda,
akiben hirtelen megállt a dal, mint másokban a szív.
Ne markoljátok szívemet a verssel, mert bicskát nyitok!
Sírok, ha kérdik: miért nem cseng-bong nevem alatt a pár sor?
Hiszen tudjátok mindannyian!
Múltam se rakom sorba, mint dobozban a gyufaszálat,
voltam, mi voltam, s volt, ami volt.
Ruhám kopott, bár egykor majmoltam a dendit,
bor helyett immár vizet kortyolok,
s emberkéz helyett kutyám szíját szorítom,
vele bandukolok, ugassa meg azt,
aki fehérnek képzel fehér hajam miatt.

ISTEN CSECSEMŐJE

Engem már Isten táplál, jó, meleg tejecskével,
mert elhullt a fogam kétszer, s újat már nem teremt,
s hogy mosolyogjon, csúszok, kúszok előtte,
ébredés után nevét kiáltozom.
Térde a lovam, még hiszek a Pegazusban,
simogatom vagy tépem fehér sörényét,
kezemre dádát ver, de mosolyog,
lehet, hogy voltam álnok, mégis kedvel,
és előbb-utóbb örökbe fogad,
mert örök Anyaföld,
te vagy az Istenem.

TINÓDY LANTOS SEBESTYÉNNÉ ÉNEKE
A MÁSODIK ÉVEZRED VÉGÉN

Már megint verset írsz, ó, jó uram!
Minek az mostan? Hírnevet se hoz,
de még mákszemnyi pénzmagot se perget.
Te csak elkószálsz vélük erre-arra,
és fennen dicsér néhány jóbarát,
amíg nekem már-már poros a kamrám,
s a végrehajtó ajtónkon zörög,
s annak jajszóra nem lehet szive!
S te akkor is körmölsz, mint régi pópák,
avagy manapság a fiskálisok,
vagy mint receptet ír a doktor úr,
vagy mint kérvényt az álnok álszegény,
s ámítod magad: majd egy jobb jövő!

Tudom, terhekhez gyenge már a vállad,
nyeles szerszámhoz vézna a karod,
s nem fől fogad urakhoz dörgölődni,
tán megvetnélek érte magam is...
De legalább ne pazarold a lámpát,
s ne tékozold a drága papirost.

Duzzogok hát! Epeszt a keserűség!
... De mintha futnék veszett pénz után,
dalaid olykor eldúdolgatom

Törölt nick Creative Commons License 2003.08.27 0 0 1700
Lászlóffy Csaba

HÁROM BAROKK

Barocci

A védelem a skorpió-vigyor
ellen, rőtrozsda pókháló-halálba
gabalyodó, földszürke, viaszsárga
földi lét... Mire új borod kiforr,
Barocci mester, megtérhetsz unott
Urbinódba, a tompa fénybe hulló
színekhez s álmodhoz. Az el nem múló
pillanat (amiért élsz, jól tudod)
a viharoknak kitett szent falak
között, az Örök Városban maradt.
Anya és gyermek, hát még a szamár,
oly békét sugall, alig hihető,
hogy minden szépséget barbár erő,
csaló ígéret üldöz, vagy halál.

Tintoretto

Teret kitöltő új forma szeszélye;
a festő más modort, új fényhatást
keresve vastagon keni a képre
dél aranyát, piroslik a palást.
De a fagyos tekintet nem a pompás
Paradiso bársony egére lát -
gőgös díszletek, mennybe törő rontás
árnyékába fojtott históriák.
Velencei mívesség mögé rejtett
öldöklés, szennyben úszkáló egek;
gigászi szellem hanyatlása sejtet
kitapinthatatlan töréseket.
Nyarunk homálylik, de őrzi a táj
kicsorbult csésze alján még a barnát,
a múlandót, míg messze lát a szem.
A szél hercegi kesztyűbe dudál;
pardont nyerhetnek, vétkük kik bevallják.
Befagy a szív, nem futhatsz el te sem.

Michelangelo

Kőből lenni? Színlelni legalább
az alvást vagy a bűntelen halált.
Az ég kegyelme hogyha rád talált,
föl ne keltse a férget, mely lerág
rólad minden szépet és emberit,
mi születésedtől fogva remek
ígéret volt: hegyek és tengerek
tisztasága, melyből a szem merít.
Virrasztó, csorba arcok, tört ajak,
ti lennétek a védelem vajon?
Imát szótagoló párkányzaton
magányos kőszentek! – Boltív alatt
a szél hörög csak; de mint égi szó,
sziporkázik a tornyokon a hó.

MILU Creative Commons License 2003.08.27 0 0 1699

Mileta Jaksic

Vígabbat!

Ragyog a reggel,
itt a kikelet,
madárdal ver fel
erdőt, ligetet.

Papír az ölemben,
mint én, halovány,
egy készülő dal
néz róla reám.

Nem az új tavasz írta
azt a dalt:
a bánatomé volt
és sírni akart.

De libben a szellő,
szól, és szava méz,
s a vállamon át
a versbe néz,

s azt súgja: "Vígabbat!"
és tovasuhog,
és viszi kezemből
a papírlapot.

Törölt nick Creative Commons License 2003.08.27 0 0 1698
Békési Gyula

A Természet megment minket a Gonosztól

/Levél helyett – egy jóbarátnak /

Látod, látod, egy kissé elfáradtál;
a régi bántalmak már nem-igen gerjesztenek;
s azzal is megelégszel ha szóbaállnak veled
olykor-olykor a minden jóval traktált
„barátaid". Mert akár egy üres tál
lesöpört asztalon, olyan vagy már. Tekinteted
megtört, a szemed pocsolyából nézi az eget
néha-napján, és senki sem marasztal
majd ha végtelennél hosszabb útadra eresztenek
sorsod „ügyintézői" e „malaszttal
teljes" összevisszaságból...
Lásd,
én sem maradhattam meg neked,
mert engem is prés alatt morzsol valamiféle Gépezet,
és kihagyásosan, akár egy rossz toll,
úgy rovom életem zörgő lapjaira hőségemet...
De a Természet megment minket a Gonosztól;
s aképpen is, hogy az Ember egyéniségének
géppé mechanizálása
ellen fordulnak mind a gének;
én érzékelem már szinte egyhallásra
a sosem hallott Igének
varázslatát, mely győz az erőszakos elmúláson;
s azt is, hogy kinek mi kéne
ahhoz, hogy magát el ne ássa
elevenen, hogy ne csak mása
lehessen önmagának e
kiforgatott világban, s lássa:
hová vezet a kábele
ennek a gépi, hő-bele-
-balázs-rohanásnak lassan.

Törölt nick Creative Commons License 2003.08.27 0 0 1697
Pardi Anna

LASSÍTOTT SZINTÉZIS

A lemenő nappal szemben
egy felkelő idegen jött
jómagam rosszmagam
lassított szintézisében

E szintézis műveleteiben
elmúlt 50 év
hogy a felkelő nap országába érjek
már nem sírok
de mérlegelek
mi is került ennyi esztendőbe

Talán a közös elveszettségből
a járhatatlan kínos egyedi utakon
a közös kincs felhozatalának reménye
talán a halál súlyos rovarai
az ifjonti arcnak már eléje repülve

Az énekek énekénél éneklőbben
feldúlt annyi hormonzavar rossz varázs
mennyből ereszkedett alá a szöghordágy
hogy a Megváltó 5 szögét nem vállaljuk
2000 év óta már

A felkelő nap országa
szeretetszűken és szeretetmérhetetlenen
szerelmes ámenekkel köszönt be
ha a gyorsított analíziseknek vége

Törölt nick Creative Commons License 2003.08.27 0 0 1696
TÁRSASMAGÁNY

Menekülj e társas magányból
kőhöz, fűhöz, fához,
s vigyázz:
akik benépesítik,
el is orozzák
teremtő magányod.

Bartis Ferenc

Törölt nick Creative Commons License 2003.08.27 0 0 1695

Székely János

TACAEMUS

Hát hallgassunk,
Mert hallgatásra ért meg az idő.

Voltak korok, hogy tisztelték a jókat,
A sírni legjobban tudókat,
Akik bomoltan tépték rengeteg
Szakállukat és bőgtek,
Akár a fergeteg,
Akár a sebzett barmok, mint a vad
Csaták sarában széttiport lovak:
Voltak korok, hogy tisztelték és félték…

De most már nincs mód, hogy szavunk megértsék.

Hát hallgassunk,
Mert hallgatásra ért meg az idő.

Tudván tudok jajoktól
Visszhangzó korszakokról,
Amikor mégis ünnep volt kiállni,
Bús-érdemes volt mégis kiabálni,
Káromlani és jósigéket hozni,
Jajgatni, sírni, inteni, botozni,
Ha belehaltál akkor is…

De most már saját hangunk is hamis.

Hát hallgassunk,
Mert hallgatásra ért meg az idő.

Úgy hallgassunk, mint aki meghal,
Akár a szárazra vetett hal,
Mint a kihunyt zsarátnok,
Akár az eltiport virágok,
Vagy mint a Semmi, mint a puszta szik…

Hogy hátha csendünk fülükbe veszik!

Ó, hát hallgassunk,
Mert hallgatásra ért meg az idő.

Higgyük: van hallgatás,
Mely hangosabb, mint bármi más,
Mint omló bányák siket dobbanása,
Mint barmok ordítása,
Mint vihar, amely nem szűnik soha,
Mint a haldoklók sikolya,
Van hallgatás, mely sokkal rémesebb,
Kiáltóbb és félelmesebb,
Mint hogyha lánc sír, vagy ha bomba robban…

Így hallgassunk. Vagy ezeknél is jobban.

Törölt nick Creative Commons License 2003.08.27 0 0 1694
AZ ELTEMETETT DALOK

Senki sem tudja meg,
hogy két szememben kialudt a láng,
hogy elfáradtam, és
kicsi koporsót tettem föld alá.
Senki sem tudja meg,
hol van az a kert,
ahol ástam a gödröt,
azután betömtem és letapostam a földet,
s teleszórtam rozsdaszínű levelekkel.
Halott az a kert:
a rácsot befutják a vadszőlő
zöld színét s levelét vesztett szárai;
ősziesen nedves a föld,
s a tó állott víztükrén
lebegnek az öngyilkos falevelek.
A jó szellemek,
kik a kastélyt lakták,
elköltöztek, s csak a szél sír át
éjjel a parkon,
hol félve rezzennek meg az ágak,
s borzongva megmozdulnak
a földben a fák
keserű gyökerei.
Nyugodjanak ott. De talán
lesz még fényes óra a tündöklő nap alatt,
s akkor jön majd egy angyal,
aki kiássa
az eltemetett dalokat.

Kálnoky László

Törölt nick Creative Commons License 2003.08.27 0 0 1693
Kálnoky László

EMBERI TÉVEDÉS

Az űrben rémek élnek. Olykor érzem,
tavaszi éjeken, holdtöltekor
nagy árnyaik inognak fent az égen,
s alakjuk a felhőkkel egybefoly.
Majd fényes délben jő egy óriás
nagy ércpöröllyel, dús szakálla rőt;
a napra mint hatalmas gongra üt,
jelzi a százéves ebédidőt.
Távcsöveit hiába szegzi a
csillagász ég felé, semmit se lát;
nem jó eszének mindent tudnia,
s fényévekkel mérni a menny fiát.
Féreg az ember, hitvány ázalék;
fennen vitorláz gőgje tengerén,
bár süllyedő hajóján száz a lék,
agya igában, hályog a szemén.
Kevesen jönnek rá a tévedésre.
Azért élünk csak, mert nem vesznek észre.

Törölt nick Creative Commons License 2003.08.27 0 0 1692
HARMADSZOR

Hét esztendeig függtem, mint egy megbűvölt bogár,
mondataid ökörnyálán,
és szívtam a bodza, a jázmin, a páfrány
másoktól ismert jószagát.
Olykor azt hittem: én vagyok a jázmin.

Hét esztendeig voltam jázmin, tiszafa:
egy képzelt patakpart felett
eresztettem léggyökeret
s azt hittem, erős a gyökér,
azt hittem, hogy a földig ér.

Hét esztendeig volt erős gyökerem,
nem-vándorló, röghözkötött, onnan nyújtózkodó
kis lélek-dzsungel, kuszaságában is idetartozó,
szélben is moccanatlan.

Hét esztendeig hozott híreket a szél
rokonokról, pusztán, szőlőhegyek között,
dombhajlatokban lassan munkálkodó,
síp-faragó, nyáj-terelő, üllőre verő
csontok mozdulatáról,

hét esztendeig enyém volt az a két karral átfogható
kicsi távol, és nemcsak statisztikai adat
volt, hogy itt születtem, de jóvoltodból
valóság,

hét esztendeig valóság volt, hogy nem kell fizetnem,
amiért puszta létemmel megfizettem,
és tudtam: nincs többé az a hatóság,
mely kidobhasson,
ettől a földtől megint elvitasson.

Most merre vagy? Hét esztendő után
sehol se lellek – szavaid itt-ott megcsillanva úsznak
őszből-tavaszba
s te már nem váltod őket igazra,
csak a föld az, ami a helyén maradt.

Csak ez a föld, meg én. S mostmár tudom
hét esztendő után,
hogy csontommal harmadszor végképp elnyerem –

de köszönöm,
hogy előbb te adtad nekem e földet.
Áldó négy ujjam ott tartom fölötted
mikor átbuksz a kocsmaküszöbön.

Gergely Ágnes
Törölt nick Creative Commons License 2003.08.27 0 0 1691
Fabó Kinga

RÁK


Lélek fogy el, vagy a test?
Vagy a kettő egyszerre?
Vagy külön-külön jön értem
két különböző halál?

Arra gondoltam, hogy ne.
Hogy ne küldjön jeleket.
Maradjon meg titoknak.
Maradjon még idegen.

Megszállta az egómat.
Nem látok ki belőle.
Nem titkolja, hogy nem tudja.
Mért is titkolná előlem?

Meghalok? Nem halok?
Haldoklom. De élek.
Gondoltam: észrevesz.
Gondoltam: megérez.

Meghaltam? Haldokolom?
Döntsem el én magam?
Gondoltam: meghallgat.
Gondoltam: jelet ad.

Megtehetné: négy fülem van.
Négy, mint egy ős-androginnak.
Ha négy fül hegyezi magát,
Nem történik tragédia.

Törölt nick Creative Commons License 2003.08.27 0 0 1690
Egyébként valóban eltévesztettem..:-)
Sőt...
Jó reggelt mindenkinek.
Előzmény: Törölt nick (1688)
MILU Creative Commons License 2003.08.27 0 0 1689

Hát gyerekek én nem értem, hogy mi folyik itt, és miért?
Hadd mondjak véleményt egy általam nagyon tisztelt és szeretett költő soraival:

Baranyi Ferenc

Alternatíva

Hogy zavartalanul
ehess, ihass, ölelhess, alhass-
eszedbe ne jusson
magad a Mindenséggel mérni.

Ne gondolj aszállyal, se faggyal:
a Mindenséget mérd magaddal-
jobb hosszan, mint örökké élni.

Ám ha azért eszel,
hogy fenntartsd magad a jóra,
ha azért iszol,
hogy poharad igaz ügyre ürítsed,
ha azért ölelsz,
hogy emberebbé szeresd a másikat,
és ha azért alszol,
hogy üveggolyóvá álmodd a távolságot-

akkor mégis cselekedj J. A.
meghagyása szerint
s mérd magad a Mindenséggel-
volt már, ki így is győzte évvel.

Talán te is lehetsz kivétel.

Törölt nick Creative Commons License 2003.08.26 0 0 1688
...hogy nagyobb legyen az öröm.
Nekem meg semmibe se kerül...:-)
Előzmény: Törölt nick (1687)
Törölt nick Creative Commons License 2003.08.26 0 0 1687
ITT

Itt minden gyom örül a délnek,
hogy nem kell másra vetnie
parányi árnyát. E vidéknek
holtan se lennék semmije.

Minden bokor magának térdel,
esdvén az Istentől esőt,
s ha küld - kuporgatja a tócsák
ezüstfilléreit a föld.

S azt is tudom, mindegy e tájnak,
leszek vagy nem leszek jelen;
csecsemő arcáról a légy:
elröppen emlékezetem.

Csontjaimmá szikkadt magányom
nem mállik szét soha e földben,
a kiürült jövőbe lépek
mégis, hogy sorsommal betöltsem.

Baka László

Holdkooros Creative Commons License 2003.08.26 0 0 1686
László? Nem István?
Egyébként lehet, hogy már szerepelt is ez a vers ebben a "topic"-ban...
Előzmény: Törölt nick (1682)
Yvy Creative Commons License 2003.08.26 0 0 1685
Nyár

Esik a nap!
Szakad a súlyos, sűrü zápor
zuhogva istenigazából.
Állok, s nyakamba hull a lángderűs ég!
Óh gyönyörűség!

Részeg darázs
ráng körülöttem tág körökben,
ide röppen és oda röppen:
visszatérő csapongás, lenge hűség...
Óh gyönyörűség!

Hangos virág
kiált, bíbor szinekkel esdve,
hogy jöjjön már a bíbor estve,
hogy halk pohárka harmatok lehűtsék:
Óh gyönyörűség!

Tornác fölött
szédülve és legyet riasztva
fúl a cseléd, liheg a gazda;
álmai: friss sörök, mély pince, hűs jég...
Óh gyönyörűség!

Boldog a nap:
de boldogság a vágy gyürűsse!
Boldog a nap, s vágyik a hűsre...
Szeretlek s bújok tőled, lángderűs ég!
Óh gyönyörűség!

Babits M.

szuszmok Creative Commons License 2003.08.26 0 0 1684
Éltes Enikő:HIT

csukott szájjal
mosolyogva
tudod-e milyen
a sikoly
amikor már már
megpattan az élet is benned
az erőfeszítéstől
s akkor imádkozni kezdesz
előbb összefüggéstelen
kergetve a szavakat
mint nyári zivatar előtt
szél a port majd
összeáll az a mondat
az egyetlen és
megadod magad
üvöltésként
terül el rajtad
a tehetetlenség
valami bábuként rángat
túlságosan nagy ez a játszma
s inkább hiszed
a halál csak a hitetlené
másként elveszítesz mindent
aminek értelme van

Yvy Creative Commons License 2003.08.26 0 0 1683
Sziasztok
Weöres Sándor

ALKONYI FELHŐK

Szállnak az alkonyi felhők
mint halovány-haju lányok,
tűz-szinü csillag az ékük,
libben a fátyol utánok.

Mennyei őzre vadásznak,
nincs nyoma égi vadaknak.
Lassan a hegyre hanyatló
hold poharába zokognak.

Törölt nick Creative Commons License 2003.08.26 0 0 1682
RASZKOLNYIKOV ÉJSZAKÁI

Már elmerült az alkonyat
a csatornák poshadt vizében,
Pétervárt a sugárutak
kötéllel verik a sötétben.

Az éjszaka, csillagait
vonszolva, mintha lánca volna,
előbotorkál, s én a csörgő
lombokat hallgatom szorongva.

A hold Pugacsov koponyája,
repedt vigyorgás odafenn,
a mélyben bőgés, kocsmalárma,
baltaként rándul meg szivem.

Vak koldus a bérház sötétje,
nyújtja az udvar tenyerét,
fölötte csillagok kelése
fakad. Mert koldusarc az ég.

Baka László

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!