Arról nem is beszélve, amikor a lengyel elment Romániába, hiába könyörögtek neki a katolikus erdélyi magyarok, hogy oda is menjen, ne csak az ortodox Bukarestbe, szart rájuk. A katolikus csángók anyanyelvi misézésének ügyében egy szalmaszálat nem tett keresztbe. Ez a Ferenc legalább elment Csíksomlyóba.
Lengyelországban a felderített pedofil bűncselekmények 30%-a a katolikus egyházhoz köthető.
Magyarországon az új törvény nyilván kitiltja ezt a bűnszövetkezetet az iskolákból.
És még azt a szarházi Woytilát akarják szentté avatni, aki bizonyíthatóan pedofil ügyeket tussolt el, pedofil főpapokat mentett ki a törvényi felelősségrevonás elől.
Gratulálunk, elnök úr! Farkas Flóriánt ellenszavazat nélkül újabb 5 évre megválasztották a Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség elnökének.
Hiába, a tisztakezű embereket megbecsüli a polgári Magyarország. :-)
siman arrol van szo, nem akarok egy olyan kormanyt sem, amelynek leendo tagjait es koret a 2010-es valasztasi igeretek utan sem sikerult elszamoltatni. Egyet sem. Magyarul, egyik sem kulonb a masiktol. Minek asszisztaljak ehhez? Mi a kulonbseg, hogy Karacsony, vagy Orban? Sajnos lehet, hogy annyival szarabb a helyzet az 1. opcional, hogy oneki meg kormanyozni is meg kellene tanulni.
Ha tenyleg letezik fuggetlen, az egyik szekertaborhoz sem tartozo vallalhato arc, akkor azt boldogan megszavazom. Ha nem lesz ilyen, rajzolok a szavazofulkeben egy nagy branert a cetlire
„Úgy látszik, az UEFA továbbra is alkalmazza a már korábban megismert munkásőr-hajlamú nézőtéri besúgókat, akiknek nincs más dolguk, csak jelentéseket írni arról, hogy ki, mit mondott (vagy nem mondott) a nézőtéren. Mint a kommunizmusban: bizonyíték nem kell, elég a besúgó feljelentése” – írja Szijjártó (21.07.10)
Pár másodpercig néztem a hír tv-t, azt mondta a kopasz hülyegyerek, hogy azért nem helytálló, hogy eladja a kormány a keletieknek, ruszkiknak, sárgáknak az országot, mert aki ezt mondta, az folyékonyan tud oroszul....micsoda logika
Az a baj, hogy a "bármit tesz" szó szerint értendő, méghozzá úgy, hogy tényleg "bármit" de holnap akár "az ellenkezőjét". Amikor "kiebrudalta az IMF-et", (azaz felrúgta velük a keretmegállapodást, mert szerinte túl sok kötöttséget jelentett volna, ha tőlük veszünk fel hitelt), tapsoltak neki, hogy ez az, nem leszünk eladósodva, mint ahogy a kommunisták akarták a Gyurcsánnyal az élen, most viszont nem tudom, mennyire van tudathasadásuk azután, hogy a térség legjobban eladósodott országa vagyunk messze a legrosszabb inflációs mutatóval, ráadásul a hiteleink messze az IMF-hitel kamatterhei fölöttiek, orosz, kínai meg lepedőfejű bankok felé. Brave new world, ami a következő 30-40 évben ránk vár.
Gondolom akkor ti kiálltok az autópályák 35 évre koncesszióba adása mellett is 5000 milliárd Ft-ért, amelyek valamikor nekünk épültek a mi útalapba befizetett forintjainkból?
ja es nem tudom honnan veszed h kormanyvalsag lenne, de ha az lenne, és? a románoknál, szlovákoknál is bővenvolt mostanaban, aztan köröket vertek ránk 10 év alatt, az olaszoknál a kormányválság a sztenderd, aztán kétszer annyi a GDP-jük. nem feltétlen baj az ha vannak viták, van küzdelem, mert akkor súlyuk van a dolgoknak, nem úgy mint ma, ahol ha a ciágny bármit tesz, teljesen mindegy a népnek úgyis oké.
persze Kádár országában érthető a vágyakozás a biztonságos kiszámíthatóságra, megértem ezt is.
remeltem kapok barmi értelmes indokot a "nincs más alternativa" helyett, de nem sikerult, nyilvan ez is az én én hibám. nem kell semmilyen felelősséget vállalnod, ha neked orbán a lehetpő legjobb hát ez van, nyilván te se arra szavazol konkrétan, hogy egy gázszerelő repkedjen magángépével hetente nizzába, ésatöbbi, de nincs más alternativa.
Az a gond Csiga, hogy folyamatosan altalanositasz es azonositasz sokunkat a lentiekkel, ne haragudj, de ez itt meg az egesz frocsoges szerintem a szanalmas es kikerem magamnak, hogy ilyennek nezel.
Egyebkent meg amikor hangosabban tolod a mantrad, vagy megjobban raerositesz a kotoszavaiddal a tartalomra, azzal az allaspontodat es a sajat nimbuszod rombolod. pedig a velemenyed a jelenlegi kormany tevekenysege kapcsan nagyban egyezik.
Arra figyelj majd, hogy a kovetkezo 2 evben kormanyvalsag lesz, ill. majd ugy 2025-26 fele meg nagyobb szarban talalod az orszagot, azert szinten felelosseget kell vallalnod.
En is vallalom az enyem a mostani kialakult helyzet kapcsan.
hagyjuk már ezt a faszságot hogy kellene egy "harmadik erő"
eleve ott a baj mondjuk, hogy koszonhetoen a felcsuti szar váalsztási rendszerének két erő lesz, mert más nem lehet. a lehető legmesszebb távolodtunk pl a német modellhez, ahol 5-6 párt simán bejut.
nincs harmadik erő, nem is lehet, mert a rendszerben a győztes MINDENT visz.
én mindig azt gondolom, hogy "kellene még egy harmadik alternatíva, egy harmadik erő, de nincs ezért marad a fidesz" az tök ugyanaz mintha azt mondaná valaki "jó bazmeg ne nézzetek full agymosott prolinak mint a 90%-a a fidesz szavazóknak, de azért mégis, köszi!"
szóval ne hulyitsuk már egymást ilyenekkel.
szavazzatok a fideszre mert BRÜSSZEL MEGTÁMADOTT és majd a ciágny megvéd, vagy mert féltek a buziktól és majd orbán megvéd vagy féltek a faszomsetudja mitől éppen kitől kell rettegni és csak orbán véd meg, szavvazzatok mert ha nem lebontjéák a kerítést és szétkúrják a gyerekienket a migránsok, vagy szavazzatok rá mert ha nem ő lesz akkor hátha nem lesz BABAVÁRÓ vagy CSOK vagy TAO a haveri edzőknek, játékosoknak, vagy szavvazatok mert trafikotok van, vagy szavazzatok mert csicska fidelitasztól vagy 100 millairdos kozmediatol kapjatok a pénzt, vagy valami közpénztender cégtől, mondjuk ti plakátoljátok teli az országot és féltek h nem lenne munkátok ha nem ez lenne, vagy a faszom se tudja, szavazzatok mert jó ez a gazdasági irány, bejön ez a biztos megélhetés a multikná, szavazzatok mert gyűlölitek és rettegitek gyurcsányt, vagy mert imádjátok a közmunkarendszert, vagy mert imádjátok a magyar zászlót lengetni könnyes szemmel himnuszt hallgatni és ha nem a fidesz lenne akkor ezt veszélyben éreznétek, szavazzatok a fideszre, hogy ne legyen SOROS, hogy takarodjon a CEU, hogy jöjjenek a kínaiak mert úgyis ők lesznek a világ urai egyszer legyünk már győztes oldalon, szavazzatok a fideszre a 13 havi nyuggerek miatt, az adovisszaterites miatt, tudnék még sorolni ezernyi értelmes, vagy kevésbé értelmes indokot, szavazzatok a fideszre ha ezek közül találtok egy vagy több vagy összes indokot rá, nekem aztán teljesen, ok hogy miért szavaztok orbán királyra! DE!
vállaljátok fel bazmeg! ez a "nincs más" alternativa végtelenül siralmas és gyáva szar érv, a legszánalmasabb.
Nem igaz, és egyébként se játsz gondolatrendőrséget. 98 után jövőre fogok másodszor rájuk szavazni.
A Borkai dugás után én is Karácsonyra szavaztam, igaz minden nap verem a fejem a falba.
Én azonnal Jobbik szavazo lettem, amikor előkerültek. De most, h magukat szarták szájon, nem fogok rájuk szavazni. Ha nem lehet a Mi Hazánkra, akkor marad a Fidesz.
Aki ilyet ír, mint Te, az csak magát csapja be, hogy "szavaznék én másra, csak nincs kire". Dehogy, fintorogva, de bármikor szavaz rájuk, bármi is történjen.
Amint feltűnik a színen valami kihívóféle kormánypárton belül és azon kívül is, a kormánypárti média elkezdi karaktergyilkolni, nehogy népszerűsége veszélyt jelentsen a csútira.
Legjobb példa rá Vona Gábor, akire kígyót békát kiabáltak 2018-ban a választások előtt, buzi meg hogy arabokkal kokettál, aztán rá 2 évre meg sorra nyeri a sajtóhelyreigazítási pereket.
Ja és azóta vissza is vonult a politikától.
Lehet itt idealizálni, de rohamosan haladunk a belorusz allamberendezkdeés felé, ha már nem vagyunk ott.
ja és amíg ezt a posztot megírtad Lőrincnek lett egy újabb kastélya valahol
persze. csak nem nálad. épp az előbb fejtetted ki, hogy tojsz az elvekre. egyszer leszavazol Viktorra, aztán meg Ferire. csak azért, mert azt reméled, akkor majd talán jobb lesz.
>>Egyebkent kurva jol megvagyok az életben
ó persze. tudatmódosítókat rendszerint azok tolják, akik kurva jól megvannak az életben.