Szervusztok! Ez egy topik, ahova bármelyik klubtag beírhat olyan verset, rövid prózát, amely elnyerte a tetszését és amelyről úgy gondolja, szeretné másokkal megosztani. Csupán három kérésem van.
1. Ne saját műveket írjatok be, erre rengeteg más topik létezik.
2. Minden esetben írjátok be a mű címét és szerzőjét.
3. Tudom, létezik egyéni és közízlés.
Mivel ez mégis egy közösség, durva és sértő módon ne térjünk el ez utóbbitól.
Kedves Karak, szégyellem magam, már régóta csak viszem a verseket innen, anélkül, hogy hoznék is...
Önző módon a saját topikomat építgetem, mikor van egy kis időm.
De olvaslak benneteket rendszeresen, mindenkinek köszönet a gyönyörű versekért!
További szép estét :-)
Mesélj anya,
milyen voltam,
amikor még kicsi voltam?
Az öledbe hogyan bújtam,
és tehozzád hogyan szóltam
amikor nem volt beszédem?
Honnan tudtad mit kívánok?
Megmutattam a kezemmel?
Mesélj rólam,
Hogy szerettél?
Engem is karodba vettél?
Meleg tejeddel etettél,
akárcsak a testvéremet?
Gyönyörködtél akkor bennem,
úgy neveztél: kicsi lelkem?
És amikor
még nem voltam,
a hasadban rugdalóztam,
tudtad-e, hogy milyen leszek,
milyen szépen énekelek?
Sejtetted, hogy kislány leszek?
Mesélj anya!
Mesélj rólam.
milyen lettem, amikor már
megszülettem?
Sokat sírtam, vagy nevettem?
Tényleg nem volt egy fogam sem?
- Ha én nem lettem volna,
akkor is szerettél volna?
Valamikor hogy tudtam én muzsikálni!
Hogy tudtam muzsikálni én valamikor!
Muzsikálni hogy tudtam valamikor én!
Valamikor az isteni
hajdankorban, az itteni
dombok karéján;
elrévedtem az átható
levegőben a látható
magasban cikcakk fecskén, héján,
felhőn és nyíl sason
s alant a nyárfasor
öblén a hallgatag
parton a halk patak
ölén az évek és
érzés, emlékezés
csúcsán az önfeledt
múlt és jövő felett,
a lélek éje és
elfáradt érverés,
felhők mögé sodort,
kóborló, röpke hold
és tünde délibáb
között - - és így tovább.
Muzsikálni hogy tudtam valamikor én!
Hogy tudtam muzsikálni én valamikor!
Valamikor hogy tudtam én muzsikálni!
1. befejezés:
Hova tűnt el a hajdani dallam?
Tovaszállt egy hajnali dalban.
2. befejezés:
Elhallgatok. Ti játsszatok.
Én majd őrzöm a látszatot.
Elnézést,egy korrekció.Az adattáramban csak az SZ.D. monogram szerepelt és megtévesztett egy pillanatra.. A szerző neve helyesen: Sztevanovity Dusán..:-)
Tudom, hogy volt már, talán többször is, de nekem nagyon tetszik.
Nagy István Attila: Nélküled
Olyan lassan telnek a percek,
amikor nem vagy velem.
Lapozom a múltat, hátha megjelensz,
kilépsz az ajtón, elindulsz az úton,
mert tudom, láthatatlan
erők vonzanak.
Várok, mit is tehetnék,
pedig szívesebben ölelnélek,
érezném arcod bársonyát,
s magamat - veled.
De nem lehet,
hiába rajzol a képzelet,
elbukik ez a nap is - nélküled.
Körbejár az éjszaka
Elringat majd minden álmos fát
Jó barát az éjszaka
Csodaszép álmok várnak rád
Egy kicsit még a lámpa is ég
Maradjon kinn a sötét
Aludj hát, jó éjszakát
Ne félj, ne félj, vigyázok rád
Körbejár az éjszaka
Minden fényes könnyet összegyűjt
Égre szórja gyöngyeit
S bánatod, mint lepke elrepült
Kicsi vagy még, senki sem bánt
Paplanod csupa virág
Aludj hát, jó éjszakát
Ne félj, ne félj, vigyázok rád
A csillagfényes ég vigyáz rád
Az áttetsző sötét vigyáz rád
Még minden mozdulat rád vigyáz
Még minden gondolat rád vigyáz
Még álmatlan szemem rád vigyáz
Még egész életem rád vigyáz
Nem volt ottan lámpa, se ház,
mentünk: én meg a rókavadász,
akkor az égen, fekete égen
valami röppent még feketébben,
valami röppent: lappantyú!
Két szeme lángja, két pici lámpa,
gurgula-hangja úszik utána.
Ketten láttuk, senki más,
ketten: én meg a róka-vadász.
Tehát ez a félelem.
A sötét pók
a deszka alá iszkol.
Nézem a vérgyöngyöket bőrömön,
és sebesen gondolkozom:
az utolsó dollár,
az utolsó szelet kenyér,
az ajtó alatt sistergő villám.
Nem tudom, fáj-e vagy nem,
de úgy hiszem, igen.
Emlékszem a denevérre, amit
évekkel ezelőtt a padláson találtunk,
hogy kimerült a lógó partvisok közt,
nem sejtvén, hogy elengedjük.
Felállok, hogy lássam, tudok-e járni.
Tehát ez a félelem.
Kinyílik
a csapóajtó; a homályban
megmozdulnak a függönyök,
mintha csontjai lennének a szélnek.
A péntekről jutott eszembe... bár a hangulata más.
-
F.R.Scott: SZOMBAT, TEJSZÍNHAB
A tripla szendvicset s dupla-fagyit
elmarom, a kólát meg kiszopom.
A hullaházban gombákon ülünk,
süti az égen, sarki pavilon.
Bal-kezeslábasban, partedlisen,
a lebuj-tulaj, róla dalolok.
Szving, szving, ó szvingeljünk, szívem,
a zajdobozban szving-lemez forog.
A tengelyem körül forogva nézem
a műre mázolt mézédes világot.
Tíz centért király vagy Mozi De mázli,
a hímre buknak itt a bomba-lányok.
Testvéreim ott ülnek párosával,
koktélt szürcsöl mind s szex után nyafog.
Minden kamasz külön világ,
amit a közös érdek összefog.
Kenyér s cirkusz kell: oly lapos az élet,
nálunk főleg ópiumot szeretnek;
tán nyalánkságból épül új világ,
nylonban árulják, aki eretnek.
-
fordította: Ferencz Győző
Kézfogásának keménysége kiszökött a tenyeréből
és szívéig meg sem állt,
ott első dolga volt durván becsapni
a kitárt pitvarok megannyi kapuját,
homlokáról a töprengés barázdái
ajka tövébe húzódtak s kemény föl-
íveléssel tudatják: nem nemes gond,
de gőg hasad a penge-száj hegyétől,
csermely-szemében a bizalom áttetsző tisztasága
gyanakvás iszapjától lett zavaros,
s a derű fényesen cikkanó halacskái is
kipusztultak szeméből hamarost,
apját, anyját csak életrajzban áldja
és ( mint a szolgabíró ( vadászni jár,
ha szónokol: már rég nem indulatban,
csupán csak hangerőben proletár,
vígan burjánzik népe televényén,
mindent magának szív, akár a gyom,
így ingerli a tábla nagy hatalmát
maga körül egy csöppnyi hatalom,
s az emberek értetlenek: paréj is
terem lucernamagból? Oly fura!
Kutyából nem lesz szalonna ( ez így van.
De a szalonnából lehet kutya...
Sem szellemem, sem zavartságom
nem engedi
elkezdenem ott, ahol kell,
a legyengült szervezetnél lélegezzek
kevesebbet, a szív
és a tüdő vízzel telített.
A könnyű lánccal lebéklyózott vese
állapota végzetes,az élet
könnyű és a nehéz, a fényes
és sötét.Mindig is közel járt
egy bizonyos Halálhoz, fel-
tárulatlan a mögötte
látó, érző, ízlelő, szagló - az a Felhő!
A keserűség uralkodott
két éven át:
a testben a magas vérnyomás
a felhalmozódott mérgek, a
csökkentett adagok,
az elmében "a saját levében fövő"
kirobbanó gyűlölet,az imádság
- nem imádkoztam - gondoskodásod
tartotta tisztán szeretetemet.
Ismét ott leszek ahol
keresztezik egymást az utak és újra
sötét járatok, veszélyes szorosok.
Jelen volt a Halálom és tudtam,
meghalni nem fogok,
ápolt.Nem eresztett az élet.
Amit ettem,kihánytam
és belehenteregtem, mintha a belem fordult volna ki.
Minden gondolat, minden kép
fájdalmat okozott.Titokban
a sötétben vesém
szűrői megkövesedtek,és Halálom
áthelyezte találkozásunk dátumát.
*
Igen, féltem,
hogy nem látlak újra,hogy
eltűnök,nem a
haláltusától, a rég ismert kísértet,
a Halálom,
a járat ura összeköt minket;
de attól, hogy
létezésem kísértete, az a másik,
téged meg nem látogat.
Az hajthatatlan.
"A sötétben egy macskát adtam neked", szólt a hang.
Minden, ami egykor a földön munkálkodott,
megváltozott:a két cím
"Háború előtt" és most "A Sötétben"
határozza meg a nagy művet. A varázs
mindenkor jelen volt,ledöntött lábamról
a varázslatos dorombolás, mintha a macska bundájának érzete
töltene fel, hogy megtagadjam érzékeim. A most látott
fekete kő elektromossága ismerős.
A valóságban ismertem önmagam
ebben a birodalomban nem borzol Szél
a Nappal
nem fordul éjszakába,mozdulatlan a víztükör,
az abszolút Mozdulatlanság.A Világban halál halál után.
Ebben a birodalomban az élet utolsó rabszolgája sem mozog.
Ezt az állapotot csak a képzelet ismeri.
Mintha mindez a háború előtt történne meg,a Mi Van
előtt,e sötétben, ez az az állapot,
mely nem ismer sem alvást, sem ébredést, sem álmokat
- örökkévaló rablánc
Ezt az igét mondta az ÚR Jeremiásnak: Menj el a fazekas házába, mert ott akarom közölni veled igéimet.
Elmentem tehát a fazekas házába, aki éppen dolgozott a korongon.
De rosszul sikerült az edény, amelyet a fazekas agyagból készített a kezével. Ekkor egy másik edényt készített belőle a fazekas, ahogyan azt jónak látta.
Ekkor így szólt hozzám az ÚR igéje: Vajon nem bánhatok-e én is úgy veled, Izráel háza, mint ez a fazekas? Így szól az ÚR: Hiszen olyanok vagytok a kezemben, Izráel háza, mint az agyag a fazekas kezében.
(Jeremiás könyve 18, 1-7.)
Életem legnagyobb élménye,
hogy kézbe vett, újra kézbe vett
a Nagy Fazekas.
Úgy hordtam bennetek szavam, akár a lángot,
E sötét gyilkosabb, mint lángnak bár a szél.
S nem döntött semmi még ily véres küzdelembe,
Sem rossz csillagzatom és semmilyen szeszély.
Így éltem volna hát, amíg erőm e láng volt,
És láttam volna mást, mint hogy hamvába tért,
S az éjt, mely jól tudom, eljön, ha szárnyalása
Lerázza sorstalan sok üvegcserepét?
Csak szó vagyok, magam feszítve a hiánynak,
Dadogásom egykor a hiány szórja szét.
Igen, a pusztulás közel, nem lenni, szó csak,
A végzet ez s hiú a megdicsőülés.
