Keresés

Részletes keresés

Sivatag_hajoja Creative Commons License 2003.06.21 0 0 103
"Ballagjunk, ha lehet, derűs kedvvel a sors ekéje mögött, s lessük, hogy mit vet ki a barázda, jót-e, vagy rosszat.
S dolgunk végezetten a temetődomb hajlott gerincén megálljunk.
Nézzünk végig dombjaink fölött, tűnődve őszön, sorson, emberen. Lássuk szelídnek és szépnek az életet, akár az őszi estét, mely puha barna papucsban átoson vetéseink fölött, s álomra simítja a röghöz lapult kis pacsirta tollát."

Beleszerettem Wass A.-ba

:o))

cheshirecat Creative Commons License 2003.06.20 0 0 102
Szép. :)
Előzmény: Törölt nick (101)
Törölt nick Creative Commons License 2003.06.20 0 0 101

Nos: valakinek...:-)

Kányádi Sándor

KÉT NYÁRFA

Én sem volnék, ha nem volnál,
ha te hozzám nem hajolnál,
te sem volnál, ha nem volnék,
ha én hozzád nem hajolnék.
Osztódom én, osztódol te.
Só vagy az én kenyeremben,
mosoly vagy a bajuszomon,
könny vagyok a két szemedben.
Köt a véred, köt a vérem:
szeretőm vagy és testvérem.
Köt a vérem, köt a véred:
szeretőd vagyok s testvéred.
Szellőm vagy, ki megsimogatsz,
viharom, ki szerteszaggatsz,
szellőd vagyok, ki simogat,
viharod, ki szétszaggatlak.
Ha nem volnék, te sem volnál,
én sem volnék, ha nem volnál.
Vagyunk ketten két szép nyárfa,
s búvunk egymás árnyékába.

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.20 0 0 100
Hát akkor itt is...ha lehet...:-)

VERS A LEHETRŐL ÉS A NEM LEHETRŐL

A nem lehetből, mondjad, még lehet
másképp lehet, vagy már csak így lehet,
hogy nem lehet más, csak a nem lehet?
Kimondanám már, hogy isten veled,
de fölsikolt bennem a nem lehet!
mert hajad, orrod, szájad és szemed -
mert az leszek, jaj, megint az leszek,
az a csordából kimart, seblepett,
kölyke-se-volt, nősténye-elveszett
csikasz, ki nyugtot csak akkor talál,
ha puskavégre fogja a halál.
De este lett, és olyan este lett,
megleltem újra arcod és kezed,
egymás szájába sírtuk: Nem lehet,
hogy már csak így, hogy másképp nem lehet!
és hajad, orrod, szájad és szemed.
S ki azt hittem, hogy élni ébredek,
megint csak itt, megint e dérlepett
falak között, megint a nem lehet.
Vacog a szív, veri a perceket,
veri, hogy nem, hogy nem, hogy nem lehet!
Ha megyek már az utcán, úgy megyek,
gázolva folyót, zihálva hegyet,
mert voltak folyók és voltak hegyek
és voltak évek, voltak emberek
és mi volt még! mi volt! és azután
egy nyári perc december udvarán -
a vén remény...és voltak reggelek,
mikor veled, melletted ébredek
és hajad, orrod, szájad és szemed
s az ing s a váll s a paplanon kezed...
Úgy szól a szó, mint az emlékezet -
hát nincs szavam több és nem is lehet.

Zelk Zoltán

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.20 0 0 99

Paul Geraldy

ÖSSZEBÉKÜLÉS

Megint haraggal váltunk el. Miért?
Mindegyikünk pedig fűt-fát igért,
hogy majd szeretjük egymást! Ám jegyezd meg,
mostan nem én kezdtem. De te... Te kezdted...
Mindegy. Te, én? Ő volt, a szerelem...
Szóval faképnél hagytál kereken!
És odamondtál az ajtóba' nékem,
azon a hangon! Fájt a büszkeségem!
Erőltetett könny lángolt szemeden!...
Nem furcsa ez? Mi egymás oldalán
mindig csakis gyűlölködünk. Az ám.
Hát nem te vagy hibás. De, hidd el, én sem.
Hiszen szeretsz. Tudom. Én is. Egészen.
Talán, mivel hasonlitunk. Talán,
mivel együtt ülünk minduntalan.
Az ember ingerült lesz végre, sértett.
Mindent meg akar érteni... Na érted?
Fürkész. Kutat. Töpreng. És nyugtalan.
Figyeljük és nem éljük a szerelmünk.
Hát hagyni kell. Előbb is: hogy szerettünk.
Kimondhatatlan! Csakhogy nem szabad
keresni mindég a "nagy" vágyakat!
Gyötrődni! Izgatódni! És perelni!
Te! Oly silány dolog az a szerelmi
kéjmámor és egyéb... hát hagyjuk el mi,
mostan szeressünk igazán, bután!...
Nézd, azt tanácsolom, hogy ezután
ne lássuk egymást annyit... Életem,
szeretjük egymást: ez kétségtelen.
De szörnyü, hogy mindig erről beszélünk.
Ritkábban jöjjünk össze. Ha így élünk,
majd megtörténik az, mit ki se mondunk.
Meglátod, akkor nem lesz semmi gondunk,
boldogjai leszünk e bús világnak!
Új, új öröm vár, új csók vígasza.
Jaj, hogy szeretjük egymást majd! Imádlak!...
De holnap aztán jöjj korán haza.

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.20 0 0 98
MIRE MEGJÖSSZ

Egyedül vagyok, mire megjössz,
az egyetlen élő leszek,
csak tollpihék az üres ólban,
csak csillagok az ég helyett.

A temetetlen árvaságban,
mint téli szeméttelepen,
a hulladék közt kapirgálva
szemelgetem az életem.

Az lesz a tökéletes béke.
Még szívemet se hallani,
mindenfelől a némaságnak
extatikus torlaszai.

A pőre örökkévalóság.
S a tiéd, egyedűl tiéd,
kezdettől fogva neked készűlt
e nagyszerű egyszerüség.

Mint tagolatlan kosárember,
csak űl az idő szótalan,
nincs karja-lába már a vágynak,
csupán ziháló törzse van.

Mindenem veszve, mire megjössz,
se házam nincs, se puha ágyam,
zavartalan heverhetünk majd
a puszta elragadtatásban.

Csak meg ne lopj! Csak el ne pártolj!
Ha gyenge vagy, végem van akkor.
Ágyban, párnák közt, uccazajban
iszonyu lenne fölriadnom.

Pilinszky János

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.20 0 0 97
Szép,kedves ilang,nagyon szép...
Hát még akkor,amikor Latinovits Zoltán szavalja ezt a verset-sajnos csak felvételről...
ilang_ Creative Commons License 2003.06.20 0 0 96
Ingadoztam két vers között, végül győzött a kedvesebbik szerző. Ez sem éppen rövid.
-
József Attila: LEVEGŐT!

Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott
hazafelé menet?
A gyepre éppen langy sötétség szállott,
mint bársony-permeteg
és lábom alatt álmatlan forogtak,
ütött gyermekként csendesen morogtak
a sovány levelek.

Fürkészve, körben guggoltak a bokrok
a város peremén.
Az őszi szél köztük vigyázva botlott.
A hűvös televény
a lámpák felé lesett gyanakvóan;
vadkácsa riadt hápogva a tóban,
amerre mentem én.

Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti,
e táj oly elhagyott.
S im váratlan előbukkant egy férfi,
de tovább baktatott.
Utána néztem. Kifoszthatna engem,
hisz védekezni nincsen semmi kedvem,
mig nyomorult vagyok.

Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor, miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam
s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg.

És az országban a törékeny falvak
- anyám ott született -
az eleven jog fájáról lehulltak,
mint itt e levelek
s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse,
mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse
s elporlik, szétpereg.

Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz.

Én nem ilyennek képzeltem a rendet.
Pedig hát engemet
sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek,
mint apró gyermeket,
ki ugrott volna egy jó szóra nyomban.
Én tudtam - messze anyám, rokonom van,
ezek idegenek.

Felnőttem már. Szaporodik fogamban
az idegen anyag,
mint szivemben a halál. De jogom van
és lélek vagy agyag
még nem vagyok s nem oly becses az irhám,
hogy érett fővel szótlanul kibirnám,
ha nem vagyok szabad!

Az én vezérem bensőmből vezérel!
Emberek, nem vadak -
elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,
nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!
-
1935. november 21.
-

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.20 0 0 95
Huhh! Elnézést,a vágólapon nem látszott ilyen nagynak..:-((
Majd megkoplalom...
Előzmény: Törölt nick (94)
Törölt nick Creative Commons License 2003.06.20 0 0 94
Tetszenek ezek a gondolatok.Kicsit emlékeztet az egész eszmefuttatás egy nagyon kedves íróm nagyon kedves könyvének néhány gondolatára.Mert a mi ellenségünk: a mi ragadozónk..
Egy erősen lerövidített formában felteszem ezt a részt a könyvből,remélem nem sértek vele túl sok szerzői jogot és moderátori érzékenységet..
Tehát a részlet Robert Sheckley: Kozmikus főnyeremény c. művéből való.

"............... beszélt a ragadozókról, azok népszokásairól és közerkölcseiről, közgondolkodásáról és észjárásáról, útjaikról-módjaikról.
...........................
...... amiképpen minden férfi számára ott van egy nő, ugyanúgy minden élő szervezetnek van ragadozója. A Nagy Táplálkozási Láncnak (ami a világegyetem mozgásállapotában az élet teljességének költői képe) már csak belső szükségességből is folytatódnia kell. Az élet, ahogyan mi ismerjük, föltételezi a teremtést; a teremtés viszont elképzelhetetlen halál nélkül.
Ily módon a gyilkosság jogos, habár egyes kísérőjelenségei nem mindig találkoznak azonnali méltánylással. Egy lény a maga természetes környezetében bizonyos más lényeket használ táplálékául, míg ő maga is táplálékául szolgál bizonyos egyéb lényeknek. És ez így van rendjén, mivel a Természet - nem szereti, ha a szabályai és a rendelései beszélgetési témává süllyednek minden koktélpartin, méhkasban, konklávéban vagy amit akarsz. Te azonban azzal még nem menekültél meg a Folyamat kérlelhetetlen Törvénye alól, hogy a véletlen folytán kikerültél szülőbolygód számviteléből. Ennélfogva tehát ha az űr legtávolabbi
sarkában sem akadna ragadozó a számodra, akkor keresni kellene egyet. Ha pedig keresve sem találnánk, akkor teremtenünk kell.
azok az emberek... -...nem azok voltak, aminek látszottak . - Ezt csak beláthatod.
- Nem azok voltak, hanem az, vagyis egyetlen valami, egy lény, amelyet külön a te számodra teremtettünk. Az volt a te ragadozód, és szinte szó szerint követte a Ragadozás Törvényének klasszikus példáját.
- És ez a törvény?

Ha kérdés formájába öntőd - a ragadozás elveszíti egyszerű és szimpla jellegét, sőt még az is kétségessé válik, hogy törvény-e egyáltalán. Minden szervezet tudatában van a ragadozásnak, akárcsak a karjának, a lábának, a fejének, csak még nagyobb bizonyossággal. Mert sokkal mélyebben gyökerezik ez a törvény, mint a tudomány törvényei, ennélfogva nem is lehet vulgáris egyszerűsítés tárgya. Már maga a kérdés ilyetén föltevése is szigorú korlátokat állít a válasz elé.

- Te eszel, ezért téged megesznek. Ezzel te is tisztában vagy. Ám azzal már nem, hogyan esznek meg téged. Hogyan ejtenek csapdába, hogyan ragadnak meg, bénítanak meg és készítenek el? Tűzforrón tálalnak-e föl, avagy finoman lehűtve, netán szobahőmérsékleten? Nyilvánvaló, hogy ez annak az ízlésétől függ, aki elfogyaszt. Hogyan ejt el a ragadozód: megfelelő magasságból óvatlanul a hátadra veti magát? Vermet ás, hálót sző, párbajra hív ki, vagy kimeresztett karmokkal a nyakadba ugrik? Mindez a ragadozód természetétől függ, ami megszabja annak alkatát és életfunkcióit. Ezt a természetet viszont behatárolja a te természeted, illetőleg attól függ, és mind az ő, mind a te természetedet szabad akarat hajtja, ennélfogva végső soron kiismerhetetlen.
A ráugrás, a veremásás, a hálószövés egyenes fegyver, ám hatástalanná válik egy olyan lénnyel szemben, aki meg van áldva az emlékezés képességével. Egy olyan lény, mint te, másodszor nem esik csapdába, ha egyszer sikerült megmenekülnie a közvetlen halálos veszély elől.
A Természet azonban nem kedveli az egyenes utat. Azt szokták mondani, hogy a Természet hagyományosan érdekelt az illúziókban, a születésnek és a halálnak eme bábáiban. Ha elfogadjuk ezt a nézetet, akkor látni fogjuk, hogy a te ragadozódnak bonyolult manőverekbe kell fognia, hogy megkaparinthasson egy olyan bonyolult lényt, mint te vagy.
De van a dolognak egy másik oldala is. A te ragadozód nem egyedül arra termett, hogy téged fölfaljon. Az igaz, hogy te vagy az ő életében a legfontosabb egyedi dolog; ám neki is, mint neked, szabad akarat adatott, ennélfogva nem az evési funkció szigorú logikája az egyetlen mozgatórugója. Az istálló egere azt gondolhatja, hogy a padláson a baglyot arra az egyetlen célra találták ki és alkották meg, hogy egérre vadásszon. Mi azonban tudjuk, hogy a bagolynak egyéb dolgok is járnak az eszében. Így van ez minden ragadozóval, a tiéddel is. Ebből fontos következtetés adódik számunkra: a szabad akaratánál fogva minden ragadozó funkcionálisan tökéletlen.
Mert ugye lehet, hogy a gyakorlatban sohasem húzhatsz hasznot a ragadozód tökéletlenségeiből. Sőt még az sem biztos, hogy egyáltalán tudomást szerzel róluk. Ebben a helyzetben szakasztott olyan vagy, mint az istálló egere. Amelynek esetleg sikerül besurrannia egy lyukba, ha meghallja a szárnyak suhogását, arra azonban sohasem lesz képes, hogy kielemezze a bagoly természetét, erősségeit és gyengeségeit.

Miről ismerhetem föl ezt a ragadozót?
- Ez teljességgel lehetetlen. Csak nem gondolod, hogy van olyan áldozat, amely le tudná írni a ragadozóját? Ha ez így lenne, azt jelentené, hogy az áldozat halhatatlanságra tett szert!

. - A te szemszögödből nézve folyton változtatja az alakját. Hallottál ugye az egérről, amely szépen besétál a kígyó szájába; a légyről, amely ráül a béka nyelvére, vagy a csikóról, amely a tigris mancsai közé bandukol? Nos, ebben áll a ragadozás lényege! És megkérdezhetnéd, vajon mit gondoltak ezek a lépre csalt áldozatok, hova mennek, vagy mi tátong ott előttük?
Azt a mai napig sem tudom, milyen maga a ragadozó.
- Nincs rá mód, hogy el tudnám oszlatni a tudatlanságodat - A ragadozókról nem könnyű valamit is megtudni. Mindenki a maga szemével látja őket. A csapdák, a rejtezési módjaik is ráépülnek az áldozat emlékeire, álmaira és képzelgésére, reményeire és vágyaira. A ragadozó fölkarolja áldozatának dédelgetett drámáit, és eljátssza őket az ő szája íze szerint. Ahhoz, hogy a ragadozódat megismerd, meg kell ismerned önmagadat. Csakhogy könnyebb az embernek az egész világegyetemet, mint önmagát megismernie.
- Mit tehetek hát? -
- Tanulj! - Tartsd nyitva a szemed, rohanj inad szakadtából, és ne higgyél senkinek és semminek. Eszedbe se jusson addig megpihenni, amíg haza nem érsz.
- Haza! - kiáltott föl
- Úgy van. A saját otthonodban biztonságban leszel. A ragadozód nem léphet be a te barlangodba. Ott is ki leszel téve persze mindenféle közönséges szerencsétlenségnek, de legalább ettől az egytől megmenekülsz.
"

Előzmény: igeen (93)
igeen Creative Commons License 2003.06.20 0 0 93
Márai Sándor:Az ellenségről

Vannak a közömbösek, a barátok, az ellenfelek, akik valamely eszme vagy meggyőződés, vagy érdek parancsszavára harcolnak ellened. Ez az emberi élet rendje,csak így van szép feszültsége az életnek: barátok és ellenfelek között, a közömbösök nagy tömegében.
S aztán van az ellenség. Nem ellenfél ő több annál. Mintha a végzett kijelölt volna kettőtöket egy párharcra, melynek nincs oka értelme. Tudsz róla, ahogy ő is tud felőled, noha az élet, a pálya semmilyen területén nem kersztezed útját.Gyűlöl téged, kenyeredre, életedre tör: soha sem vétettél ellene. Egy életen át kerülitek és keresitek egymást.
Mit tehetsz ellene? Mindenekelőtt iparkodj megérteni. Ő az egyensúly életedben. Máskülönben suta és balog lenne életed küzdelme.Szükséged van reá.Le kell győznöd magad, hogy őt legyőzhesd.Meg kell ismerned az igazságot, hogy igazad legyen vele szemben.Jobbnak kell lenned, mert ő gonosznak hisz és hirdet téged. Isten őt jelölte ki társadul a földön.Közös vállalkozásotok van,mint a bajvívónak. Ne döfd le idő előtt, egyáltalán ne döfd le. Ő tanít meg élni, harcolni, védekezni.Tudjad, hogy szükséged van reá.

ilang_ Creative Commons License 2003.06.19 0 0 92
-
Csorba Győző: CSÖRÖG A FAGYOS FÖLD

Csörög a fagyos föld, hideg van,
hópihe fészkel a hajadban,
gyűlnek a varjak az egekben,
gyűlnek a gondok a szivedben.

Hópihe fészkel a hajadban,
járod a világot magadban,
ó, mitől annyira remegtél,
itt a csirátalan, örök tél.

Járod a világot magadban,
melegednél régi zugokban,
angyalokat várnál, karácsonyt,
karácsonyi Jézuska-jászolt.

Melegednél régi zugokban -
talpad alá jég nő s beroppan,
szemeden gyönge jég virágzik,
sehogyan sem érsz el hazáig.
-

ilang_ Creative Commons License 2003.06.19 0 0 91
-
Csoóri Sándor: VONULÁS

Valaki mindig jön,
valaki mindig elmegy;
gyöngyökre lép a távozó
s a gyöngyök szétrepednek.

Az érkező hazát keres
hajadban, szemeidben,
mint akit romok közé szültek
háborús őrületben,

s a romok közt nem maradt, mert hívták
vigasztaló vizek;
hívták egy test friss szakadékai:
a távozó utáni sebhelyek.
-

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.19 0 0 90
Köszi szépen ezeket a nagyon szép gondolatokat...
Megtennéd,hogy megajándékozol bennünket a szerző nevével is? :-)
Előzmény: ÁcsNóra (89)
ÁcsNóra Creative Commons License 2003.06.19 0 0 89

Vigyázz a mára és a holnapokra!
A tegnap már az álmokban kapott helyet,
a holnap még a látomásokban piheg.
Tégy örömmé, ahogy lehet, minden mát!

S legyen időd: TENNI, CSELEKEDNI
akik között élsz, akik között jársz.
S legyen időd SZERETNI
szíved melegét megosztani;
s legyen időd NEVETNI
lelked muzsikáját szebbé tenni;
s legyen időd DOLGOZNI
gondolatod tükréből inni, kezed munkáját tovább adni.
S legyen időd JÁTSZANI,
fiatalságod titkát megőrizni;
s legyen időd OLVASNI,
a bölcsesség forrását felszívni,
És tudj majd SZENVEDNI is
- mert ez is az élethez tartozik-;
hogyha kell csendesen tűrni.
és tudj majd szívedből egy-egy fohászt
az ég felé küldeni.

VIGYÁZZ A MÁRA ÉS A HOLNAPOKRA!
TÉGY EZÉRT ÖRÖMMÉ MINDEN MÁT!

Az életet nem években mérik, hanem örömben.
Minden ember annyit élt,
Amennyi örömet szerzett másoknak.

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.18 0 0 88
Gyurkovits Tibor

PÉNTEK

Elvétem már a tárgyakat. A lényeg
elsikkad már a télből és a nyárból,
az azelőtt okosra nézett képek
hada most semlegesen vádol.

Az azelőtt fölépített varázshegy
most egycsapásra össze-vissza omlik,
s én így maradok véglegesen már egy
betört világban és sorsom csomóit

ki nem bogozva, ostobán, hanyatt,
csak azt érzem, arcomra folyik lényed,
akár a nap, a viasz és a lényeg,
s csak bámulom az üres tárgyakat.

.......

A látványt ölte meg bennem szemed.
Nem tudok látni, mióta rámnéztél,
csak azt, ami testedből föllebeg,
izgalmas fákkal lett tele a légtér,

de belső fákkal, mik úgy nőnek egy
hatalmas tájon, hogy az meg se látszik,
zsúfolásig tele vagyok veled
és nézlek, nézlek a megvakulásig.

Tapogatom az arcod. Ez az arc.
A végtelen. A minden arcok arca.
Nem látom már, csak amit te akarsz,
az ölelés zsákjába vagyok varrva,

ezer öltéssel a húsomba szúr
minden kis izmod, mint a tű.
Mi szorít össze veled ily vadul?
Szeretlek. Olyan egyszerű.

....

Olyan közel vagy, hogy tested szöge
egész a szemgolyómat éri,
fordulnék, törnék kifele,
de arcod elől nem tudok kitérni,

el nem fordíthatom a fejemet,
a szemben-lét fáj, kínzó, gyáva helyzet,
az arcomat szorítja a kezed,
hogy ordítani tudnék - s csak szeretlek.

Üvölt a táj. Mert elhagytam teérted,
elhagytam árnyait és szögeit.
A boldogságot. Holnap jön a péntek
és testemet testedre szögezik.

Már lélegezni sem tudok. Merev
pupillámat az egekre szögeztem,
belémfúródtál, mint hegyes üveg,
s én csüngök csak ezen az egy kereszten.

Következik a végső Golgota.
A kicsike, a helyi, az egyéni,
mert kinek-kinek meg kell halnia
ahhoz, hogy e világon tudjon élni

Következik az önfeláldozás.
A látványtalan és őrült alázat,
míg fölhasítja bőrödet a nyárs,
a test pedig vergődik, mint az állat.

És megreped a hegy. Csorog a vérünk,
az üres éjben elhasad karunk.
Csak az válthat meg, aki meghal értünk,
s csak azt váltjuk meg, kiért meghalunk.


Törölt nick Creative Commons License 2003.06.18 0 0 87
Kedves Nóra,szeretettel üdvözöllek és kérlek,tiszteld meg a topicot-ha van hozzá kedved-valamilyen szép mű beírásával is...és látogass bennünket máskor is...
:-)
Előzmény: ÁcsNóra (86)
ÁcsNóra Creative Commons License 2003.06.18 0 0 86
Üdvözlet az Olvasónak!
És az uj topicnak!
Előzmény: Törölt nick (85)
Törölt nick Creative Commons License 2003.06.18 0 0 85
Áprily Lajos

MADARAK

„Pascua qui volucrum vivus
Walthere, fuisti...”

Hó esett. A tar hegy orma
habfehéren integet.
Erdőkből a hó leűzött
őszapókat, pintyeket.
Almafánk és csipkebokrunk
madarak tanyája lett...
Walther von der Vogelweide
lelke száll a kert felett.

Titkos erdőn, vadcsapáson,
babonás ösvényeken
ez a nyugtalan madár-raj
hányszor volt kíséretem.
Mennyi füttyös és bolondos,
vígan cserregő barát...
Megetetem Walther von der
Vogelweide madarát.

Most a ködből méla hangok
hullanak, mint halk rimek.
Bús pirók-jel. Csak varázsló
és poéta érti meg.
Pinty felel rá. Cinkeszó. - Most
szállingózni kezd a hó.
S Walther von der Vogelweide
megölel a múlton át, mint
mesebeli nagyapó.

ilang_ Creative Commons License 2003.06.18 0 0 84
-
Octavio Paz: JEGYESEK

Feküsznek lent a fűben,
egymás mellett egy fiú s egy lány.
Narancsot esznek, csókolódznak,
mit hullám hullámmal cseréli habját.

Feküsznek kint a parton,
egymás mellett egy fiú s egy lány.
Citromot esznek, csókolódznak,
mint felhő felhővel cseréli habját.

Feküsznek lent a földben,
egymás mellett egy fiú s egy lány.
Nem beszélnek, nem csókolódznak,
mély csöndet mély csönddel cserélnek.
-
fordította: Rónay György

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.18 0 0 83
Radnóti Miklós

SZAKÍTÁS

Szakítottunk.

Te véresre csókoltad a számat
és lihegve kértél, hogy maradjak.
Nem maradok.
Menj be szépen, én meg elindulok
a mérföldkövek között a sárban.
Mit nézel?
A hófehér éjek után ugy-e
könnyező, foltos olvadás szakadt.
Hallod?
A vézna fákban a nyarat
siratják most korhadt, téli szentek.
Ne sírj.
A könnytől csúnya lesz a szemed
és nem bírom folytatni, ha könnyezel.
Hallod-e?
Szél szánkázik zúgva a dombokon
és itt te előtted fodros a sár.
Megértettél?
Sár. Sár és Gyűlölet van az alján
minden csillogó, nagy szerelemnek.
Most menj.
Érzem, hogy imádlak és gyűlöllek
és ezért most itthagylak az úton.
Kedvesem.
Nagyon, nagyon szerettelek és hogyha
találkozunk, talán újra kezdem.
Menj már.

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.18 0 0 82

Paul Éluard

A SZERETŐ

Lehunyt szemem pilláján ott remeg,
hajfürtje fürtjeim között,
keze kezemhez oly hasonló,
szeme színe szemem színéhez,
az árnyékomban úgy merül el,
akár egy kő az égi mélyben.

A szeme folyton rámragyog,
s nem hagy aludni engem,
oly fényes álma is,hogy sápatag
és párologva száll a nap;
nevettet,majd a bánat súlya nyom,
beszéltet is,pedig nincs mit mondanom.

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.18 0 0 81
Csuka Judit

SZÓTLANUL

Ars poetica helyett azért kell a vers,
hogy kijöjjek a gödörből, de nem kell
a tragikus póz, sem a hamleti monológ,
de kell a szavak néma simogatása,
csendes eső zivatar nélkül, te is mondtad,
hogy nem kell haragudni, de megbocsátani
sem, nem kell a Kései sirató József Attilától,
ha már megszülettünk, verseinket sem kell
lefordítani, be sem kell fejezni, de kell az elégia,
a befelé szivárgó könnyek, a visszanyelt szó,
az elrejtett arc, de jó emlékezni, még
jobb felejteni, nem kell futni mások elől,
mert a vers kihúzhat a gödörből, de nem menthet meg, a szó, a szó, a szó nem
menthet meg.

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.18 0 0 80
YVES BONNEFOY

EGY HANG

Úgy hordtam bennetek szavam, akár a lángot,
E sötét gyilkosabb, mint lángnak bár a szél.
S nem döntött semmi még ily véres küzdelembe,
Sem rossz csillagzatom és semmilyen szeszély.
Így éltem volna hát, amíg erőm e láng volt,
És láttam volna mást, mint hogy hamvába tért,
S az éjt, mely jól tudom, eljön, ha szárnyalása
Lerázza sorstalan sok üvegcserepét?
Csak szó vagyok, magam feszítve a hiánynak,
Dadogásom egykor a hiány szórja szét.
Igen, a pusztulás közel, nem lenni, szó csak,
A végzet ez s hiú a megdicsőülés.

ilang_ Creative Commons License 2003.06.18 0 0 79
-
József Attilától:

Flóra, csináljunk gyereket,
hadd vessen cigánykereket
mert én nehéz vagyok már

s elviszi könnyü szerelem;
hisz hogy én legyek hűtelen
ahhoz nehéz a szívem.

Fényszóróként kutatja
mint öntudatos űrt, a lelkemet

hogy valóban imádjalak
a telhetetlen űr alatt
és mégse csalj meg engem.
*
Az én szívem sokat csatangolt,
de most már okul és tanul.
Aki halandó, csak halandót
szerethet halhatatlanúl.
*
Én azt akarom, bár ostobának látszik
a vágy, mely elmém kockáival játszik,
hogy ugy szeressen az egész világ
téged s engem, mint anya kisfiát
egyetlen kisfiát, vagy kisleányát.
-

igeen Creative Commons License 2003.06.18 0 0 78
Ady Endre: Híven sohase szerettem

Csókjaimat szedtem, vettem,
Híven sohase szerettem.

Ha esküdtem s majd’ meghaltam:
Legjobb asszonyom megcsaltam.

Ha akartam, ha igértem,
Gonosz voltam tervben, vérben.

Ha öleltem, ha csókoltam,
Borus komédiás voltam.

Ha gondoltam a halálra,
Csalfán tettem, állva, várva.

Ha valakinek esküdtem,
Esküszóból mit se hittem.

Ha tébolyban elájultam,
Uj nőben ébredtem, ujban.

Ha od’adtam testem, lelkem,
Kerestem és mégse leltem.

Csókjaimat szedtem, vettem:
Híven sohase szerettem.

igeen Creative Commons License 2003.06.17 0 0 77
Mécs László: Az ember és az árnyéka

Egy fényességes hajnalon a földből nőtt egy ember.
Valaki beoltotta őt két fény-imádó szemmel.
Meglátta a kelő Napot és ment feléje folyvást,
valami vágy vonszolta, mint tenger felé a forrást.
Az élet jött-ment, színesült, pergett a film körülte,
szemébe hullt a múlt, jelen: öklével kitörülte.
Nem döbbentette semmi meg, a cél-érzése tiszta.
Csak ment, csak ment a Nap felé. Nem nézett volna vissza.
A Nap meg megtréfálta őt: az égzenitre pattant,
akkor sejtett meg egy gyanút, rejtélyt, megoldhatatlant.
Most merre menjen ? Fölfelé ? Ha szárnya volna, bordó !
Itt pusztuljon mint egy-nyaras, szegény kis napraforgó ?
A Nap megindult lefelé. Az ember ment utána.
A Nap vért hullatott, bukott. Tán eltörött a szárnya ?
Ha mostan végleg eltűnik : mi jő ? miféle végzet ?
Az ember ősz lett hirtelen, megrémült, hátra nézett.
Most látta meg kitárt-karú árnyékát szívbe-fájón,
amint keresztként feketült s elnyúlt a messzi tájon.
Vállára vette szomorún a mérföldes keresztet.
A Nap lehullt, a föld kihűlt és alkonyodni kezdett.
Az éj sűrű volt, mint a sár, az ember lába gyúrta,
nem tudta azt se, merre jár s rálépett a tejútra.
Vállán vonszolta a sötét, a mérföldes keresztet,
hogy odaért, a nagy kereszt ragyogni, égni kezdett.
Lépdelt csillagtól csillagig, tán ezer évig is ment,
beoltott fény-szomjas szeme kereste Őt, az Istent

cheshirecat Creative Commons License 2003.06.17 0 0 76
Radnóti Miklós:
Eső esik, fölszárad

Eső esik. Fölszárad. Nap süt. Ló nyerít.
Nézd a világ apró rebbenéseit.

Egy műhely mélyén lámpa ég, macska nyávog,
vihogva varrnak felhőskörmü lányok.

Uborkát esznek. Harsan. S csattog az olló.
Felejtik, hogy hétfő s kedd oly hasonló.

A sarkon túl egy illatszerárus árul,
a hitvesét is ismerem szagárul.

Elődje vén volt már. Meghalt. S mint bárki mást,
csak elfeledték. Akár a gyökvonást.

Feledni tudnak jól. A tegnapi halott
szíveikben mára szépen megfagyott.

Egy ujságlap repül: most csákót hord a szél.
Költőt is feledtek. Ismerem. Még él.

Még kávéházba jár. Látom hébe-korba,
sötét ruhája, válla csupa korpa.

Mit írjak még e versben? Ejtsem el talán,
mint vén levelét a vetkező platán?

Hisz úgyis elfelejtik. Semmi sem segít.
Nézd a világ apró rebbenéseit.

igeen Creative Commons License 2003.06.17 0 0 75

Antoine de Saint-Exupery: Fohász


Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat!


cheshirecat Creative Commons License 2003.06.17 0 0 74
Fenyő László:
Megáll a vándor

Megáll a vándor s hátranéz:
ez hát a táj, melyért lobogtam?
Ó, hányszor s míly silány borokban
tárulkozott a feledés.

Ennyi volt, ennyi az egész?
Hogy most a lakomás torokból,
a csillogókból, vigadókból,
hólyagzik az émelyedés?

Egy seb, mondd, hányszor tudsz hegedni?
Emlékezés, hányszor feledni?
Feledés, hányszor felszakadni:

uj eszmélettel átitatni
valami mult fagyott világát,
emlékké gyógyult símaságát?

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!