Szervusztok! Ez egy topik, ahova bármelyik klubtag beírhat olyan verset, rövid prózát, amely elnyerte a tetszését és amelyről úgy gondolja, szeretné másokkal megosztani. Csupán három kérésem van.
1. Ne saját műveket írjatok be, erre rengeteg más topik létezik.
2. Minden esetben írjátok be a mű címét és szerzőjét.
3. Tudom, létezik egyéni és közízlés.
Mivel ez mégis egy közösség, durva és sértő módon ne térjünk el ez utóbbitól.
Ki kérdez? Ki néz rád üres,
beesett szemekkel, mintha
rajtad múlna az élete? Sőt,
rajtad a pillanat, ami a
világ? Ki nehézkedik a
libikóka túlsó végén, hogy
akárhogyan is, de lenyomja,
mert a saját érdeke is, hogy
fent, vagy legalábbis megint
magasabban légy? Kit akarsz
segíteni, ha másként nem is,
legalább úgy, hogy a lábaddal
ellököd magadat a földtől, s
ha fönt vagy, izegsz-mozogsz,
nehezíted a tested, hogy
lehuppanj megint, hogy ő,
hogy ő is fölemelkedjék?
Miért, hogy lent is, fönt is
csak úgy van értelme, ha
ketten vagytok, ha mindketten
nekifeszültök, ha fölfogjátok,
hogy egymás hangja, tekintete,
szándéka, szárnya nélkül
senkik vagytok? Fönt is, lent is.
Miért, hogy akkor is
visszakérdezel, ha úgy érzed,
nincs veled szemben senki, ha
minden ott van a szemed mélyén?
Na,jól nézek ki,mondhatom...az összes fonalat,ami volt,elvesztettem..:-(
:-)
Dehát ez attól van,hogy soha nem figyeltem arra,amit pedig anyám ezerszer elmondott nekem...
Éljünk, kedves É. és bőszítsük
a sok hektikás vént, a Nap
lemegy és feléled reggel,
de bennünk soha ki nem lobban,
ami volt, lesz már, mert van.
Éljünk, kedves É., mert nincs
örök éj, és nincs örök álom,
ami ellobban, felvirrad még,
lehet, feléled reggel, de mi?
ha sok ezerre nőtt már napjaink
száma, ha lyukas garas ára van
szavunknak, ha belezavarodunk
a számolásba, ne bőszítsenek
akkor, két mogorva vént, fittyet
hányunk beszédeikre, mert a
Nap lemegy és feljő és mi élünk
és leszünk, kedves É.
Csak ál és talmi...
Valójában-kedves Cat- én egy rettentő nagyképű és öntelt alak vagyok,de ezeket az alapjában véve rossz tulajdonságaimat mérhetetlen önzésemnél fogva egyáltalán nem engedem felszínre kerülni,hanem inkább elleplezem aljas és álnok lelkem egyéb tulajdonságaival,olyanokkal mint: szerénység,szeretetreméltóság,odaadás,empatiás készség.....és ezt az idők folyamán olyan művészi tökélyre fejlesztettem,hogy az eredeti tulajdonságaim már alig-alig látszódnak...
Hát mondd,nem tisztességtelen ember vagyok én??
:-)
.és elnézést kedves Ilang,hogy utolsónak szólok Hozzád.Ahányszor megjelensz,én csak ámulok,mert Te olyan széles spektrumban "műveled" ezt az általunk is modellezett "irodalmiságot",amivel jómagam soha nem tudnék versenyre kelni.Valami "profiságot" sejtek a dolog mögött,amely persze nem csökkenti a ténykedésed értékét..
Nos,elárulod? Tanárnő,vagy esetleg előadóművész??
Miben rejtezik a titok?
Nos,az idézet első részének származási helye nyilvánvaló.
Megvallom,a hozzáfűzött megjegyzés nem az én szignómat viseli,de nem tudom a szerzőjét.:-(
Milu: a kérdésed megválaszolása nagyon messzire vezetne és nagyon igénybe venné a topicom tűrőképességét..és először valóban: magammal is tisztázni kellene a dolgot..
Ne haragudj...
Titkos béketárgyalások --
olvastam az újságban.
Szerintem nem helyes, hogy
titkosak a béketárgyalások.
A háború bezzeg sose titkos.
Egy háború, ahol egy puska se dörrent!
Egy háború, ahol senki se halt meg!
Egy háború, amit észre se vett senki,
mert csak a háboristák mentek oda,
és ott csúnyákat gondoltak egymásról
titokban. Titokban hahaha!
Bocs, amiért hosszú. De akkor is kedvelem Oscar Wilde-ot. A "Dorian Grey arcképe" pedig újra és újra elvarázsol, olyannyira, hogy a fiam is majdnem Dorián lett:-))
-
Oscar Wilde: RÓZSÁK ÉS RUTA
Ha föláshatnók azt, mi összetört,
A régi sok gyönyört,
Mit is csinálnánk emlékeivel?
Oly rég váltunk mi el.
Ha ujra visszahivhatná a mult
Mindazt, mi porba hullt,
Ha ujra élnénk életünk megint,
A régi, régi kint!
Mondd, a padunkra még emlékszel-e,
Vadrepkény nőtte be,
Torkodból trillázott a dallam ár,
Csöpp énekesmadár.
Hangodba volt valami édes iz,
Csattogtál, mint a csiz
És ugy daloltál, mint párját hivó,
Bus feketerigó.
És a szemed zöld volt, de szürke is,
Akár az április
És ametisztfény lobbant rajta át,
Ha csókoltam a szád.
Az ajkadon nem volt soká mosoly,
Oly méla volt, komoly
De kacagott öt perccel azután
Viharosan, buján.
Mint a virág féltél, ha záporok
Haragja háborog:
És amikor az eső megeredt,
Futottál, mint gyerek.
Nem tudtalak elérni sosem,
Repültél sebesen,
A lábaidnak fényes árnya volt,
Kis, röpke szárnya volt.
Emlékezem hajadra - mily pazar
Kuszált aranykazal -
Kócos, gubancos, élő napsugár:
Rég volt, ez messze már.
Emlékezem még a szobádra, jaj,
Egy nagy orgonagally
Nyult ablakodba, ringó, repdeső,
Hullt a meleg eső.
És ámbrabarna volt a te ruhád,
Nincs selymesebb, puhább,
Két sárga vállcsokor a válladon,
Többé nem láthatom.
Arcodra nyomtad francia, selyem
Zsebkendőd, kedvesem -
És rajta könny, egy vádló, néma folt,
Az eső cseppje volt?
Intett nekem a kéken erezett,
Szép, lankatag kezed,
Hangodba bucsu, vagy valami más,
Egy ideges sirás,
"Te tetted tönkre csak az életed"
(Jaj ez, hogy égetett!)
A kerti ajtón mentem át, elég.
Ez volt, ez volt a vég.
Ha ujra élnénk életünk megint,
A régi, régi kínt,
Ha ujra visszahivhatná a mult
Mindazt, mi porba hullt!
De így történt, szegény szívem epedt,
Miattad elrepedt
S a költő szíve, hogyha megtörik,
Muzsikál örökig.
Ó nem tudtam, hogy ilyenek vagyunk
S ivor sejtjén agyunk
Mindent, mi volt, mindig magába hord,
Mennnyországot, pokolt.
-
fordította: Kosztolányi Dezső
Mi is a boldogság? Csak egy kék völgy talán,
hol hajdanán- ihol harminc éve- nyulásztam.
Mit rangok aranya, ajkak piros parázsa!
Isten békéje a legnagyobb adomány.
Mondjátok csak reám: öregszik ez a Jammes...
nem sejtve, hogy milyen fiatal még a lázam.
De hol leltek ti sót, szopós kis kecskék? Nálam.
Bölcsesség só-szemét, szikrát vet valahány!
Serleg ha édes is, alján epével tölt el.
Csak az nem, az a kék völgy-serleg, tele köddel,
melyből tejet ivott, ahogy fölkelt, a nap.
Ifjú szerelmeim sorra feledni tudtam.
De látom még ma is a harmat-este útban,
ahogy vadász-kutyám a fény felé szalad.