Keresés

Részletes keresés

igeen Creative Commons License 2003.06.14 0 0 5
Reményik Sándor: Ne ítélj!

Istenem, add, hogy ne ítéljek –
Mit tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységből a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.

Istenem, add, hogy ne bíráljak:
Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás összhangnak lássak –
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mégis mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak
És lábaidhozegyütt hullnak.
Mi olyan együgyűn ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak.

Istenem, add, hogy mind halkabb legyek –
Versben, s mindennapi beszédben
Csak a szükségeset beszéljem.
De akkor szómban súly legyen s erő
S mégis egyre inkább símogatás:
Ezer kardos szónál többet tevő.
S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem,
De egyre inkább csak igen.
Mindenre ámen és igen.
Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.
Ámen. Igen. És a gonosztól van
Minden azonfelül.

1939
Kedvenc versem, bemutatkozásnak szántam.

Előzmény: Törölt nick (4)
Törölt nick Creative Commons License 2003.06.14 0 0 4
AZ ÉN AJÁNDÉKOM

A szívem hoztam el. Csinálj vele
Amit akarsz. Én nem tudok mást tenni
És nem fáj nekem semmi, semmi, semmi,
Csak a karom, mert nem öleltelek.

Oly fényes az még, mint uj lakkcipő
És lábod biggyedt vonalára szabták,
De ruganyos, mint fürge gummi-lapdák
És mint a spongya, mely tengerbe' nő.

Két fájó karral nyujtom mostan néked
És fáradt barna szóval arra kérlek:
Ha eltiporsz is füvet, harmatost,

Ha elkopott a lakktopánka egyszer
S ki megfoltozza, nem terem oly mester,
Az uccasárba akkor se taposd.

József Attila

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.13 0 0 3
A KEDVESHEZ

Emeld szived a csillagok fölé:
Szunyogdöngés lesz ott a földi lárma;
Emlékeknek száll hattyufellege
És énekel a csendnek csalogánya.

Létünk csak szikra két sötét között,
Lobbanjon hát, mint villám éji tájon!
A mindenség fényénél felragyog,
Egy percre csak, hogy mindörökre fájjon.

Szivünk legyen friss harmatos csokor,
Pipacshoz kössünk kék katángot társul
S a bánkódó, elcsüggedt, szomoru
Istennek nyujtsuk fel vigasztalásul.

Időnk lejár, nyiljon hát mosolyod!
Siker, kudarc: zavaros Isten-álom,
Az életem egy futó gondolat
Mig szépséged átvillan a világon.

Nagy Zoltán

Nerdy Creative Commons License 2003.06.13 0 0 2
:-)))
Előzmény: Törölt nick (1)
Törölt nick Creative Commons License 2003.06.13 0 0 1
FOHÁSZ

Uram, mi ez? Bus tréfa csak talán?
Ugye, most mindjárt könnyeink letörlöd
És elcsigázott, meggyötört és fáradt
Szivünk füröszti véghetetlen Jóság,
Míg felragyog verőfény-mosolyod?
Ó szinte hallom már szavad: "Bohók,
Csak tréfa volt! Ne sírjatok tovább már!
Hát elhinnétek ennyi rosszat rólam,
Holott szivem napként sugárzó jóság,
Kész megbocsátás, tiszta irgalom?"
Ó mért nem szólsz hát, mért hagysz félni minket,
Hogy tán valóság ez a gonosz álom?
Ó jaj, csordúl, pereg, szakad a könny,
Itt harmat még csak, ott langy permeteg,
Zuhog mint zápor, zúg mint vizesés,
Új vizözön már s nincs Nóé ki érne
Vigasztalásnak zöldellő fokára!

Mi vagy? Mit gondolsz? Mit akarsz velünk?
Bántottunk mi? Vagy hetykén, mint suhanc,
Ki vesszejével sujt egy-egy kalászt le,
Reánk se gondolsz, míg elvérezünk?
Ó jaj, talán a mi szegény világunk
Játékszerül egy gyermek-isten kapta
És vergődünk most borzasztó kezében,
Mint a bogár, amelynek szárnyát tépik,
Mint fészkéből kivett puccos veréb,
Melynek érzed kezedben szívverését...
Ó kérlek, hidd el, lelkünk van nekünk
És ez a lélek csupa fájdalom,
Ó hogyha látnád, szived tán megesne.

...Öröm? Az is van. Ó megismerém!
Kigyult hajómon színes sok tüze,
Zászlódíszt öltött rengő árbocán
S kötélzetén megülve, mint a fecske...
Parázslott messze még a kikötő,
Száz lámpásból, az éjnek száz sebéből
Csurgott a vízbe izzó tűzpatak,
Piros, arany, zöld gyöngyöző barázda...
Szállt, szállt hajóm s ujjongva s ámulón
Néztem fel én a csillagok rajára,
Bolygó tüzemmel mely versenyt futott:
Miriád szikra, mit repít a szél…

- De oly fájdalmas-csendes volt a tenger!
Oly sápadtan csillant meg tűköre!
Olyan nehéz mozgásu volt a hullám...
- S megismerém: a környék óceánján
Hajózok én! Százezrek sóhajából
Támadt a szél, mely vásznaim dagasztja...
Megismerém! S hajóm megállt, törött
Bordáin át ömlött belé a hullám,
A szél kioltott lámpát s csillagot
S könnyem szakadt a zúgó óceánba.

...S a föld kering a nap körül, szünetlen
Forgatván ősi pórázán a holdat,
S napunk forgatja más nap s végtelen
Világok lánca csak ködfolt az Űrben.
S egy porszemen itt sír a pornál semmibb:
Egy ember lelke. Kérdez s nem felelsz!

Te nem felelsz... De én valamit sejtek!
A gondolat derengő ködfoltjában
Minthogyha látnék tűnő csillagot...
- Ó hátha hold vagy csak az istenek közt
S van egy Nap-isten, lángoló, erős
S ez is csak láncszem még a Szellemeknek
Felfoghatatlan ős naprendszerében...
Ó hogyha van, ki még feletted úr,
Reszkess, ha jő az ítéletnek napja

S a Legnagyobb ül ködlő trónusán!
A szívemet elviszem én tanúnak
S ha nem tud szólni fojtó zokogástól,
Bízón, mint gyermek, lábához teszem!
S majd néz reá az élő Irgalom
S kezével sírva elfödi szemét.

Nagy Zoltán

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.13 0 0 0
MILYEN FELEMÁS

Milyen felemás érzések közt élünk,
milyen sokféle vonzások között,
pedig zuhanunk, mint a kő
egyenesen és egyértelmüen.

Hányféle szégyen és képzelt dicsőség
hálójában evickélünk, pedig
napra kellene teregetnünk
mindazt, mi rejteni való.

Milyen
megkésve értjük meg, hogy a
szemek homálya pontosabb lehet
a lámpafénynél, és milyen
későn látjuk meg a világ
örökös térdreroskadását.

Pilinszky János

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.13 0 0 topiknyitó
Nem akarok ide hosszú bevezetést. Ez EGY topic a sok közül,ahova BÁRKI beírhat olyan verset,rövid prózát,amely elnyerte a tetszését és amelyről úgy gondolja,szeretné másokkal megosztani.Csupán egy kérésem van és mielőtt valaki megintene,hangsúlyozom: KÉRÉS.Ha lehet,NE saját műveket írjatok be,hiszen erre annyi,de annyi más topic létezik.
Köszönöm,ha ezt elfogadjátok..

Karak

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!