Keresés

Részletes keresés

Yvy Creative Commons License 2003.07.25 0 0 676
William Butler Yeats

Ha ősz leszel s öreg

Ha ősz leszel s öreg, s lehúz az álom,
s a tűznél bóbiskolsz, vedd le e könyvet,
lapozgasd, álmodozz csak régi, könnyed
pillantásodról: visszfény volt az árnyon.

Hányan szerették jó kedved sugárát,
s imádták hű vagy hamis szerelemmel,
de én zarándok lelkedet szerettem
és változó arcod szomorúságát.

S az izzó kandalló-rácshoz hajolva,
suttogd, kicsit fájón: hogy elszökött
a Szerelem, suhan a hegy fölött,
s elrejti arcát fátylas csillagokba.

Csillag Tibor fordítása


Yvy Creative Commons License 2003.07.25 0 0 675
Köszönöm:-)
Előzmény: Törölt nick (672)
Törölt nick Creative Commons License 2003.07.25 0 0 674
Kosztolányi Dezső

VIGYÁZZ

Vigyázz.
Ez a nagy pillanat.
Egy ember jön feléd, bemutatkozik,
már tárja kezét, most lát legelőször,
rád néz,
és elviszi majd az arcod, a hangod,
s őrzi.

Lélek csak az ember a többi
emberek lelkében,
törékeny gondolatokból faragott,
száztitkú, halovány emlék,
mely néha a fellegekig magasul.
Légy méltó e testvér
áhitatos várakozására,
s remegjen által a tudat,
hogy most történhet valami,
ami még nem volt,
mióta áll a világ,
s Isten kezében se reszketett úgy
sáranyagod, mint most
az ő kezében,
ki megteremt igazán,
fényből, szeretetből,
Ő, a te rokonod,
Ő, a te Urad, Istened.

Nézz rá,
büszkén s alázatosan is,
mint aki megszületett és aki meghal.
Ne félj.
Röpítsd feléje a te életed
s egyedülvalóságod, mely neki
oly idegen,
hogy beleborzong
és megért.
Légy őszinte, tiszta, bátor.
Adj példát.
Szemvillanás csak, s kész a bűn,
és az örökre tart,
örökre büntet,
öngyilkos haraggal,
és összetöri az emlékedet,
téged.

Ne hazudj.
Ne halj meg.
Élj benne.
Ez a nagy pillanat.
Vigyázz.

Yvy Creative Commons License 2003.07.25 0 0 673
Christina Georgina Rossetti

Emlékezz

Emlékezz rám, ha tőled messze-messze
a hallgatag országba érkezem,
s nem foghatod meg többet a kezem,
és nem fordulhatok el tévedezve.
Emlékezz rám, ha majd magad leszesz te,
s nem szólsz jövőnkről, úgy, mint rendesen:
csak emlékezz és értsd meg, kedvesem,
késő tanács, imádság, minden eszme.
De ha felejtesz, s aztán valahogy
emlékezel reám, ne búslakodj,
mert hogyha Éj s Romlás a szenvedélyt
nem ölte meg, mely hajdan bennem élt,
százszorta jobb, hogy mosolyogj s felejts,
semmint emlékezz és egy könnyet ejts.

Kosztolányi Dezső fordítása

Törölt nick Creative Commons License 2003.07.25 0 0 672
Szépeket hozol, Yvy.:-)
Előzmény: Yvy (669)
ilang_ Creative Commons License 2003.07.25 0 0 671
Eliszaveta Bagrjana: ELEMEK

Visszatartod-e a szélvihart, hogyha felsüvít a bérceken,
zúgva fölveri a völgyeket, sűrű port kavar a csűr felett,
s míg kocsik ponyvája tépve csüng, és sikong a tornyok érce fenn,
megkopasztja mind a házakat, földre fekteti a kölyköket
szülőföldemen?

Visszatartod-e a Bisztricát, hogyha fölriadt a medre már,
hogyha zajló kérge megreped, és a híd gerince félreing,
s barmok kajla testét pörgeti a kiömlő, szürke, szennyes ár,
rajta ferde háztető kering, és kitépve úsznak kertjeink
szülőföldemen?

Visszatartod-e a régi bort, hogyha mérge egyszer forrni kezd,
pincék nyirkot fújó rejtekén szétfeszíti az abroncsokat,
hol a dongán jel mutatja, hogy milyen színű volt az ó gerezd,
és apáink óta őrzi már a lehajló, pőre boltozat
szülőföldemen?

Hogy tartanál engem vissza hát, a csavargó, büszke szélroham,
a robogva szálló vad vizek és a fürge bor szabad hugát,
kiben érintetlen célokért mindig olthatatlan vágy fogan,
aki tág útakról álmodik, melyek végtelenbe nyúlnak át -
mondd meg hát, hogyan?
-
fordította: Székely Magda

Törölt nick Creative Commons License 2003.07.25 0 0 670
Thándor Márk

ESTI KÖSZÖNTŐ

Hunyd le szemed, s lásd az édent,
áldott, meleg hóesésben.
Táncoljanak hegyek, völgyek, fények.
Engedd, hogy szeressenek téged.

S ha már lengedezik az álom,
nyújtozz végig a pihe-puha ágyon,
hagyd, hogy csodáljanak az éjben,
lángoló csillagok az égen.

S akkor én is becsukom szemem,
arcodat csillagként lesem,
táncolnak álmok, vágyak, fények.
Engedd, hogy szeressenek téged.

Yvy Creative Commons License 2003.07.25 0 0 669
Elizabeth Barrett-Browni

Mondd újra
(a Portugál szonettek-ből)

Mondd újra s újra mondd és újra mondd,
hogy szeretsz! Bár az ismételt szavak
kakukknótához hasonlítanak,
emlékezz rá, hogy se mező, se domb
nincs kakukknóta nélkül, ha a lomb
újul tavasszal s kizöldül a mag.
Egyszeri szó, mint szellem hangja, vak
sötétben zeng el és kétség borong
nyomában. Ismételd...szeretsz... Ki fél,
hogy a rét túl sok virággal veres
s az ég túl sok csillaggal ékszeres?
Mondd, szeretsz, szeretsz... Hangod úgy zenél
mint ezüst csengő, újrázva... Beszélj:
de ne feledd, hogy némán is szeress...

Babits M. fordítása

Törölt nick Creative Commons License 2003.07.25 0 0 668
Illyés Gyula

MENEDÉK

Hiába csitítasz, vígasztalsz,
hogy tűrjem, hogy nem nagy dolog,
beteg vagyok s áltatni azzal
te sem mersz, hogy meggyógyulok.
Halálos nyavalyába estem,
nem tegnap s nem tegnapelőtt
és nincs rá mód, hogy kiheverjem,
öröklött baj, mitől nyögök,
és gyógyszer sincs, hogy csillapítsa
kínját, pedig be nagy, be sok -
ki ebben van, arról előre
lemondanak az orvosok;
egy napra bár elhessegetni
rémképét, nincs arra se szer;
nincs hátra csak a szembenézés,
a belenyugvás; veszni kell.

Mert ez az ősbaj az öregség.
Annak lepnek tünetei,
olyan riasztón, szinte félek
tükör felé tekinteni.
Így érezhet, akinek arcát
sárgítani kezdi a rák,
így, akinek vérbaj-fekély üt
homlokára szentenciát;
minden nap elérhet a vég. Így
nézem magam; így nézz reám;
lassúbb-gyorsabb agonizálás
minden élet ötven után.

Nem erősítesz engem azzal,
ha eltakarod szememet
az elől, amitől talán már
nem is olyan nagyon rettegek.
Tudjam ne elgyávulva nézni,
mit elkerülni nem tudok,
erre használd, édes csitítóm,
asszonyi tudományotok;
tudjak, ha meglep ama végső
ebtámadás, a végzeté,
hátrálni úgy, hátra se nézve,
mint rég anyánk térde közé;
tudjam, - halld a szép, régi verset:
te spectem suprema mihi
cum venerit hora - "utolsó
órám, ha majd távozni hí:
szememet tereád emelnem"
és -te teneam moriens
deficiente manu - "téged
fogjon hanyatló kezem."

Mert angyali fölényetekkel,
asszonyok, ti, ti értitek
kezelni a vérébe mocskult
hőst is úgy, mint a kisdedet,
s mert halál és szerelem egy ágy,
s mert végezzük bárhogy is itt,
lemeztelenít a halál és
tisztátalanná aljasít,
s mert régtől fogva teelőtted
a titkom se csak az enyém,
segíts át anya-türelemmel
elpusztulásom szégyenén.

Törölt nick Creative Commons License 2003.07.25 0 0 667
Paul Geraldy

ÖSSZEBÉKÜLÉS

Megint haraggal váltunk el. Miért?
Mindegyikünk pedig fűt-fát igért,
hogy majd szeretjük egymást! Ám jegyezd meg,
mostan nem én kezdtem. De te... Te kezdted...
Mindegy. Te, én? Ő volt, a szerelem...
Szóval faképnél hagytál kereken!
És odamondtál az ajtóba' nékem,
azon a hangon! Fájt a büszkeségem!
Erőltetett könny lángolt szemeden!...
Nem furcsa ez? Mi egymás oldalán
mindig csakis gyűlölködünk. Az ám.
Hát nem te vagy hibás. De, hidd el, én sem.
Hiszen szeretsz. Tudom. Én is. Egészen.
Talán, mivel hasonlitunk. Talán,
mivel együtt ülünk minduntalan.
Az ember ingerült lesz végre, sértett.
Mindent meg akar érteni... Na érted?
Fürkész. Kutat. Töpreng. És nyugtalan.
Figyeljük és nem éljük a szerelmünk.
Hát hagyni kell. Előbb is: hogy szerettünk.
Kimondhatatlan! Csakhogy nem szabad
keresni mindég a "nagy" vágyakat!
Gyötrődni! Izgatódni! És perelni!
Te! Oly silány dolog az a szerelmi
kéjmámor és egyéb... hát hagyjuk el mi,
mostan szeressünk igazán, bután!...
Nézd, azt tanácsolom, hogy ezután
ne lássuk egymást annyit... Életem,
szeretjük egymást: ez kétségtelen.
De szörnyü, hogy mindig erről beszélünk.
Ritkábban jöjjünk össze. Ha így élünk,
majd megtörténik az, mit ki se mondunk.
Meglátod, akkor nem lesz semmi gondunk,
boldogjai leszünk e bús világnak!
Új, új öröm vár, új csók vígasza.
Jaj, hogy szeretjük egymást majd! Imádlak!...
De holnap aztán jöjj korán haza.

Törölt nick Creative Commons License 2003.07.25 0 0 666

NE FÉLJ

Én megtehetném és mégsem teszem,
csak tervezem, csak épphogy fölvetem,
játszom magammal, ennyi az egész,
siratni való inkább, mint merész.

Bár néha félek, hátha eltemet
a torkomig felömlő élvezet,
mi most csak fölkérődző förtelem,
mi lesz, ha egyszer mégis megteszem?

A házatok egy alvó éjszakán,
mi lenne, hogyha rátok gyújtanám?
hogy pusztulj ott és vesszenek veled,
kiket szerettél! Együtt vesszetek.

Előbb örökre megnézném szobád,
elüldögélnék benn egy délutánt,
agyamba venném, ágyad merre van,
a képeket a fal mintáival,

a lépcsőt, mely az ajtódig vezet,
hogy tudjam, mi lesz veled s ellened,
a tűzvész honnan támad és hova
szorít be majd a lázadó szoba?

Mert égni fogsz. Alant az udvaron
a tátott szájjal síró fájdalom
megnyílik érted, nyeldeklő torok.
Hiába tépsz föl ajtót, ablakot.

A túlsó járdán állok és falom:
gyapjat növeszt a füst a tűzfalon,
gyulladt csomóba gyűl és fölfakad,
vérző gubanc a szűk tető alatt!

Mi engem ölt, a forró gyötrelem,
most végig ömlik rajtad, mint a genny,
sötét leszel, behorpadt néma seb,
akár az éj, s az arcom odalent.

Így kellene. De nem lesz semmi sem.
A poklokban is meglazult hitem.
Vigasztalást a játék sem szerez,
az éjszakának legmélyebbje ez.

Hogy átkozódtam? Vedd, minek veszed.
Nem érdekelsz, nem is szerettelek.
Aludj nyugodtan, igyál és egyél,
s ha értenéd is átkaim, - ne félj.

Pilinszky János

Yvy Creative Commons License 2003.07.25 0 0 665
John Keats: Mikor elcsüggeszt

Mikor elcsüggeszt, hogy meghalhatok,
s nem gyűjti majd be termését agyam,
s nem őrzőm meg - mint csűrök ért magot -
feltornyozott könyvhalmokban magam;
s mikor eszembe villan, hogy a sors
varázskeze már nem soká segít
lefesteni nekem a csillagos
mennybolt regényes, nagy jelképeit;
s mikor felrémlik, hogy többé talán
nem látlak már, te illanó csoda,
s bűverejét nem sugározza rám
egy mondhatatlan érzés - akkor a
világ partján megállok s figyelem,
mint süllyed el a hírnév, szerelem.


Baranyi Ferenc fordítása

Törölt nick Creative Commons License 2003.07.25 0 0 664

MÉGIS NEHÉZ

Anya, anya
ebben a sivatagban,
mért hagytál itt, ebben a sivatagban?

Mért hagytál itt, hol minden oly kietlen,
és mindent mégis oly kiváncsian
szemlélgetek?
Tudod, hogy hány kisértés,
a semmi és üresség késdobáló
hány és hány pokla leskel itt reám?

Persze, a ruhák fodrát leeresztik,
a kelme megfakúl, s a fű
beteríti az utakat.

Persze, persze, a feledés, az elmúlás -
de hol is hagytam abba? -
mégis élek,
mégis nehéz, anya, mégis nehéz.

Pilinszky János

Törölt nick Creative Commons License 2003.07.25 0 0 663
József Attila

ÉN NEM TUDTAM

Én úgy hallgattam mindíg, mint mesét
a bűnről szóló tanitást. Utána
nevettem is - mily ostoba beszéd!
Bűnről fecseg, ki cselekedni gyáva!

Én nem tudtam, hogy annyi szörnyüség
barlangja szivem. Azt hittem, mamája
ringatja úgy elalvó gyermekét,
ahogy dobogva álmait kinálja.

Most már tudom. E rebbentő igazság
nagy fényében az eredendő gazság
szivemben, mint ravatal, feketül.

S ha én nem szólnék, kinyögné a szájam:
bár lennétek ily bűnösök mindnyájan,
hogy ne maradjak egész egyedül.

Yvy Creative Commons License 2003.07.25 0 0 662
Ez az én hegyem!

Lenézek rátok, hisz megtehetem,

bár dombnak is ócska

amin állok,

nekem "hegyem".

Nincs mellette folyócska,

ér sem mossa köveit,

bozótjaiba ha vad kerül,

hát jobb, ha menekül.

Még meghalna itt.

Nincs itt visszhang sem.

Ha szólni van kedvem,

magam hallom csak a hangokat,

de azt módfelett sokat.

Bár keveset beszélek.

Furcsa tán de ez a hegyem,

bár dombnak is ócska.

Ha kicsit is nagyobb volna,

nem kellene nekem!

Karaffa Gyula

Yvy Creative Commons License 2003.07.25 0 0 661
AJÁNDÉK

rázd fel csörgesd meg
gyöngyös dobozom
fuzd fel a könnybôl gyúrt
szemeket
kinyíltak szárnyaim

lábam új út porát veri
az egyetlen igazit
az örök változatlan
változó élet ösvényét

ez a válaszom a halálnak
a hamisnak önzônek
akarnok kegyetlennek
ajándékom gazdagnak
szegénynek

Benke Rita

ilang_ Creative Commons License 2003.07.24 0 0 660
...
Fejtő : Attila nagyon is megbánta, hogy azt a verset írta, mert alapjában véve nagyon tisztelte és szerette Babitsot, csak az fájt neki, hogy Babits nemhogy nem ismerte el, hiszen több versét azért hozta a Nyugat, de nem ismerte el őt teljes nagyságában. Attila egyik legboldogabb pillanatát hadd mondhassam el. Ő ment el Bartók Bélához azért a cikkért, amit a Szép Szónak megígért, és ragyogott az arca. Mi van, Attila? Mi van? Képzeld, Bartók azt mondta nekem: te Attila, te az vagy a magyar költészetnek, ami én vagyok a magyar zenének. Hát ennél nagyobb elismerést életében Attila nem is kapott, de Bartók szájából is ez egy komoly kijelentés volt. Bartók volt egyike a keveseknek, nagyon keveseknek, akik látták Attilában azt a költőt, akiről nekrológomban azt írtam, hogy megadatott neki a tökéletesség adománya. A tökéletesség nagyon nehezen elérhető, de Attilának van legalább ötven olyan verse, amit költőileg egyszerűen tökéletesnek lehet mondani.
Faludy Még csak annyit hozzá, Magyarországon elég nehéz költőnek lenni...
... Eleinte úgy volt, hogy a jelenkor nagy költője, értve alatta a harmincas éveket, negyvenes évek elejét, az Szabó Lőrinc. Attila, hogy mondjam, valahogy másodrangú személy volt, és aztán hirtelen kezdett az idő változni lassan, és akkor kiderült, hogy Attila különb költő Babits Mihálynál és különb költő Kosztolányi Dezsőnél és különb Tóth Árpádnál és különb József Attilánál, és az egyetlen, akihez vissza lehet menni, hogy nagy költő volt, Attila méretei szerint, az Ady Endre volt. Szóval hirtelen támadt, mondjuk a 40-es évek végén, az 50-es években az, hogy Attila a nagy magyar költő, a XX.század egyik legnagyobb költője, és ezt külföldön is bizonyos mértékig elismerik.
Fejtő Kezdik elismerni.
Faludy Adyról sohasem ismerték el.
...
Rettenetes temetés volt. A december eleji gyönyörű napfény, porhó az országúton itten, ott álltunk talán, azt hiszem, hogy nem is többen, mint tizenöten, mert a falu népe az később jött ki a koporsóhoz, tudod, és a csendőrök köztünk és a falu népe között. A falu népe nem a költőhöz jött ki, hanem az öngyilkoshoz...
... És a Jolán meg ott állt, tudod, a sufninál, amiben benn volt Attilának a holtteste, és kiabált az ajtó előtt, Attilám, drága bolondom, gyere ki! Hát szóval nagyon szomorú temetés volt.
Fejtő Nagyon szomorú. De valahogy illett is József Attilához azért ez a temetés. Hát látod József Attilát úgy eltemetni, hogy tömegek, tízezrek siratják? Nem, így Franciaország siratja az ő nagy költőit.
...
-
Előzmény: Törölt nick (388)
szuszmok Creative Commons License 2003.07.24 0 0 659
Szép estét:)
Egy Jatzkó Béla verset hoztam, lehet, hogy volt már, de most szeretném idemásolni:)

Álmok

Azt álmodtam, hogy álmodom,
megálmodtam, mit álmodsz,
s úgy őrködtem az álmodon,
mint aki nem is álmos.

Álmod álmomra ráhajolt,
- forrásra így a pálma, -
álmomnak édes párja volt,
s te voltál álmom álma.

Mint szembenéző tükrökön,
mik egymásnak felelnek, -
álmodjuk bár külön-külön
ugyanazt a szerelmet:
két álmunk egybesimulás,
akár a megvalósulás.

ilang_ Creative Commons License 2003.07.24 0 0 658
Utána már rájöttem, hogy ez többféleképpen értelmezhető!:-)
Előzmény: cheshirecat (657)
cheshirecat Creative Commons License 2003.07.24 0 0 657
De kedves Ilang, hát mikor mondtuk meg neked valaha is, hogy mit írj be?
(szóval, ma is azt írsz, amit akarsz! :))
Előzmény: ilang_ (655)
ilang_ Creative Commons License 2003.07.24 0 0 656
Jó estét! Egy "esti mese" Gazdag Erzsitől:-)
-
MESE A SZERELEMRŐL

Hol volt, hol-nem-volt-ország
hol-nem-volt közepén
volt egy hol-nem-volt tölgyfa.
S a tölgyfa tetején
élt egy világszép leányka,
s egy világszép legény.
S mert égig ért a tölgyfa,
az égben laktak ők,
tükörfalú szobában
a két szép szeretők.
A tükrök visszaverték
rózsálló arcukat:
ezerré sokszorozták
ölelő karjukat.

Hol-volt,-hol nem volt ország...
Ott élnek gondtalan,
örökös szerelemben,
örökké boldogan.
-

ilang_ Creative Commons License 2003.07.23 0 0 655
Ezek szerint ma azt írok, amit akarok:-(
-
Ch.A.Swinburne: TENGER ÉS ALKONYÉG KÖZÖTT

Tenger és alkonyég között
a szerelem hozzámszökött.
Örömre bú jött, napra éj,
a hosszu vágyra kurta kéj,
s óh szerelem, reád mi jött
tenger és tengerpart között?

Tenger és kikötő között
az édesből keserü lett,
a vágyból könny, a könnyből láng,
holt kéjből uj vágy, uj fulánk:
s a szerelem így font-kötött
a tenger és homok között.

Tenger és naphunyat között
egy órát köztünk font-kötött,
de már suhant is, fürge láb,
a tegnapok után tovább
az arany vízen: jött s szökött
tenger és tengerhab között.

S tenger fölött és part alatt
minden vágy meghalt, elszunnyadt.
Az első csillag látta, míg
kettőnk egy lett; a második
csak engem látott magamat
tenger fölött és part alatt...
-
fordította: Babits Mihály

ilang_ Creative Commons License 2003.07.23 0 0 654
-
László Noémi: MIÓTA NEM KAPASZKODOM

Tizenhét napja számontartom azt,
hogy nem történik semmi különös.
Reggel megébredek, a nap besüt,
virágot öntözök, és nem tudom,
mi mire ösztönöz.

Végzem a dolgom, számolok, és áltatom
magam: holnaptól mindent felrugok,
de nem vagyok megrögzött lázadó,
csak kissé nyugtalan,

mert rég nem írok, rég nem olvasok,
nyelem a port, a levegőt, szaladnak hetek, hónapok,
felbukkan sok jó ismerős, sok apró fájdalom
a nyakszirtemre ül, hogy leutazzék majd a hátamon
s ha elkerül,

kerek, szilárd, áttetsző a szivem,
csak annyit fontos megemlítenem:
rég nem kapaszkodom.

ilang_ Creative Commons License 2003.07.23 0 0 653
Jó reggelt!:-)
-
Marsall László: ...HA LESZ MÉG VILÁGOSSÁG

Fejemben szünetlen zúgás ébredéskor,
mint ólmos esőkor a távvezetékben,
ablak mellett ülök, bennem vánszorgó
lassúcska személyvonaton - egyedül,
a lekászálódott hajnali utasok
itt felejtett melegében.
A szemközti ülésen kék takaró
hurkája, sebtében félredobott,
talán egy felriadó menekülőé,
kivetette magát a múltban bedeszkázott
sztyeppei szelek rágta ablakon.
Egyike a túl hosszú szögeknek
felső zsebemben a félreketyegő
órát bökdösi, zúgás-percegés...
Valaki mondta, kijön elém az állomásra.
Hol? mikor is? - Elfelejtettem.
Lehetnék szomjas is, de minek?
Sarki sötétség, szemzugban északi fény.
Ideje befejeznem az írást.
Folytatom, ha lesz még világosság.
-
Szépek az éjszakai versek is, Yvy:-)

Yvy Creative Commons License 2003.07.23 0 0 652
Éjszakai állomás

Ha sokat utazol tudod,

hogy mennyire más

a lámpák fényében fürdő

magányos néma állomás.


Nappal nyüzsög a tarka nép,

százhangú , siető tömeg.

Rikkancs kiált a sarkon

hihetetlen, , de élő hireket.


Éjszaka hallgat a peron.

A rikkancs lapjat ládába zárja.

A vonat füttyent, s tovalohol

egy másik kihalt állomásra.


Staub, Efraim

Yvy Creative Commons License 2003.07.23 0 0 651
BEHUNYT SZEMMEL

Ha behunyom a szemem,
nem bánthat már senki.
Talpam belesüpped a homokba,
rám mosolyognak a szilvafák
s érzem a múltam.
Itthon vagyok újra.
Otthon vagyok;
Integet a rés a kerítésben,
hívogat a szőlőlugas,
a mászóka hangosan felkacag.
Nagyapám keze simul
könnytől forró arcomhoz
s hangtalanul ordító
fájdalom vár választ;
-Papa, mondd, miért olyan nehéz?-
A homok finoman pereg
lábujjaim között,
a szilvafák már alszanak,
én halkan suttogom:
-Úgy lesz.-
Nagyapám keze letörli
utolsó könnycseppemet.

Kocsmárszki Luca

Yvy Creative Commons License 2003.07.22 0 0 650
Látomás


Sétálok esti csendben

De hajt a képzelet.

Fékezném egyre léptem,

De jaj most nem lehet.

Futok, s velem szaladnak

A fák, s a házfalak,

Kiáltanék a csendben,

De jaj, most nem szabad.

Fal mellett kék lidércek

Űzik az árnyamat,

Nyomomban sárga ördög

És zöld manó szalad.

Rohan velem a felhő

Rohan a Hold, a Nap

Amott egy üstökös száll,

S a felhőbe harap.

Végtelen hosszú út ez,

Lábam nem bírja már,

De futni kell. Rohanni !

Nyomomban a ragály.

Hová lehet szaladni ?

Lángot vetett a Nap,

Elémvág és sietve

A fák lombjára csap.

Szaladjak ? Vagy megálljak ?

Mennék, de nem lehet.

Köröttem száz lidérc áll,

S ezer manó nevet.

Staub Efraim

Yvy Creative Commons License 2003.07.22 0 0 649
ÁLOMDIÓFA

Álomdiófa, szürke törzsű szépség!

Burok nyílik, hull barna pillanat…

Félzöld-félsárga illatos levélen

kis semmi élet, félénk gyík szalad,


s ringat az ég elképzelt-múltú békét.

Hallgató kertet. Szálló füst szagát

viszi légtenger idő-óceánba,

s hullám sóhajt: illékony a világ!


A dió koppan. Kopácsol a harkály.

Erős a csőre, de testén a toll

egy-egy kis folton szívsebző pirosat,

vérszín emléket, elmúlást dalol.


Álomdiófa! Törzsed átölelném,

hinném, hogy vagy és hinném, hogy vagyok,

de körülvesznek bús valóság-évek,

álomgyűlölőn álomtalanok.


A tömeget oly könnyű táncba vinni!

Bárgyúsága szánalmas-végtelen.

Ha isten volnék, lelkét felemelném.

Igy csak mosolygok rajta, s megvetem.


Álomdiófa, szürke törzsű szépség…

Esőt jósolt, el-elborult a fény,

de jött egy csillag reményragyogása:

könnycsepp-varázslat volt-ősz tenyerén.


Hiába vágynék egy volt-messzeségbe!

Diószem koppan: barna pillanat.

A dacos héjba örökre bezártan

ott a titok, mely most már ottmarad.


A versem is múlt: csupán egy diószem.

Semmi? Vagy Minden? Nem kutatom én.

Már nem. Csak nézlek, égkönnycsepp-varázslat:

te kigyúlt csillag volt-ősz tenyerén.


Lelkes Miklós

Yvy Creative Commons License 2003.07.22 0 0 648
Ha lesz még...

Múlnak az évek.
Ahogy gyérül a hajunk,
elcsöndesedünk, elpuhulunk.
Hol vannak az eszmék, az ideák?
Hol van már a lázadó kisdiák?
A világot akartuk megváltani,
de nincs már kivel és nincs minek.
Csak csodáljuk az akkori
tiszta, szent gyermeket,
s az akkori szellem álmai?
Mára már szelíd vágyak;
Egy jó leves, nyugalom, csend,
nézni a gyereket, hogy fut, hogy keres,
hogy álmodik életet egy bábba
s hogy készül kilépni a Világba,
az életre, a harcra.
Már ha lesz egyáltalán még harc
és lesz még élet
és lesz még társ
és lesz még.......

Karaffa Gyula

Yvy Creative Commons License 2003.07.22 0 0 647
Éjjel

Csak aludj

Én itt vagyok Veled!

őrzöm álmod, megfogom kezed

mig Te megszövöd sorsomat.


Nyugodt vagy...

csak a takaró ölel át

befonva tested vonalát

lélegzeted könnyű fuvallat a gyenge fényben-


Már nem félek.

Kimondhatatlan szavakkal kereslek

reggelente smaragd tükörbe nézek

(mikor kinyitod szemed!)


Tökéletes Vagy!

Mint régen látott tiszta álmaim

rádfeszülnek forró vágyaim

szivárvány tündérei.


Még nem fekszem melléd...

nézlek megnyugodva.

Vágyakozom a tiszta mozdulatra

-alszol és átölel kezed!-


Csak aludj!

Én itt vagyok Veled....

félem álmaid és keresem kezed

csak szeretlek Gyönyörűm.

Erdélyi Gábor

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!