Még mielőtt visszaterelték volna arra az ominózus részre a Kohász Kéket többször is bejártam, a régi eredeti útvonalat, az erdő nem volt lezárva, csak itt-ott felgazosodva, gondozatlan volt.
Az az út amelyet most kijelöltek a Kohász Kéknek (ez nem az eredeti, csak ahhoz közelítő) az éppen járható is volt, Tavaszi Széllel is azon jöttünk le anno.
Az erdőt szinte teljesen kivágták, most már nincsen mit félteni, persze gondolom amúgy sem a turisták hordták volna el...
"további együttműködési lehetőség az északi zöld kapcsán"
2014-ben
2018-ban meg szürkézünk
aztán találtam egy ilyet is 2017-ből:
"Az évekkel ezelőtt egy lezárt magánerdő miatt eltérített Kohász Kék és Mátra - Murányi Piros a nyáron áthelyezésre kerül az önkormányzati erdőn keresztül a Pécskő-Szilvás aljáig."
Ezt sem értem, erdőtörvény szerint tűrni kötelesek az erdőbirtokosok a turistákat. Vagy az nincs benne a törvényben hogy kerítéssel körbekeríteni tilos? (mondjuk a falopás miatt ezt meg is értem)
Létra lehetne áthidaló megoldás.
Azzal meg az a baj, hogy ki fizesse?
Vagy esetleg nem is vonatkozik rá a törvény mert nem erdő a besorolása? (bár ezt nem hinném)
A turistaút É-D irányban vezet, a 015-ös pontnál van egy kiágazó út.
Oszlop K+ jelzéssel:
016 - Az úttól keletre, a "semmiben"
017 - 021 Füves, itt-ott bokrok, fák, ez a terület vélelmezhetően Nemzeti Park.
Út nincs, még nyomok sincsenek, de az oszloptól oszlopig technikával lehet haladni.
021-nél próbálkoztam É felé, de a nyílban végződött jelzés nem vicc volt, neki kellett rontani az erdősávnak:-(
Itt elvben ritkásabb az erdő, de út nem nagyon van.
A "jutalom" a 022-es pont, itt is van egy oszlop.
A ponttól nyugatra látszik a faiskola, errefelé nem lehet menni. Bozótvágóval esetleg:-)
Valamikor ÉNY felé lehetett a következő oszlop, de a faiskola ezt "felszívta".
A turistaúttól tehát eddig lehet menni, de ami észak felé, az erdősáv mellett van, az nem leányálom.
Út nincs, szúrós gaz van.
Vélelmezhetően a Nemzeti Park gondolhatta úgy, hogy a Gyermekvárostól kijelöl egy útvonalat, de ennek csak ez a része eredeti, a többit vagy felverte a gaz, vagy elkerítették.
Megpróbálom majd jelezni a térképen az oszlopokat.
Köszönöm az olvasnivalót! A délután folyamán neki is esek az olvasásnak, most viszont egy kis gyalogtúra jön a Mátra-Murány túramozgalom egy rövidke szakaszán :)
Néhány napja szóba került, hogy pontosan két hete épp a pedált nyomtam Salgótarján környékén. Azóta elkészítettem a négynapos túra leírásait, már fel is töltöttem a honlapra. Az első nap leírásának linkje:
A többi nap leírása (illetve az ezt megelőző négynapos menet leírásai) innen már a vezérlőgombokkal elérhetőek.
Bocs, hogy direkt linket adok meg, de a kerékpáros mozgalom teljesítésének oldalait már a honlap új dizájnjával szeretném elkészíteni, azzal pedig már hónapok óta nyűglődöm, eddig mindenfajta értékelhető (és bemutatható) eredmény nélkül...
Tudod én ebbe baromira el tudok fáradni, amikor van egy tök jó kezdeményezés és valaki nekiáll lovagolni egy témán, csakhogy megmutassa, hogy mekkora a tájékozottsága, következésképpen, aki elindította a kezdeményezést, az hülye, hiszen nem jól tudja.
Legyen igazad, ez OKT.
Kiváló teljesítésedért adok kitűzőt is! Tessék soxeretettel:
Én nem jártam DDK-n, úgyhogy ezt ti jobban tudjátok.
Nekem ebből a faültetés a fontos most.
Meg úgy egyébként is! :)
Nem gondolnám, hogy aki erre eljön, annak a pecsételés lenne most fontos - az pedig, hogy a hirdető hogy hirdette meg - nos erre nem nekem kell válaszolni, mert én vagyok ő. ;)
No voltam Ormándpusztánál. Az erdőt kb 50 -100 méteres sávbán tarolták le az úttól,így a kastély továbbra is takarásban maradt.Viszont ezt a tarvágást a kis "vityilló"láthatóan megsínylette,körülötte embermagasságú már a gaz és az aljnövényzet,benövi már a beállót is. Ráadásul ezt a buszmegállót szerintem senki nem használja,megmaradt a kastély "fénykorából".Lehet,hogy érdemes lenne elgondolkodni aMTSz-nek,hogy áthelyezik ezt a stemplit mondjuk a közeli vasútállomásra,Zalakomárba.
No meg ha egy hegynek nem esnek neki csakánnyal, könnyen lehet hogy egy szinte "névtelen", erdős hegytető marad, és semmi több. A Bél-kő vagy az Esztramos nagy valószínűséggel önmagukban nem lettek volna nagyon különlegesek.
"nem az ikonikus hegyeket elbontani mint a Badacsony, a Naszály, a Karancs, a Bélkő, a Szanda, az Esztramos stb..."
Sajnos az ikonikusság és a könnyen bányászhatóság összefügg. Ikonikus, mert magában álló (Naszály, Esztramos, Badacsony), vagy hegységperemen levő (Bél-kő). De épp ezért (is) bányászták: a kitermelt anyagot könnyebben el lehetett szállítani, mint a hegység belsejéből, azaz alacsonyabbak a költségek. Ez a "melyik ujjamat is harapjam" minősített esete, sajnos :-(
ezeknek az épületeknek a romjai álltak a Szanda-hegy harmadik csúcsán
itt. Forrás: Várak.hu
Ontopik, mert Péterhegyet, rajta Péterkutat mutatja még egy régi turistatérkép is, amelyen már kék jelzés is van, magyarul a kék is érintette egykoron, és a Szent-István Vándorlás is.
Ezért nem kövez meg senki, ez maximum egy jó diskurzus tárgya lehet.
Egyet is értek meg nem is.
Cement kell, munkahely kell. Ez vitathatatlan.
Ugyanakkor mond meg nekem hogy hol van már az a pénz amelyet a hegyeink tönkretételével kerestek, hol van már az a cement (lassan le kell bontani majd azokat a házakat amelyek abból épültek,) hol van az a kő amit elhordtak például Szandáról, vagy éppen az a salaknak való amit az Esztramosról bányásztak le?
Történelmi léptékkel egy szempillantásnál is kevesebb idő alatt teszünk tönkre évmilliók óta létező természeti kincseket!
A pusztítás pedig visszafordíthatatlan, sőt innentől kezdve ezek a hegyek nagyon gyorsan pusztulnak tovább, mert az eróziótól nem védi őket semmi.
mondhatjuk hogy szép. De 100 méterrel magasabb volt, szigorúan védett.
A Szanda hegy második csúcsának is hiányzik a fele, gyorsan pusztul. Hol van már az a kő ami innen kijött? A pusztítás viszont örök.
Ezt pedig máig nem értem, de szerintem ma már nem is engednék!
Itt pár évtizede egy régi kis templom erődített romjai állottak, búcsújáró kegyhely volt, az oda vezető út még ma is széles szekérút, jól járható, majd egyszer csak mintha elvágták volna.
Most meg van egy jó nagy gödör. Megérte? Valakinek biztos, de hol van az már.
Lehetett volna ezt ésszel is csinálni, nem az ikonikus hegyeket elbontani mint a Badacsony, a Naszály, a Karancs, a Bélkő, a Szanda, az Esztramos stb...
Ebből valószínűleg valami burkolt út lesz, az alapozás és vízelvezetés legalábbis szerintem erre utal.
A hegyelhordással kapcsolatban viszont azért én más véleményen vagyok, még akkor is, ha ezért meg is köveznek sokan (hogy stílusosan fejezzem ki magam...).
Arra is gondolni kell, hogy ha egy-egy hegyet szét is hordanak a bányászat miatt, ez egyrészt nemzetgazdasági érdek, másrészt az eredmény is sokszor elég látványos. A Bélkő például ilyen, szerintem.
Ja, és ha nem lenne hegyelhordás és bányászat, nemcsak cement nem lenne, de "nem lenne" esztramosi Rákóczi-barlangunk és beremendi kristálybarlangunk sem.
Meg kell persze találni a középutat, nem lenne jó, ha olyan lepusztított megyényi területeket hagyni magunk mögött, mint teszik pl. Kanadában az olajpala miatt, de szükség van nálunk is bányákra. Hogy ezért melyik hegyet kellene feláldozni, az persze lehet vita tárgya.