A nyuggerek az ország legkisebb szegénységi kockázatú csapata, ennyire emlékezhetnél még.
És pont nem általános és elérhető, nincs példa rá a környezetemben, hogy a gyerekek beülnek valami általad említett helyre ebédelni vagy vacsorázni. Különösen, hogy a gyerekeket ki se engedik alapjában véve az iskolából, míg tanítás van, vagy a napközi végéig. Azoknak a gyerekeknek, akik napközisek, le kellene mondani a napköziről ahhoz, hogy ebédre beülhessenek egy ilyen helyre. Az az általános, hogy az ilyen helyeken vannak nyugdíjasok meg gyerekek - de ez nem jelenti azt, hogy a gyerekek életében is általános az ilyen helyekre való beülés.
Ha meg szoktál húst előkészíteni, akkor tudod, hogy nincs utána nagytakarítás, és azt a vágódeszkát, kést, meg edényt elővenni majd mosogatógépbe helyezni se a legtöbb idő.
Elméletben annyira jól lehet amúgy nagyon hatékonyan és el se fáradva főzni és egyéb házimunkákat végezni.
Én midnig csak összedobok valamit, amikor muszáj, sosem főzögetek.
Néha van kedvem kicsit igényesebben. El nem tudnám képzelni ,hogy a gyerkeeknek nem jó a menza, nem tudbnám megugrani, hogy helyette minden nap jót főzzek. Szerenrcsére nekik sem jut eszükbe, hogy ne lenne a menza jó.
Az is van, hogy nem tudnám őket iylen egészséges hús és zöldség étrendekkel táplálni, hatalmas étvágyuk van, kell nekik az energia. S marhára nem híznak így sem. Ennek azért örülök, mert rohadtul frusztrálna, ha még ez is rám lenne rakva, hogy én vagoyk az oka a testalkatuknak, meg persze így is mdinennek.
Nem olvastam vissza a teljes kaja-szálat, csak még tegnap megütötte a szememet egy olyan, hogy az otthoni főzéssel vagy spórolni lehet, vagy egészségesebb lesz (de akkor nem lesz olcsóbb), és persze mindenképpen egy csomó időt elvisz.
Szerintem ez nem feltétlenül van így. Tegnap home office-ban voltam, ilyenkor általában főzök magamnak. A tegnapi ebéd egy spagetti-kreáció volt, olyan hozzávalókból, amiket szeretek és voltak is éppen otthon:
(durum) spagetti paradicsomos-olívabogyós öntet (ez üveges és bolti, de nagyon jó minőség) avokádó medvehagyma feketeerdei sonka grana padano sajt
Bruttó 15 percet vett igénybe az elkészítése, egészséges is, kifejezetten finom lett, és 500 Ft-ból jön ki egy akkor adag, amitől én jóllaktam (gyereknek/50 kilós nőnek szóló adag mondjuk 350 Ft)
Nyilván megint más, ha öt emberre kell főzni és minden nap, abba valószínűleg belefásulnék gyorsan. De azért annyira nem ördöngösség a főzés alapszinten, hogy fetisizálni kellene.
De az ég áldjon meg, most komolyan azt akarod mondani, hogy inkább szarjunk bele, és egyen vackot még az a gyerek is, akinek az anyja rászánná az energiát arra, hogy ne vackot egyen - kicsit mondjuk még a körülmények kényszerítő hatása miatt is -, csak ne mondjuk, hogy elfáradtunk? Miért, kinek mi a fene baja lesz attól, ha VV azt mondja, hogy ki van purcanva és fáradt? :D
"vagy kicsit dragabban esztek jot es nem kell dolgozni"
Nem. Ez nem lehetőség, fogd fel.
"egy rantott csirkemell rizzsel meg minimalis minosegi kulonbseggel keszul otthon/kajaldaban"
Egy rántott csirkemell rizzsel hatalmas árkülönbséggel készül el otthon/kajáldában, ráadásul nincs lehetőség kajáldába kimenni az iskolából ebédidőben. Külön kértem pedig, hogy heti két napon engedjék ki a lányomat - akinek amúgy van ebédszünete is, de az iskola nem engedi ki a tanítás végéig, ami kb. 6 óra.
"a francokat, van kozben egy csomo jarulekos tevekenyseg (elopakolas, mosogatas, takaritas, elpakolas), ami miatt boven nem annyi 4* annyi hus (inkabb csak 1.5-2x annyi ido)"
Az, hogy beteszek valami a mosogatógépbe, minimális idő, a kipakolást meg a fiam csinálja, az nekem nem időveszteség. :) De a húst, hagymát elő kell készíteni, négyszer annyi pörkölthöz négyszer annyit, most komolyan, én rendszeresen, évek óta csinálom ezt, tényleg te akarod megmondani, hogy mennyi időt lehet megspórolni, ha nem négy adagban csinálom, hanem egyben? Közben a legszebb az, hogy már így is egyben csinálom, tehát ezen a vitán pl. semmi időt nem fogok megspórolni, épp csak annyit mondok, hogy nem spórolok meg ezzel annyi időt és energiát, amennyit te valószínűsítesz.
Azt nem akarod elfogadni, hogy esetleg más is tud gondolkozni, és az optimális döntést hozta meg - és basszus, az még mindig fárasztó. :D
a tulsulyt a rossz taplalkozas ES a sport hianya okozza. Azert emlekszem anno mi is menzas gyerekek voltunk es akkor meg nem volt reform konyha meg kutyafasza mindenmentes faszsagok ... ettuk amit elenk raktak, meg repetat is kertunk sokbol, sokat ettunk es igen, volt cski, csipsz minden ... csak kb. folyamatosan kint logtunk, mindig sportoltunk valamit es a buntetes az volt ha nem mehettunk ki jatszani
a mai tuflak fosoknak meg az ha ki kene menni a szabad levegore :DDD nyilvan altalanositas de azert elegge jellemzo a mozgashiany manapsag a gyerekeknel.. unokaocsemen is latom... szerencsere az unokahugaimon nem, pedig ott meg mindket szulo nem sportol ... viszont tudjak hogy en igen, igy barmikor atmegyek akkor edzoset kell jatszanom :D
Amúgy igen, a rakott krumpli a világ egyik legmacerásabb kajája, mire minden hozzávalót megfőzöl, pucolsz és vagdicsálsz. :))
Van egy csomó kaja fajta, aminek a munkaigénye teljesen egyenes arányosan nő a mennyiség növekedésével, és vannak, amelyeknél nem egyenes arányos a növekedés. Szerintem aki sokat főz ezt pontosan tudja, meg azt is, hogy hogyan lehet trükközni az egész dologgal, én pl. nyáron "elcsúszva" szoktam főzni, tehát mindent két napig eszünk jobbára, de egyik nap csak levest, a másik nap meg másodikat kell főzni, és nem is olyan uncsi, meg nekem is valamennyire egyszerűbb. De ettől még munka van vele nyilvánvalóan.
Vannak dolgok, amik fontosak nekem, na ilyen az étkezés is, meg ilyen pl. az alvás is, másokból meg simán engedek (pl. rend, vasalni is csak ami nagyon szükséges).
Az, hogy két választás van, vagy főzök értelmes ételeket ugyanannyiból, amennyibe a vacak kerülne, vagy eszik a vackot, tény. Mi öten vagyunk - mekkora edényben készítsek szerinted rakott krumplit, hogy két napig együk? Ráadásul pont a rakott krumpli olyan, hogy totál mindegy, hogy egyszerre pucolok meg három kiló krumplit, vagy kétszerre másfél-másfél kilót.
Természetesen nem vagyok hülye, a hús-alapokat jellemzően előre megcsinálom több adag ételhez és lefagyasztom, de azért mondjuk az is majdnem mindegy, hogy 4szer csinálok fél kiló húsból pörköltet vagy egyszer csinálok 2 kiló húsból, ugyanis főleg az előkészítés a munka, ami négyszer annyi alapanyagra négyszer annyi.
De teljesen mindegy, milyen érveket hozok, vagy mi a valóság vagy a racionalitás, neked egyszerűen el kell mondanod, hogy "a nőknek kell az áldozatszerep", és ezt nem írhatja felül semmilyen vita. Mikor elfogynak az érveid, jön a konzerv férfihang.
Nyugi, neki heti 40 órás munka mellett is kiválóan benne, a legkisebb fáradtság nélkül is. :)
Meg hát az a részmunkaidő is milyen, igen, jobbára az, de amikor Kassára megyek, meg Fülekre, meg Nógrádba, meg ide-oda, akkor az nem 6 órás munka lesz. :)
Hát ha dorombolunk! Kedves hangszerem még a doromb, mely varázseszköz volt, mert elváltoztatta a varázsló hangját, fokozta a hatást. A XVII.-XVIII. században azt írták róla az osztrákoknál és Nyugat-Magyarországon, hogy megrontó hatása van a hangjának, mert a lányok-asszonyok nem képesek neki ellenállni, ezért aztán be is tiltották.
Arra van pénzünk, hogy vagy rendelünk valami vackot - az általad linkelt étlapról a zóna menü férne bele -, vagy csinálok értelmes ételeket.
Mondjuk az én gyerekeim négyéves koruk óta sportolnak, és rendszeresen vannak időszakok, mikor együtt futunk, régebben jártunk együtt kangoora és spinningre a legnagyobbal. Azért nem sportolok, mert fizikailag nem vagyok rá képes, most pl. le van rokkanva a hátam egy hete, megint.