De ezt próbálom pont megvilágítani, hogy ennél bőven több is lehet kulturált fogyasztás, akár számomra is lehetne, ha szeretném. :) De valami elképesztően szar íze van szerintem bármilyen alkoholnak. :)
Ezt így nem mondanám, mert simán lehetne kulturált fogyasztás egyszer-egyszer inni egy pohár bort, de egyszerűen nem ízlik, ennyi. Tehát a kulturált fogyasztás simán lehet az enyémnél (a semminél) bőven több is. Kokainból szerintem nincs kulturált fogyasztás eleve, tehát már itt nem értem az analógiát.
Az ismeretlen területen járást sem értem, miért lenne gond ismeretlen területen járni 40+ évesen. Simán lehet, hogy valaki nem ivott 40 éves koráig, semmit, majd utána kulturált mértékben inni kezd, vagy éppen addig csak 1-2 szexuális partnere volt, utána meg nem így óhajt élni. De az is lehet, hogy simán csak élt nyugiban fiatalon is, és utána is így kíván élni, semmilyen kárára nem válik, hogy nem próbált ki 10-20 férfit/nőt 25 éves korára.
Jó lenne szeretni a bort, mert olyan klassz dolog, szép, a boros poharak is szépek, biztosan kellemesen érzik magukat, akik koccintanak pl., de a szagát se bírom, nemhogy az ízét. És minden más alkohollal is így vagyok. Az íze ellene szól, a helyzetek, a hozzá kapcsolódó szokások szólnának mellette.
Cigivel is így vagyok, de egy régi barátom dohányzott, ilyen csavarós dohányt vett mindig, egyszer egy karácsonyra felcsavartam neki egy csomaggal - mondjuk azt rögtön el is kellett szívni a buliban az összeset. Mert ez a babrálgatás vele tök jó.
Nem látom a problémát... belőtted a felsoroltakra az általad kulturáltnak tekintett fogyasztás mértékét 0-ra. Ha ehhez tartod is magad, akkor nincs gond... ... az általában ott szokott kezdődni, amikor valaki ezt a határt átlépi (esetleg nem lőtte be korábban a határt kellően X okból) mert onnantól ismeretlen területen jár...
... barátok között nincs vele gond, de nyilvános helyen hamar cikibe tudnak fordulni az események :Đ
Nem iszom alkoholt, bár fiatalon volt pár próbálkozásom vele, de nem jön be, 16 éve semmit sem iszom. Füvet és kokaint nem is próbáltam, nem is áll szándékomban. Egyrészt nem kell mindent kipróbálni, másrészt, ha meg szex, ott sem zárja kis a felnőttkori kulturált fogyasztást a fiatalkori tombolás hiánya.
a fúrumozás is olyan, mint az alkohol a fű és kokainfogyasztás... vagy a szex :Đ
Ha nem szerzel benne kellő mennyiségű tapasztalatot fiatalon, nem ismered meg a korlátaid... akkor felnőttként nem leszel képes a kulturált fogyasztásra :Đ
A fogyás ezzel kilőve, méregtelenítés(máj, vese) is, de arra jó sztem, hogy megismerj finom leveket, pihenjen a szervezeted, ha amúgy össze-vissza eszel, iszol.
Nem lehet, a kávé hiányától fáj a fejed, megvonás? (mert gondolom, kávét se iszol most, úgy szabályos.)