Ha már veszitek a fáradságot arra, hogy beleolvastok a fórumba (remélem így volt) miért nem olvassátok el a topik leírást is? Mindösszesen 1 sor, de nektek sikerült azt is megszegnetek. Én már unom, hogy csak a nemideillő hozzászólásokat lehet látni, és állandóan a moderátoroknál kilincselni a törlésért. Így az érdemi, akár izgalmas beszélgetések is elmaradnak, mert kinek van kedve ide benézve egyáltalán megszólalni??
Szóval a beszámoló, ami eddig elmaradt! Csak reggel jött haza az asszony. A gyerek lakásán voltak voltak végül végig. Éshát leginkább "azt" csinálták. 3 menet volt, sima cumit beleszámolva 4. Kipróbálta kutyapózban is, amit eddig nem engedett. Bejött neki szóval már én is kipróbáltam vele :P Sajnos a végére eléggé elfáradt és elaludt, csak reggel ébredt fel.
Tudom én is, hogy megvan a veszélye ennek, de maximálisan megbízok benne. Megbeszéltük ezt is, ha valamelyikük elkezd többet érezni akkor leàllunk ezzel a dologgal.
Jah és kaptam egy cumis képet meg ahogy benne van a srác a nőmben, de lelkemre lett kötve, hogy nem lathatja rajtam kívül senki. 😃
Ilyenkor szoktak beszólni a kedves férfi szeretők hogy ha az én nőm lennél én nem osztoznék senki, vigyáznék rád, féltenélek stb.
Mindig lesz valami új ,valaki aki másban jobb mint az otthoni vagy egyszerűen nem a megszokott. Esetleg sokat bókol és udvarol ami elbizonytalanítja a biztosnak vélt kapcsolatot is. Én azt mondom azért ha van egy jó kapcsolatod, akkor valamilyen szinten vigyázni is kell rá! Nem szabad hogy érdektelennek tűnjön egymásnak a pár, legyen egy kis ragaszkodás és összetartozás érzésük egymáshoz. Szóval ha elengedem egy idegenhez intim kapcsolatra nélkülem akkor nem is vigyázok rá, vagy nem féltem azt fogja hinni. Esetleg azt érzi már nem érdekel mi lesz vele...
Sokfélék vagyunk, sokféle véleménnyel, élethelyzettel, de …
Ha valakinek elengedik a kezét, s ha szilárd lábakon álló kapcsolatba van, akkor tudhatja-sejtheti azt, hogy a partnere hazavárja. Ekkor is beléphet a képbe egy nem várt érzelem… De ha nem annyira szilárdak azok a lábak, vagy ha elégedetlen bármivel is a nő, akkor gondolhatja akár azt is, hogy jah kérem, ha a párom küld el azért, hogy mással lefeküdjek, ha bármit megtehetek, akkor miért is ne tegyek meg bármit?
Szerintem ha a többesbe közösen fog bele a pár (többnyire a férfi zümmögésére), akkor a nő jogosan várja el a partnerétől, hogy az ott legyen, vigyázzon reá, sőt tevékenyen részt vegyen az Ő örömében.
Akinek elengedik a kezét, akit szabadjára engednek az sokkal könnyebben lép félre hisz már tulajdonképpen megtette párszor egyedül ha a másik tudott is róla. Nem számít már nagy lépésnek ha a másik most épp nem tud róla...
Én biztos nem mennék ebbe így bele pont ezért! Amúgy sem külön utakon szeretnénk járni.
Maximum beszélgetni hagynám őket kicsit kettesbe ha ez oldja picit az első izgalmakat....
Bizony, benne van! Ráadásul minél lazábbak, minél merészebbek, annál inkább…
Általában a párok többsége a többest úgy szereti megélni, gyakorolni, hogy mindketten ott vannak. Közös az élmény, közös az izgalom. A másik nélkül semmit sem tesznek.
Vannak páran, akik azt is engedik a másiknak, hogy úgy történjen valami, míg ők a közelben sincsenek. „Persze, kezdjétek el, majd hazaérek én is”
De nem kevesen vannak úgy, hogy persze, „menj el drágám, oszt majd gyere haza, ha már túl vagy mindenen”. Ez már inkább egy teljesen nyitott kapcsolat. Ezek szoktak a leghamarabb borulni. Természetesen nem mind, de bizony jóval nagyobb az esély ezeknél a végleges külön utakra tévedésnek, mint a fenti két lehetőségnél.
Engem nagyon izgat és a páromat is, hogy megnézném őt és egy másik nagyon csinos nőt amint levetkőztetik, nyalják és ujjazzák egymást amíg ki nem elégülnek és utána én is beszállnék! Hármasban 2L+Én, de ha a Hölgy nem akarja akkor az is lehet hogy csak a párommal foglalkozom vagy csak nézem őket!
Elvi akadálya nincs, csak a lehetőség és megfelelő partnert nem találunk.
Sziasztok! Nem tudok aludni, megint megtörténik :) Ugyanazzal a sráccal akivel múltkor. A páromat ma este is elhívta "randira". Megbeszéltem most már, hogy csináljanak képet vagy videót nekem. Alig várom a holnapot, hogy láthassam. Viszont már negyed 4 van szóval lehet nem alszik itthon. Holnap jelentkezek beszámolóval, mondanám, hogy képpel is, de nagy valószínűséggel az asszony nem engedné, hogy közzé tegyem... :D
Szerintem nem csak és kizárólag rád gondolt, ugyanis mások is említik…
Akinek ez a fétise, vágya, egészségére váljék. De az roppant mód furcsa, amikor egyesek védeni próbálják a védhetetlent (bár nem értem, hogy miért nem tudja elfogadni egy biszex hogy ő biszex), és bizonygatni kezdik, hogy ez bizony hetero férfiaknál is természetes.
Hát NEM. Nem természetes.
Egy hetero férfi sohasem fogja a feleségéből kinyalni más produktumát, és sohasem fogja bekapni más férfi farkát.
Az ilyesmihez kell egy jó adag biszexuális hajlam is. Érdemes ezt elfogadni. Még az általad említett „internetes szakirodalom” is a biszexuális szekciókba helyezi el az ilyen témájú filmeket, írásokat, képeket. Nem véletlenül.
Azt hiszem rám gondolsz. Már korábban is írtam erről.
Ott is kifejtetted, hogy ez neked nem jön be. Ezt a takrítós dolgot nem mi találtuk ki. Elég nagy irodalma van a neten, ebben a kategóriában. Nem is bi beállítottságú a túlnyomó részük, akik űzik. Egyeseknél nem csak a nőt, hanem a "bika" farkát is le kell takarítani a felszarvazottnak. Például ez meg nekem nem jön be. Én úgy gondolom, ha a párom nyalom, akkor ami benne van az már a páromé, az ellen pedig nincs kifogásom.
Már előtted más is mesélte ezt az utólagos puncitakarítós történetet, de nekem ezek után sem lenne szimpi, hogy más, egy órával ezelőtti, vagy 3 percel ezelőtti spermáját takarítsam, azaz nyaljam.
Az rendben van, ha a barátunkal dugtak egyet, nyilván ott előttem, aztán egy gyors tusolás után én is beiktatom a lompost, akár még ott a barátunk előtt, vagy akár miutánelment.
Persze mindenkinek más a kedvence, de ez a "takarítói állás" ez nem nekem való lenne.