Keresés

Részletes keresés

mizchris Creative Commons License 2007.10.31 0 0 1499

Imáááááááááádom őket :DDDDD

*nagyon vigyorog, megy vissza screencapet nézegetni*

Candy Perfume Girl Creative Commons License 2007.10.28 0 0 1498

David Shore kissé elveszett mostanmában...ezután a rész után én kimondottan azt éreztem, hogy ő sem igazán tudja, hogy mit csinál, és ami elég nagy baj, hogy ennek az epizódnak abszolút nem volt House-feelingje. A rózsázás engem pl. kifejezetten idegesített, egyszerűen sok volt, vagy Survivor, vagy Charlie angyalai, vagy Nagy Ő, de ez így egyszerre olyan, mintha nem tudták volna eldönteni, melyik lenne nagyobb poén, és így mindet benne hagyták.

Nem jó ez a vonal, én továbbra is azt mondom.

És csak remélni tudom, hogy észbekaptnak (lehetőleg még a szezon vége előtt), a hivatalos oldal fórumában nyílt egy oylan téma, hogy hogy tetszik eddig a 4. évad, amit állítólag az írók is olvasnak (ez a tény eleve érdekes szerintem), ott megírtam a véleményemet, és ahogy elnéztem, nem voltam egyedül vele.

Mert amíg az olyan jó karakterekre, mint Wilson egyszerűen nem jut idő, addig ne építsenek be új karaktereket, mert zavaró, elvonják a figyelmet és elveszik az időt azoktól, akik engem tényleg érdekelnek. És ha beleírnak még egy nőt, aki párás szemekkel néz House-ra, akkor rosszul leszek, álljanak már le ezzel. Érdemes lenne inkább ráállni a "nőt Jimmynek" (vagy pasit, LOL) projectre, vagy kezdeni valamit a Chase/Cameron kapcsolattal, ha már összehozták őket, és most elvileg együtt vannak, nehogy már ne használják ki ezt a potenciált. Szerintem sajnos nagyon érződik, higy a szakítás után a lehető legkevesebb közös jelenet írták nekik, de remélem, ez hamarosan változni fog, ahogy már időben távolodunk tőle, most már ők is lazábbak egymás közelében, ahogy elnézem.

Előzmény: mizchris (1496)
Princesse Snape Creative Commons License 2007.10.28 0 0 1497
Én is szívesebben nézném és hallgatnám WILSONT, mint azt a sok törtető nyomit House nyomában!!!!
Előzmény: mizchris (1496)
mizchris Creative Commons License 2007.10.28 0 0 1496

J, és a poénos Wilson most nekem is nagyon hiányzik. :(

Mi lesz már, David Shore????

Előzmény: Cim33 (1494)
mizchris Creative Commons License 2007.10.28 0 0 1495
Én sem értem. Arról nem volt szó, hogy House sorozat és reality függő, csak a kórházas sorozatát szokta nézni rendszeresen:DDD
Előzmény: Cim33 (1494)
Cim33 Creative Commons License 2007.10.28 0 0 1494

Általában nekem se tetszett, lassan teljesen mellékes, hogy beteg is van a környéken. :( Lisa, mint elszánt House-védő klassz volt, azt a hülye libát, vágják ki hamar, de ha lehet, a másikkal együtt és kérem vissza Wilsont az összes poénjával. Ámen. :)

Mellesleg, ha már Charlie angyalai a kezdet, akkor a befejezés miért Nagy Ő?

Előzmény: Candy Perfume Girl (1480)
Cim33 Creative Commons License 2007.10.28 0 0 1493
Aha! Na vajon mit fog szólni House, ha már nemcsak a szellemét fogja látni Foremannak? :) Mellesleg elég randa kitolás volt ez szerencsétlennel, ráadásul nem rá vágytam volna legjobban, hogy visszakapjam. :)
Előzmény: Princesse Snape (1472)
mizchris Creative Commons License 2007.10.27 0 0 1492
Oké, ment megint :)
Előzmény: Krokofánt (1491)
Krokofánt Creative Commons License 2007.10.27 0 0 1491

off

nagyon-nagyon kösz. (csak nem jött át a mél- de már megszereltem a fiókot - esetleg lehetne még egyszer? :-) )

on

Előzmény: mizchris (1490)
mizchris Creative Commons License 2007.10.27 0 0 1490

Küldtem néked e-mailt :)

Előzmény: Krokofánt (1488)
gulyasg Creative Commons License 2007.10.27 0 0 1489
Hát én sem magyarul gondoltam :D
Előzmény: Krokofánt (1488)
Krokofánt Creative Commons License 2007.10.27 0 0 1488

off

nyelvtanuláshoz kéne, magyarul már megvan neki, és azt reméltem, hátha nem kell megvárni, míg csigapostával ideér :-)

on

Előzmény: gulyasg (1487)
gulyasg Creative Commons License 2007.10.27 0 0 1487
Letöltőst nem tudok, csak megvevőst :P
Előzmény: Krokofánt (1486)
Krokofánt Creative Commons License 2007.10.27 0 0 1486

sziasztok, elnézést, hogy félig off, de segítsetek lécci :-)

a doki könyvét keresem, angolul (eredeti cím: the gun seller)  -le lehet tölteni valahonnan, tud valaki linket hozzá?

Candy Perfume Girl Creative Commons License 2007.10.26 0 0 1485
Semmi másra nem emlékszem abból a filmből, csak Viggóra. Jellemző... :)
Előzmény: Princesse Snape (1482)
Princesse Snape Creative Commons License 2007.10.26 0 0 1484

Igen :))
Az segített most, hogy az rtlklubon pont nemrég lett vége ennek a filmnek; láttam már tízezerszer, mert imádom, nemtom, Sandra+ ez a befordult humorosság, ez királyság nálam, na meg Viggo ebben bejött- és akkor megláttam a kiscsajt...

Mintha így rendelte volna az ég, hogy eszembe jusson :D

Előzmény: mizchris (1483)
mizchris Creative Commons License 2007.10.26 0 0 1483
Tényleg :)) néha nekem is vannak ilyenek: bekattan és aztán addig gyűröm az agyam, míg ki nem jön a válasz :D
Előzmény: Princesse Snape (1482)
Princesse Snape Creative Commons License 2007.10.26 0 0 1482
Megvan, hol láttam a pácienscsajt- a 28 napban, Sandra Bullock drogos hálótársát alakította- nem mintha fontos lenne, csak nem hagyott nyugodni a dolog...
Candy Perfume Girl Creative Commons License 2007.10.24 0 0 1481
Feltűnt, és zavar is, hogy nincsenek közös Chase/Cameron jelenetek. Nem tudom, hogy az-e az oka, végül is lehet, hogy ezeket a részeket még a szakítás előtt vették fel...nekem hiányzik az a dinamika is, ami köztük volt, érdekessé tette őket.
Előzmény: mizchris (1473)
Candy Perfume Girl Creative Commons License 2007.10.24 0 0 1480

Mekkora szar volt ez az epizód...komolyan mondom, halálra untam magam rajta. Ki írta ezt? Totál semmi nem érdekelt benne, az új team (az összes jelölt untat), ahogy sírt ásnak, meg Cameron baromságai...Foreman visszakönyörgése is kurvára kiszámítható volt. Egy Chase és egy Wilson jelenet, hülyék ezek? Meg az egészben annyi volt a hülyeség, ahogy felbaszta a mormont, meg a virágsztás nagy ő módra, ez már nem vicces, hanem erőltetett. Nem jó ez így. Nézzék vissza kicsit a tavalyi meg tavalyelőtti részeket, hogy rájöjjenek, mitől jó ez a sorozat, mert nem attól, amit ebben az epizódban szerencsétlenkedtek.

 

Na jó, még szerencse, hogy magyaron ma a Forever lesz, az az egyik legistenkirályabb epizód, ez kicsit majd legalább feldob.

Princesse Snape Creative Commons License 2007.10.24 0 0 1479

:DDD

ez a fránya klavi, állandóan összeakad nálam is :D

Előzmény: mizchris (1477)
Princesse Snape Creative Commons License 2007.10.24 0 0 1478

Ja igen... pedig még meg is néztem akkor, amikor belinkelted, de csak átfutottam- most már világos.

 *pókerarc Candy miatt*

 

Viszont Wilson annyira, annyira cute volt megint... ahogy House leveti oda magát... pár másodperc hatásszünet: Can I... help you?

:DD

A kiscsaj, aki a páciens volt, annyira ismerős volt, mondjátok meg nekem, miben láttam! 

 

Előzmény: mizchris (1476)
mizchris Creative Commons License 2007.10.24 0 0 1477

akartam írni: szőke nőn én is

:DD

Előzmény: mizchris (1476)
mizchris Creative Commons License 2007.10.24 0 0 1476

Ha kíváncsi vagy rá, ki marad benn és bírod a spoilert, 1463-as hozzászólásomat ajánlom figyelmedbe.  :)

És remélem, a megérzésem csal, csak a te kedvedért :)) Amúgy a szőke nőtlén is ki vagyokakadva,az egy dolog, hogy House immoral néha, de ő a gyógyítás érdekében csinál néha bizonyos, nem épp legális dolgokat. A csaj meg egyszerűen szemét, törtető. Utálom!!

Előzmény: Princesse Snape (1474)
Cim33 Creative Commons License 2007.10.24 0 0 1475

Új részt majd hétvégén nézek, addig is szakadjon meg az RTV részletes! :((( Magyarul persze még csak a második évad meg, de azért mindjárt a lap elején telespoilerezik a papírt a negyedik évaddal. Kihagyhatatlan, mert Laurie fényképe alatt már az első mondat is sok. Száradnának ki.

 

Amúgy meg megvettem a könyvét, eddig többször is fetrengős volt, késő éjjel az egész kispárnát kénytelen voltam a számba gyömöszölni, hogy ne ébredjen fel senki. :))) Sajna, még nem jutottam túl messzire.

Princesse Snape Creative Commons License 2007.10.24 0 0 1474

Basszus, Bubu, remélem, most csal a megérzésed...:O Neee, vissza mindenkit! Szerintem csak az állóvizet akarták felkavarni kicsit, de majd... visszajönnek. Így némááá... hogy csak itt-ott besegít az ex-team!

De én nem akarom azt a szőke bulát! Márpedig tuti benn marad a végső csapatban. És egyszerűen utálom. Ha ő lesz House egyik babuskája, nem fogom nézni!! Emmavacconnál százszor jobban irritál! :O

Előzmény: mizchris (1473)
mizchris Creative Commons License 2007.10.24 0 0 1473

OHOHOOOOO!

Most néztem meg, kicsit freaky volt, és bevallom, sajnálom, hogy az öreg csóka megy, mert olyan jól dolgoztak együtt, dehát ez van, egyszer mennie kellett.

Azért ez a sírásós dolog...ez még House-tól is sok, te jó ég. :))

Cameron adta magát megint, Foreman végre itt van, Chase azt hiszem, sokkal érettebb lett meg  minden, de büszke lehet magára, hiszen övé a nő .)))

A végén ez a Nagy Ő-s kiszavazás  LOL :DD

Egyébként azt hiszem, csajok, hiába várjuk vissza a régieket, ők már nem fognak soha House mellett dolgozni. Az az érzésem, új csapat lesz, a többiek meg itt-ott beleerősítenek minden epizódban. Remélem, tévedek...mindegy, majd kiderül :) egyébként megfigyeltétek, hogy Chase meg Cameron szinte sosincs egy jelenetben? Most ez azért van, mert szakítottak, mármint a színészek, vagy ezeket már korábban felvették, és csak véletlenül sikerült így? Mindegy, Chase-t látni már önmagában is felemelő :)

Princesse Snape Creative Commons License 2007.10.24 0 0 1472

Váá- de utálom azt a szőke bulát már!!! Tegyék már ki a szűrét, mert komolyan mondom, annyira irritál, hogy lassan totál elrontja nekem az egészet. :-SS

 

Hi, Foreman, glad to see you again!

 

Amúgy... olyan közepes rész volt, pár jó beszólással, de láttam már ennél jobbat is...

mizchris Creative Commons License 2007.10.23 0 0 1471
Jesszus, tényleg :DDDLisára emlékeztem, de arra nem, hogy a plasztikai sebész csávó is ott volt, de most hogy mondod :)) És igen, mostmár a mamára is emlékszem. De kicsi ez a filmipar :DD Amúgy ezt a filmet a párommal mindketten szeretjük, kár hogy ilyen későre rakták, de még így is megnéztük :)
Előzmény: Candy Perfume Girl (1470)
Candy Perfume Girl Creative Commons License 2007.10.23 0 0 1470
Ma megnéztem sokadszorra is a Lesz ez mág így sét (imádom, imádom, imádom), és az persze nem újdonság, hogy cameózik benne Lisa (ő az a nőci, akit Jack elűz az étteremből, mert ugye az Ő asztalánál mer ülni), na de hogy kivel ül, az már újdosnág volt: a plasztikai sebésszel, aki most versenyzik a House teamjébe való bekerülésért. LOL! 2 House szereplő együtt, sőt ha a Helen Hunt anyukáját játszó Shirley Knightot is idevesszük, akkor 3. (ő volt a szifiliszes nőci, aki rámozdult Gregre :-D )

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!