A 313 egy tök jó szám, gratulálok, nagy voltál (vagy)! :) Jó lett volna a Prédire és Dobogókőre a percekkel, és az oxigénhiánnyal harcolva feljutni :-(
Köszi, jó volt ezt itt a meleg szobában olvasgatni. :-) 313 különben könnyű szám, mert 30 évvel ezelőtt így kezdődött a nagymamám telefonszáma. Szerintem jó idő ez, és ahogy látom, te sem keseredtél el a kicsúszás miatt.
Az úgy volt, hogy mostanában rengeteget bicajoztam. Az időjárás kegyes volt e téren hozzám, hiszen nem esett az eső, és nem fagyott. Illetve az utolsó napokban igen, de 41.5 kilométert azért le lehet tekerni 0 fokban is, ha az emberen elég jó cuccok vannak. És erre mindössze kétszer került sor.
A keresztedzéseknek megvan a hatása, hiszen a rengeteg bringázásból (szeptember 1352, október 1815, és eddig novemberben 1295 kili tekerés) futottam egy 1:30:14-es Bé-Po-Bu záró félmaratonit, és a szokásos Margita-körömön hatszor futottam egyéni csúcsot, vagy ahhoz nagyon közeli időt. Összehasonlításként: Nagyatád előtt 1:13 óra alatt tudtam csak abszolválni ezt a 13 kilométeres, 350 méter szinttel tarkított útvonalat. Szeptember 27-én megszállt valami ihlet, mert akkor ez 1:04:40 lett. Azóta már 1:01:56-nál tartok, ezt éppen egy hete futottam.
De most, hogy beállt a tél, ideje lesz inkább kilométereket gyűjteni, sem mint ész nélkül nyargalászni az erdőben:-)
Így hát ma nekiduráltam magam egy félmaratoninak. Nekem nem megy, hogy csak úgy futok egy harmincast, azt fel kell építenem magamban. Ezért is nem merészkedtem Olipapáék Varázskörére. Pedig sokszor gondoltam rájuk menet közben.
A mai félmaratonimba beépítettem a Margita-kört is. Rájöttem, hogy bár viszonylag síkon - Gödöllő egyetlen méter sík sincs, hacsak nem a GEAC atlétika-pályáján, de én már régen nem szeretek atlétika-pályára járni - egyszerűbb volna, de már nagyon nehezen viselem, ha elhúz mellettem egy autó, és benzinfüstöt kell szagolnom.
Akkor már inkább a gyilkos Babatpuszta utáni emelkedő. Adott esetben akár kétszer is egymás után...
A pénteki 10, a tegnapi 14.5 kili után ma 7.40-kor ott álltam a kertkapuban, lenyomtam a stoppert, és nekiindultam a gyönyörű havas tájnak. Előtte rendesen megreggeliztem, hogy ne kelljen magammal vinnem semmit. Ittam is rendesen, hogy azzal se vacakoljak menet közben.
Toltam neki, de azért ésszel. Egyrészt tudtam, hogy a -1 fokban egyébként is sok energiát visz majd el a szervezetem fűtése. Viszont egy kellően magas pulzus mellett nem fázik annyira az ember. Persze a kezem kesztyűstől lefagyott az első tíz percben. A bringázásaim során azt figyeltem meg, hogy ez nagyjából fél óráig tart, utána valamelyest visszamelegszik a kézfejem, megindul benne a keringés, vagy mi.
Télen számomra a kéz-, és lábfejem fagyása okozza a legnagyobb nehézséget. Ez van, meg kell tanulnom ezzel együtt élni. Én már aligha leszek Himalája-mászó:-)
Mikor itt van nekem a Margita:-)
A cudar szembeszéllel együtt 35 percen belül fölértem a környék legmagasabb pontjára. Jó volt a hóban futni, mert nem csúszott, csak néha. Ma nem láttam semmilyen állatot a varjakon kívül. Tegnap az a húszfős szarvascsorda gyönyörű látvány volt a vaddisznók etetőhelyénél. Ma nem volt ott sem vaddisznó, sem őz.
Csak én, a napsütés, a hideg, meg a szél. Visszafelé azt gondoltam, hogy a hátszél majd jól hazafúj. Fújt is, ezzel együtt csak alig fél perccel voltam gyorsabb lefelé, mint fölfelé. A Babat utáni emelkedőn nehezen vánszorogtam föl. Többször nekiindultam már egy félmaratoninak, de Nagyatád óta még nem szántam rá magam, futás közben mindig azt mondtam, majd legközelebb. Most azt gondoltam, nincs nagyon időm tovább várni ezzel, a nyakamon a következő verseny. A kilométerek pedig kellenek, mint éhezőnek a falat kenyér. Legalábbis ha végre, egyszer az életben egy tisztességes IM-maratonit akarok futni.
Mert akarok!
Azt már tudom, hogyan kell viszonylag tisztességes IM-félmaratonit futni. Csak hát az a verseny ott kezdődik, ugye, ahol nekem az idén végem volt...
Még fölfutottam a Perczel Mór utcán a rádióátjátszó-toronyig, aztán vissza le Babatra, és onnan föl. Na, az utolsó két kilométer már minden volt, csak futás nem nagyon. De arra azért figyeltem, hogy repülőfázis legyen benne mindig:-)
Valahogy fölértem. 1:54:21 lett a félmaratonim, 570 méter szinttel. Amikor gyanútlanul sétálok vissza a kapuhoz, valami gyanús hang üti meg a fülemet. Vízcsobogás. A fagyban. Letört a kerti csapomnak a feje, és ömlik a víz a kertbe. Gyönyörű volt...
Csatakosan lemásztam a vízaknába, és a tökéletesen szétfagyott ujjaimmal próbáltam eltekerni a csapot. Hát, az nem ment. Bejöttem a házba, és miután kissé kiolvasztottam magam a radiátoron, átvettem valami száraz ruhát, újból nekiduráltam magam a feladatnak. Valami fémrúd segítségével ez sikerült is. Persze, amíg ömlött a víz a kertben, folyattam a kádba is valami melegvizet. Abban megfürödtem. Utána ettem egy jóízűt. Most már egészen jól vagyok:-)
A jövő héten két kilométerrel hosszabb hosszút kellene futnom. Remélem, a kerti csapot addigra sikerül megszerelni, mert jó lenne utána megfürödni. Egyelőre ez a víz-projekt megoldásra vár...
Beavatás - avagy első önálló terepfutásom (XIII. Dobogókői Hegyi Futóverseny - Skerletz Iván férfi hegyi maratoni)
Előzmények Az nem volt kétséges, hogy résztveszek a XII. Dobogókői Hegyi Futóversenyen, mivel hitem hegyeket mozgat, ill. hitem a hegyekbe mozgat :-) A héten minimális átmozgatással és sok kajálással feltöltődve készültem a versenyre. Pénteken jött az első pofon: vajonmerre költözködik, így nem jön -> nélkülöznöm kell jó tájékozódási képességű, teljesítménytúrákon edződött futótársam :-( Aztán kiderült, hogy Elm is lebetegedett, pedig reménykedtem, hogy az általa vezetett elsőbálozókból álló csapathoz tudunk csatlakozni :-(( Ekkor még mindig nem nyugtalankodtam, majd csak lesz valami ismerős a helyszínen.
A Nagy Nap Reggel a prognózist megcáfoló időben indultam útnak: kék ég, ragyogó napsütés, szélcsend. Pilisszentkereszt és Dobogókő között azért már befagyott pocsolyák jelezték: egy más világba érkeztem. A kocsiból kiszállás után a hideg miatt gyorsan bemenekültem a menedékházba, ahol egy kedves futópárossal is merkedtem meg, Csabával és futótársnőjével. A hölgy a félmarcsin tervezett indulni, Csaba a maratonon. Mindkettőjüknek első terepfutása volt. Mondhatom, szép kis ismerkedés :-) Nem vagyok babonás, de ismét a tavalyi 3-as rajtszámot választottam, hátha segít valamit. Csaba egy gyorsabb tempót prognosztizált, így benne sem leltem futótársra. Sem az öltözőben, sem a rajtban nem akadt közelebbi ismerős, bár arcok rémlettek. Bemelegítőköröm arra iníciált, hogy baseball sapimat a télire csréljem, mert fülem, majd' lefagyott. "Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak ..." :-) A rajtig kialakult a kihívásos időjárás is: köd, tömött hófelhős ég, egyre erősödő szél, kezdődő havazás. A hópelyhek állaga érdekes crispy volt, belül lágy, kívül egy nagyon vékony kemény burokkal, látványra 1 mm-nél kisebb átmérőjű hungarocell golyócskákra hasonlítottak. A rajtnál kicsit megdöbbentem: két futótárs Bőrharisnyának öltözött, azaz csupasz lábszárral, nyári rövid futónadrágban várták az indulást. Lelkük rajta. A Fagyos Katonáig vezető szakaszon az élboly elhúzott mellettem, én toltam a saját tempómban. Pilisszentkereszt előtt rövid technikai - hiába, hideg van - következett, a várt - legalább részleges - bemelegedés nem akart eljönni. Hegymenetben már gyaloglásra váltottam, legalább volt módom enni, amit 5-10 perces szórással és a domborzat figyelembevételével sikerült is végig betartani. Tudtam, hogy szükség van, lesz rá, anélkül összeomlok. A Magas hegyen végrehajtottam a tisztelet-kurflit, majd szerencsésen áttértem a zöldre. A Pilis tetejének festői ködsapkája felől egerészölyvek vijjogása hangzott. Rövödesen a 2-es ellenőrzőpont is be volt húzva :-) A kaptató folytatódott tovább, majd jött a Pilisi-Szerpentin. Itt megrohantak a T100-as emlékek is. Az idő kitisztult, gyönyörű kilátás nyílt a tájra. Az egyik Bőrharisnya szembe jött velem -> lemerevedett a lába, inkább visszafordult. Sajnáltam. Az átvágásokat a tavalyi emlékek alapján sikerült performeálni és már a Pilistetőn is voltam. A hosszú-hosszú zöldre emlékeztem tavalyról. Eredetileg a P+-on akartam menni, de nem találtam meg a leágazást, így a megyehatáron haladtam tovább. A Z+-ra történő balos leágazás is simán meglett, a Z+ sáros-csúszós volt, mint mindig. Minden óvatosságom ellenére az sár-kő-avar kombó becsapott és egyszercsak a jobb - térképet - tartó kezemnek ugrott a föld :-) A Pilis-nyergi ponton a pontőrök utolsó deci már erősen kihűlőfélben lévő teájukat kínálták fel legnagyobb örömemre. Itt még 15 perccel voltam a pontzárás előtt. "Ugye te nem vagy tájfutó ?" hangzott az erősen derogáló kérdés. Azért megkaptam a megerősítést előzetes útitervemmel kapcsolatban (köszönet érte): le a piroson a műútig, majd jobbra a műúton a bal felől megjelenő rétig, ahol is rövid átvágással rá a kerítés mellett haladó Z+-ra. A zöld négyzet elágazását is simán megtaláltam, de később elvesztettem az eléggé ritkás jelzést. Egy patakon átkelve jelzetlen dózerúton találtam magam. Balra, vagy jobbra ? - merült fel a kérdés. Iránytű nincs, a napot felhők takarják, fák mohos oldala ? :-) Időjárásjelentés ! "Az északi szél helyenként megerősödik." :-) Arcomat a szélnek fordítva balra indultam és hamarosan sikeresen eljutottam a Hoffmann-vadászházhoz. Innen beindult a nagy menetelés a Szakó nyeregig, ahol simán áttértem a pirosra és a két műutat keresztezve lezúdultam Körtvélyesre. Már csak 10 perc volt a pontzárásig. A pontőr megoldotta legfőbb dilemmámat és a nylonzacskóval jelzett erdei úton a festői Lukács-árokba vezérelt. A felső szakaszon a talaj egyenetlensége miatti lassabb tempónál volt időm nézelődni, csodás hely, ide a családdal is el kell jönni kirándulni. Az Ifjúsági-tábornál lévő kőhídon átkeltem a patakon, ellenőrizetm a SPZ egyesülését, majd egy vízmosásban igyekeztem felkapaszkodni a P-háromszögig. A hely a gyönyörű havazás mellett kellemetlen meglepetésekkel is szolgált: az avar alatti sárral néha fél métert is csúsztam vissza, amin aztán gyökerekbe kapaszkodván megkerülve sikerült felülkerekedni. Végre elértem a P-háromszöget, amely ismerős volt tavalyról és az két héttel ezelőtti I. Béla telj. túráról is. A kaptatón nagyon eufórikus hangulatba kerültem, örültem és hálás voltam, hogy itt lehetek, van karom, szívem, erőm ehhez az egészhez, ennyire közel a természethez. A Vadálló-kövek előtt valamivel, előttem kb. 10 m-re öt őzgida tűnt fel előttem és vagy 5-10 másodpercig nézhettem őket. Nem vettek észre, mert szemből fújt a szél és azonnal megálltam, amikor észrevettem őket. Nem menekültek, csak 3 balra, 2 pedig jobbra leszökdécselt a hegyoldalon. Sosem láttam még ilyen közelről, ilyen sokáig őzeket saját szememmel. A Vadálló-kövektől remek volt a kilátás, mint mindig, de a Felkiáltójel és Árpád trónja környékén már komolyan aggódtam, hogy egy nagyobb széllökés lesodor a mélybe. Prédikálószék felé baktatva üveget cseréltem és ellenőriztem a további útirányt. A ponton már csak 5 perc tartalékom maradt. A csúcsról ismét csodás volt a Dunakanyar látványa, a felhőfoltos árnyékban lévő túlparti Szent Mihály heggyel. Kedves túratársak Ice-Tea-vel kínáltak, de én kólára vágytam volna. Továbbhullámvasutaztam a P-háromszögön, majd sikeresen megejtettem a tervezett levágásomat, jobbra le az erdészeti úton, majd a hegyes kanyarnál rövid átvágással vissza a P-háromszögre. Hamarosan elértem a műutat, majd azon egyenletes futással haladtam tovább. Tavaly itt már jó sokat gyalogoltam, nagyon el voltam fogyva. A K+-nél utolértem egy futótársat, aki saját bevallása szerint elfogyott, mint én tavaly. Futásra biztattam és hamarosan elértük a Sikárosi útelágazást: autó, ásvíz van, lyukasztó, ember sehol (pedig itt a futókon és szervezőkön kívül a madár sem jár). 6 percet késtünk, fél óra nem lehetett elég a Prédikálószéktől. 5 percen belül és 1/2 perccel a pontzárás előtt :-) elértük a Szilágyi Bernát forrást. Szerencsére a pontőr éppen csak begyújtötte a lyukasztót, így lyukaszthattunk egy 7-est és a láírta a 6-opst, mivel a lyukasztó ott meghibásodott. A Sikárosi rétet a Kéken, majd a Pisoson kerülve a lezárt Kék helyett a Piroson haladtunk tovább a Király-völgyben. Végtelennek tetszett ez a szakasz, de aztán végre elkezdődött balra a már ismerős P-háromszög kaptatója. Mire a gerincen lévő elágazáshoz értem - útitársam még a kaptató előtt leszakadt - már szakadt a hó. Szemüvegem - mivel bepárásodás végett teljesen használhatatlanná vált - levettem és a szemből érkező hófúvásban a K-körséta jelzésen haladtam egyenest a cél felé. Egyre inkább hóemberré váltam, az arcomat folyamatos grimaszolással igyekeztem megóvni a meggémberedéstől. A szembe jövő, első hónak örülő családokat megdöbbentette a látványom és a megszállottnak szóló csodálkozó/sajnálkozó tekintettel előzékenyen elengedtek. Végre feltűnt a TV torony, majd a kiskerülő után már az aszfalton futhattam. A célben minden rendező csillogó szemmel, lelekesen fogadott. "313" mondta az egyik rendező hölgy. "Mi 313 ?" kérdezetem. "Perc." -felelte. "Az már nem érvényes."-mondtam én. "Persze, hogy nem." felelte lakonikus nyugalommal. Ezután lemerevedett arcommal szavakat formálva elmondtam nekik, hogy ez az 5 órás szintidő nem fogja a kezdőket futásra csábítani (1 20 km-nek 4 óra volt a szintideje), de ha ezt egy zártkörű elifutásnak szándékoznak megrendzeni, akkor jó úton járnak. Hangsúlyoztam, hogy nem vagyok csalódott és ezt nem a szintidőn kívüli beérkezésem mondatja velem. Nem értették, vagy nem akarták érteni. Mint kiderült, akkor még rajtam kívül tízen nem értek be. Mindenesetre, UFF én szóltam :-) A két pohár, már kihűlőfélben lévő tea igen jólesett, akárcsak a Csaba által felkínált kókuszgolyó. Neki sikerült 4:47 körül egy futótárs segítségével beérnie. Futótársnője 5 óra körül ért célba a 20 kilin. Eredetileg kocsiban öltözést terveztem, de rámjött a hidegrázás, így inkább visszavonultam az öltöző melegébe. Immár szárazba bújva, jó meleg autóban, Csabával kellemeset beszélgetve indultunk útnak haza. Pilisszentkeresztig a frissen lefagyott úton lépésben araszolt a kocsisor. Inkább hazaérjünk, mint gyorsan :-)
Szép, élménydús nap volt, újabb stáció az életemben
XIII. dobogókői hegy futóverseny - Skerletz Iván férfi hegyi maratoni (Reader's Digest változat, talán lesz hosszabb is)
Hideg, fagypont körüli hőmérséklet, napsütés, borulás, hófúvás, szél, csodák, egerészölyvek, 5 szarvastehén látványa kb. 10 m-ről. Első terepfutásom önálló tájékozódással és nem tévedtem el. :-) Szintidőn (5 óra) kívüli teljesítés (5:12:48), de ez egyáltalán nem fontos :-)
A Margit-szigeten a kavicson és a pudingon szinte mindenütt centis, jól tapadó hó áll. Még nincs teljesen letaposva, jól futható. Az aszfalton helyenként kásává olvadt, majd lefagyott, foltokban elég csúúúszós! Ez a belső kört valószínűleg fokozottan érinti; a sorompó körül szinte folytonos jég volt.
Van olyan cipőbolt Győrben ahol csinálnak lábmérést is? Kíváncsi lennék hogy milyen cipő lenne számomra az ideális! A mostani cipőm szerintem nem a legjobb nekem...
A Varázskörözés holnap a 11 busz fenti végállomásától 8.30 kor rajtol. Bár lazára van tervezve a tempó, a pálya igen nehéznek mondható, így innivalóval, élelemmel, erővel készüljetek. Bot előnyös ha van. A pálya nem hagyja el a Hármast, így elvérzés esetén hamar vissza lehet érni a rajthelyre, vagy az Fgy hez. Akár esik akár fúj a menet meg lesz tartva.
Sziasztok! Már régóta nézegettem a fórumotokat, és most - nem rövid vacilálás után - úgy döntöttem, írok Nektek, és terveim közt szerepel, hogy néha-néha felbukkanok itt. Hétvégén lefutottam életem első félmaratonját, tehát már van bizonyítékom is arra, hogy futok - még ha egyelőre nem olyan jó eredménnyel, mint azt ahogyan igazából szeretném. Évekkel ezelőtt sokat futottam, majd az egyetem 5 éve alatt 4-et aktív pihenéssel töltöttem. :) 2007-ben kezdtem el újra futogatni, először még egy fél szigetkör is nehezemre esett, de aztán fokozatosan belejöttem, most már a három kör is egész jól megy - tudtam én, hogy fejlődőképes vagyok. :) A félmaraton lefutása "megtáltosított" lélekben, most már tudom, hogy maratont is kell futnom, persze ahhoz még sokat kell edzenem, és gyűjtenem a kilométereket. De igyekszem. :)
Lupus: ez nagyszerű. Mármint a narancspóló, és az hogy esetleg a belső kör után teljesíthetem életem első körét a külső pudingon is. A Yours Truli-n mindig belül futunk, a külső körön meg mint margitszigeti sétáló-ként vagyok csak jelen. Na talán most változnak a dolgok :) Arról nem is beszélve hogy van saját chip-em, és állítólag azt is érzékeli a külső kör, jó lenne kipróbálni.
Erre tényleg nehéz mit ajánlani, mert hiába mondanánk hogy 6-6:30 perc/km, ha pl. S.Ann írja hogy neki csak a 7:30-as tempó megy.
Amúgy ki lehet kísérletezni pulzusmérővel (ha van ilyened). Számold ki a 180-életkorod értéket, és próbáld ezt tartani a pulzusmérőn. Én így elsőre ezzel próbálkoznék.
Remek, remek! Épp ráérek, egész véletlenül:D. Ott leszek, ha esik, ha fúj, meg ilyenek:). Ja, a kényelmes futás meg azt jelenti, hogy 6:30-as tempó alatt el se induljak?;)
Szerintem jegeld (pl. mirelit zöldborsó) és borogasd Burofix (http://www.informed.hu/index.nfo?tPath=/betegsegek/gyacs/application/&article_id=60273&larticle=60711) oldattal.
