Közben találtam egy 6 évvel ezelőtti modellt a fotonra.
Itt ugyan ez volt a probléma. Hogyan interferálhatnak a pontszerű fotonok egy felületbe csapódva, ha nem egyszerre érik el a felületet?
Nos, a Born szabály ismeretében egy érdekes megoldás adható erre a kérdésre.
Ugyanis ha az interferencia ténylegesen páronként épül fel, akkor nem úgy interferál két lehetséges úton a foton, hogy mindkettő előre halad az időben.
Az egyiknek visszafele kell haladnia.
A foton elmegy a felület egy pontjáig, majd rugalmas ütközéssel meglöki az elektront, ami ezután visszalöki azt az időben, visszaadva a teljes energiáját. A foton visszamegy a kisugárzó elektronig. Mivel a fázisa az ülközésnél legfeljebb pi értékkel változik, ezért a visszatérési úton felnyült fáziseltéréssel fog interferálni a forrással.
Az interferencia fizikailag ekkor nem az elnyelő felületen jön létre, hanem a fotont kisugárzó forrásnál.
Igy eltünt az a probléma, hogy nem ugyanakkor érkezik a foton a felület egy adott pontjára, ha két lehetséges is útvonalon haladhat.
Born's Law is an axiom that dictates that quantum interference can only occur between pairs of probabilities, not triplet or higher order probabilities.
A Fine és egyéb rejtettparaméteres megoldásoknál figyelembe kell venni, hogy 100%-os hatásfokú detektoroknál is csak a fotonok felét lehet detektálni, /alapesetben/
Ehhez volna néhány gondolatom, mert ezek a pályák borzalmasan néznek ki.
Ugyanis van egy kerülőút erre a problémára.
A foton lehet pontszerű, és a pilot wave, a vezérhullám lehet egy olyan hullám, ami két univerzumot összekötő membrán vagy határréteg rezgése.
Ekkor a foton haladhat nyílegyenesen. Ugye az alapprobléma az, hogy két rés esetén a konstruktív interferencia helyeken 4x annyi fotont detektálunk. Hogyan kerültek ezek át erre a helyre a most sötét foltokról?
Nos, lehet hogy nem onnan jöttek, hanem eddig is erre jöttek, csak a tüköruniverzumban detektálódtak.
Ha a komplex forgó hullámfüggvény azt írja le, hogyan váltakozik a két világ közt a tér, akkor a negatív valószínűség értelmet nyer. A negatív valószínűség a másik univerzum detektorára vonatkozik.
Egyetlen rés esetén VALÓJÁBAN kétszer annyi foton halad a detektor fele, de megfeleződnek a két univerzum közt.
Amikor egy adott térbeli helyen destruktív interferencia alakul ki a két rés miatt, akkor ott az összes foton a tüköruniverzumban található. Mivel egy résről két egységnyi foton jött az adott területre, ezért semmi meglepő nincs abban, ha most 4x annyi fotont detektálunk. Hiszen egy rés esetén mindig csak a fotonok felét tudjuk detektálni. 2/2 az pedig jobb helyeken 1.
Einstein azt mondta egyszer, hogy ha egy elmélet nem nyújt olyan egyszerű fizikai képet, hogy azt egy gyerek is megértse, akkor az az elmélet valószínűleg használhatatlan.
Ez egy fontos alap, hiszen a QM is számol ezzel a függvénnyel, a Fourier-transzformációról nem is szólva.
A zavar már ott kezdődik, hogy a delikvens egy hatványkitevőt lát az egyik oldalon. Ha én állítom, hogy ez egyszerű sin cos függvény-kombináció, rendszerint én leszek a hülye, mert nem látom, hogy ott egy Euler-szám van x-edik hatványon, aminek az értéke még véletlenül sem egyezik meg a sin és cos összegével.
Ez egy egyszerű kört ír le, aminek a sugara ea , és fázisa a b. A sin és cos mindig elkülönítve kezelik, hiszen az egyik a komplex szám valós része, a másik a képzetes.
Az Euler formulánál is van valós rész, csakhogy az értéke 0. Márpedig e0 =1. A kör egységnyi sugarú.
A kérdés összetett. Kell-e oktatni egy ilyen modellt? Szabad-e oktatni?
Ugyanis lehet néhány ember jobban megértené az összefüggéseket, de nem minden ember egyforma.
Lehet sokakban csak nagyobb zavart keletkezne.
Arról nem is beszélve, hogy egy diák így gondolkodik: az étert megcáfolták, mi a fra.nak tanuljam meg ezt a hü..éget.
Ezt a gondolkodásmódot előszőr a newtoni fizikánál vettem észre, ami szerintem katasztrófa. Hogyan lenne már a newtoni fizika megcáfolva? Hogyan lehet egy közelítő elméletet egyáltalán megcáfolni?
Hiszen közelítőlet helyes eredményt ad. Annyira, hogy egy egész Holdutazást megtervezhetek vele.
Azért annyit még hozzá kell fűzni, hogy az említett eset nem vehető egy kalap alá azzal a helyzettel, amikor egy már mozgó tárgyat eltérő sebességű KR-ekből mérünk.
Ott a KR sebességétől függően a test két végét nem ugyanakkor mérjük. Mivel a tárgy mozog, ezen idődifferencia alatt a test tovább mozog, így hosszabb vagy rövidebb hosszt mérünk, a KR relatíve sebességirányától és nagyságától függően.
De ha egyetlen KR-ben áll a test, és azt felgyorsítjuk, akkor már nem mondhatjuk azt, hogy nem ugyanazon időpontban mértünk. Igy nem is lehet ok a "továbbmozgás".
Ezt nagyon egyszerű belátni. Mérjünk az adott, egyetlen KR-ben mindig UGYANOTT ÉS UGYANAKKOR.
Ez lehet az a két pillanat, amikor a már mozgó test egyik vége eléri az origót, a másik pedig attól 60 térbeli egységre van.
Ha most megállítuk a tárgyat úgy, hogy a egyik vége ismér az origón legyen, a másik pillanatbeli mérésnél, ahol az előbb a másik vége volt, most a tárgy hosszának a 60%-ánál leszünk.
Nemhogy a KR-t nem változott, de a mérés helye és ideje sem!
