Hát igazán sajnálom, hogy már a Póda ( memórai frissítésül:Fidesz egykori HM államtitkára, ex országgyülési képviselő) Jenci sem igazi bajai halászlevet főz, ezek szerint sosem tudjuk meg milyen is az, így kénytelenek leszünk a bóti tasakos bajai halászlevet venni, enni. Az valószínüleg eredeti, ha már a nevében van a védjegy.
Bajai születésű Póda Jenő a hétvégén a szegedi halfesztiválon az alábbi bajai halászlét fogja a szegedieknek a Tiszaparton a nagy nyilvánosság előtt megfőzni:
Bajai halászlé idősebb Póda Jenő módra:
A 2 kg vegyes, főleg ponty halhúst besózzuk, két órát állni hagyjuk. Az apróra vágott 2 fej makói öreg hagymát és a hal fejét, farkát és apróbb halakat beletesszük a bográcsba, ráöntünk kilónyi halanként 1,1 liter hideg vizet, beledobjuk a cseresznyepaprikát, és lehetőleg legnagyobb lángra tesszük "zubogni". A 45-55 percnyi főzés alatt megkeverni tilos, csak forgatni szabad a bográcsot. 15-20 perc múlva, beletesszük a halszeleteket, tetejére dobunk egy zöldpaprikát, beleteszünk 2 paradicsomot, beleöntünk fél deci száraz bort. Újraforraljuk, és hozzáadunk két púpozott evőkanál kalocsai édesnemes pirospaprikát, ízlés szerint sót. 25-30 perc alatt kész. 10 perccel a vége előtt negyed moskkáskanál (mangalica) disznózsírt teszünk bele és a belsőségeket.Tálaláshoz a kész halászlevet átszűrjük, a halat és a levet külön tálba tesszük. A tányérokba 50 dkg bajai gyufatésztából porciózunk, arra levet merünk. (Jó étvágyat hozzá). Bővebben lehet erről olvani a WWW.DELMAGYAR.HU-n.
Szombaton személyesen megnézem, és ha lehet megkóstolom ezt az igazi bajai halászlevet.
Újabb kalandom volt, ugyanis Szegeden jártam és bár én bajai hívő vagyok, de azért gondoltam megkóstolom a híröst is.
A Fehértói halászcsárdába mentem, nem is vacakoltam a rendeléssel, pontyhalászlét kértem. Hogyan is írjam le??
Nem volt ezzel az étellel semmi baj, lének lé volt, halnak hal, sőt a halhús állagát, sózását tekintve kifejezetten finom volt. Ami miatt nem leszek továbbra sem szegedi hívő az az, hogy ez egy gulyásleves volt sok borssal, zöldségek nélkül, ebben a verzióban viszont a hagyományos verziót (marhahús, krumpli, répa, stb) részesítem előnyben. A másik dolog a lé színe. A bajaiban azt szeretem, hogy a lé színe piros, itt viszont csak a tetején a zsiradék, maga a lé, az szürkés (bár ezért már a múltkor megszóltak itt, lehet, hogy színvak vagyok).
Utána viszont mákos habos palacsintát ettem meggyes mártással, ebben semmi hiba nem volt, bajai halászlé után is kitűnő lehet.
Maga a hely, bár nem olcsó (halászlé, mákos pala, víz 2400 Ft), a kiszolgálás meg az egész nagyon korrekt.
Ezt a marhaságot. Méghogy a szegedi halászlé kalocsai módra, tésztával ....és szürke. Na ne, ez rágalom. A szegedi halászlé igenis piros és általában filézett valamint belsőséggel dúsított és tészta nélküli. Helyette aranybarna színű, ropogós héjú és kovászalapon készült házikenyeret esznek. De ezt a bajaiak nagyon is jól tudják. Uff szóltam: Vinukovics
Na a mai menü volt a kalocsai halászlé a foodexpresstől. Délben hozták, be a hűtőbe, este értem haza. A csomagolása nem éppen a leggusztusosabb: műanyag tálca, tetejére átlátszó fóliát ragasztanak. Erre ráfagy a benne levő zsiradék. Na mindegy.
Még nem olvastam utána, hogy milyennek kell lennie egy kalocsai halászlének, de nekem szegedinek tűnt a dolog. A lé színe szürkés, a tetején a zsír piros, sűrű volt. Viszont nem volt felvizezve, ízre nekem bejött, legalábbis a maga nemében renden volt. További pozitívumként említem a halszeletet, fél pontypatkó, nem zsíros, vastagságra is rendben, nem esett szét, nem sózták el. Összességében rendben volt.
Ja és tésztával adték, ha nem is gyufa, hanem inkább "fogpisztáló" méretűvel.
Nem mondom, hogy rossz lett volna, de nem fogok még egyszer ilyet csinálni. Halászlé ízű lében tengeri hal ízű hal. Lehetne azt is mondani, hogy micsoda ízharmónia, de nem mondom.
A héten lesz még egy kalandom: Foodexpress kalocsai halászlét rendeltem, majd beszámolok.
Az a helyzet, hogy főztem valamit, aminek nem tudom mi a neve, de elmesélem.
Ott kezdődik, hogy még karácsonykor muszály volt 16kg halat vennem, így aztán egy csomó levet lefagyasztottam. (Sobri mester ajánlása alapján apróhalak, feje, farka, uszonyokból főztem levet, leszűrtem, aztán megfelelő mennyiséghez halszeleteket főzem, a többi a frigóba.) Azt gondoltam, hogy most veszek halszeleteket és este halászlét eszek. Nem kaptam halat, próbálkoztam néhány nagyobb helyen Tesco, madaras Tesco, ami épp nyitva, de semmi. Közben hallom, hogy Talma motorja sem jó, csak a nyolcadik helyről rajtol, ez sem javított a hangulatomon. Kicsit elkeseredtem, aztán úgy döntöttem, hogy nem adom fel. A lé már felolvadt, kaptam ikrát, vettem tengergyümölcse keveréket és valami tengeri hal szeleteket. Tulajdonképpen a portugal caldeira járt az eszembe, de azért az más. Otthon még rájöttem, hogy elfogyott a halászlétészta, de azt Pesten úgysem lehet kani, de találtam otthon bio tönköly szélesmetéltet. Tudtam, hogy ezt az étel már csak ezzel lehet teljessé tenni.
Most fő, ha ehető lesz a dolog, akkor névadót keresek. Talma negyedik lett :) .
T
Sziasztok! Kipróbáltuk a Vízafogó éttermet, s csak ajánlani tudom mindenkinek! FINOM ételek, jó árak (Kecskeméthez képest), igényes környezet és kiszolgálás. Baja egyébként nagyon kellemes város, udvarias, nyugodt emberekkel, köszönjük a szép órákat!
Sziasztok! Feleségemmel most hétvégén tervezzük hogy Bajára látogatunk (Kecskemétről). Szeretném meglepni egy igazi bajai halászlével, tudtok ajánlani olyan bevált vendéglőt amit érdemes kipróbálni? Előre is köszönöm a válaszokat. Üdv: fimre
Hatalmas szálkára nem ajánlom, de egyébként halevéshez jó készenlétbe tartani egy szelet kenyeret, ha megakad a szálka akkor egy falattal le lehet tolni. Tudom h rosszul hangzik, de működik, néhányszor kipróbáltam.
T