Szervusztok! Ez egy topik, ahova bármelyik klubtag beírhat olyan verset, rövid prózát, amely elnyerte a tetszését és amelyről úgy gondolja, szeretné másokkal megosztani. Csupán három kérésem van.
1. Ne saját műveket írjatok be, erre rengeteg más topik létezik.
2. Minden esetben írjátok be a mű címét és szerzőjét.
3. Tudom, létezik egyéni és közízlés.
Mivel ez mégis egy közösség, durva és sértő módon ne térjünk el ez utóbbitól.
Gyönge ágam, édes párom,
már enyémnek tudtalak
távolodsz mint könnyü álom
minek is bántottalak?
Minden napom tél borúja,
minden éjem új halál.
Csak a hideg kályha zúgja:
édes párom mit csinál?
Szivedet kis mécsnek véltem,
mely egy légynek is örül
most érzem csak, vaksötétben,
hogy lángerdő vett körül.
Fázom, nincs egy langy lehellet,
minden puszta, pőre, holt.
Most, hogy elfogy a szerelmed,
most tudom csak: mennyi volt.
Te megbántott kedves lélek,
jó hogy nem vagy gyermekem,
hátha néha megvernélek
s fájna néked és nekem.
Jó hogy nem vagy cirmos macskám,
amílyen gonosz vagyok.
Akár kútba ugorhatnám,
önmagamba fulladok.
Majd ha nyárfa-testben élek,
rezgő lombbal hintelek,
majd ha árny leszek, kisérlek,
ha koporsó, rejtelek,
ha tűz leszek, melengetlek,
ha fény leszek, áldalak,
ember vagyok és szeretlek,
minek is bántottalak?
Felebarátom mondd, voltál-e már úgy,
hogy a csukott könyv előtted feküdt,
titkok leltára, szépség ábécéje,
de nem nyithattad ki elolvasásra,
mert rajta szunnyadt egy macskakölyök
és sajnáltad az álmát megzavarni?
Az esti égről sincs semmi
költői megállapításom.
Egyre közelebb kerülünk a földhöz.
Untatják már a metaforák a lelket;
s a hasonlatnál pontosabb
szemléltető eszközökkel is rendelkezünk;
pincékben, padlásokon hányódik a
fennköltség,
az inflációs bankjegyekkel egy kötegben;
tavakká gyűltek a szavak,
fáradt gépolaj rajtuk a pátosz.
Nem így vagy úgy viszonyulunk a mához:
éljük.
S mégis:
a hold, mint egy hajó úszik az ég óceánján.
Úgy úszott az este is,
amikor egy űrszonda ráereszkedett.
Hogyan ereszkedett rá?
Mint a sirályok a hajóra.
Mikor először tűnt elém,
drága volt, mint egy tünemény,
kit azért küldött életem,
hogy egy perc dísze ő legyen.
Szeme mint alkony csillaga;
s az alkony hozzá a haja:
csak ennyi benne az, ami
nem májusi és hajnali.
Vidám kép, édes könnyűség:
meglep, megállít és kísért.
De többször látva: látomány
volt ő, és mégis földi lány.
Lépése szűzi és szabad.
Házias minden mozdulat.
Alakja nyájas, tiszta fény.
Nyomában emlék és remény
kelt: mivel ő sem állt a szív
mindennapi és primitív
éhei, kis búk, örömök,
csók, könny, mosoly, vágy, gáncs fölött.
Azóta híven nézem őt,
s lesem élete ütemét.
lelket lélegző drága lény:
útitárs a Halál felé.
Szilárd ész, gyengéd akarat,
szívós erő halk báj alatt.
Valódi asszony, jó s igaz,
intés, parancs, derű, vigasz.
Asszony, és mégis valami
fényt érzek, ami angyali...
Na,nehogy azt mondjátok,hogy Karak csak szomorút,meg minden....
.......
Villon
A SZÉP FEGYVERKOVÁCSNÉ PANASZA,
MIKOR MÁR VÉNSÉGRE JUTOTT
Figyeltem, míg panaszkodott,
a hajdani örömleányra,
ki igy mondta el sírva, hogy
szép tavaszát visszakivánja:
"Ó, vénség vad, keserü átka,
mért törtél rám, hogy így letörtem?
Ki tartana még vissza szánva,
hogy végül magam meg ne öljem?
Elraboltad szépségem-adta
jogomat, a nehéz igát -
boldogan görnyedett alatta
tudós, kalmár, pap és diák,
s kinálta minden vagyonát,
bár később sokszor szánva bánta,
csak azt engedjem neki át,
amit a koldus sem kiván ma.
Kosarat adtam nem is egynek
- s nagyon okosan ezt se tettem -
hogy egy ravasz fiút szeressek,
és ő lett az én nagy szerelmem.
A többit csak ugy hitegettem,
de szívem az ő rabja lett,
durván ütött-vert mindig engem,
s csak a pénzemért szeretett.
Bárhogy tépte a hajamat
és rugdosott, mégis szerettem,
görnyedtem a teher alatt,
de ha azt mondta, hogy öleljem,
minden bajomat elfeledtem.
Ölelt a disznó betegen.
A csókjaival sokra mentem!
Mi maradt? Bűnöm s szégyenem.
Meghalt, több mint húsz éve már.
Maradtam vénen és bukottan,
és gondolatom visszajár
az eltünt, régi szép napokban.
Mi voltam és hová jutottam!
Látom magamat meztelen,
véznán, szegényen és aszottan,
s dühöngök, sírok esztelen.
A síma homlok, szőke fürt,
ives szemöldök elveszett,
a szép szem, melyben elmerült
sok büszke úr. És hova lett
a szép orr, gödrös áll felett,
vonásai a finom arcnak,
mely csintalanul incseleg,
s az apró fül, a piros ajkak?
Ki emlékszik a kicsi mellre,
a hosszu kézre, karcsu vállra?
Hová lett derekam, teremtve
hullámzó, szerelmes csatára,
a lábam kettős ívü szára,
a két hatalmas izmu comb,
s a szerelem rejtett virága,
a hímes kert, a puha domb?
Mi maradt? Ráncos homlok, ősz haj,
kihullt szemöldök, tompa szem,
már nem nevet ragyogva - ó jaj! -
már egy kalmár sem rabja, nem.
Az orrom meggörbült, fülem
lekonyult, szőr nőtt ki belőle,
arcom halvány, élettelen,
és államnak leffedt a bőre.
Ez hát a szépség földi útja:
a durva kezek, görbe vállak,
kinő a hát otromba púpja,
a mellek rongy cafatra válnak,
a testről a húsok leválnak,
fuj, szerelem virága! Hol hát
a szép comb? Húsa úgy leványadt,
ma csak egy darab szárazkolbász.
Együgyü, vén anyók, magunk,
panaszkodunk örök sohajban,
a földön mélyen guggolunk,
mint rongyok, úgy ülünk a bajban,
tüzet rakunk, ha némi gally van,
a rőzse ritka lángja reszket.
De szépek is voltunk mi hajdan!...
S ez másokkal is így megeshet."
Lázas napok kihamvadt parázsát
hordom magamban, az nyilaldos át.
Az elviharzott fájdalom, a kóbor
emlék, mit õrzök, olyan, mint az óbor.
Utam hideg. Vihart jelez a felhõ,
mely holnapom sötét egére feljõ.
De jaj, csak nem, csak nem meghalni, testvér!
Gondolni, fájni - élni vágy e rest vér:
tudom, a gyászban jõ még tûzveres
öröm, a gazdag csók is fölkeres,
vidít összhangok zengõ mesebokra,
könny is bugyog még gyûrött verslapokra,
s ezüst fénnyel az élet zord határán
szerelem hinti búcsumosolyát rám.
A te kezed: két lenvirág.
A te lábad: két lótusz.
A te arcod: két Kiang-nan-i narancs.
A te illatod: a tavasz illata.
A te hangod csábosabb a szellõnél,
mely a zsendülõ fûzfák közt muzsikál.
A te leheleted részegítõbb
a pagodák illatánál,
hol drága olajok füstölögnek.
Szebb vagy a barackfánál,
mely holdfényben virágzik.
Te vagy minden virág,
minden illat,
te vagy a hold ragyogása.
Hiányolod? Akkor talán nem baj, ha beírom az én egyik kedvencem. :)
Tersánszky Józsi Jenő:
Gyere öleld meg a nyakam
A két karom nézd milyen kemény
Mindjárt reád uszítom őket
S a menekülést meg se kisérted
Meg se tudod,
Ha kinyujtottam két karom érted.
Hiába sírsz, hiába futsz
Megveszlek úgyis.
Vad riadót ver a szivem
A szádra, válladra, kebeledre, csipődre
A szemem farkaséhes.
Semmit nem igérek:
Máma szeretni foglak,
Holnap talán már rád se nézek
És soha többé.
A két karom nézd milyen kemény
Ma nincs még egy mint én olyan legény
Olyan gonosz s olyan kegyetlen.
Gyere öleld meg a nyakam
Mert kinyujtottam két karom érted.
Szervusz ÁcsNóra! Nagyon régen jártál itt nálunk..:-(
..és nagyon ritkán jár hozzánk Juhász Gyula is.Mintha elfeledkeznénk régi klasszikusainkról.
Köszönjük.
Hmmm... Ma még "szerelemről szó sem volt":-)Nadányi? Zanzibár? Választhattok!:-)
-
Ágh István: A SZERETŐ NEVÉRE
Nagyon szeretlek
nagyon szeretlek
nagyon szeretlek
egyedül vagyok ezen a szombat estén
talán azért szeretlek
talán ezért vagyok egyedül ezen a szombat estén
eső esik
villamosok vonulnak jönnek elvonulnak
nincsen itt senki mindenki kívül van
és mindenki kívül lesz
és mindenki idegen lesz ezen a szombat estén
iránytű összes sejtem
fájdalmas iránytűszúrás minden sejtem
és boldogan szeretlek
te nem is tudod mennyire szeretlek
és én sem tudom mennyire szeretlek
csak a neved maradt
mássalhangzóiba kapaszkodom
függök és mondom mennyire szeretlek
már ugatom már a holdra panaszkodom
és ujjongom és dúdolom
újra ezt a szerelmet
láttál-e égő vizet
folyóba terelt levegőt
szagolhatalan gyöngyvirágot
beszélő asztalt
iskolába járó kutyát
kopasz délibábot
láttad-e már ezt a szerelmet
amint egy szombat délután
amint egy szombat este
szombati éjfél után
papír fölött mint ebédlő asztal fölött
eszi emészti testemet
s én szeretem ezt a szerelmet
mert szeretlek ezen a szombat estén
talán ezért nagyon szeretlek
talán ezért vagyok egyedül ezen a szombat estén
mert én sem tudom mennyire szeretlek
de szeretem ezt a szerelmes förtelmet
szeretem ezt a szerelmet
én úgy szeretem ezt a szép szerelmet
hogy nem is tudom mennyire szeretlek
-
Igen,szerintem is szép.Megkockáztatom,hogy -bár nagyon szeretem a "Kései sirató"-t-,talán "eredetibb",mint az eredeti..
Egyébként örülök,hogy rábukkantam erre a forrásra,mert találtam néhány ehhez hasonló "vázlatot" József Attilától.Na,meg ott található a "Szabad ötletek jegyzéke",mint érdekesség,de az-sajnos- egyáltalán nem publikus...
