Az angol gender kifejezés egy új fogalmat, a társadalmi nemet takarja, szemben a biológiai nemmel (szex). A mozgalom fokozatosan arra szorítja a nyugati országok oktatáspolitikáját, hogy ne erőltessenek nemi irányultságot, karaktert a gyerekekre, fiatalokra, hiszen majd ők eldöntik, ha nagykorúak lesznek, hogy férfi- vagy női szerepet szánnak maguknak.
„A gender identitás újonnan kitalált égisze alatt már 8 éves kortól olyan gyógyszereket adnak be gyermekeknek, amelyek előkészítik a nemváltást” – mondta Laidlaw. Hozzátette: „ez az egész gyermekeken való kísérletezés. Ignoráljuk azok hangját, akik mindezt megbánták, akik kijöttek ebből, és kibékültek a nemükkel.”
A lap szerint nem véletlen, hogy a nőknél látunk környezetbarát bevásárlótáskákat, itt lenne az ideje ezért a nemi előítéleteink és hierarchiáink megszüntetésének, a globális felmelegedés megakadályozásának érdekében. A globális felmelegedés lassításához a gendertudományon keresztül is vezethet út?
...
Egy kísérletben azt figyelték meg, hogy azok a férfiak vásároltak kevésbé környezetbarát termékeket, akiknek két ajándékkártya közül a férfiasságot sértő – színes, virágos – képeslapot mutatták meg korábban.
Voltak azonban akiket senki nem kérdezett meg, akinek véleményére senki nem volt kíváncsi. Ezek pedig azok a valódi nők voltak, akikkel ezentúl együtt fog öltözni, fürödni ez az izé.
Elképesztő, hogy tényleg mindenhol a deviánsok szempontjait nézik, a normális többségét meg lesz.rják. :(((((((((
Megtudtam, hogy az illető lény érdekeit a Háttér Társaság nevezetű buziszervezet látta el, mint látjuk, sikerrel. Ezentúl nemcsak bejárhat a valódi nők közé, hanem még bocsánatot is kértek tőle, és „felkérték, hogy a cég által szervezett panelbeszélgetésen beszéljen a nemi identitás kérdéseiről.” Úgy tűnik az egyezség megkötése szép, jogállami stílusban folyt. Megkérdeztek mindenkit, a munkáltató nyitott és elfogadó volt, innen béke és sokszínű boldogság vár a résztvevőkre.
Voltak azonban akiket senki nem kérdezett meg, akinek véleményére senki nem volt kíváncsi. Ezek pedig azok a valódi nők voltak, akikkel ezentúl együtt fog öltözni, fürödni ez az izé.
Ők fognak egy szál alsóneműben, vagy anélkül mászkálni az öltözőben, miközben ez majd nézi őket. És majd ő is ott kalandozik pucéran, miközben lábai között ott lóg(?) az egész ocsmány hülyeség természetes cáfolata. Vajon milyen érzés lesz ez nekik? Mert ugyebár a sajtóból tudjuk, hogy például a ködös Albionban, ahol az elmebaj már a tetőfokára hágott, voltak efféle „nők”, akik kérésükre a női börtönbe kerültek, és aztán botrány is lett a dologból, mert ott, a nőiségükkel homlokegyenest ellenkező interakciókba keveredtek a valódi női elítéltekkel. Csak mert valami hülyék úgy döntöttek, hogy az ivarszervek nem számítanak, csak az illető saját kijelentése bizonyíthatja a nemét. Mi van ha majd a női öltözőben, a csinos, kívánatos munkatársnők láttán ébred rá, hogy tévedett?
Túl ezen nem kérdezték meg az illető cégnél dolgozó hölgyek férfi hozzátartozóit sem. Nyilván mert ciszheteró taplónak gondolják őket, akik nem tudnak a kellő nyitottsággal állni a dologhoz, ezért a véleményük nem számít. Van is valami ebben, mert én békés ember vagyok, ám ha valamelyik női hozzátartozómat kényszerítenék ilyen förtelmesen megalázó helyzetbe, bizonyára nem tudnék jótállni magamért és akár jogon kívüli eszközzel (vö.: szívlapát) is, de beavatkoznék. Én ugyanis úgy emlékezem, engem arra tanítottak, hogy az ember mezítelen teste nem tehető közszemlére az akarata és beleegyezése nélkül, és – tudom förtelmes fasiszta megkülönböztetés – ez különösen vonatkozik a nőkre. Azt is eszembe vésték, hogy a nők védelmezése pedig nem az ostoba feministák, hanem a férfiak dolga, mert ezt diktálja a lovagiasság, ami – tudom – szintúgy fasiszta ciszheteró fogalom.
Amint a Háttér Társaság neve fölmerült, azonnal nyilvánvalóvá vált az egyedi eset mögött meghúzódó szándék. Nem ennek a szerencsétlen beteg lelkű embernek az ügyéről van szó, hanem sokkal többről. Precedenst kívánnak teremteni. Amint az a boldog nyugaton már megtörtént, itt is ki akarják alakítani a félelem légkörét, az ahhoz szükséges hivatalokkal és ilyen-olyan NGO-kal, érdekképviseletnek álcázott besúgóhálózattal. A cél az, hogy senkinek még csak eszébe se jusson a józan ész nevében felemelni a szavát, mert azonnal rátámadnak, és – mint azt már szerte a nyugati világban láthatjuk – mindenféle repressziók érik, kirúgják a munkahelyéről, derékba törik a karrierjét. Gonosz diktatúra épül, a perverz hülyeség diktatúrája, és mindez természetesen az emberi jogok, a nyitottság és elfogadás álcáját viseli.
Ellenünk akarják fordítani azokat az értékeket, melyeket nagyjából mindannyian vallunk.
A társadalom jobbítására tett kísérletek, bármely úton is indulnak el, szükségképpen vezetnek ugyan ahhoz a diktatúrához, melyben megszűnik a szólásszabadság, melyben egy ideológiavezérelt, torz hatalom uralkodik. És – amint eddig mindig – vannak olyanok, akik helyeslik ezt, akik vagy szimplán ostobák, vagy hasznot akarnak húzni az egészből.
Ez a szerencsétlen „Aliz”, aki most tán úgy érzi, győzött, eszköz e diktatúra kiépítéséhez csupán. Beengedhetik a női öltözőbe, hordhat szoknyát, összeköltözhet egy másik buzival; nő akkor sem lesz soha, és – ha nem teljesen hülye – akkor valahol ezt ő is tudja. Ez a tudat pedig annál fájóbb és elviselhetetlenebb lesz, minél inkább a nyilvánosság előtt zajlik a dolog. Bizonyára jobb lett volna neki, ha magában küzd a démonaival, de ez olyan megélhetési buzikat, mint a Háttér Társaság, természetesen nem érdekli.
Nekik a nyilvánosság kell, botrány, hogy a kenyéradóik felé el tudjanak számolni a kapott pénzzel.
Eddig, én ostoba, úgy gondoltam, hogy mi itt Európa hátsó udvarában, valamiféle elíziumi mezőkön élünk, ahová nem jut el a nyugatot elöntő mérgezett elmebaj. Azt hittem, hogy mi egy kicsit védettek vagyunk. Ám látszik, hogy tévedtem a szellemi-ideológiai gyarmatosítás elér bennünket is. Ezek azonban csak az első lépések még, és a határtalan pökhendi önbizalom mögött még kétségek és félelmek húzódnak. Most kell felemelni a szavunkat. Minden fórumon, minden eszközzel tiltakozni nyilvánosságra kell hozni mindazok nevét, akik ebben a szégyenteljes komédiában részt vettek, hogy tudjuk: kik akarják feldúlni a normális életünket. Fegyverbe!
Csak nekem hiányzik az, hogy a női öltözőt használó nőket is meg kellene kérdezni?
Nekem nem hiányzik, először is milyen jogon nevezed őket nőknek? Az egész egyszerűen a nácihímsoviniszta ledegradálása azon személyeknek, akik beállítottságuk alapján használják a női öltözőt. Pl. ha én arra használom a női öltözőt, hogy az oda betérő nőket meglessem, az még nem jelenti azt, hogy én is nő vagyok. Persze igaziból az vagyok, és ha a rendőrök emiatt elkapnak, és a testi felépítésem, nemi jelleg stb. alapján férfinak mernek nevezni, beperelem őket, és azt is hozzáteszem, hogy azért bújtam el, mert mint nő, nagyon szégyellős vagyok, még a többi nő előtt is - ilyen női testtel ez persze nem is csoda.
Medgyesi Aliz, egy 41 éves transznemű nő 2016 óta dolgozott egy alföldi kisváros egyik gyárában. 2018 nyarán nemét és nevét hivatalosan is megváltoztatta, majd ősszel nemi megerősítő műtétekben volt része.
Amikor új iratai birtokában nőként ismét munkára jelentkezett, és szerette volna a női öltözőt használni, ezt munkáltatója „a nyugalom megőrzése érdekében” megtagadta, így kénytelen volt a női WC egy elkülönített részében öltözni.
A 2019. március 21-i tárgyaláson elfogadott egyezség szerint a munkáltató vállalja, hogy a jövőben mind a kérelmező, mind a cég valamennyi munkatársa a nemi identitásának megfelelő öltözőt használhatja.
Csak nekem hiányzik az, hogy a női öltözőt használó nőket is meg kellene kérdezni?
Amúgy én transzleszbikus nő vagyok, tehát én is a női öltözőt akarom használni mindenhol!
.... Az ősi szibériai és indián népek nem a külsőségekre és a testre helyezték a hangsúlyt, hanem a szellemre. Épp ezért nem úgy tekintettek kétlelkű társaikra, mint férfiakra, akik a nőkre jellemző külsőségeket erőszakolják magukra, vagy fordítva, hanem a férfiaktól és a nőktől elkülönülő nemi státuszú, harmadik fajta szellemként. Ez a „harmadik nem” magába foglalta az erősen, vagy csak kis mértékben nőies férfiakat, illetve férfias nőket, attól függően, milyen szerepet kívántak betölteni. Egyes törzseknél összesen öt nemet különböztettek meg: nőket, férfiakat, kétlelkű nőket, kétlelkű férfiakat és transzneműeket. ...
Az ősi indián népek túlnyomó részénél – legalább 130 törzsnél – az írásos leletek az elfogadó attitűdöt bizonyítják, egészen az 1900-as évekig, amikortól a keresztény vallású hódítók elkezdték megbélyegezni a kétlelkű embereket."
Újra férfinak tartja magát Amerika egyik első médiacelebbé vált transznemű, majd nemnélküli személyisége, Jamie Shupe, aki nemrég kapta meg erről új igazolványát. Shupe egy óriási hazugság támogatásával vádolja mind a transznemű mozgalmat, mind az orvostudományt, a terapeutákat és még a bürokráciát is, ugyanis „nincs harmadik gender vagy harmadik nem.”
„Négy évvel ezelőtt arról írtam a New York Times-ban, hogy eldöntöttem: nőként élek tovább, és hogy »utentikusan a nőként szeretnék élni, aki mindig is voltam«, illetve hogy »sikeresen túladtam a fehér privilégiumomon, hogy Amerika leggyűlöltebb kisebbségének tagjává váljak«. Három évvel ezelőtt eldöntöttem, hogy nem vagyok sem férfi, sem nő, hanem nonbináris – és a címlapokra kerültem, miután egy oregoni bíró úgy döntött, hogy identifikálhatom magam harmadik neműként, mint sem férfi, sem nő. Most megint akként a férfiként szeretnék élni, aki vagyok.”
Ezzel kezdi vallomását a The Daily Signalban Jamie Shupe, „Amerika első nonbináris személyisége”.
Az 1963-ban született Shupe a cikkben kifejti: miként lett transznemű, miként segítettek neki ebben szinte kérdés nélkül mind az orvosok, a pszichológusok és a bürokrácia. Végül kifejti: mindez hazugság volt, képzelgés, és operációk helyett súlyos mentális problémáit kellett volna kezelni, de ezt senki nem merte neki megmondani.
Shupe, aki legutóbb azzal tűnt fel, hogy támogatta Trump elnök rendeletét, ami kitiltotta a hadseregből a transzneműeket, megjegyzi: azon szerencsések közé tartozik, akiket hat évnyi testi beavatkozások után is van még visszaút, bár „elmém örökké sérült marad”.
