köszönöm,hogy ezt leirtad nekem.. tgnap én is azzal a gondolattal feküdtem le,hogy nagyon sokat köszönhetek ennek a kisfiunak-azáltal,hogy mellette lehettem sokat ,és rengeteget tanultam általa minden szinten..
és azt gondoltam ha tullépek azon,hogy sajnálom magam kicsit-és reálisan látom az ö érdekében ez igy kegyelem volt.
nagyon érdekes beszélgetést folytattam néhányszor a szülövel..a szülök többsége ilyenkor azt könyörgi ne hagyj itt mi lesz velem nélküled sabada.. ez az anyuka mikor megkérdeztem mit és hogyan gondol.. ezt válaszolta, már tul nött azon,hogy neki mi a jó... azt szeretné,hogy az események ugy történejenk, ahogy a gyerekének a legjobb- és azt akarja és fogadja el ami a gyerekének a legjobb megoldás.. és már egy éve érzi,hogy a kisfia mennne,de még nem tud dönteni...
felnéztem rá és minden tiszteletem az övé volt...
és hálás vagyok,hogy megismerhettem ezt a kisfiut...
Hát jó kérdés, hogy meddig tart... De nálunk is visszatérőek ezek, "és mit tud már?", és "nem beszél????" Hát nem.
Mások meg olyan jól tudják kezelni... pár hete olyan társaságban voltam, akikkel évek óta nem találkoztam. Beszélgettünk természetesen Sáriról is, ők is megkérdezték, hogy mi a helyzet most vele, de valahogy megtalálták az arany középutat, nem katasztrófa-túristák voltak, viszont tényleg érdekelte őket, és nem vállat vontak, hanem szó szerint kezet nyújtottak (vagy megöleltek, vérmérséklettől függően). Nagyon jól esett, és nagyon büszke voltam rájuk. :-)
Szerintem azok az emberek mondják ezt, akik vigasztalni próbálnak, de nem tudják rendesen kifejezni magukat. Ismerem ezt, én is ilyen vagyok. Sokan néznek h--nek, mert nem tudok megfelelően kommunikálni. Mindig későn jut eszembe a megfelelő válasz, megfelelő kérdés. A legjobb írásban vagyok:)
Viszont én sem mindig tudom tolerálni ezeket a beszólásokat, főképp, amikor valaki rendszeresen mond ilyet. A legjobb, amikor egy ideje nem találkozunk, tudja mi a gond, és megkérdezi, hogy: még mindig nem megy?
Felmerül bennem sokszor, hogy ez meddig fog tartani?
Gyöngyös, Helga nagyon okos, és ügyes!!! Igazán büszke lehetsz rá! Timi is nagyon okos, de korántsincs olyan magas szinten, mint Helga! Nagyon-nagyon jó! Számomra hihetetlen, hogy ilyen komoly dolgokról tudsz beszélni egy ekkora pici lánnyal. Hány éves?? Most lesz nagycsoportos, mint Timi??? Akkor meg még előrébb van a koránál!!! Nagy öröm ez!:)
Ne legyen soha lelkiismeretfurdalásod, amiért neked "kevesebb" van, mint másnak! Én is úgy gondolom, ahogy olvasom a fórumot, hogy mi milyen szerencsések vagyunk, hisz a mozgásán kívül tényleg behozza majd magát. Okos, ügyes, csak nem fog menni. Nagy valószínűséggel. De ennyi, nincs agyi, belszervi probléma. Ez persze jó, de attól még nyugodtan lehet panaszkodni, hisz neked, nekem, vagy bárkinek azzal kell megküzdeni, ami adatott, és igenis, azzal telik be néha a pohár! Ez teljesen természetes!!!
Az is igaz, hogy fejben dőlnek el a dolgok, én ebben maximálisan hiszek, most próbálom átformálni saját magam is! Első pillanattól kezdve azt mondom Timinél is, hogy az a célom, hogy egészséges lelkű felnőttet neveljünk belőle, a többi jön majd magától, hisz az ember megtesz mindent, amit tehet. Ha betegségtudata lesz, és nyavalyog egyfolytában, vagy befordul, mert ő csak egy kis porszem a többi emberhez, akkor tényleg elástuk az életét. Nagyon fontos a lelki egészség!
A tanító, gyógyító meséket én is imádom. Hallottam már erről is, de még nem olvastuk.
Én nem bírnám lelkileg csinálni, amit te csinálsz. Ehhez elhivatottság kell, nem elég úgy gondolni, hogy mostantól csinálom... Te úgy tűnik, erre a pályára születtél! Ha bírod, csináld, mert biztosan jó a lelkednek, hogy segíthetsz másoknak! Én is próbálok segíteni, csak máshogy... Szerintem én sírnék a családdal, és a beteggel. Főképp gyereknél... Biztosan nehéz letenni az ajtóban ezeket az érzéseket. Kellenek ilyen emberek a világnak, méghozzá rengeteg! Ha bírod, csináld!!!!
Engem sokkal jobban zavar egyébként a kincstári optimizmus (de lehet, hogy ezt írtam már itt, és akkor bocs). Szóval nálunk sajnos azért erősen fennáll a lehetősége, hogy nem lesz járás, nem lesz önálló élet. Nyilván mindent megteszünk azért, hogy minél többet elérjünk, de "benne van a pakliban", hogy nem sikerül. És valahogy ezt hiába mondjuk bárkinek, mintha nem akarnák meghallani. Nem tudom, talán azért, mert úgy nem kell részt venni benne, nem kell meglátni, vagy netán segíteni, fogalmam sincs. De engem dühít, amikor olyat hallok, hogy "majd behozza", mert könnyen lehet, hogy nem, és akkor mi van? Akkor már nem számít, akkor már nincs?
Bezs! Személy szerint én is hányok tőle. Tőlem is mindig megkérdezik, hogy mikor indul már el? Elindul-e egyáltalán? A lelkem mélyén persze, hogy arra vágyok, hogy egyszer eldobja a botot is és elinduljon. Ha nem ez lebegne mindig a szemem előtt, valószínűleg nem tudtam volna így végig csinálni az elmúlt 6,5 évet. DE ha soha nem tud majd bot nélkül járni, én már akkor is nagyon boldog leszek, hogy legalább ezzel, így, a maga módján mégis önálló életet tud majd élni. És ugyanezt gondolnám akkor is, ha ezt egy tolószékben tudná megtenni. (llyenkor mindig az egyik kedvenc tudósomra gondolok, a Hawking professzorra, aki még beszélni sem tud önállóan, mégis hihetetlen milyen agya és tudása van! Imádom hallgatni és olvasni is. :-) ) Bevallom nektek, azért nagy elégtétel volt számomra, hogy a mozgásvizsgálóba nagyon megdícsérték a lányom, hogy mennyire okos, intelligens, és azoknak a területeknek a kivételével, ahol a teljesítményét a fizikális problémái gátolják, átlagon felüli az IQ-ja, a verbális kifejezőkészsége pedig magasan átlag feletti. Szó szerint azt mondták, hogy neki az ovi már semmi újat nem fog tudni adni, ugyhogy ebben az egy évben mindenképp keressünk neki szellemi kihívásokat, hogy addig is tovább fejlődhessen, amíg bemegy a suliba. A fejlesztő pedagógussal is eszméletlen gyorsan haladnak. Már most tudja a teljes elsős matek anyagot, és most ismerkedik a betűkkel. Hihetetlen tudásszomja van. Sokkal okosabb már most, mint a teljesen egészséges ovis társai, akik elméletileg, a séma szerint sokkal hasznosabb tagjai lesznek a társadalomnak mint ő, mert ők nem MÁSOK. Én egyébként a kezdetektől arra kondicionálom a lányom, hogy fogadja el magát, mert ő így tökéletes. A testi korlát csak egy dolog, de ő szép, okos, és intelligens, és ugyanúgy joga van a teljes élethez, mint bárki másnak. Sokszor elmondom neki, hogy a legfontosabb a belső, és az ember értékét nem az adja, hogy a külseje mennyire szép, hanem, hogy belülről mennyire jó. A belső szépség az igazi szépség.
Persze ne gondoljátok, hogy nem vagyok tudatában annak nap mint nap, hogy mi mennyire szerencsések vagyunk!! Az agytörzsi sérültek többsége nem ússza meg ilyen "szerencsésen", mint mi. Hálát is adok érte minden nap, és mellette nagy tisztelettel adózok azoknak az anyukáknak, akik nálam sokkal nehezebb helyzettel kell megküzdjenek. Amikor olvasom a bejegyzéseiteket, hogy kinek milyen problémái vannak, mindig kijózanodok a kétségbeesésből, és néha kicsit szégyenlem is magam, hogy még én panaszkodom, akinek a többiekhez képest alig vannak problémái. És néha kicsit félve is örömködöm, mert ilyenkor eszembe jut az egyik kissrác anyukája, akivel egy helyre jártunk kezelésre. A kisfiú bár tudott már járni, a szellemi fogyatéka egész életére meg fog maradni. A mai napig itt cseng a fülemben a hangja, ahogy megkérdezte, hogy akkor mi ha megtanulunk járni, nekünk csak ennyi és kész? Igen. Tényleg ennyi, és kész. Itt állunk a járás kapujában, szellemileg rendben van, nincs semmilyen betegsége. És ez nagyon nagy szó!
Az oviban egyébként van egy kislány, amolyan vezéregyéniség. Nagyon szép kislány, és sokan majmolják őt. Az én lányomat ki nem állhajta, amolyan gyerek módon "gonoszkodik" vele, és mindig kizárja a közös játékból. Persze a többiek ilyenkor követik. Sokáig ez nagyon bántotta a lányom, aztán egyszer amikor ismét beszélgettünk erről itthon, tudod mit mondott? "Tudod anya, ha nem szeret, hát nem szeret, szembenézek vele, és én egyébként sem akarok olyan lenni mint ő, mert ő belül nem jó." Ha ezt a gondolkodást tartja később is, nem lesz gond. :-)
Én egyébként is tuti biztos vagyok benne, hogy ezeknek a gyerekeknek a többsége többet fog emberi mércével mérve letenni az asztalra mint azok, akiknek nem kellett megküzdeniük mindenért úgy, ahogy nekik. Ők már eleve más szemmel nézik a világot. Nyitottabb, empatikusabb, emberibb szemmel. Engem nem érdekel, hogy a társadalom elfogadja vagy sem. Ő fogadja el saját magát, és akkor meg fogja találni a helyét. Nem érdekel, hogy "sikeres" lesz-e. Boldog legyen, és akkor minden rendben lesz.
Általános suliban volt egy osztálytársam, egy lány, aki nem volt sem szép, sem jó tanuló. De emberileg nagyon a helyén volt. Emélkszem, hogy amikor egyszer egy ofő órán mindenkit végig kérdeztek, hogy mi szeretne lenni, ő azt mondta, pék, mert akkor kenyeret adhatna az embereknek. Mindenki kinevette, hogy pék akar lenni, pedig igazából maga a gondolat, hogy ő azért akart az lenni, hogy enni adjon az embereknek, egy csodálatos dolog! Bevallom rám azóta is nagyon hatással van, és nagyon sokszor eszembe jutott az évek során. És amikor néhány éve az egyik közösségi portálon megtaláltuk egymást, megtudhattam róla, hogy kiegyensúlyozott, boldog családi életet él, és van két gyönyörű gyereke. :-) Megkapta a jutalmást. :-)
Szóval szerintem teljesen igaz, hogy az ég világon minden fejben dől el!!!
Nemrég vettem egy csodálatos mesekönyvet. Stresszoldó, önbizalom növelő, félelmek leküzdésére való nagyon szép és tanulságos mesék vannak benne. Minden történet egy meditáció. Le kell feküdni a gyerkőcnek, becsuknia a szemét, képzeletben felvennie a csodalámpát, és elképzelnie azt, amiről a mese szól. Mintha ébren álmodna. Aztán az "utazás" végén meg lehet beszélni, miről is szólt a mese, és vannak megerősítések is a mese után, amivel a mondandójának a lényegét lehet összefoglalni a gyerkőcnek. A lányom egyszerűen imádja, ő maga szokta kérni, hogy meséljek neki belőle. Ezt a könyvet tényleg ajánlom mindenkinek, aki szép dolgokkal szeretné megerősíteni a gyerkőce lelkét. :-)
Anne Civardi-Joyce Dunbar-Kate Petty-Louisa Somerville: A csodalámpa - Megnyugató, önbizalom-erősítő és kreativitásra ösztönző történtek gyerekeknek
Hópihe!
A hospice munka szerintem is nagyon fontos! Csodálatos ember vagy, hogy Te ezt felvállalod. Bár az én kislányom a kórházban halt meg, nagyon sokat jelentett, hogy amíg betegen feküdt az inkubátorban is annyit lehettem vele, amennyit csak akartam. És, hogy amikor eljött a búcsú ideje, biztosították számunkra a nyugodt légkört. Egyedül maradhattunk vele, és szépen, méltón elbúcsúzhattunk egymástól. Igazából már ez is nagy szó volt, hogy ezt kórházi körülmények között is megtehettük. Persze mellettünk nem állt ott senki, hogy lelkileg támogasson minket, pedig az nagyon fontos lett volna! Nagyon nehéz volt feldolgozni, volt idő, amikor azt hittem belehalok. Talán bele is haltam volna, ha a Helga nincs itt, mert így egyszerűen muszáj volt talpon maradni. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy amikor valaki meghal körülöttem, egyszerűen nem tudok sírni, és egyáltalán nem ráz meg úgy a dolog, mint korábban. Sokáig azt gondoltam, hogy biztosan érzéketlen lettem, de rájötten, hogy ez nem igaz. Nem arról van szó, hogy nem érzem át mások fájdalmát. De tény, hogy már nem úgy gondolok a halálra mint korábban. Nem arra koncentrálok, hogy az illető meghalt, hanem arra gondolok, öröm, hogy itt volt, és élt! Bármennyi is adatott neki. Teljesen megfordultak a dolgok, másként nézek az életre és a halálra, mint korábban. És ez az, ami nekem segített elfogadni és túlélni a megváltoztathatatlant. Nekem ez lett a védelmi stratégiám annak érdekében, hogy képes legyek újra bízni az életben, és lehetőleg minél kiegyensúlyozottabban és boldogabban nevelni fel a lányom.
fatasztikus mit agyaltál ki neki...)) szükség törvényt bont.. és ott végre önálló és nevethet önfeledten...
az elözö bejegyzésedre reagálva... én is hányok töle de mit kéne mondani ehelyett?? végül is ha agyilag rendben van az éppen egyéb korlátai miatt sokkal finombabb rezdülésekre is képes lehet odafigyelni tehát a hátrányukat elönyre forodithatják. és ihy tényleg majdan lehetnek egyenértéküek,mert olyan tudásismeretük lehet ami az egészségesböl hiányzik.. ettöl függetlenül,persze,hogy jó egészségesnek lenni és ugy önállónak. de mint tudjuk nincs garannciális csere... és édesek imádnivalóak....
nagyon jólesett a megjegyzésed felém... köszönöm.. ma különösen jól esett. jókor jött.. átsimogattunk egyik nekem kedvencemet.aztán sirtunk és hazáig gyalog jöttem,hogy kiszuszogjam magamból mire hazaérek a kölyköcskéimhez.
anyukát megvárta még és amikor elment utána gyorsan...8hónapja amikor bennt voltam mindig az enyém volt..még ha titkoljuk is de elkerülhetetlen,hogy ne kötödjön az ember,tudtuk,hogy neki megváltás, deigy szembesülnivele-engem mindig elkerült eza történet.
hosspise házas tevékenység meló mellett karitativ.ha birom.. kényszer nincs... de tudod amikor sok közül azt mondják téged szeretnénk-akkor az ember elhiszi,hogy tényleg képes lesz majd rá. és bevállalja..bár a ma estitörténet után megkérdöjelezem magam...hiszen nekem támasznak kell lennem,nem pedig résztvenni a zokogásban.
Jaj, azt el sem meséltem, hogy milyen ötlete támadt a férjemnek: lányom lába ugye a medencében tehetetlenül lebeg, feldobja a víz, ettől fogva el sem lehetett engedni. A speciális úszógumit már tavaly eladtam, neki csak karúszó kell..., mert nagylány:) Vett a férjem fél kilós bokasúlyzókat, azt rátesszük. A medencében nem káros, hisz alig érzi, ellenben tudja kezelni a lábát! Sétál, ugrál, ha akarja, még a vízfelszínre is felfekszik, és vissza is tud menni - persze karúszóval! Meghatódva nézem mindig mekkora élmény lehet neki az önálló mozgás, sőt Timi esetében egyáltalán a mozgás maga!!!:D
Tényleg, ha belegondolok, akkor a barátaim, a hozzám közel álló tágabb család nem kérdezi a mozgást, ők észrevesznek minden apró mozzanatot, amiben azon kívül fejlődik. Máskor az utcán a többinek lazán odavágom, amikor megkérdezik: mikor fog menni?, hogy: lehet, hogy soha!. De mostanában nagyon háklis vén banya lettem ebben a témában...:) vagy :(, nem tudom, melyik jelzés a helyes nálam erre...
Én is úgy gondolom elejétől kezdve, hogy mit bánom én, hogy megy, vagy nem megy, csak értelmileg rendben legyen, hisz akkor élhet teljes életet, teljesértékű tagja lehet a társadalomnak (ez nagyon divatos kifejezés, ha olvastok ilyen dolgokat, de én személy szerint hányok tőle...).
Valószínűleg az tette be a kaput, hogy a gyógytornászunk most konzultált mással, aki sok ilyen kicsivel foglalkozik, és ő mondta, hogy amennyiben a végső cél a segédeszközös járás, már sokkal-sokkal előrébb kellene járnunk...
Majdcsak megleszünk így is, és nem adom fel, ha ez tűnne most ki az írásomból, akkor sem!!!
Nagyon jó Hópihe, hogy ennyire összetartanak a gyerekek, és segítenek neked!!! Én is most kezdem erre tanítani a fiam (most lesz 8), hogy bizony a tesó szórakoztatás mostantól nem egy lehetőség... Ha anyának dolga van, akkor bizony segítség, amit meg kell tennie, hisz együtt élünk, és együtt kell, hogy megoldjunk dolgokat. De a suliból én is visszaigazolást kaptam, hogy a fiam viselkedésén látszik a sérült kistesó. Empatikus, segítőkész, nem csak a saját problémái érdeklik, sőt azok az utolsók...
Hospice ház? Hű, az is kemény munka lelkileg!!! A kórház mellett, vagy helyette szeretnéd (vagy tudnád megoldani)? Irigyellek a kitartásodért, egyátalán: a tartásodért!!! Még mindig te vagy a példaképem:)
Südve! Örülök nálatok is a fejlődéseknek!!!!! Csak így tovább!!!!
Ezen én is mindig kiakadok kicsit (utoljára ma, amikor a szomszédnéni szólt oda a gyereknek, hogy "gyere Sári, szaladj le velem a lépcsőn"... hehe, hát nagyon vicces... pontosan tudja, hogy mi a helyzet, csak hárítja ezerrel.) Ugyanakkor időről időre kapok pozitív visszajelzéseket is, mondjuk amikor a látásfejlesztő levezeti, hogy fél éve még milyen cél nélkül markolászott mindent a gyerek, most pedig célirányosan nyúl oda valamiért (és előbb-utóbb talán nem fog mindent elhajítani 10 másodpercen belül... ), vagy ha valaki észreveszi, mennyivel figyelmesebb, kommunikatívabb, mint mondjuk tavaly.
a külvilágot elsösorban az érdekli,hogy mikor lesz hasonló az átlagemberhez vagyis mikor lesz láthatatlan a problémája...
ezeken én is tultettem magam.. soha senkit nem érdekeltcsak az,hogy javulni fog e a lába...
szerintem ebben a kérdéskörben abszolut nem számit a világi zaj... azok akik benne vannak meg nyilván rögtön látják,mert van tapasztalatuk ebben az irányban a látásra...
biztatásképpen a napokban olyan kisfiu volt a kezem alatt aki 13éves.... én csak feküdni láttam- az édeasanyja elmondása szerint járókkerettel jár. átemeli a küszöbön sabada... iskolás- viszont volt modom beszélgetni a kölyökkel , és mondhatom nagyon pozitiv volt a megtapasztalásom.. és még ö sem jár az ut végén...anyuka elmondása szerint ök is a semmiböl indultak-ö is az a gyerekecske volt akiröl tulképpen lemondtak..
képzeljétek meghivtak hosspisházasmunkatársnak- még nem mondtam se igent se nemet- erösen gondolkodom-nagyon nemes feladat lehet.
velünk nem történik semmi.élvezzük,hogy nem kell iskolába járni együtt kelünk együtt alszunk el... ezt persze felboritja az a nap amikor dolgozni megyek.. reggeltöl estig..szabadságolások miatt nem is kényelmes ha egy héten 4x nem vagyok otthon hajnali fél6ttól este 8ig..
kreativitásunk most a fözöcskében merül ki cukrászkodunk-és élvezzük ha mindenkinek tetszik izlik amit kitalálunk magunknak.
a nyári meleg miatt nem kényszeritem a sinben való járásra,,, fáj is a lába gyakran.most a jégsprayt dobtam be segitségül. munkanapokon mire hazaérek nincs eröm átmasszirozni.. lelkiismereti kérdés is ez nekem, hogy annyira elfáradok a melóban,hogy nincs kellö energiám rájuk a pénzkergetésmiatt,ugyanakkor nagyon élvezem a munkámat is- probálok kicsit nagyobb távolságtartással tartozkodni,hogy estére kevésbé érzelmileg kiüresedve kerüljek haza.de nagyon partnerek ebben mindnyájan és igyekeznek átsegiteni- szóval most ök azok akik igyekeznek fennt tartani a kialakitott családi fészekmeleget...
Én úgy gondolom, az értelmi fejlődés is borzasztó fontos, sőt, nekem most fontosabb lenne, mint a fizikai. Én speciel nagyon szenvedek attól, hogy semmi jelét nem látom annak, hogy Eszter valaha is beszélni fog. Az kevésbé érdekelne, hogy a mozgása messze nem tökéletes, ha legalább rendesen tudna kommunikálni.
Nagyon örülök a jó híreknek, és köszönöm a lelkesítést!!!
Hópihe! Veletek mi van?????????
Az a legrosszabb, hogy - mint mindenben -, a gyerekenél is évekkel később fog kiderülni, hogy egy-egy döntésünk (szakemberek, terápiák, ovi, suli....) helyes volt-e. Ez mindenben így van, de ezeknek a gyerekeknek nincs pár év vesztegetni való idejük, ha esetleg nem helyes irányba indulunk. Nehéz!
Nem vagyok egyébként padlón, és fel sem adom, csak most valamiért reálisan látom a lányomat...:( Felfogtam, hogy gyakorlatilag 2 éve ugyanaz: nem tud felülni (ugyan felül, de meg kell igazítani a csípőjét, tehát nem önálló), nem fordul (ebben is ügyesedett, de nem biztos, és nehézkes), ugyanez mondható el a kúszásról is( ezen kb. 1 métert értsetek 10 perc alatt, hatalmas erőfeszítéssel). Ügyesedik, ügyesedik, de nem kellene már sokkal előrébb tartani, ha a végső cél a segédeszközös járás????
Beszédje viszont nagyon sokat fejlődik. A beszédfejlesztőnk szerint majdnem minden hang megvan, csak nagyon renyhék az izmai, és csak nagyon hangos, erőteljes beszédnél jönnek át tisztán. Csakhogy a lányom szégyenlős, tehát halkan beszél. De szépen, egész mondatokban, nagyon szépen fejezi ki magát. Pelussal most küzdünk. Amilyen hamar (2 évesen) egyik pillanatról a másikra jelezte a nagydolgot, olyan sokat küzdünk a pisivel! Majd csak meglesz ez is!
Arra jöttem rá, hogy mindenkit csak a mozgása érdekel, hogy abban mennyit fejlődik. Igen, lehet, hogy kerekesszékes lesz, de az a lényeg, ha már így alakult, hogy okos, nem??? És boldogulhat az életben. Ez senkinek nem számít, csak nekünk??? Ti nem akadtok ki néha ilyeneken? Hogy mindenkit csak a leglátványosabb dolog érdekel a kicsivel kapcsolatban, amiben fejlődik, az nem? Én vagyok ilyen hepciás?:)
Erősen gondolkodom rajta (a Petőn), még attól is függ, munkahelyileg hogy alakulnak a dolgaink. Röviden: a férjemnek megszűnt a cége, én viszont új helyet kerestem, ami kicsit messzebb van, 8 óra (az előzőn 7 órában dolgoztam), de cserébe egyelőre kijövünk az én fizetésemből. (hiába csak most lett vége a férjem cégének, hónapok óta nem fizetnek bért, így kénytelen voltam én lépni, még jó, hogy versenyképes a szakmám)
Mivel nyár van, most nem is hajt új munka után, ő lett a gyerekvigyázó. Én most nem tudnám megoldani, új helyen, próbaidőn. Szóval, most még minden képlékeny, de ha meg tudjuk oldani, akár Pető is lehet belőle. Ha közelebb lenne, egy percig nem gondolkodnék rajta. Vagy ha nem lenne másik gyerekem. Így viszont muszáj több szempontot is mérlegelnem. Annyira azért nem idegeskedem, majd lesz valahogy.
Bezs! Én is csak azt mondom, amit Hópihe! Amúgy mi pont így vagyunk a dologgal, sok újat nem tudunk, de amit igen, azt viszont sokkal magabiztosabban. Persze, azt nem mondom, hogy ezt én is mindig türelemmel viselem, sokszor van, hogy elkeseredek, főleg, amikor valaki rákérdez, hogy hogy haladunk, én meg új mozgást nem tudok mondani. Csak a régi lesz kicsit jobb.
Képzeljétek, sorstársak blogjait olvasva én is kedvet kaptam, hogy szerezzek Eszternek egy jó kis eszközt, és nagyon bevált! Nyak úszógumiról van szó, ebben prímán elvan a vízben, nagyon élvezi, hogy szabadon csápolhat. A bébi úszógumiból már simán kifordul, folyamatosan tartani meg nehéz, ez viszont egy tuti dolog, bár elsőre kicsit ijesztő lehet, mindenkiben rögtön az merül fel, hogy nem fojtja-e meg a gyereket, de nem. Úgyhogy sokkal könnyebb így a strandolás, de a kerti medencézés is. És a víz meg nagyon jót tesz a csajnak, nem utolsósorban meg ő is szereti. A minap strandon voltunk, a nap végén alig lehetett megnyugtatni, mikor eljöttünk, olyan sírást adott elő, mikor felfogta, hogy mára vége. De itthon is minimum fél óráig tart, míg megnyugszik, amikor kijön a medencéből. A fürdőruháját el sem akarja engedni. Nagy pancsolós a csaj!
gratulálok az eredményeitekhez.. nagyon jelentös állomáshoz érkeztetek az önállóságát önbizalmát tekintve...
szorka
gondolom most nem kevés fejtörst okoz nked az uj választás-együttérzek... nem probálnád meg mégis a pethöt?mindent egy helyen komplexen egészen iskoláig vagy még utána is.!
Elnézést, hogy ilyen sokáig nem jártam itt. Ovi szünet van a nyáron, így nem sok időm van. :-)
Májusban mi is voltunk a mozgásvizsgálóban, mivel Helgus januárban töltötte be a hatodik évét. Szerintük mehetne nyugodtan rendes suliba, mert minden rendben, de mivel a finommotorika még nagyon gyenge, és az írás még nagyon nehezen menne neki, így abban maradtunk, még egy évig maradhat az oviba. Nagyon örülök ennek a haladéknak, mert remélem, hogy ennyi idő alatt nagyon sokat fog mozgásilag és izomzatilag fejlődni. Még csak most kezdett el igazán rajzolni, és hát az önállóság, (értem ez alatt az öltözés, vetkőzés, önálló wc használat stb) terén is bőven van még mit fejlődnünk. Az is nagyon jó hír, hogy végre nappalra 100%-osan szobatiszta lett, tökéltesen működik a kis hólyagja. Ugyan egyedül még nem tud felülni a wc-re, abban segíteni kell neki, de nagyon igyekszik. Éjszakára még kéri a pelust, de az ha marad is még egy ideig, az ovis mindennapokban már nem fogja zavarni. Mostanában hála az égnek annyira jól alakul minden. Képzeljétek, végre megtanult bottal járni!! Olyan boldog vagyok ettől, hogy madarat lehetne fogatni velem! Igaz, hogy még nagyon kis távolságokat tud megtenni vele, mert hát az állóképessége még elég gyenge, de annyira büszke rá, hogy egyedül át tud vele menni már a küszöbön is, és egyedül el tud menni kezet mosni! Teljesen helyre állt az önbizalma, és nagyon büszke magára, hogy milyen ügyes. Ráérzett a szabadság ízére, megérezte végre milyen igazán önállónak lenni. Nem mindenhová anya kezét fogva menni, hanem egyedül!! És őszintén szólva ez nem csak neki nagy élmény, hanem nekem is, nem beszélve arról, hogy azért nagy könnyebbség is. :-)
Azért is nagyon jó, hogy megtanult bottal járni, mert a jobb lábát nem szívesen terhelte eddig, amit rajtam lógva könnyen meg tudott tenni. Így viszont muszáj a saját kis lábain állni, ha haladni akar, és mind a kettőn, ha nem akar elesni. Remélem egy év alatt eljutunk oda, hogy már nem fog neki gondot jelenteni "nagyobb" távolságok megtétele sem. Jó lenne, ha a suliban önállóan tudna így közlekedni, és minél kevésbé lenne rászorulva mások segítségére. Én is nyugodtabb szívvel tudnám így elengedni.
Hát most röviden ennyi.
Kívánok Nektek is hasonló örömöket és további szép nyarat!! :-)))
Azért kell majd új ovi, mert jelenleg korai fejlesztő csoportba jár, korai fejlesztés meg 5 éves korig van. Azt egy év múlva tölti. Viszont mozgásilag annyira le van maradva, hogy a fejlesztő óvodai csoportba nem mehet, mert azért ott már többé-kevésbé önkiszolgálóak a gyerekek. Tehát új helyet kell néznünk. Mérges vagyok amúgy, mert azt hittem, innen már suliba megy, és legalább 7 éves koráig biztos helye van...Erre kell még egy valószínűleg csak köztes intézmény. Amit meg kell valahogy keresni, el kell intézni, hogy felvegyék, utána már csak meg kell oldani az odajutást. Nem lesz egyszerű, már most félek.
Helló! Nem könnyű az oviválasztás... Nekem, falusi lévén egyszerű dolgom volt. 2 éve jár ide a lányom, és nagyon jók a tapasztalataim. Szeretik, megkapja a kiírt fejlesztéseket, jó szakembertől, akit én találtam még jóval ovi előtt. A gyerekek egyenlőre odavannak érte. Anyák napjakor is szépen bevonták az óvónénik a műsorba: a gurulós székében tolták, húzták a körjátékokban. Jó érzés volt!:)
Én is szakértőihez fordulok, mert még kicsi volt Timi, és nem írták ki neki a logopédiát. Most jöttem rá, hogy az is jár, már belenőtt!
Régen a Gézengúz alapítványtól, sőt itt a helyi koraszülöttön is kaptunk jó kis kiadványt, amiben szépen össze vannak foglalva a spéci intézmények. Biztosan neten is vannak ilyenek.
Mi jól vagyunk, bár Timi nagyon lassan, nagyon-nagyon lassan fejlődik... Kezdek kétségbe esni... Gyakorlatilag ott tartunk, ahol 2 éve (5 éves...), csak amit tud, kicsit ügyesebben csinálja. Ezen kívül fizikálisan semmi fejlődés...
Én is gondolkodom erősen, valamit el kellene kezdeni. Dolgozni egyre inkább úgy tűnik, nem tudok (normál munkahely), Anyukám már megemelni sem nagyon tudja, ha itt kell hagynom őket pár órára, akkor nagy gondot jelent neki fizikailag. Nem panaszkodik, soha nem tenne ilyet, hiszen ő bírja!:) De látom, és a nagyfiam elmondja, hogy Mama megint nagyon rosszul volt, látta rajta. Hiába, 74 éves. Valamit vállalkozni kellene, mostanában ezen agyalok. Amiben én oszthatom be az időmet, és nagyrészt itthon végezhetem. Formálódik a gondolat, remélem beérik, és beválik:)
További jó nyarat, várom a többiek válaszát, hiányoztok:)!
Nálunk ősztől a program Eszternek új óvoda keresése lesz. Csak azt nem tudom, merre induljak. Van olyan hely, ahol össze vannak szedve a szóba jöhető intézmények? Vagy érdemes ezügyben a szakértőihez fordulni már ősszel? Kicsit tanácstalan vagyok. Egy dolog, hogy megfelelő intézményt kell találni, de még azt is számításba kell vennem, hogy a logisztikát is meg kell oldani valahogy. És itt nem csak az a gond, hogy dolgozom, hanem a nagyobbik lányom is, mert ha Esztert a város másik végébe kell hurcolnom, akkor a "nagyot" hajnalban kellene beadni a suliba, amit nem akarok semmiképp. És még egy pár év, mire ez megoldódik, mire elmehet egyedül (hiszen még csak ősszel fogja kezdeni a sulit). Nem tudom, mekkorának kell majd lennie, hogy ne féltsem egyedül...Pedig kertvárosban lakunk, csak 15 perc sétára a sulitól, de akkor is.
Amúgy kicsit sűrűek voltak az elmúlt hónapok, azért tűntem el, de minden OK. Kivel mi van, hogy telik a nyár?
Szia!Köszönöm a válaszokat.Lehet,hogy kicsit értetlen vagyok,de a Magyar Államkincstár által kibocsátott hatósági igazolványra gondoltok ami igazolja,hogy magasabb összegü családi potlékra vagyok jogosult?Ez amivel ingyen lehet utazni illetve távolsági buszon és vonaton 90% os jeggyel.
Ezt a kártyát a MÁK küldte 1-2 éve, ezzel váltották ki az A4-es nyomtatványt (Igazolást, ami a magasabb összegű családi pótlékhoz kellett). Ha nincs, a MÁK-nál kell igényelni, de kellett, hogy küldjenek. Ezzel a kártyával a kicsit és 1 kísérőt engednek be jelképes áron.
Hópihe! Nem volt lelki erőm bejelentkezni, de most megírom: szerencsére mi nem éreztük meg ezt a Nap-dolgot, amit írtál. Hacsak nem épp azért aludt kivételesen jól akkor:)
Rég jártam erre,de szeretnék most kérdezni valamit.Néztem a budapesti éllatkert jagy árait és láttam ,hogy jelképes jegyet lehet venni.Megkérdeztem,hogy mit kell hozzá bemutatni és ezt irták
Mozgássérült igazolvány (nem parkolási engedély) szükséges a kedvezmény igénybe vételéhez.
Próbáltam utána nézni,de igy külön nem láttam róla semmit.Tudnátok nekem ebben segiteni,hogy ez hogy néz ki és honnan hogyan kitől kell kérni.
