Én sem állítom, hogy biztosan a szélvédőrepedés miatt gyulladt ki a lámpa, csak mint lehetőség merült fel bennem, de majd a szaki megmondja, ahogy lesz időm elviszem hozzá.
Nagyon valószínűtlen, hogy a szélvédő repedést jelezné egy visszajelző bármely autóban, annál is inkább mert a sérülés azonnal látható magán a szélvédőn. Viszont mindegyik ülésben van egy érzékelő azért, hogy csak akkor lépjen működésbe a légzsák ha szükséges. Tehát ha egyedül csak avezető utazik az autóban csak az ő légzsákja fog kinyílni. Ezeknek az érzékelőknek szokott kontakt hibája lenni. Az enyémmel is előfordult már, szét kellett húzni, WD 40-nel befújni és már meg is szűnt a probléma.
Dunakeszi nekem elég közel van, légy szives add meg a szerelő elérhetőségét. Nagyon köszönöm! Csak azért gondoltam, hogy a szélvédő repedésének köze lehet a hibajelzéshez, mert ezt találtam a repedt szélvédővel kapcsolatban: "....feladat hárul a szélvédőre a légzsákok kínyílásakor: az utasoldali légzsák kifejezetten a szélvédőüvegen megtámaszkodva tudja betölteni funkcióját. Egy sérült szélvédőüveg képtelen lenne ellenállni annak a nyomásnak, ami szükséges lenne a légzsák védelmi funkciójának ellátásához. A sérült, törött üvegen a légzsák nem tudna megtámaszkodni, az utas gyakorlatilag rázuhanna a műszerfalra." Az merült fel bennem, hogy a rendszer valamilyen módon érzékeli a repedt szélvédőt és jelez, hogy jelen állapotban a légzsákokra nem lehet számítani.
Azt nehezen tudom elképzelni, hogy a kavicsfelverődésnek köze lenne a légzsák hibakódhoz. Ha volt megfelelő kábelük, progijuk és mégsem tudták törölni, akkor annak valószínűleg az az oka, hogy a kiváltó okot nem szüntették/találták meg, így nem törlődött.
Nekem mikor megvettem a kocsit szintén volt lufi hibakód. Dunakeszin egy auuto vill. szerelő szüntette meg. Előtte megkereste , hogy mi okozza. Ott a jobb első ülés alatt (ecu-nál) egy kontakt hiba okozta. Nem tudom te merre jársz, ha érdekel az elérhetőségét meg tudom adni. Mondjuk azóta sem jártam nála.
Egyébként megfelelő kábellel a Fiatecuscan progi elvileg tudja.
Tudna valaki abban segíteni, hogy légzsák hibakód törlésével hová tudnék fordulni? A történet a következő: még tavaly ősszekl kavicsfelverődés berepesztette a szélvédőmet, a szélén. Egy ideig nem foglalkoztam vele, de egyre nagyobb lett a repedés, közben a kis piros légzsák hiba jelzés is megjelent a műszerfalon. Gondolom összefüggésben van a szélvédőrepedéssel a hibajelző megjelenése. A szélvédőt kicseréltettem. (Ha valakit érdekel 23.000 ft.- volt munkadíjjal együtt, itt: http://www.marctec.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=48&Itemid=49) Ezt követően egy általános szervízben levizsgáztattam az autót, ahol számítógépre kötötték de nem tudták törölni. A hibakód a következő: P010F (ECU belső hibák). Szóval ha valaki tudna segíteni megköszönöm!
Nagyon szépen köszönöm a felajánlott segítséget, de azért én remélem, hogy még sokáig nem kell igénybevennem. /... a remény hal meg ugyebár utoljára :/
Sajnos a kocsik egyre bonyolultabbak és így egyre kényesebbek. Így a javításuk , fenntartásuk is egyre drágább.
Azt hajlamosak vagyunk elfelejteni, mikor egy 7-8 millás autót meg lehet venni 1-2m-ért, hogy annak a fenntartása még mindíg a 7-8m-os kocsi fenntartási ktg.-e ill. több, mert közben még jól le is lakták :/
Az egytömegű átalakítással meg az a kérdés, hogy a nagyobb, csillapítatlan lengések nem okoznak-e előbb-utóbb más gondokat, amiknek a gyógyítása kamatostól viszi a megtakarítást.
Bárdinál néztem és persze a 30% kedvezménnyel. De azért még ez is elég drága.
Most vettem a cimborámnak egytömegű lendkerék és kuplungszettet (PHEDRA-hoz) persze neki volt átalakító kitt hozzá, 103e lett az összes. Csak a LYBRA.hon nincs egytömegű.
Szóval nekem 1.9 JTD-m van. Én a SELENIA olajt favorizálom, és 18e Km-ként szoktam cserélni.
Nem megyek el 20e Km vele, bár szerintem gond nélkül lehetne, de az a 2e Km már nem oszt nem szoroz.
200.000Km van az óra szerint benne, és nemsokára esedékes lesz a kuplung csere. Bár próbálok rá vigyázni, hogy minél tovább húzza. A kettőstömegű lendkerék ára, fáj egy kicsit.
A lendkerék, szerkezet, tárcsa, kinyomó csapágy összesen 160e Ft kerül+ a munkadíj, amiért a helyére is kerül.
Amúgy ezen kívül komoly problémám nem volt a kocsival.
Amióta meg van, írok mindent, hogy mit költöttem a kocsira és mit kellet kicserélni, megjavítani.
Olyan ez nekem, mint a szervizkönyv, csak hogy ezt én vezetem.
Na, hát a tutit biztos nem én fogom megmondani... :) Viszont szerintem a tankban mindegyiknél van egy durva szűrő. Jó esetben (a legtöbb mai kocsinál) van egy finom szűrő a motortérben is. Ha a légtömegmérő pucoválás segített, akkor jó esetben az lehetett a gond. A jobb benya nem hiszem, hogy ilyen gyökeres javulást okozna.
Nem olajat hanem 100as Shell Vpower racing benzint öntöttem bele ritkán élek vele de injektordugulásra gondoltam ezért voksoltam adalékos benzin mellett. Az olajat (selénia) ha arra gondoltál mellékesen jegyeztem nem a problémával összefüggésben. :-)
Szerintem nem az olajtól rángatott, a kenés és a motorvezérlés között semmilyen összefüggés nincsen, inkább a légtömegmérő megtisztítása okozhatta a javulást. Ha jó, örülj és reménykedj, hogy ez volt a baja. Vannak olyan típusok amelyeknél a tankban van a szűrő. Valahol lennie kell az biztos! A Lybránál nem tudom, hogy hol van, előtte 20 évig Alfám volt. Valaki (pl. Fil) biztos megírja a tutit. Mindenesetre örülök, hogy megoldódott a gondod. Én egyébként a Fuchs olajra esküszöm. Minden jármüvemben az van, vagy olajcserénél az lesz. Lehet, hogy elértettem valamit: az olajat a gyertyákkal hoztad összefüggésbe nem a rángatással, úgy-e?
Viszont érdekes mert délelőtt már voltak olyan pillanatai amikor már jól ment. És most délután kifujkáltuk a szivócsonknál a légtömeg mérőnél elég poros volt (bár azt enm szedtük ki). Utána mentem haza hogy keressek valami komputeres szerelőt de mondom megyek vele egy próbakört, éss lás csodát jó 1ben 50 2ben 80 simán gyorsul semmi rángatás 2000 alól 4ben is szép lassan rángatás nélkül húzott.....
A gyertyák szépen ki voltak égve.
lehet hogy most érzi a hatását mintegy 130km után a shel Vpower racing??
Holnap még tesztelgetem.
Ja azt mondták a boltban ebben nincs benzinszűrő max a tankban valahol. Ilyen van??
Az meg milyen érdekes, hogy kocsit mindíg csak a nemdohányzó, nyugdíjas nők adnak el. A kocsit egész évben garázsban tartják és csak egyszer mennek vele évente a nyaralóba :)) (Néha biztosan ki lehet fogni ilyet, de hát lottón is lehet 5-öse az embernek, ugyanekkora eséllyel)
A futásteljesítmény meg egy vicc. Manapság alig hallani olyan használt kocsiról aminek az óráját nem tekerték vissza :(
Ez azért vonatkozik a benzinesre is meg a dízelre is.
Előző hozzászólásomban kifelejtettem a porlasztókat a "rémek" közül. Bár azt inkább a Ford TDCi-knél szokták emlegetni mint amire erőssen kell gyűjteni 150e felett.
Azért ezek sem törvényszerő dolgok. Én eddíg egy olyan Lybrát láttam saját szememmel, aminek pl. meghalt a turbója. Az viszont már túl volt a 350e km-en.
Csak úgy kíváncsiságból, egy gyors közvéleménykutatás:
Itt a fórumon a diesel Lybrások között kinek volt már:
A távdiagnózis nem egyszerű dolog, ez csak Gyurcsók mágusnak sikerül. Főleg a mai túl bonyolított motorok esetében. A tippekkel meg úgy járhatsz mint az állatorvos akinek még volt tanácsa de közben már megdöglöttek a libák. Viszont ha nem laksz messze Érdtől akkor keresd fel Besze Sándort a Rózsa u. 5. alatt van a műhelye. Telefonon is segít ha tud. Motor Diagnosztika - kezdőlap, gyertya, gépkocsi, motor ...
A Lybrák korát figyelembe véve mindenképpen a benzines mellett döntenék, (magam is így tettem), mert a dízelről nehéz elhinni a kevés futásteljesítményt.
Ha bele kell nyúlni a motorba akkor horror összegeket hagysz a kasszánál. Magasnyomású befecskendező fúvóka kb. 150.000 Ft x néggyel, magasnyomású szivattyú szintén 80.000 Ft. körüli összeg. Ha találsz leinformálható, szervízkönyves, számlákkal alátámasztott kevés futásteljesítményű dízelt akkor vedd meg, ha nem akkor válassz benzinest. 150.000 Km. futásteljesítmény után már várható az említett alkatrészek cseréje. Hangsúlyozom, csak várható! Én amikor Lybrát néztem két autó maradt fent a rostán. Egy 2002-es dízel 60.000 Km-rel, szervízkönyv nékül, természetesen öreg hölgyé volt aki csak ritkán használta, második tulajnál volt az autó, eleje törve volt, átnézetni nem engedte mondván, hogy az általam megjelölt szervízben úgyis hazudnak, hogy olcsóbbá tegyék a kocsit. Az ára 1.470.000 Ft volt. A másik 2004-es 1.6-os benzines, 73.000 Km.-rel az összes fenti kritériumnak megfelelő autó, sérülésmentes, stb...
Szerinted melyiket vettem meg? Az 1.6-os is dinamikusan vezethető csak pörgetni kell. Szereti a fordulatot mint általában az olasz motorok. 3000 fölött egy új dimenzió nyílik meg a vezető előtt.
Szerintem ,ha a gyárilag előírt olajat használod, akkor nyugodtan tarthatod a gyári csereperiódust is. (biztosan úgy adták meg, hogy legyen benne biztonsági tartalék) Kivétel, ha a használat extrém, vagy ,ha túlnyomóan rövidke városi utak, sok indulással ,megállással. Az egy kicsit jobban igénybeveszi az olajat és esetleg érdemes 1-2e ezerrel hamarabb cserélni.
Szerintem ez inkább a te vezetési szokásaidtól függhet. Nekem a jtd van (1.9). A jtd motorok jólsikerült ,kiforrott konstrukció. A nyomatéka már elég a nem könnyű kaszni mozgatásához. Ha többnyire viszonylag rövid (<10Km) utakat mész vele városban, akkor az nem igazán a dízel (sőt bármilyen turbó) műfaja.
Ha használtan veszed és nem ismert az előélete, előző tulaja, ott fog lebegni a veszélye, hogy a turbó, vagy a kettőstömegő lendkerék meghal. Külön-külön is szép összegek, de a kettő együtt a kocsi ára :(
Ha viszont sok országút, autópálya, hosszú utak a terv, akkor az nagyon fekszik neki.