Még több érdekes cikk a totalcar.hu-n!
Balra Jobbra

Keresés

Részletes keresés

D H Creative Commons License 2005.02.08 0 0 158

kb 200km oda, és vissza is.

az utak a hó szempontjából nagyon rendben vannak, még a hegyekben is.

most már mindenhol száraz, sehol egy jégborda, vagy hó.

Viszont:

a szlovákok a természetvédelmi területeken és környékükön nem sózzák az utakat, hanem apró zuzalékkal szórják fel. Ez aztán jó sokáig ott marad, és az előtted menő gumijai alól szépen verődik fel a te motorháztetődre, szélvédődre...

e megfontolásból vettük sietősre a menést, legalább ne a miénkre verődjön a sok aprókavics.

reggel 6kor indultunk pestről, kb. negyed 10-re már ott voltunk a sípálya parkolóban.

Zólyom és Beszterce között elmentünk falunak, mert úgy tudjuk az ottlévő 18km pályáért fizetni kell. (ebben nem vagyunk túl biztosak, mivel rajtunk kívül az összes magyar végigment ezerrel a pályán..., de óvatosságból mégis arrra mentünk).

Visszafelé már combosat kellett jönni: 4kor indultunk a sípályáról (felvonó zárás után), és el kellett érni a Népligetből este 7kor induló buszt, ami hazavitte a tesómat. Úgy alakult, negyed hét tájban már az M3 bevezetőn jöttünk, és 18.35-re be is álltunk a buszpályaudvar elé.

Két ember, és a hozzávaló sícucc plusz egyéb ruhák mellett, 3/4-ed tank ment el, amit a 450km-re számítva (több napra mentünk, és kb. 50km jobbra-balra menés volt ott)az kb. 8l-es fogyit mutat.

Én meg voltam elégedve ezzel.

 

 

Hólánc nem kell egyáltalán.

 

Előzmény: T.J.HOOKER (156)
T.J.HOOKER Creative Commons License 2005.02.07 0 0 157
Ja! és HÓLÁNC?
Előzmény: D H (154)
T.J.HOOKER Creative Commons License 2005.02.07 0 0 156

Hali DH!

Donovaly-ba mennyi idő alatt értél ki? A "forszírozott tempó" mit jelent.

Csak mert én is készülök egy kiruccanásra.

A fogyasztásod hogyan alakult?

Köszi

T.J.

Előzmény: D H (154)
Gabesz1981 Creative Commons License 2005.02.06 0 0 155

Köszönöm nektek a bátorítást, jól esett. :-) Már valamelyest túltettem magam a dolgon, de hát amikor a bringám vertem fel még régebben hasonlóan napokig evett a fene. Szerencsére tényleg nem olyan vészes, felületes a sérülés. Azért majd megnézetem.

Hosszabb távon én a mostani hétvégén tudom majd először próbára tenni a kicsikém, kíváncsi vagyok hogyan alakul majd a fogyija. Legutóbb egy tank 520 kilóméter körülre volt elég, de ebből a 60% legalább a hétköznapi bp-i forgalom a többi ugyanitt a hétvégi /csúcsidőn kívüli ;-)/... Sajnos nincs lehetőségem meghajtani, ezért is várja már nagyon a kirándulást.

D H Creative Commons License 2005.02.06 0 0 154

Megint megjártam egyébként Szolvákiát, megint Donovaly-ban voltunk síelni.

Oda vissza 450km volt a túra, 3/4 tank benya ment rá, tényleg forszírozott tempó mellett.

Tiszta só és szürkeség lett megint körben mindenhol, holnap fertőtlenítés következik!

Albi szépen tette megint a dolgát, igazán remekül elvitt és hazahozott, minden cucc vefért a kocsiba, még a 200cm-es sílécek is. (igaz, előrehajtott hátsó üléssel, de ott hátul elfért minden, nem kellett előrelógatni a hoyyzú leveket az első ülések közé)

Egyedül megint a Yokohama téli gumikkal volt bajom, de végül mindenhonnan kitolt valaki, ahol a gumi feladta a harcot... (kétszer volt rá szükség...)

Yokohama téligumim nekem mégegyszer nem lesz...

D H Creative Commons License 2005.02.06 0 0 153

szomorú hírek ezek...

én nem tudom megszokni sajnos sosem, még legutóbb is, kb. 3 hete is majd lekaptam a fejét szerencsétlen buta csajnak az egyik bevásárlóközpont parkolójában, amikor rámnyitotta az ajtót.

Pedig ne mlátszik azóta sem semmi nyom, de akkor is.

Egy mentsége volt szegényke, hogy egy amúgy gyönyörű 3ajtós piros Stiloja volt, körbespoiler, 17"-os alufelni szettel...

hiába no, levehető vagyok a lábamról...

Előzmény: T.J.HOOKER (152)
T.J.HOOKER Creative Commons License 2005.02.06 0 0 152

Sajnálom, hogy bekövetkezett.

De előbb vagy utóbb megtörténik. Mostmár túlvagy rajta! Megnyugodhatsz.

Emlékszem mikor nekem ez első karcot a tetőcsomagtartő felreakásnál a szerelő csinálta. Heveny szívritmius zavarom támadt. Azután mikor megnyugodtam, valahogy máslett minden. Túlvoltam rajta és kész. A többi apróság (kőfelverődés, ajtót rámnyitották) már nem zavart olyan nagyon.

Előzmény: Gabesz1981 (151)
Gabesz1981 Creative Commons License 2005.02.05 0 0 151

Amilyen "boldog" találkozásokat meséltetek a karácsonyi időszakban, azt hittem az én "Albim" érintetlen marad. Hát nem, és ami a legborzasztóbb, hogy végülis saját hülyeségem miatt történt. Az impact kicsi volt, de lelkiekben annál borzasztóbb számomra. Magas far, tolatás és koccoltam egy betontányéros vascölöpt. :-( Amit szerencsére eltolt, talán jobb lett volna, ha el is dönt, ám nem így történt. A sarkával, épphogy elkaptam. Ennek hatására a lökés után visszapattant és a jobb hátsó kerékíven  is hagyott kis nyomot. Hát ezek után ezerszer meggondolom hol, hova, meddig tolatgatok. Szerncsére tényleg nem vészes, csak a fényezés bánta meg a dolgot, meg átjött egy kevés piros az ezüstre, de az dörzsölésre lement...

Remélem a sors ennyivel beérte és elfelejt örökre... Boldogabb napokat! Aztán óvatosan ti is hátrafelé! ;-)

T.J.HOOKER Creative Commons License 2005.02.01 0 0 150

Egyéb FIAT modellek témában kreáltam egy doblost "szerintem".

Előzmény: Gabesz1981 (148)
T.J.HOOKER Creative Commons License 2005.02.01 0 0 149

Gratula!

Megnéztem, vissza is megyek karcintok valami velőset.

Jó mostmár legalább 2 helyre is írogathatunk :)

Előzmény: Gabesz1981 (148)
Gabesz1981 Creative Commons License 2005.01.31 0 0 148
Ha van kedvetek nézzetek át a www.fiat-klub.hu forumára is. Bábáskodtam az önálló Albea topic születésénél. :-)
T.J.HOOKER Creative Commons License 2005.01.31 0 0 147

Ma végre újra merő trágy lett az utóm! Szerintem még ónoseső is esett. Legalább is budán. Bementem a Tesco-ba, mire kijöttem kaparhattam a jeget.

Egy BMW-s elöttem csúszott fel a szallagkorlátra. Nem volt vészes, azért hozzáért. Valami nagy állat volt, biztos kipróbálta milyen ASR nélkül. :) Már tudja!

Gabesz1981 Creative Commons License 2005.01.30 0 0 146

Tegnap résztvettünk barinőmmel egy "okos" mosáson. Amikor beszappanozták az ablakokat beindult a fantáziánk... :-) Ám akármennyire is okosnak hívják a mosást, pont az alvázatösszevizezést nem tartalmazta. :-( A mosó emberke viszont rendes volt és mondta legközelebb melyik nevű/árú lesz az énnekem, azaz Albinak való... és felajánlotta, hogy azért slaggal ahova tud jól "bemos". ;-) Végülis jó százalékban teljesítettem a kiírtakat, meg nem is nagyon mentem a latyakban, de a következőnél befizetem egy tuti alvázasra...

T.J.HOOKER Creative Commons License 2005.01.30 0 0 145

Hali!

Minap egy taxi Albit láttam, eléggé meglepett. Jól állt neki a sárga rendszám (bordó volt a gép színe).

 

9-10 litert nekem semilyen körülmények között (5 fő + 4 bringa a tetőn, 120 utazó mellet) sem sikerűlt megetetnem vele. Hidegben, ha soxor rövid távokat mész úgy talán érthető, mert a "szivató" teszi a dolgát. Vagy nagy a talpad, vagy valami nem az igazi. Ha odafigyeléssel sem tudod leszorítani, szerintem nézesd meg.

 

Pistol84 Creative Commons License 2005.01.30 0 0 144

Sziasztok!

 

Bocsi hogy eltünntem!csak vizsgaidőszak volt.

 

A rádiómat még mindig nem kaptam.lehet jobban járok ha nemvárok és veszek egyet.

Most néztük meg a fogyasztást:9-10 l között mozog.azt hittem azé nem lesz ilyen sok.Mondjuk a hidegnek meg az állandó hegymenetnek köszönhető valószínű.

Nyáron csak lemegy egy kicsit.Különben minden okés.semmi probléma vele.

Egy hete láttam egy bézs színűt ami gépkocsivezető oktatónak volt beállítva.jól nézett ki frissen mosatva :) mondjuk a söfőr nem reagált amikor rávillogtam mind1.

 

Veletek mizujs?

 

T.J.HOOKER Creative Commons License 2005.01.29 0 0 143

CD-s rádió már létezik hozzá. Megkérdeztem, ha kéred akkor avval veheted meg.

Tudom erről már lecsúsztál.

Előzmény: Pistol84 (114)
D H Creative Commons License 2005.01.28 0 0 142

Hééé, Pistol!

jársz te errefelé egyáltalán?

mizujs véled??

Előzmény: Pistol84 (114)
T.J.HOOKER Creative Commons License 2005.01.28 0 0 141

Jómagam kizárólag kézimosóba járok. Nekem a sok karc is bántja a szemem, amit a gépimosás okoz.

A "Havana" lakótelepen van egy nagyon profi. Szerintem.

Előzmény: Gabesz1981 (139)
D H Creative Commons License 2005.01.28 0 0 140

Shell kártyám lévén...

szerintem jó hatásfokkal mosnak, de nem olcsó...

A mosóutcás megoldásukat nem szeretem, mert a kocsi hátulja koszos marad, ott csak elsikálják a koszt...

A legjobb, ami nekem bejöttvszont, a XIII. kerületben, a Béke utcában (ez a Lehel út folytatása Újpest felé) lévő kút mosója.

Előzmény: Gabesz1981 (139)
Gabesz1981 Creative Commons License 2005.01.28 0 0 139

Én ma szeretném meló, meg egyéb dolgaim után mielőtt majd leparkolom.

Milyen márkájú mosót ajánlotok? Az "alvázmosás" témája miatt gondolom, hogy gépiről van szó... Ha addig nem válaszolnátok, akkor nagy valószínűséggel kagylós lesz, de reménykedem írtok addig. Egy ilyen alsó felső alapmosásra pályázom...

Előzmény: D H (138)
D H Creative Commons License 2005.01.27 0 0 138

jor rájt.

én is lemosattam ma is, fájt a szememnek, a kocsi oldalára kirakódott fehérség...

kértem alvázmosást is, szerintem ilyenkor hasznos dolog ez...

Előzmény: T.J.HOOKER (137)
T.J.HOOKER Creative Commons License 2005.01.27 0 0 137

Igazából ebben a trutyiban kell szerintem gyakrabban mosni a szekeret, mert állandóan sóznak. Tudom alvázvédő! Akkor is minél, kevesebbet időzik a só a fémen szerintem annál jobb. Ma is lemosattam.

Feltehetően holnap már jégeső lesz, vagy homokvihar :)

Előzmény: Gabesz1981 (136)
Gabesz1981 Creative Commons License 2005.01.27 0 0 136

Én kedden este csak az ablakokat mostam le egy kútnál... hát reggelre már havas volt. :-) De legalább nem a szutykos havat kellett lekaparni. Áhh, tudom tél van, de egy nap x-szer megtisztítani az üvegeket... :-)

Előzmény: D H (130)
Gabesz1981 Creative Commons License 2005.01.27 0 0 135

Hali,

Megjött ám! :-D Örülök, mert végre mondhatom, hogy ezen a télen legalább már ezen is túlvagyok vele. Éjfél fele haverokkal össz 2 kocsival kimentünk a hóra és próbálgattuk a gépegységeket. A Barumok végülis nem funkcionálnak rosszul, a városi, egyenes forgalomban jól megtapadnak... (nem értem én sem mi az a tötymörgés az egyenes szakaszokon, igen szellős forgalomban). Azért lehetne simán gyorsabban menni. Szóval megéreztem most a kocsi korlátait. Arra a következtetésre jutottunk, hogy igen könnyen megcsúszik, ha azt akarjuk, hogy megcsússzon... ;-) Az, hogy egyes helyzetekből 2-esben elkapar sima ügy, de hogy még 3-asban is. Pedig igen finoman adagoltam. Pár lefulladás még volt a tanuló időszakban, de a végére már szép (fél)karikákat lehetett csinálni. Jó volt kipróbálni magam és az autót megismerni kicsit jobban. Remélem lesz még lehetőség a gyakorlás folytatására az idén!

Üdv: Gabesz

Előzmény: D H (133)
D H Creative Commons License 2005.01.26 0 0 134

kellett neked lemosni...

:)

még lehet, hogy ma is szép napos időnek örvendenénk...

:)

Előzmény: T.J.HOOKER (132)
D H Creative Commons License 2005.01.26 0 0 133

ma (le)vizsgáztak a Yokohama téli gumik:

 

Mi a véleményem?

Hát az, hogy (jól néznek ki, de) SZAROK.

 

Csúszik kegyetlenül, főleg oldalra!

Ha véletlenül megindul kifelé a kocsi hátulja, akkor bizony az elcsúszik, a gumi nem segít megtartani, csak reménykedsz, és imádkozol, hogy a szentlélek megsegítsen...

A gázzal pedig hiába próbálkozol, tök mindegy, se ki nem húzza a kocsit, se meg nem fogja.

Vagy elpörög hatás nélkül, vagy nem csinál semmit.

 

Nemtudom, lehet, hogy csak szokni/tanulni kell még, de a tavaly használt Pirelli Snowcontrol, ill. egy defekt után Firestone Winterhawk gumik sokkal jobban muzsikáltak...

 

Elsőre kicsit szokatlan ez a mai hó...

T.J.HOOKER Creative Commons License 2005.01.26 0 0 132

Hali!

Ez igen! Szerintem te nem is síelni mentél, egy kis WRC feelingre

vágytál. :-) Szerintem. Egyébként gratulálok! Nem sokan lettek volna akik ezek után, a saját kerekein hozzák haza a verdát.

Tegnap én is elvittem egy fürdésre a szekerem, ma meg egész álló nap a latyakban túrtam.

D H Creative Commons License 2005.01.26 0 0 131

élmény lett volna ma a városban autózni, ha tényleg csak azok vállalják az autózást, aki megfelelően tudják is kezelni az "ilyen" helyzeteket, mint pl. 5 centi hó leesése, a sózás miatt egy kissé (de egyáltalán nem igazán) csúszós utak, és nem 5-tel poroszkálnának a belvárosban...

mesélték sokan, vidéken brutál volt a helyzet (főleg Vas és zala megyében!), itt Pesten meg egy kis havacskától is szívás volt...

voltak rokonok, akik 3kor indultak el Győrből, és fél kilencre értek haza Sárvárra. (100km).

nem volt választásuk, céges ügyben jártak győrben, reggel még kis macerával el tudtak jutni Győrig, haza meg csak haza akartak érni...

Hál' Istennek sikerült nekik!

D H Creative Commons License 2005.01.26 0 0 130

tényleg szép tiszta volt, de ma megint ocsmánymocskos lett...

brühühü...

Előzmény: Gabesz1981 (128)
D H Creative Commons License 2005.01.26 0 0 129

na megjött a várt havad!

:)

Előzmény: Gabesz1981 (128)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!