Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2003.09.20 0 0 3115
Takács Zsuzsa

EGY SZÍNHÁZI ESTE

Valahány volt szereplő most megjelenik,
mielőtt emlékezeted függönyét leeresztenék,
ott hajlong az erős megvilágításban,
az egyetlen üres homlokzatból álló utcán,
mikor a zajkeltő gépek már leálltak,
egymás kezét fogva majd csókokat dobálva,
fodrásznőd, a rektori titkár, nőgyógyászod
és díjbeszedőd tapsért könyörög
és megérdemli a tapsot, mert jó színész volt
mind az okulásodra előadott darabban.
Amit kudarcnak vagy sikernek hívtál,
most láthatod: lecke volt és vizsga.
Álarcát leveti a Szégyenlős Bohóc, aki
küszöböd előtt bebocsáttatásra várt,
míg mások kopogás nélkül jöttek-mentek.

Ismered azt az érzést, hogy érted jönnek?

Törölt nick Creative Commons License 2003.09.20 0 0 3114
Takács Zsuzsa

A LAKÓK VISELKEDÉSE

Sátrat vernek a kapualjban,
és elfoglalnak minden lépcsőfordulót,
agyunkba beköltöznek a rettegett, új lakók.
Ingóságaikat a márványlépcsőn húzzák-vonják.
A lábukat vesztett székek és ajtajuk szakadt
szekrények sikoltozása hurokként
tekereg az elefántcsont színű burkolaton.
A sarokablakból a lábukat kilógatják
a meghódolt város piacterére, ahol
tépett zászlójukat hordozza a szél.
Ha cukros italaikat egymásra ellocsolták,
ha talpuk alatt a kiköpött napraforgómag
héja kellő puhaságú szőnyeggé dagad,
az ablakmélyedésből sorra leugrálnak
és ideges pillantásuk a lakónévsoron
megtapad. Nyissak-e ajtót, ha dörömbölnek?

Ismered azt az érzést, hogy érted jönnek?

****

SIKÁTOROK KÖZÖTT

Ismered azt az érzést, hogy érted
jönnek? Bár nincsenek kikötéseik,
hány kilót vihetsz, és nyugodtan
viselhetsz cipődben fűzőt.

Homlokegyenest az ellenkező irányba mégy
(mint amerre téves utadat vetted volna),
az új elrendezésben álló falak és ajtók
között, furcsálló megjegyzésektől kísérve,

szó nélkül követed alkalmi kísérődet,
mint a tudta nélkül halálos beteg,
aki nem kérdezi fekélye vérzik-e,
vagy szívhalál leli, miközben

a munkahelye felé villamosozik éppen,
és az ülésről utolsó erejével felkapaszkodik,
vagy leül, vagy éppenséggel az ülés alá
gurul, és jószándékát mutatva mintegy,

egyet kettőt még lép is a levegőben.
Így lesz, gondolod: így lesz; ígéred:
ezentúl világosan látsz, és haladtok szaporán
a sikátorok között, a biztos cél felé.

Törölt nick Creative Commons License 2003.09.20 0 0 3113
Brigitte Schär

A CSAPDA

A csapda, egy gödör az erdei út közepén, olyan
ügyesen volt álcázva gallyakkal, hogy könnyen
elkerülhette volna az ember figyelmét, ha nem
állt volna ott az a száz feketébe öltözött férfi
komoly arccal és magas kalappal
a fején, nem sokkal a hely
előtt, ahol a csapda volt, az utat
szegélyezvén, ötven mindkét oldalán,
utcácskát képeztek, amely a túlsó vége felé
elkeskenyedett, így pontosan a csapdára mutatott,
elárulva azt.
Egy vándor sem esett a gödörbe.
Mindannyian időben kitértek a bozótos felé,
így mindannyian szemük elől tévesztették az utat,
eltévedtek a sűrű erdőben,
és nyomorultul elpusztultak - mindannyian.

/ford.: Bolla Eszter/

Törölt nick Creative Commons License 2003.09.20 0 0 3112
Elnézést,de nem tudom,ki fordította a Szymborska-verseket..
Törölt nick Creative Commons License 2003.09.20 0 0 3111
Wislawa Szymborska

MONOLÓG KASSZANDRÁNAK

Én Kasszandra vagyok.
Ez meg itt a városom hamu alatt.
Ez meg itt próféta-botom és -pántlikám.
Ez meg itt kételkedő fejem.

Győztem, az igaz.
Igazam tűzfényként csapott az égre.
Csak a meg nem hallgatott próféták
láthatnak ilyet.
Csak azok, akik rosszul fogtak hozzá,
és minden oly hamar beteljesülhetett,
mintha nem lettek volna.

Most tisztán látom magam előtt,
láttomra hogy akadt torkukon a szó.
Elhalt a nevetés.
Szétváltak a kezek.
A gyerekek anyjukhoz szaladtak.
Nem is ismertem múlandó nevüket.
Az a dal a zöld levelekről –
senki sem fejezte be előttem.

Szerettem őket.
De a magasból.
Az élet fölött.
A jövőből. Mely mindig üres,
és honnan mi sem könnyebb, mint meglátni a halált.
Sajnálom, hogy kemény volt a hangom.
A csillagokból nézzetek magatokra – kiabáltam –
a csillagokból nézzetek magatokra.
Meghallották, és lesütötték a szemüket.

Az életben éltek.
Széllelbélelten.
Eleve elítélve.
Születésüktől a temetési testben.
De volt bennük valami nyirkos remény,
saját hunyorgásával jóllakó láng.
Tudták, mi az, hogy pillanat,
legalább egy, akármilyen
mielőtt –
Igazam lett.
Csak éppen semmi nem következik belőle.
Ez meg itt tűztôl kormos köntösöm.
Ezek meg itt próféta-vackaim.
Ez meg itt eltorzult arcom.
Mely nem tudta, hogy szép is lehetett volna.

Törölt nick Creative Commons License 2003.09.20 0 0 3110
Egy nagyon kedves topictársamnak ajánlom elvitelre..:-)

Wislawa Szymborska

MACSKA AZ ÜRES LAKÁSBAN

Nem halhat meg a macskának csak úgy.
Mert mit kezdjen a macska
egy üres lakásban.
Ugráljon a falra.
Dörgölőzzön a bútorokhoz.
Mintha semmi se változott volna,
mégis kicserélődött minden.
Minden a helyén,
mégis szanaszét.
És esténként már nem ég a lámpa.

Léptek a lépcsőházban,
de ezek nem azok.
Egy kéz halat tesz a tálba,
de ez a kéz sem ugyanaz.

Valami nem kezdődik el
a megszokott időben.
Valami nem úgy pereg le,
ahogy kellene.
Valaki itt volt és itt volt,
aztán egyszer csak eltűnt,
és most makacsul nincs.

Minden szekrénybe belestünk,
végigfutottunk a polcokon.
Bepréselődtünk a dívány alá, hátha.
A tilalmat megszegve
még a papírokat is szétkotortuk.
Mit tehetünk még.
Alszunk, várakozunk.

Csak jöjjön vissza,
csak kerüljön elő.
Akkor majd meglátja,
hogy a macskával nem lehet így.
Majd úgy megyünk elé,
mint akinek cseppet sem sietős,
óvatosan,
vérig sértett tappancsokon.
És semmi nyávogás, ugrálás eleinte.

Törölt nick Creative Commons License 2003.09.20 0 0 3109
Wislawa Szymborska

ELÉGIKUS SZÁMLA

Akiket ismertem,
(ha ismertem valóban)
hány férfi és nő
(ha érvényes még ez a felosztás)
lépte át ezt a küszöböt,
(ha küszöb ez)
futott át ezen a hídon
(ha hídnak nevezhető) –

Hosszabb-rövidebb élet után
(ha ez még különbség nekik)
mely jó volt, mert elkezdődött,
rossz volt, mert véget ért
(hacsak ők nem fordítva mondanák)
hányan kerültek át a túlsó partra
(ha átkerültek
s ha a túlsó part létezik) –

Nem adatik meg tudnom
további sorsukat
(ha az még közös sors
és ha sors még) –

Mindent
(ha ez nem leszűkítés)
maguk mögött hagytak
(hacsak nem maguk előtt) –

Hányan kiugrottak a robogó időből,
egyre gyászosabb távolokba veszve
(ha a perspektívának hinni lehet) –

Hányan
(ha a kérdés értelmes egyáltalán,
s megkaphatjuk a végösszeget,
mielőtt magát is beleszámolja, aki számol)
merültek a legmélyebb álomba el
(már ha nincs nála mélyebb) –
Viszontlátásra.
Holnapig.
A legközelebbi találkozásig.
Ezt már nincs kedvük
(már ha nincs) mondogatni.
Beletörődtek a végeérhetetlen
(már ha nem másmilyen) hallgatásba.
Már csak azzal foglalkoznak
(már ha csak azzal)
amire jelen-nem-létük kötelez.

Törölt nick Creative Commons License 2003.09.20 0 0 3108
Wislawa Szymborska

LÓT ASSZONYA

Állítólag kíváncsiságból néztem hátra.
De más is lehetett az oka, nem csupán kíváncsiság.
Fájt a szívem az ezüsttálamért, miatta néztem hátra.
Véletlenül, amikor szandálom szíját megkötöttem.
Hogy ne a férjem, Lót igazságos
tarkóját nézzem folyton.
Mert hirtelen úgy éreztem, biztos: ha meghalnék, ő meg sem állna.
Az alázatosak engedetlensége késztetett rá.
Figyeltem, üldözőink jönnek-e.
A csend miatt: reméltem, hátha meggondolta magát az Isten.
Két leányunk már eltűnt a domb mögött.
Megéreztem az öregségemet. Az eltávolodást.
A vándorlás hívságát. Elálmosodtam.

Batyumat letettem a földre, akkor néztem hátra.
Féltem, hova léphetnék: azért néztem hátra.
Ösvényemen kígyók tűntek föl,
pókok, mezei egerek, keselyűfiókák.
Már sem a jó, sem a rossz – hanem minden létező élőlény
kúszott és ugrált csoportosan, riadtan.
Magányos voltam, azért néztem hátra.
Szégyelltem, hogy loppal menekülök.

Kiáltani akartam, visszatérni.
Vagy csupán mikor szél kerekedett,
kibontotta a hajam, föltűrte ruhámat.
Úgy éreztem, meglátták Szodoma faláról
és harsány nevetésre fakadnak, újra meg újra.
Hátranéztem, mert haragudtam rájuk.
Hogy vesztük látványával szemem jóllakassam.
Mindazért, amit eddig elmondtam, néztem hátra.
Nem jószántamból néztem hátra.
Csak a szikla fordult meg ugatva lábam alatt.
Egy hasadék vágta el hirtelen az utam.
Hörcsög kocogott az út mentén, két lábon toporogva.
És akkor mind a ketten visszanéztünk.

Nem, nem. Én továbbfutottam,
kúsztam és fel-felszöktem,
míglen sötétség zúdult le az égből,
forró kavics és halott madarak.
Lélegzet fogytán forogtam egy helyben.
Ha valaki meglátja, azt hiszi: táncolok.
Nincs kizárva, hogy szemem nyitva volt.
Lehet, hogy arccal a város felé fordulva buktam el.

/ford.: Kerényi Grácia/

Törölt nick Creative Commons License 2003.09.20 0 0 3107
Bényei József

VÉGRENDELET

A világot úgyis ki kell bírni.
Ne engedd a virágokat sírni.

Ne engedd a madarakat félni,
a hűséget hóban elvetélni,

az álmokat este megalázni,
almafákat áprilisban fázni,

a perceket ne engedd megállni,
ablakokat örökre bezárni,

csillagfényű éjszakákra lőni,
ösvényeket indákkal benőni.

Ameddig a vállad íve bírja,
vigyázz minden virágtalan sírra,

vigyázz minden társtalan magányra,
füstre, fényre, ember-glóriára.

Aki árva arccal sír az égre,
takarj szelíd álmot a szemére.

Tanulj könnyet, sebet, jajt szeretni:
valakinek embernek kell lenni.

Törölt nick Creative Commons License 2003.09.20 0 0 3106
Reményik Sándor

VÉGRENDELET

Fáradtságom adom az esti árnynak,
Színeimet vissza a szivárványnak.

Megnyugvásom a tiszta, csöndes égnek,
Mosolygásom az őszi verőfénynek.

Sok sötét titkom rábízom a szélre,
Semmit se várva és semmit se kérve.

Kik üldöztek át tüskén, vad bozóton:
Kétségeim az örvényekbe szórom.

A holtom után ne keressetek,
Leszek sehol - és mindenütt leszek.

Törölt nick Creative Commons License 2003.09.20 0 0 3105
Bohuslav Reynek

A KERESZT

A jászol hűlt helye,
a létből kitették,
szalma semmi se,
de akad kereszt még.

Maradt, ami már
csak a fájdalom,
se ökör, se szamár,
a bajra alkalom.

Nappal angyalok
szárnyuk vesztették,
éjjel a dalok -
csupa üresség.
Mondd, mi jöhet még?

Törölt nick Creative Commons License 2003.09.20 0 0 3104
Tatiosz

AZ VAGY,AMIT GONDOLSZ

Ne gondolj a hanyatlásodra, mert bekövetkezik.
Ne gondolj a veszteségre, mert veszteségek érnek.
Ne gondolj a szomorúságra, mert lelked sötétségbe borul.
Ne gondolj a rosszra, mert a mélységbe taszít.

A jó gondolat: magasba vágyódás, szárnyalás, felemelkedés, ajándék.
Jó gondolat helyébe jót várj; a rossz gondolatokért ne várj semmit.
Az vagy amit egész nap gondolsz.
A lélek, akár a világ kapuja, befogad mindent.
A lélek, akár a világ kapuja, bezárul bármi előtt.

Törölt nick Creative Commons License 2003.09.20 0 0 3103
Pilinszky János

VISZONTLÁTÁS

Ez volna hát a viszontlátás?
Egy pillanatra meginog,
de oly kopár marad a testem,
mint lombjavesztetten a bot.

Pőrén didergek köpenyemben,
ruházzatok fel, reszketek.
Régi csókok osztoznak rajtam
és még mezítlenebb leszek.

Elzuhanva az idegek közt
gazdátlan mosoly fuldokol,
hány éjszakán át készülődött,
mit virrasztott át e mosoly!

Egy hang kellene, egy kiáltás,
egyetlen jajdulás csupán!
Megnyílik, mint a fuldoklóé,
és üres seb marad a szám.

Tudjátok is ti, ki jött vissza?
Ez itt anyám, a kisöcsém,
régi arcok mosolya fénylik,
de hol vagyok közülük én?

Milyen elmerült éjszakában
kóborlok étlen, szomjasan,
mindenki mástól elvadultan
hová cipelhetem magam?

Mikor lesz vége ennek, kérdem?
és rátok gondolok, igen,
hazagondolok s könnyeim közt
gyanútlan fölragyog szivem!

Törölt nick Creative Commons License 2003.09.20 0 0 3102
Pilinszky János

CÍMEREM

A kegyelem és öröm együtt ért
azzal, amit nyomorúságnak
neveznek általában.

Szög és olaj lehetne címerem,
mit írhatnék azonban szövegéül ?

Talán azt, hogy mindent megértek,
felhők futását és disznók fejét
rálapulva a préskemény palánkra.

De ez mit is jelent ?
Nekünk magunknak muszáj végül is
a présbe kényszerülnünk. Befejeznünk
a mondatot.

Törölt nick Creative Commons License 2003.09.20 0 0 3101
.ez nagyon jó..
Előzmény: szuszmok (3098)
Törölt nick Creative Commons License 2003.09.20 0 0 3100

AZT HITTEM

Én azt hittem, hogy mindig kék,
ragyogó tükör a tenger,
s hogy rejtett aranyszemecskék
kincsével tele az ember.

Hogy járva a tengert, szembe kell
szállni merészen a széllel,
s akkor a hajós csodákra lel,
az idő nagy titkokat érlel.

Szálltam hát, Végtelen, feléd:
hullámok pörölye paskolt.
Ég s víz határa s a tengerfenék
derengett: messzi, deres folt.

S akkor megtudtam, hogy csak néha,
nagyritkán kék a tenger,
és hogy üres és szürke, még ha
csillog is sokszor, az ember.

Láttam földet, hol nincs tó, se folyó-
por és rög, semmi más:
nincs aranyszem a porban, melyből ott
gyúrják az ember fiát.

De tudtam: Nincs szebb feladat,
mint vágyva előre törni:
keresni, kutatni, hol rejlik a mag,
s szeretni, és gyűlölni.

És látni, hogy néha szürke homályon,
átragyog kéken a tenger,
s tudni: tisztább öröm nincs a világon
mint az, ha ember az ember.

Ellen Nitt


Törölt nick Creative Commons License 2003.09.20 0 0 3099
Jó reggelt,szép napot,kellemes hétvégét mindenkinek.Találjon,aki keres,lásson,aki néz és meghallja a szót,akinek mondják a mondatot..

Aki pedig találkozik ma kedves barátaival,annak legyen nagyon sok öröme benne.:-)

szuszmok Creative Commons License 2003.09.20 0 0 3098
Gábor Ferenc: HISZEK NEKED

Szerettél mást is.
Sosem tagadtad.
Jobban mint engem?
Választ ne kapjak:
szépek a titkok, ha megmaradnak.

Végére érünk lassan az útnak.
Hiszek,
legjobban teneked hiszek
azok közül, akik hazudnak.

szuszmok Creative Commons License 2003.09.20 0 0 3097
Burján G. Emil: MEDITÁCIÓ

öndallamán
túllép a csend…
páros magány
takarva rejt…

miféle láng
lopna belénk
űrrobbanást
ősmáglyafényt

csupa-titok
csillagvilág
összhangja fog
bennünket át

hiány takar
nincs rejteget…
ez is vihar
csak csendesebb

ez is tükör-
mély tisztulás…
nem tündököl
hogy beleláss

Yvy Creative Commons License 2003.09.20 0 0 3096
Szevasztok!:-)
ÁGH ISTVÁN

Még egyszer

Ha elvetődnék oda, hova régen
tán azóta se jártam, s az öreg pad
ép volna még kettőnk történetében,
melyet a sejlő májusi hasonlat
csalna elő, s épp arra jönne szemben,
és nem is tudná, ki s miért köszönne
rá, csupán biccentene meglepetten,
s nagy hirtelen az idő visszaállna
egy villanatra, s minden lehetetlen
együtt, külön a keblétől az árnya,
mint blúza szállna el kigombolódva,
s kétséges kéjű vére fölszívódva
keringene a pad erezetében,
tehát ha épp ő közeledne szemben
valahonnan valahová a téren,
elröstellném magam és kérdezetlen
mennék tovább, nehogy egymásban lássuk
megszégyenítő mássá változásunk.

ilang_ Creative Commons License 2003.09.20 0 0 3095
Legyen szép a szombatotok!:-)
-
Jiry Kolar: BABONASÁGOK

Ha rózsát tépsz le mennydörgéskor
Ha hulló csillagot látsz folyón átgázolva
Ha csonka kezű katona kéri hogy gyújtsd meg a cigarettáját
Ha vakra lelsz ki éppen kitömött baglyot cipel
Ha kékköves gyűrűt találsz melyet apáca veszített el
Ha azzal találkozol akit holtnak hittél s aki holtnak hitt téged
Ha leejted a tükröd a kőre és az nem törik szét
Ha megfagyott pacsirtán gyászfátyolon vagy patkón lépsz át
Ha ajkát rúzsozó nőt látsz hátán atalanta lepkével
Ha gyerek fut előtted hálóingben hóna alatt hegedűvel
Ha pont ötkor kérdi meg tőled egy csatornamunkás hogy hány óra van
Ha alvó macskát riasztasz fel lélekharang megkondításakor
- Akkor menj és dolgozz,
hisz minden, amit alkotsz,
századokat él túl.
Ha szeretsz,
emlékezz szerelmedre, s mindenre,
mit tőle kívánhatnál, megkapod!
-
fordította: Parti Nagy Lajos

szuszmok Creative Commons License 2003.09.20 0 0 3094
Jó hétvégét minden kedves topiklakónak!:)

Sík Sándor: Az ősz dicsérete

Fiatal arcnál, fiatal szemeknél
Láttál-e szebbet a vén nap alatt?
A lánynak mondja: Rózsafán születtél!
És a világnak: Én megváltalak!
De jár az év, és teljes lesz a rózsa,
Tejes tavaszból tüzet szív a nyár:
Gyermek apára, tengerek hajósra,
Isten és ember férfiúra vár,
Aki szeret, de nem hogy őt szeressék,
És cselekszik, mert szent a kötelesség.

De legzengőbb a lomb zenéje őszkor,
Bimbó-, s virágnál mézebb a gyümölcs.
Elzúg a harc és elzajong a hőskor:
Harcosnál, hősnél emberebb a bölcs.
Ó lombos erdők őszi orgonája
Milyen teli-mély a te muzsikád!
Ezer sípod egyszerre intonálja
Az emberlét ezernyi dallamát.
Tavasz illata, nyarak szenvedelme
S a tiszta tél kristály nyugalma benne.

Ó emberélet édességes ősze,
Te vagy az összhang és az árnyalat.
A tavasz benned fanyarát legyőzte,
Erdőtüzeket, aszályt a nyarak.
Magára ismer benned mind a kettő
S te mind a kettőt áldod, érleled.
Piros nyaradnak nem volt lángja meddő
S magtalan nem lesz szép fehér teled.
Mert a szivárvány színei megérve
Elsimulnak a ránctalan fehérbe.

Törölt nick Creative Commons License 2003.09.20 0 0 3093
Szépet találtál.Bizony, azt....-)
Hát üdv Neked itt a tegnap és ma határán...
Jó éjt.
Előzmény: mentális prosti (3092)
mentális prosti Creative Commons License 2003.09.19 0 0 3092
Tóth Erzsébet

1975. Január

Eleredek, csőndes eső,
villámok nélkül, törvényerejűen.
Szeretlek. Egy virág irgalmával,
kegyetlenségével.Kezemből
kifelejtették, a simogatást,
kifelejtették az ütést.
--

véletlenül bukkantam e csodás kicsiny verseskötetre.:)

Yvy Creative Commons License 2003.09.19 0 0 3091
Jó éjszakát:-)
Fernando Pessoa

A gondolatom

A gondolatom folyó a föld alatt.
Hová, merre igyekszik s honnét jön?
Nem tudom... Mikor egy velem éj-időn
Egy hang mélyéből váratlan fölszakad

Források, megannyi titkos eredet,
Rejtélyes bujdoklás... fölfoghatatlan
Laknak puszta hegyet messzi magasban,
Hol a pillanat Istenig érhetett...

Olykor-olykor bánatomon átragyog,
Mint fárosz fénye sötét tengeren,
Egy mozdulat, hogy fussanak kerengve lenn
Mélyemben zsolozsmázó víz-morajok...

Az ősemlékezet régebbről betölt,
Mint mi illúziós tudatból följön,
Isten-vizek emléke fut a földön,
Mely meghitt harmóniát árasztó zöld

S emlékem van egy Hazáról, amely mégse
Az, mire korábbi eszmélő lényem
Vágyott, csak az ütős kín jut nékem,
Tör-zúz a fájdalom hullámverése.

Hallgatom őt... lágyan lelkembe veszne
Az elmosódó hang, a bizonytalan,
Mint egy örök felfedezetlen folyam,
Mint egy biztos és elvont folyó-eszme...

És hova fut, amely eltér a kellő iránytól,
Hogy halljam, mily karszton dűl le?
A meglepetés mily hidegében hűl le?
Milyen komor ködöktől lepi felhő?

Nem tudom... Elvesztem őt... S visszatérnek
A jelen világ színei, fényei mind
Az én Valóságom távlatába megint
S a folyó megszakad, mintha a lélek...

(Döbrentei Kornél fordítása)

Törölt nick Creative Commons License 2003.09.19 0 0 3090
Jó éjt,kellemes hétvégét mindenkinek...
Törölt nick Creative Commons License 2003.09.19 0 0 3089
Kányádi Sándor

KÓBOR KUTYA

Előbb csak háztól házig verték,
azután ki a faluból.
Most két falu között tétován
hol ide, hol oda lohol.

Bátor kutya volt, eleinte
még meg-megkapta a botot.
S nézzétek:
hogy elgyámoltalanodott!

A madártól is félrerebben,
állandó reszketés ina,
foga is már csak azért van, hogy
legyen mivel vacognia.

Szederjes nyelve vizet keres,
megvesz, ha nem talál.
Szája két felén undorítón
vegyül a könny s a nyál.

Sír. Vonyítana, de azt se mer,
hátha meghallja valaki. –
Menti a bőrét céltalanul,
míg bírják vérző lábai.

Menti a bőrét céltalanul.
Csak a bőre van, semmi más. –
Hol késel,
irgalmas vadász!?

Törölt nick Creative Commons License 2003.09.19 0 0 3088
Gyurkovics Tibor

PUTIFÁRNÉ

Ó, Putifárné, sárgaréz
szemed ragyog. A sárga kéz
kinyúlik Józsefért, aki
szaladna a szabadba ki.
Itt fekszel, látod, meztelen
ezen a vörös fekhelyen
és göndör hajad bomlik a
függöny sötét rojtjaira.
Egy fátyol van a térdeden
keresztül vetve, csöndesen
folyik a könnyed, mint a vér
a szerelemért, Józsefért.
És ragyog kék hasad ezüstje
és szúr a melled, mint a tüske,
kinyúlsz, akár a húr, feszül
az ér is combjaid körül.

Ne nyúlj ki érte, fusson el
térdeivel, kezeivel,
szerelmes csontjaival a
sötétbe fusson egymaga.
A szeme hitvány, gyönge szem,
azért bámul szerelmesen,
a karja hitvány, gyönge kar,
meg nem ölel, be nem takar.
Hadd fusson el, az éjbe ki,
bájaid meg sem értheti,
hogy így nőttél, magányosan,
mint egy levél és súlyosan,
mint az arany, úgy tündökölsz
a vállaid nagy íve zöld,
az izmok lassú jeleit
szemei meg nem érthetik,
a csöndet hajad szála közt,
az öleden a sűrü szöszt,
a verítéket, gyöngyöket,
hogy mossák finom bőrödet,
a kezed kapcsait, a csukló
olajos, mély tengerbe hulló
kis hengerét, a szerelem
edényeit, nem érti, nem!

Hadd el, barátném. Te magad
vagy itt a szétnyílt ég alatt,
lásd szél mozdul és szél siet,
magad vagy, mint a mélyvizek,
melyek kihűlnek és üveg
módjára csöndben fekszenek.
A szolga jön és lát az úr,
ne maradj vigyázatlanul,
remeg a város és a nap,
takard el hűvös combodat.

Törölt nick Creative Commons License 2003.09.19 0 0 3087
Reményik Sándor

MI MINDÍG BÚCSÚZUNK

Mondom néktek: mi mindig búcsúzunk.

Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.

Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, – minden könny, – vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj,
Hidegen hagy az elhagyott táj, –
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindig búcsúzunk.

Törölt nick Creative Commons License 2003.09.19 0 0 3086
PILÁTUS

/János evang. XIX. 22/

A pörnek vége. Elvégeztetett...
Véres a kereszt tövében a fű.
A helytartóban forr a néma düh
S egy gondolat tépi a másikat.

"Rongy csőcselék, én unlak titeket,
Unom a vágyatok, a hitetek,
A papjaitok ragyogó ruháját,
A mellükverő messiásokat,
A nap hevét ez átkos ég alatt,
A zagyva szókat, buja színeket,
És magamat és uramat, a császárt,
Ki bíróvá tett ilyen nép felett.

"Feszítsd meg!" üvöltötték a fülembe.
Amíg unottan odalöktem nékik.

Szegény bolond! Pedig csak álmodott,
Csak álmodott egy létráról az égig.
Csak álmodott, de ezeknél tán szebben.
Már szürkül fenn a Koponyák hegye -
Vajjon álmodik-e még a kereszten?

Valamit szólt nekem az igazságról,
Azután némán vérzett, ragyogott.
Gúnnyal kérdém: az igazság micsoda?
Felelé: "én vagyok".

Eh, hát kicsoda nékem ez az ember?!

A csőcselék morajlott mint a tenger,
Én untam, untam amazokat, ezt is.
Egy messiással több vagy kevesebb,
Pilatus lelke nem lesz nehezebb
És könnyebb tán ez istenverte föld,
Untam a dolgot. Odalöktem. Vége.

"De jaj! vajjon kire szállott a vére?!"

Az alkony megy, az est, az éj leszáll,
De a helytartó nyugtot nem talál.

"Feszítsd meg!" üvöltötték a fülembe
És nekem nem volt elég fegyverem,
Nem volt elég lándzsásom odakünn,
Vagy - vagy üres volt talán a szívem?
Eh mit bánom én, a bölcs szív üres,
Bús madarak, el a szívről, hess!

"Feszítsd meg!" üvöltötték a fülembe.
Mi közöm hozzá? feszítsétek hát,
Te véres kezű, szennyes csőcselék,
Feszítsd, feszítsd meg hát a Messiást!
Él-e, meghal-e, egy marad az átok,
Isten se váltja meg ezt a világot.
Mi közöm hozzá? Feszítsétek hát!
Vigyétek! - Vitték. A kereszten holt.
Ki tudja, talán mégis király volt!"

Csend most. De hallga! most az éj kopog,
Pilátus pitvarában a papok.
"Uram, mi véled egyet így nem értünk,
Ahogyan írtad, botránkozás nékünk,
Rexnek, Uram, csak ő mondta magát,
Nem készítetted jól a Golgothát!"

Ni, milyen furcsa rőt láng a szemén!
Ím kővé vált a nádszál: oly kemény.

(Odafenn csendbe hallgat a kereszt.)
Pilatus nő, ahogy beszélni kezd:
"A Messiástok megmenteni késtem,
De négy betűt a keresztjébe véstem,
E négy betű az én becsületem,
Hajótöröttségem utolsó roncsa,
Hitetlen hitem, büszke makacsságom,
Egy akarat az akaratlanságon.

E négy betű az én becsületem.
Hadesre! ez a négy betű marad!
Ha alá kéne temetnem e várost,
Rómát, az Imperatort, magamat:
E négy betű az én becsületem!!

Papok, zsidók, hozzátok szólok nyiltan,
Halljátok: amit megírtam, megírtam."

Benn csönd, de künn az éj zsoltárba kezd
S áll a zsoltáros éjben a kereszt

Reményik Sándor

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!