Először is köszönöm a helyesbítéseket! / BÓSA, BUDA./
Másodszor: az Ön ált.leírtakon kívül az még az igazi fájdalom, ahogy hagyták lepusztulni az említett épületeket.
Erre a "leg" talán az Olvasó.
Nem akarom untatni a fórum T. olvasóit, az ózdi sajtóban részletesen ( volt ) olvasható, és a neten most is elérhető, az épület maga , hogy agonizált, hogy tüntek el a különböző hangszerek, ment tönkre versenyzongora, stb.,stb.
A városvezetés mosta kezeit, mert D.Úr volt a főnök ( meg a felesége ), ők meg az Állami Vagyonügynökségnek dobták a labdát,majd eltolták a bicajt a Dunántúlra, mire visszatértek a labda leeresztett, most meg rájött mindenki , hogy felfújni nem lehet, mert a új belső kell bele, mások szerint pedig az új belső, ha felfújják szétdobja a külsőt.
Meg különben is a Szentírásban is benne van, hogy ó-ruhára csak a bolond tesz új(anyagból) foltot, ó-tömlőbe se tölts új bort.
És mivel ez a főállású KISZ apparátcsikoknak nem volt tananyag , most , mint az Egri Róm.Kath.Rádió munkatársa tanulmányozhatja.
Olyan szép idő van, hogy csoda. Jobb és szebb, mint a nyár volt.
Nagyon élvezem, és szeretem az őszt.
Ezért aztán nagyon rosszúl esett, hogy elrontották a kedvem.
ozd.hu lap:
Építészeti emlékek oldalain.
Csak gyorsan. Minden épület rajta van a Ózd-Szentsimon római katolikus templomtól. a Tiszti Kaszinon keresztűl a Görög katolikus közösségi ház és templomig, ha jól emlékszem.
De mind MIKOR ÉPÜLT? Na, vitézek, katonák!
Mind a RIMA idején. Már ahogy tanultam.
Jó lenne, ha az illetékesek folytatnák a szociba épült neobarbár stilus alkotásait is, a városnak.
Gondolok itt, a két derékszögű volanalzóval tervezett épületekre.
Pl. Munkásőr bázis, Szolgáltató-HÁZ, (módosított) Csokoládé-Palotára, persze a Gábor Áron sem egy remekmű. a Velence és a KINAI-Fal sem összemérhető.
Tehát nagy dobás volt bemutatni, így Ózdot
A Postát, Rendőrséget, Bíróságot már nem a 40-, 50, 60, 70, évekre írom.
Ki határozza meg azt, hogy egy országos főúton hol kell (lehet) megállni tilos táblát elhelyeni ? Egyszerűen felháborító, hogy teljesen indokolatlanul tele rakták ezekkel a táblákkal a városközpontot. Most már nem lehet megállni pl. a Vénusz előtt sem.
A várakozást még el lehet fogadni, mert aki bemegy a boltba az álljon be a parkolóba, (fizessen természetesen ennek a mocskos rablóbandának) és ne zavarja a forgalmat. De hogy meg se lehet állni.... Mindenki a zsebében van ezeknek a mocskos disznóknak ?
A purhab nem túl drága, de viszonylag nagy csomagban van. Azonban a drága jó régi Tecnokol rapiddal (vagy más ragaszóval) bekent pénzt nem veheti észre az sem aki esetleg kamerán lesi a pénzbedobót. Komolyan kár ezekért a szép és ügyes masinákért, de a lenyúló cég pénzéhsége miatt - remélem - a szeméttelepre kerülnek hamarosan.
Onnan kezdve, hogy a parking megállapodás alapján - tehát jogszerűen - végzi munkáját, az általa foganasított intézkedések is jogszerűek. Szerintem nem ez a probléma, hanem az, hogy ami jogszerű - az nem automatikusan tisztességes, korrekt és igazságos. Akiknek nem tetszik a parkolási rend, azok általában a megállapodást, a város és a lakók érdekeinek semmibevételét kifogásolják.
MÁS (a kommunistázásról) : ....kilencvenhat éves korában lehunyt Simon Wiesenthal. Ő mondta egyszer:....azt akarom, hogy az emberek, ha visszatekintenek a történelemre, tudják: a nácik nem úszhatják meg büntetlenül, hogy milliókat gyilkoltak meg. Kérdezem én:...NA ÉS AZ INTERNÁCIK ?!
Tisztelt Juliskanene! Ateizmusom mélységes, bunkóságom felszínes és határozottan célszemélyeknek szól és ezek között Te nem szerepelsz ezért kérlek ne hozz elhamarkodott itéletet! Különösen akkor amikor az említett céllények egyike pont Téged akar letiltani a fórumról mivel a bezsélgetéseidet - legyen annak témája bármi - nem a városvezetés leköcsögözésével kezded. Mielőtt megint misibabának vagy más bértolnoknak neveznének 100-adszor is leírom nekem sem tetszik feltétel nélkül minden ami a városban történik de mint ateista demokrata azt mondom : minden NEGYEDIK évben MI választjuk őket és a többség akaratát nem való állandóan idiótaságnak bélyegeznünk mert ezzel a többséget magát is idiótának tartjuk és innen már csak egy lépés hogy hagyjuk a buta néptömeget másra, és majd EGY (1.) nagyon okos megmondja hogy mi az okos. Ez pedig már nem demokrácia ugye?
Tehát kérlek ne itélj elsőre hisz tudod a Snickers is : RONDA DE FINOM, a magán csevejed pedig nem zavart IGAZÁN senkit mivel van úgy hogy egész nap 1-2 hozzászólás születik. Von Szabó: Köszi!
A rendőrök, ha a gyorshajtót, szabálytalankodót nem állítják meg, azaz nem érik tetten, később nem tehetnek semmit, hiába van a fotó és a rendszám is. Igaz kiküldik a büntetést, de 30 % (a nyilatkozó rendőr szerint) visszaküldi azzal, hogy sajnálja, az autót egy közeli hozzátartozója vezette, akire a vonatkozó törvények szerint nem köteles terhelő vallomást tenni. (gonolom ez után a riport után ez a szám nőlni fog :-))
Így ezeket a büntetéseket beteszik a fiókba és kész.
Remélem tőlem a jogban jártasabb ember is olvassa ezt a topikot. Kérdésem, ha nem az autót büntetik, hanem a vezetőt aki parkolási díj nélkül parkol, és nincs meg az "elkövető" a misicsomagot ugyanígy beküldhetem a parking kft - hez ? Ha igen ez jobb mint a purhab ! Csak tudatni kell az emberekkel !
Nehezen fogtam tollat. Nehezen rendezem a gondolataimat.
Egyik szemem örül, a másik meg mosolyog!
Örülök, mert pár hozzászólás igazán, arról szólt, hangsulyozom, amiről jó lenne néha szót váltani, akár valahol személyesen is.
Pl. Az, hogy Bósa, Bóta nem egy, és jó lenne kijavítani. Buda Jani nem Budai. Mi hol volt? Tisztázzuk most, mert még van egy két élő , aki emlékszik valamire, valakire.
Nem hiszem, hogy lényeges dolgok, de szerintem nem is elhanyagolható.
Mert a lényeg a részletekben van. aztán pláne úgy, hogy két ózdi ember VÉGRE elkezd beszélgetni. Megmerem állapítani személyes ismeretség nélkül is volt témájuk.
Személyes. Hol ugat a kutya!? Szóval kimerem jelenteni: ÉLVEZTEM!!!!!
Mitöbb szórakoztatott. Bár biztos lesz, aki hülyének tart, de vállalom.
A reakciókon meg mosolyogtam. Mind két oldalon. A lényeg. Nem vagyunk mi olyan fontos emberek, hogy számítanánk valamit. Sem az acsarkodó, sem az szomorú helyzete miatt. BM sem Isten, de az előző sem volt. Bár van egy rossz hírem, a következő sem lesz az. Ezt csak azért, mert valakinek van svajcija, vagy nincs, nem számít. ÓZD életében. ezért mosolyogtam!
Összegzem. Nekem jó volt az a pár "szines" Festék nem fogyott, a patronom eredeti, így, ha nem jó, akkor átugrom. Eddig is!!!!!!!
Emberek, mindenről írjatok! Ami jó, ami nem! Aztán vagy olvasunk, vagy nem!!!!!
Kommunistázni, meg már nem divat, itt. A tények, módszerek meg magukat minősítik.
Nem írok neveket, van akinek rosszúl esik. Azok azt sem kell , hogy elolvassák.
Bár, szinesíti a szürke életünket.
Választ sem nagyon várok, mert a véleményem több napig érleltem. Átgondoltam!