Reva-k hada Debrecenben. :-) Látom komolyan gondoljátok. 6 db Reva az már szép kezdet. Gratulálok. Reva invázió, vagy csak egyszerűbben Revázió fenyegeti az országot.
Miket ki nem tudtok találni. Így is mindenkinek az E-autók árával van a problémája. Szerinted ha ilyeneket is szerelnének bele és még drágább lenne, ki venné meg?
De a benzinesnél nem a csövön átfolyó benzin a szűk keresztmetszet.
A villanymeghajtásnál meg szerintem ehhez lehetne hasonlítani, hogy nem kap elég naftát alacsonyabb fordulaton sem.
Ezzel egyetértek, hogy a jármű képességeinek megfelelően kell vezetni! Kéne gyorsulásmérő az autóba, ami jelezné a pillanatnyi sebbeséghez, útmeredekséghez képest, hogy mekkora gyorsulást tudna produkálni az autó az akksi normál igénybevétele mellett. Emellett lenne mondjuk egy piros zónához tartozó előrejelzett G-érték, ami egy erőteljesebb igénybevételt jelentene az akksinak, ami már az élettartamának csökkenésével járna, de nem károsítja drasztikusan.
Előzés közben a fosszilis gép is beszól, hogy nuku több delej, ha mondjuk túllépsz egy bizonyos fordulatszámot. A régi Corollának is nyomhattam ahogy akartam, kettesben 90 fölé az életbe nem ment volna, akárhogy szerettem volna több delejt. Ha vezetünk egy autót, tisztában kell lenni a gép képességeivel.
Ezért kell minden akksira egy töltés/kisütés vezérlő. A túláram kinyírhatja az akksidat, amitől zárlatos lehet. Ezt vehetjük egy olyan korlátnak, mint a fosszilis dögökben a fordulatszám korlátozás. Namost... Ha eleve nem engedi a rendszer, hogy az akksikat gyilkolja a lúzer akkor a zárlat/szakadás esélye is csökken. A meghibásodás így is bekövetkezik, csak nem egy hirtelen zárlat/szakadás lesz, hanem egy egyre gyengébben teljesítő akksi - szerintem. És ha bekövetkezik egy ilyen meghalás, a rendszer lehet annyira inteligens, hogy azt a cellát kizárja a működésből és soros kapcsolás esetén egy rövidzárat képez, párhuzamos kapcsolás esetén pedig szakadást, miközben a műszerfalra kidob egy üzenetet, pl. A05E (Akksi 05 Error) és máris tudjuk, hogy az 5-ös számú akksinak reszeltek.
Persze ez nem az első megépített e autó alapfelszerelése lenne... :) :) :) Szerintem nem olyan nagy ördöngősség ezt megépíteni, de sok-sok buktatója van és sok-sok paramétert kell kiszámolni/megálmodni hozzá.
Igazából én ha építek még ebben az életben egy e verdát, azt valszeg PLC-vel fogom vezérelni. Asszem ez szakmai ártalom, de azzal egy valag dolgot meg tudnék oldani...
De egy alap védelmet relékkel is meg lehet oldani, figyelő ellenállások segítségével. Szerintem.
Ma voltam MRI vizsgálaton Békéscsabán. Kinyomtam a szemét a Ladának.Volt, mikor még 70-nel is mentem. :-D Hazafelé a tompított fény kb 10-15 méterre világít.Sebesség 70-50 közt, leginkább 60. Épségben hazaértünk. Ezt egy elektromos autóval is símán el lehet viselni, bár 180km-t nem biztos, hogy elsuhan egy töltéssel(31kWh).
gondolom az a kiindulási alap hogy van x darab akkumulátor cellám, és hogy párhuzamosan vagy sorba kötöm-e őket
ha párhuzamosan akkor kis fesz-nagy áram, ha sorba akkor nagy fesz - kis áram az általad leírtak alapján a nagy fesz-kis áram kombó azért jobb, mert olcsóbb lesz a vezetékelés, tehát kisebb keresztmetszetű, olcsóbb vezetékkel lehet ugyanazt a hatásfokot elérni
a másik faktor az lehet, hogy mi az aksi tipikus meghibásodásának a módja?
Ha a cella általában szakadássá válik, akkor egy sorba kötött aksitelep bármely cellájának ledöglése esetén az egész ledöglik,míg párhuzamos kapcsolásnál kiesik annyi áram és kész.
ha a cella általában rövidzárrá válik, akkor a sorba kötött aksitelep bármely cellájának ledöglése annyi fesz kiesésével jár, míg egy párhuzamosan kötött telep a rövidzáron egyből önkisül, hacsak nincsenek ott diódák, de akkor meg az teszi drágává és hatékonytalanná az egészet.
Ez az ág(párhuzamos) több kárt tud csinálni, egyrészt a kisült aksit újra fel kell tölteni (a sérült cella eltávolítása után persze), meg ki tudja a felszabaduló hő miket művel.
Ólomaksinál tudtommal a zárlat a tipikus meghibásodás, tehát ott a sorbakötés a jó választás.
Legjobb az lenne, ha az éppen elvárt teljesítményhez képest tudnám kapcsolni az eredeti tápfeszt átalakítás nélkül. Pl. cammogni kis fordulaton 24V. Nagyobb igény 36V. Még gyorsabb haladás 48V. Nem mértem még, mekkorák a vezérlőben a feszültségugrások, de kevésnek találom a fokozatokat, és magasnak a fokozatok közti feszültségugrást, és az emiatt feleslegesen fellépő magas áramcsúcsokat. 2A-nél felránta átlépve a magasabb lépcsóbe a 3szorosát. Idegesítő a rángatás, még ha kicsi is. Jobb lenne belőni X Amperre, és annak megfelelően gyorsuljon. Mindezt jó hatásfokkal.