Indult egy internetes szakportál a megújuló energiaforrások témakörében, a Zöldtech Magazin.
Többek között napenergiával is foglalkozik. Itt olvasható:
http://zoldtech.hu
Sziasztok......Két dolog van, ami a házi kivitelezés mellett szól. Több hazai terméket láttam és nem különbek, mint ami kézimunkával, kisszériában némi lemez és csőszerelői ismerettel megvalósítható. A másik, hogy a lakóhelyemen vagyunk hárman négyen, akik szeretnénk első kőrben a melegvíz napenergiás megnyerését kipróbálni. Ez azt jelenti, hogy 3-4 boylerre és 60-80 m2 panelre eleve volna igény. A boyler első darabjait vaslemezből, utólagos horganyzással készítjük, cca 300-350 L/db ürtartalommal. A panelekből 2 félét készítünk. Az egyik 'pillangó' felülettel kiegészített rézcsöves, ( svéd minta szerint ) a másik pedig sima acél lapradiátor felhasználásával, rétegezett polikarbonát fedéssel készűlne. Ezen a nyáron a két panelt teszteljük 300 l víz melegítésének adataival. Naponta 3x jegyezzük az adatokat, 7-13-19 órakor. A panelba épített hőérzékelő kapcsolja a forgató motort és a víz egy szigetelés nélküli fekete vastartályban lesz tárolva. A próbapanel 1 m2 felületű lesz. A hőmérsékletet a tartály alján és tetelyén mérjük. Az infócserében ha tudtok kérlek segítsetek. Érdekelnek az interneten felfedezhető oldalak címei, ebben a témakőrben. Természetesen szívesen átadjuk a megszerzett tapasztalatainkat.
Nem tudom mennyire vagy képben, de vannak egyesületek, ahol remekül el lehet lesni a fogásokat és még apróbb napkollektor előállító eszközöket is lehet kölcsönözni, vagy igénybe venni.
Nekem sikerült egy ezzel és a gyártással foglalkozó dokumentációt áttanulmányozni és látszólag a napkollektor előállítása igen egyszerűnek tűnik. Persze ehhez hozzátartozik az, hogy ez nem vákumos, hanem sima és persze nem is annyira tartós, mint egy profi eszköz, de összevetve a profi cuccok árával jóval alacsonyabb az előállítási költsége.
Mivel egy házi rendszer komolyabb költsége a napkollektor és a tároló együttese, ezért érdemes elgondolkodni a dolgon. De mivel a hatékonyság már tervezés kérdése, ezért talán célszerű lenne ezzel kezdeni, vagy elfogadni azt, hogy a rendszer nem a leghatékonyabban működik.
Én is gondolkodom ebben a házi fusiban és számomra az az egyik legfontosabb, hogy legyen inkább kevésbé hatékony, de legyen biztonságos, tehát ha házi macerába kezdetek, szerintem a Ti szemetek előtt is ez lebegjen.
Szeretnék néhány barátommal házi kivitelezésű napkollektort, boylert, rendszert építeni. Vannak ötleteink és várunk ötleteket. Elsősorban a használati melegvízellátás a cél, valamint az apró ötletek felhasználásával készűlt minél nagyobb hatásfokkal üzemelő rendszer létrehozása, elérhető áron. Remélem sokunkat érdekel a napenergia, valamint más alternatív energia házilagos felhasználásának témája, barátságosabb környezetünk érdekében.