"A Red Bull Air Race a világ legtehetségesebb pilótái között megrendezett izgalmas verseny, amely a gyorsaságra, a precízióra és a rátermettségre alapszik. A versenyt a repülésnek egy teljesen újfajta, a megszokottnál sokkal dinamikusabb módja jellemzi, amelyet "air racingnek", azaz "légi futamnak" neveztek el. A "légi futam" idestova negyedik alkalommal kerül megrendezésre, ezúttal tizenegy pilóta részvételével és kilenc nemzetközi helyszínnel."
Nézd, engem nem a mostani politikusi döntés érdekel. Nekem az első belvárosi verseny ötlete sem tetszett, akkor ráadásul gyakran fordultak szembe a közönséggel a pályavezetés miatt. Ha mégegyszer átolvasod amit írtam, én a RedBull mostani döntésével értek egyet, nem bármiféle hataloméval. Méghozzá pontosan azon az alapon, hogy volt pár olyan esemény a versenyeken, amelyek figyelmeztető jelek és jó, hogy erre odafigyelnek.
A sivatagban otthagyott kerékburkolat is egy túlszűkítésből keletkezett, és bizony ott is lehetett volna nagyobb baj.
A verseny jelenlegi formájával szakmai szemmel kifejezetten az a bajom, hogy másról szól, mint amiről a nulla magasságig kiadott műrepülő licencek eredetileg szólnak.
Bemutatózni ugyanis nyugodtan, csak és kizárólag a figura végrehajtására összpontosítva is lehet. Ésszel, öszzpontosítva lerakható a szárnyvég a fűbe, levihető háton a gép egy méterre, ha adottak a körülmények. De már késbe vágni sem szokták a gépeket egy méteren a legnagyobbak sem.
Itt viszont az idő számít, a villámgyors feladatsor végrehajtás, vagyis az a cél, hogy egy-egy manőverre minél kevesebb felkészülési idővel menjen rá a pilóta.
Ez pedig az én olvasatomban azt jelenti, hogy a nulla méterig való bemutatózáshoz képest lényegesen több kockázat van a rendszerben.
Ha ez így van, nem elvárható, hogy elsőre tökéletesen kitalálják ennek a rendszerét. viszont figyelni kell az előforduló malőrökre és időben változtatni, mielőtt valaki méglejjebb csúszik 30 centivel, vagy esetleg tényleg sérült kormányfelülettel nem tud a közönség elől kitérni. Semmi baj azzal, hogy elvonulnak kicsit átgondolni az egész dolog rendszerét többféle szempontból is.
Nekem ez a saját véleményem politikától teljesen függetlenül.
Ahogy látom, részedről sem a teljes szakmaiság a fontos. Vannak akik "elvette tőlünk a hatalom" táblával masíroznak, de vannak akik "megvéd bennünket a hatalom" táblát lóbálják. Egyik sem helyes. Szerintem. Ahogy az érvelésed sem. Arról, hogy mi, hogyan deformálódik nagyon hosszú vitát lehet nyitni, és még érdekes is lenne. De itt csak arra akarok rávilágítani, hogy minden eseménynél, minden prgramnál lehet a szélsőségeket figyelmbe venni. De akkor nem szabad csinálni semmit. Ennyi erővel a kecskeméti beton felett is történhettt volna (Ahogy történt is a világban sok helyen) katasztrófa. Szerencsére nem történt, ámbár úgy gondolom, hogy az odavezető autóút nagyobb veszélyeket rejtett magában.
Úgy gondolom, hogy a te véleményed sem objektív. Hiába próbálod becsomagolni a szakmaiság látszatába. Sokan tudnának a saját szakmájukból olyan példákat felhozni, amik majdnem katasztrófák lettek. De ha visszatérünk az alapokhoz, és politikusi kijelentéshez, akkor egyértelmű, hogy őket nem a zemberek iránti aggódás vezette döntésükben.
Én nem "azok" vagyok, hanem az, aki nem ért egyet a veszélyek elbagatelizálásával pusztán a cirkusz kedvéért, és mélyen egyetért a RedBull döntésével (legyen abban akárhány más szempont is). Ugyanakkor mélyen nem ért egyet azokkal, akik "elvette tőlünk a hatalom" transzparenssel maísroznak itt a kapcsolódó topikokon.
Csűrő:
Bármely doboz szerkezetű kompozit kormánylap elkezd delaminálódni, a kompozit doboz merevsége megbomlik. A kormányerők illetve a vízről érkező durva ütés megcsavarhatja a szerkezetet ami semmilyen garanciát nem jelent a továbbiakban arra, hogy a forgáspontok, erőátvivő bekötések a helyükön maradnak.
A "lehetett volna" kategorikus tagadására:
A repülésbiztonság rendszere szerencsére hosszú idő óta nem abból indul ki, hogy eddig nem volt baj, csak majdnem, akkor eztán sem lesz, hanem abból, hogy áttekinti a lehetségesen előforduló szélsőségeket is.
Jelen esetben még 1-2m/s negatív varió (ami bőven benne volt a lehetőségekben) azt jelentette volna, hogy a gép sokkal súlyosabban sérül, vagy kiemelkedni képtelen, és beleáll a vízbe nagy sebességnél.
"Ezt elég szépen össze tetszett keverni." Nem kevertem össze.
"A repülést lehet biztonságosan és kevésbé biztonságosan űzni" Ezt mondd azoknak akik rettegnek a repüléstől. Ők nagyívben leszarják hogy Air Race vagy Boeing vagy hőlégballon.
"Meg alighanem az egyéves versenyszünet lényege is." Azt pedig folyamatosan ki tetszik felejteni (vagy ponthogy direkt?), hogy NEM csak emiatt lesz jövőre szünet. Tessék szépen utánaolvasni.
"A csűrőlap pedig elkezdett az élénél szétnyílni. Ha a sérülés eléri azt a mértéket, hogy a csűrő megszorul" Ezt elmagyaráznád? Nem értem hogy bír egy kormányfelület megszorulni ha csak a_kilépője_mentén_nyílik szét?
"itt nagyon kevésen múlott, hogy nem történt sokkal csúnyább baleset" Ha már az #504 elkerülte figyelmed, ismételten megjegyezném hogy majdnem kanállal nem tudsz levest enni...
A repülést lehet biztonságosan és kevésbé biztonságosan űzni. A skála széles. Ez a "szájtépés" lényege. Meg alighanem az egyéves versenyszünet lényege is.
Akkor nézd végig a filmeket. A gép jobboldali szárnyvége sérült a nagysebességű vízrecsapásnál. A csűrőlap pedig elkezdett az élénél szétnyílni. Ha a sérülés eléri azt a mértéket, hogy a csűrő megszorul, kimozdul, akkor a meredeken felhúzott gép szerinted milyen pályán fog továbbrepülni?
Hozzáteszem, ezeken a gépeken a csűrő végig ér a kilépőélen, tehát egy pár centis rögzült kitérés már orsóba viszi a gépet. A csűrő alatt nyomatékkiegyenlítő lapok lógnak, azok is oda tudnak verni a szerkezetnek szépen.
Ne a véleményedhez hajlítsd a tényeket, hanem fordítva.
Hamár szaktopik.
Ha tetszik, ha nem, itt nagyon kevésen múlott, hogy nem történt sokkal csúnyább baleset. És nem kell hogy a közönségbe essen, elég ha a pilcsi lesz nyomorék...
Egy szóval sem mondtam hogy versenyen volt...valami show alkalmával elszámolta egy bukfenc alját sajnos.
De így van ahogy mondod, aki veszélyesnek ítéli eme sportágat vagy magát a repülést, az ne hőzöngjön hanem menjen sakkmérkőzést nézni élőben. Ez az egész itteni "szájtépésnek" a lényege - szerintem.
Lehet kicsit pongyolán fogalmaztam, de igen, ezekre a sajnálatos eseményekre céloztam, plusz 2-3 éve volt az USA-ban egy másik pilótanő aki valami belföldi versenyen esett le (talán szintén Edge 540-el?), a nevére sajnos már nem emlékszem de anno még a honlapját is megnéztem.
Ja és ha már felsorolsz...Jim LeRoy nevét se hagyd ki...
A 25. murep. VB-n volt eloszor (es remelhetoleg utoljara) halalos baleset, tavaly, amikor a csaj laba beszorult egy fuggoleges dobott orsoban lefele. ( http://news.bbc.co.uk/2/hi/uk_news/england/northamptonshire/8215889.stm )
Ahhoz kepest, hogy 1960 ota van murepulo VB, egesz jo arany. Mondjuk ez a holgy hozzatartozoit nem vigasztalja.
Meg elotte volt az Aero GP-n a Varga Gabor. (Aki sved szinekben versenyzett)
Ennyi az osszes versenyes baleset.
Tobb halott a Vilagkupan volt. De ok se versenyzes kozben:
- Eric Muller (Svajc) - otthon, agyban parnak kozt. (Szivinfarktus)
- Alekszander Ljubarec (FAK) - hazai palyan gyakorolt, osszeutkozott egy masik geppel.
- Natalia Szergejeva (FAK) - muszaki problema miatt egy moszkvai bemutaton.
- Rick Massagee (USA) - letort az uj gepenek szarnya berepules kozben.
- Christian Schweizer (Svajc) - felhoben hegynek utkozott.
- John Lillberg (USA) - Floridaban osszeutkozott egy bizjettel.
- Martin Stahalik (Csehorszag) - laposan ledugozott egy KLM-es masodpilota oktatasa kozben a Jak-52-essel (szitu hasonlo mint a jo 12 evvel ezelotti Veres Zoli+Szabo Csaba eset, lapos dugo, csak ok nem tudtak kivenni.)
- Michel Coste (Franciaorszag) - Nem tudni, egy kotelekgyakorlas kozben lezuhant.
- Szvetlana Fedorenko (Oroszorszag) - szinten Jak-52-es, szinten oktatas kozben, de itt muszaki hiba.
Szerintem a "küzdőtéren" lévő pillonok színjelölései jelentik a pilótáknak az ajánlott magasságot ami lehet akár egy vörös bika vagy pedig egy vörös gyűrű. Ezek a jelzések állandó magasságra vannak a terepszinttől így ezek síkját és nem elsősorban a vizet vagy a sivatag homokját figyelik a versenyzők. A bírók számára is ezek adnak támpontot a produkció értékeléséhez.
Persze, gondoljunk csak a most épp Moszkva környékén is gőzerővel dolgozó tűzoltógépekre, akik még melóznak is vízzel és magukra szippantanak néhány tonna terhet kis magasságban a víz felett.
Bár nem értek a repüléshez, de egy hangyányit más dolog lehet "siklani" a vizen, hosszan, egyenletesen, akár kihasználva a légpárnahatást, mint egy folyamatosan, dinamikusan változó magasság és terhelés mellett "játszani" vízfelület környékén.
Láttam egy videót nemrég, ahol egy tó fölött repül 6-8 db régi csillagmotoros amcsi gyakorlógép, talán T-6, úgy, hogy a főfutó gumija épp érinti a vizet. Szinte szánkázik rajta. Ezt falkában hosszú kilométereken át adják elő. S a legritkább esetben emeli fel pár centire a víztől, hogy épp nem siklik rajta.
A műrepülésben sem mindig az a legveszélyesebb, ami a laikus szemével a leghajmeresztőbb. Ezt a bemutatókat repülők maguk is elmondják. Pont az a lényeg, hogy a néző borzongjon, de a valóságban minden a legbiztonságosabb legyen.
Aztán sok figura nem látványos, nem kelt félelmet, mégis nagy körültekintést érdemel.
Mint lejjebb írtam, nem a sajtóból olvastam, hanem élőben hallottam, amint a vízközelség és a híd-víz térköz meg a csillogó felület miatti nehéz magasságbecslés veszélyéről beszélt.
2001-ben (mikor a cikk íródott, majd valamiért 2003-ban módosítódott ) még a FAI Világkupa volt "a verseny", ahol kizárás járt ha kiléptél a boxból akár lefelé is. Valóban a pontos szép végrehajtás volt a cél, nem a kockázat. A lenti Krotov baleset a FAI GP közönségnapon volt, ami nem verseny, de csak itt lehetett földközelben látni a gépeket. Egyébként csak a boxban, sasszemű bírók tekintetének kereszttüzében.
Az airrace inkább a gyorsaságról, az állandó brutális terhelésről, határon való repülésről szól. A népek komoly hányadban ezért mennek ki, mert érzik ezt a kockázatot.
Hamár felveted: nem tudom, Olga hogy áll ehhez az Airrace kérdéshez.